Regélő, 1838. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)
1838-11-08 / 89. szám
a 699 tusban, mitül meg annyi váczi és úri utsza hason vagy ragyogóbb mássában találom magamat ; sőt gyakran egyes házak udvarai is legváltozatosk és csillogóbb bazárt tüntetnek szemembe. Ennyit Becs alakjáról, több m ásitásra kénytelhetne, és soraimat mákonynyá varázsolná. Ebből látható: Bécs sem csudaváros ,s nem tündérlak; pedig nevével nálunk illyesmi van összeköttetve. III. Előbbi levelem Bécs külsejét vázolá ; most lakosait igyekszem másolni. — Bécs sokban magyar német Budapestünk mássa szellemére nézve; csakhogy az ott élő német szellem nemzeti, nálunk pedig hívatlan; ott hrányos és nagyszerű, itt félszeg és törpe. A’ bécsi zsemlye és serrel lakozók seregében nem találok németül nem beszélőt, holott a’ kunsági buza-kenyérrel élő Pestiek köztt minden lépten akadok emberre, ki magyar szót hallván Nichts Ungrisch - t mond mosolyogva. A’ bécsi nép lelkülete igazán német, és német életbölcsességtől vezérlett; a’ gőg ’s alázatosság, nyersség ’s udvariság kezet fogva jár, a’ pompa és szolgaság, lapos erszény ’s urias alak, szép és rutin barátok. — Kételkedem, hogy e’ bölcsességgel telt mondatokat megértsd , azért kifejtegetem. Egy faja van az embereknek, kik a’ fürge bécsi nép előtt igen tiszteletre méltók, és engedésre kénytetők. Ezek a’ hivatalbeliek, és főképp’ a’ magát mindenütt felütő hires P o i c z e i (a’ magyar „rendőrség“ neve nem hangzik illy méltósággal), mással daczolva állnak szembe; nyersen czivódnak az árral ’s ollóval fegyverkezett művészek; mig ezek szavára, mint bűbájos parancsra, rohad szilajságuk ’s alázatos kénytelenséggel várják a’ dörgő végzetet. Nyersek is a’ Bécsiek, ha zsebed hatalmát nem láttatva , urat akarsz majmolni; kiváltképp’ ha utszán siettökben lassúságoddal őket késlelteted, meg nem menekszel nehány oldaldöféstől, de ha erszényt csörgetve, ’s haszonnal csalogatva járulsz hozzájok, alázatosabb szolgát nem képzelhetsz. Együgyű magyar városkáinkban úgy hiszik, hogy alacsonyabb sorsúak, cselédek osztályához nem illik a’ pompa. Szegény balgák! jertek Bécsbe; meglátjátok, hogyan illik. — Képzelj egy karcsú , nehéz selyem, vagy más anyagú drága kelmékbe leplezett termetet piczin fekete topánba rejtezett lábacskákon lebegve, két, bámulástól finom kesztyűben őrzött kezecskét, mellyek néha a’ nap ernyővel is fegyverkezvek, ’s legutósó divatú kalapot, melly a’ rendezett fürtöktől körüllengett arczot árnyékolja; és mind ezekhez nem ritkán a’ karon egy termetes kosarat élelem-szerekkel telve , 's igy a’ pes