Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-01-26 / 8. szám
59 r.» "yalt szerelmét festvén le. Bizonyosan valami sympathiával kell a’ tanácsosné házához köttetnie, hogy csupán csak onnan kívánja magát boldogittatni. — „Neve Luiza,44 teve még hozzá egész érzéssel, mintha imádottjának kellemét nevével is akarná emelni. A' névnapi rendelt óra azonban elérkezik, a’ báró felkészülten lép ki szobájából, ’s Tüzű barátomat bemutatva, kocsira lilénk, és nem sokára a’ tanácsosné lakához érkeztünk. Ah! ki festhetné-le azon érzelmet, melylyel névnapi kívánságom előadása diszesitve vala, ’s ki irhatná-le azon nyájas és fesztelen szívességet, melylyel Emelka engem ’s köszöntésemet fogadá? A’ társaság már igen szép vala, ’s nem sokára Tüzsi önmaga mutatá be Luizát, a’ kék szemű angyalt. A’ leánykának haja lefüggő fürtökben födé el halántékait, ’s felül koszorúba fonva ragyogott szőke fényében. Magos homloka alatt ibolya-szemek tündérdének, szelídek , és nyájasság-hirdetők. Arczain gyöngéd, ’s ajkain teljes pirosság lengett. Gömbölyű ’s még is karcsú termetét piczi ’s igéző lábak hordozák. Szóval, ő olly kellemteljes vala, hogy Luiza szépségét szó nélkül a’ báró előtt nem hagyhatom. ’S a’ különben is vig szeszélyé leánykával, leendő rokonságom előérzeténél fogva is, huzamosabban s nem kevés szóenyelgéssel mulaték. Emelkáminak is szívderítő vala társasága, mert belső érzelem ada beszédi tárgyat, ’s mi nyíltan váltánk egymással bizodalmas szavakat. A’ báró tetézve vala örömétől, mellyet az általa észrevett kölcsönös viseletűnk támaszta keblében, ’s dicsérve titkon minden mozdulatomat távozánk el Orvesiéktől, kézcsók által adván búcsúmat Emelkának. Késő éj vala, midőn haza érkezőnk, és szemeim olly álmosak voltak, hogy valóban már nehány perez múlva valódi álom bobtá azokat. Sok szépet tüntetének fel képzeteim: láttam Luizát, öleltem Emelkát, ’s hol erre, hol amarra veték nyájas pillanatokat. Tündérhonban is bolyongtam, szőke fürtű géniusz volt vezetőm, ’s én ezer meg ezer gyönyörűségen ’s kellemeken keresztül követője. Voltam pásztor is, ’s órákig fuvoláztam egy sudár pásztor-leányka mellett, ki ha fölemeli rám kék szemeit, szerelem teljesen pillanték reájok, ’s mi boldogok valánk, miként az angyalok. — Egy rázás által ébresztetém fel álmomból, és szinte haragos szemekkel pillanték az ágyam mellett levő inasra, ki egész alázatossággal jelenté, hogy már 6 óra elmúlt, ’s a’ parancsadásra várakozik. „Igazság! — mondám félálmosan — nyúlj csak a villám oldalzsebébe, egy összehajtott papiros-darabot fogsz benne lelni, vedd ki, ’s tedd szépen az Íróasztalon levő szekrénykébe. Menj vele Örvesiékhez, ’s add által Emelka kisasszonynak; de siess, mert mint mondák, egy óranegyed múlva a' szomszéd faluba fognak kikocsizni.44 — Tegnapi mulatságom mámorában egészen meg