Regélő, 1840. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1840-01-16 / 5. szám
A* társaság kaczagásra riadt. „Nevessetek üres zsebeitek felett, ne rajtam; mert szép idő mulik-el, mig megtöltitek — kiáltá. Dembi — ’s kardját, mellyet a’ török háború óta alig használtak, kirántá. — Gombási fogaiéi a’ csapást; a’ viadal férfias tusa volt, ’s Dembi soha sem hitte volna, hogy illy ügyes vivő. — Gombási a’ halált ölelgette; az örökké valóságot, a’ paradicsomot látta, ’s zörögve hullott a’ hattyri-pelyhes közanya ölére. — A’ viadalnak vége volt. — Gombási sértetlen, mert Dombi damaszkja fél század óta köszörűletlen volt, ’s csak ütött, nem vágott. Most Cseri lépett Dombi elébe. — ,Én engedek— dadogá — csak ismerje el, hogy hibázott. „Mit ? hibáztam ? Higyje el, soha sem hibáztam , csak midőn önt becsületes embernek képzeltem.“ Ez uj sértés volt, ’s uj elégtételt kivánt. Cseri pisztolt húzott , mert kardjában Gombási esete óta nem bizott. „Mit akar ön ? — kiáltó Dombi — lőni ? — ha vívunk, én lövök előbb. De nézze ön e’ feldobott föveget — ’s az óngolyó ugyanazon pillanatban utat tört rajta keresztül magának. — No’s uracskám! van-e még kedve lőni?“ — Cseri szoborrá fagyott. ,„Török és Tatár! — kiáltó ujjongatva a’ talányos segéd — ez már lövés volt. — Nem jósolám-e, hogy nem bábjáték lesz; de hogy tarthat ön illy otromba kardot ?“, „Ezzel hon kutyáimat szoktam verni ,’s ma reggel gondolám, ismét hasznát veszem, tehát elhoztam!“ ,, „De hallgasson hát — czirógatá a’ víg segéd — hallgasson mondom — ’s jöjjön, igyunk barátságot. — Isten velek uraim! — máskor ismerjék meg ezen urat, ’s párviadalra ne hívják, mert Plútóhoz küldi!““ Egy óra múlva Zákó, Dombi, ’s a’ talányos segéd a’ sasvendéglőben ebédeltek. VIII. Ugyan hinné-e valaki , hogy századunkban valakinek baja legyen a’ lelkekkel ? Pedig úgy van; szegény Dembi annak betege; ’s most már ki mondja nekem, hogy a’ középkor bigott, babonás volt? — Mikor Dembit Marczi vadász megtalálta, ’s haza vitte — mondom azon időtájban — álmodott-e, vagy valósággal látott egy öreg úriembert, tisztes szakállal, szemrehányólag, komolyan , vagy gúnynyal kevertt szánakozással integetőt. — Hallottatok-e valamit azon különcz urfiról, ki egy szép leányról álmodott, álmában vele megismerkedett, nőül vette, az alvás idejét mindig