Regélő, 1839. július-december (7. évfolyam, 53-104. szám)

1839-08-04 / 62. szám

491 nemtelenben pedig homályt bocsát magáról. — Jószágát nagyobb részint Mátétól kapta, azért hazája boldogságát feledve részére ál­lott. ’S ez azon középsark , mellyen történetünk forog, ’s mellyért Dorgó egyetlen leányának, a’ szép és derék Gisellának , gyakorta kel­lemetlen körülményekkel kellett küzdenie szende napjaiban. Orsellát a’ kérlelhetlen sors korán elszakasztá az anyai meleg kebeltől, mellyből a’ tiszta, gyengéd női érzelmek, ártatlan élénk­ség , szóval a’ nőnemi természeti sajátságok átszivárognak az ér­zésre és rendeltetéséhez már-már felfedező lénybe, hogy a’ testi­leg nő szellemileg is azzá idomuljon. Öt éves volt Gisella, mi­dőn a’ jó anya meghalt, ’s a’ jó anyának ezen egy élő képét a’ harczos apa férfias elvei szerint kezdé nevelni, de erényesen is. Azonban az iránt, kit egyszer a’ nagyszerű, az állhatatos ter­mészet nemének dicsőségére csudául felmutat az Ítélő világnak, a’ változtatni tudó körülmények némi hatással birnak ugyan , de a’ nemes eredetiség, melylyel azt a’ mindenhatóság kijegyzé, változ­­hatlan marad, így Gisella, bár atyja akaratja szerint nemcsak női, hanem férfiúi munkák gyakorlatában is, u. m. lovaglásban , vadászatban , fegyverforgatásban növekedvén, komoly tárgyak szen­vedélyes barátnéja lett, ’s eléggé megkeményité gyengéd érzékeit, még is ollykor, mint látandjuk, mint maga a’ vigasztalás, ollykor pedig mint maga a’ fájdalom, jelenik­ meg. Szép volt Gisella és nyájas, mintha azon bűvös csókból tá­madott volna, melly az összebarátkozó erény és szépség szellemaj­kán csattanik­ el; tökélyes idomú testalkata a’ mindenhatóság kezét magasztaló; magas homlokán a’ benső tökély és méltóságnak áttörtt sugarai fénylének; égszemei dicsőülten ragyogtak a’ sötét szemöl­dök éje alatt, mint erény az enyészet árnyékában ; hosszú hajának naparanyozta szálai csillogva töredeztek­ meg a’ szeplőtelen vállak tejhullámain, mint teli­ hold ezüst sugarai a’ völgy tiszta patakán; egyszerűen csinos öltönye , melly alatt lángszinű tafota sustorgott, fehér volt , mint az ártatlanság, mellyet egy nagy arany kapocs­csal díszelgő reményzöld szalag övezett sugár­ derekához; ’s most, midőn őt a’ vártövi kertben először megpillantjuk, a’ hókebel fölött irigykedő selyemfodrok köztt egy színtelen virág hervadozott, mel­lyet az alatta forró első szerelem heve száritgatott. — Könnyű és nyomtalan léptekkel őgyelgett Gisella virágai között a’ föld bárso­nyán , mint az angyal, melly csak egy pillanatig késik a’ földön ; midőn a’ fenn említett atya őt megszóllitja. ,Gisellám ! én közelebb vagyok a’ sirhoz, mint az élethez. Az idő leszalad, mint a’ bérezi patak. A’ szerencse változó, mint a’ szin. Nem tudjuk, mit ad eldeletül a’ holnapi nap. Ölelnünk kell a’

Next