Regélő, 1836. január-június (4. évfolyam, 1-52. szám)

1836-01-14 / 4. szám

4 TVIe"jpl­ n latsával együtt hetenként kétszer vasárnap és cseh­Vrlokívh. Fel évi rlijja helyben képekkel 5 ft. bomilékiaIcUiul, postán 6 ft* pengőben, budapestiek évnegye­den­k­é­n­t is vá­l­that­na­k példányt. A’ h*iv­óiratnak egy­es száma, vagy képe 12 kr.p.p. Pesten csütörtökön januar 14— 1836. ELBESZÉLÉS. A’ remete-kunyh­ó. fVe'gzcLj­ A’ kedves szűz nem is sejté még, mi édes öröm fog tágitni szo­rongó szivén. A-1 remete-kunyhó vala, melly felé irányzók lépteiket. Maga az ősz benn zengedezé esti énekét. Sándor pedig kön üldögélt a' terepélyes tölgy alatt. Még nem érzett édes vágyaktól eresztett lelke néma élhelettel függött kedves képein a’boldog im­dltnak. Kép­zete Iskája körül lebegett; szűk vala keble érzelmeinek; mély sóhaj­tások, lágy meleg könyek — a’ letűnt multat vissza idézni vágyók — — könnyítenek a’ szorult szivén. — Egyszerre halk robaj, lassú csör­­tetés halja­ meg fülelt. A’ zaj felé fordítván szélnéit egy emberi ala­kot láta előtűnni a*­ fák közül, ’s nyomban utána egy másikat — pedig lovagló leányt. — Csendesen felemelkedett ültéből, ’s a’ jöve­vények elejébe siet; mert szent tiszte vala utasokat elfogadni. — Közelednek egymáshoz, — ismét megállnak — néznék!—remegnek, majd egymáshoz futnak, átölelik, és szorosan ölelve tartják egymást a­ sokáig némák. — Végre Ilka, Sándor! hangzanak ajkaikról. — Ilkát, Sándort viszhangozott az erdő; — és ismét elnémultak, mert ajkaik a’ rég bő lánggal égők, a’ viszontlátás édes csókjára forrtak. Ki tipegett e­ zajra a remete is, ’s a’ vigdús és kom­oly vig jele­net különféle érzeteket fakasztott keblében. Az éldelet, mellyel a’ fiatal pár egymás lelkén csü­ggött, rajzolhatlan. — Az estebéd alatt viszonyos felvilágosítások valónak a’ beszéd tárgyai; — édesen folyt az est, ’s az éjféli rémóra közel vala már, midőn a’ remete nyuga­lomra inté őket. „Nyugodjatok­ le — úgymond—gyermekeim; a’ ránk derülendő napot az én történetem teendi ünneppé, édes befo­lyású leend sorsotokra. Kedveseim! csak igaz az: a’ tüskék is ró­zsát teremnek néha, és a bút öröm váltja­ fel. Jó éjszakát gyerme­keim! a’jövő éjt tán puhább ágyban fogjuk átpihenni. — Lefekvé­­nek, Ilka a’ kunyhóban a’ gyepágyon, a’ férjfiak pedig kini a’ te­­repély tölgy alatt az istenadta földön nyervén nyughelyét. Az édes

Next