Regélő, 1837. július-december (5. évfolyam, 53-104. szám)
1837-10-22 / 85. szám
67- re kellemetlen napokat Josephinának, ’s közönségesen csak addig tartott, míg nénje lépteit hallá; akkor álmodozásaiból felriasztva könnyeit száritá és varótűhez nyúlt. Egy nap illy gondolatok köztt nénje lépteit véle a’ lépcsőzeten hallani; sebesen tárt fel egy ablakot, hogy a’ fris levegő könyáztaszemeit megszáritsa. És a’ tál-sorról egy őt kéjelgve vizsgáló ifjú tekintetével találkozék tekintete. Bazilisk nem rémíthette volna meg jobban Josephinát, mint e’ tekintet. Hevesen zára be az ablakot; mi több, még a’ musselin függönyt is lebocsátá, melly különben felvonva szokott állani. — Csak most merészlett a pirult hölgy szomszédja felé mintegy lappal tekinteni, ki még most is ott állt, ’s nagy fekete szemei olly epedőleg, olly nyájas kérelemmel függtek a’ bekárpitozott ablakon, hogy meg nem érteni kivonatát lehétlenség volt volna. Néhány pereznyi siker ellen várakozás után óráját nézé, kedvetlenül távozók, és ismét vissza jött, de már kalappal. Kétségkívül kényteték kimenni, mert 5 perez múlva nem látá már Josephina. Midőn Roussel kisasszony haza tért, viszont munkánál ült a’ kis szemérmes leány, ’s nyugodtnak látszék; de csak látszék, mert keble soha sem volt még zúdultabb mint most. Életének ez eset volt első története , de ezt olly fontosnak , egyszersmind olly kellemesnek találá, hogy elméjéből ki nem vethető. Akaratja ellen pillantgatott ki a’ kárpit nyilásán, de a’ szomszédot nem láthatá. — „Annál jobb!“ — susogá magában, midőn Ilona néni alulni ment, ’s ő gondolatinak szabad folyást engedhete — annál jobb, hogy vissza nem tért; mert ha néni megtalálja látni, nem enged többé ablakhoz ülnöm. Tán nem is azon házban lakik; hisz’ ott egy agg dáma lakott; nyilván azt látogatá-meg, ’s többé nem jő el. Egyszer azonban még is szeretnék vele találkozni, midőn templomba megyek ! Olly sok emberrel találkozunk, tehát mért ne vele is?“ így támada a’ fiatal kebelben egy kívánat a’ más után; igy nyomá ki egyik vagy a’ másikat, ’s Josephina szemeiről az álmot száműzök. Más nap reggel olly halavány volt, hogy a’ megrémült néni a’ dologtól is fel akará menteni, de Josephinának soha sem volt munkára több kedve, mint ma. Erősen bizonyítva, hogy legkisebb baja sincs, asztalhoz ült, ’s dologhoz látott, koronként az ablakra tekintvén. A’ túl ablak azonban zárva volt; de tegnap is csak dél felé mutatá magát az ifjú; végre ez óra is elérkezik, ’s Josephina szive nénjének azon parancsiya, vonja fel a’ kárpitot, majd hallatólag dobogott. Pedig félelme alaptalan volt, mert senki nem láttata magát. Roussel kisasszony lakó két teremből állott; ő az udvarra fekvőben halt, ’s Josephina mióta felnőtt, esténként egy széles pamlag