Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)

1840-11-22 / 94. szám

a 757 , Halál és pokol, ’s maga bátorkodott?4 „Igen!“ s Ezért megadózol, rágalmazó kigyó!­sz. Dénesre , ezért meg­adózol !4 „Vagy megjutalmaztatom ; egyik a’ kettő közül bizonyos; csak az a’ kérdés, mellyikü­nk állja­ meg jobban a’ sarat.“ , Én tehát elmehetek? ’s a’ felvigyázást maga veszi­ át?‘ „Egy hangzik a’ parancs.“ , Jó, az ezredesnek is legyen­ meg akaratja; de a’ kulcsokat , a’ kulcsokat édes előlépés reményében élő Jerome uram, nem a­­dom­ át! ‘ „Micsoda ? — kiábta elhalványulva a’ szabados — ’s én a’ fe­lelőséget magamra vegyem a’ nélkül, hogy a’ börtönök tartalmá­ról megbizonyosodjam ? Ez valami uj módja lenne az őrködésnek. Végre a’ kalitkák már üresek, ’s holnap reggel magamat temethet­­ném­­ meg az elrepűlt madarak helyett ón -­galuskával! Nem, őr­mester úr, igy nem alkudtunk. E’ pillanatban az ezredeshez megyek jelentést teendő------“ . Egy lépést se — riadá Grandjone — az óra eltelt, én felva­gyok váltva, ’s magának helyt kell állani, ha a­ pokol minden ör­döge felszállna is rémitésére! Vagy mint szökevény akar tekintetni?! Jerome olly emésztő gyűilölség tekintetét veté az öregre, ki őt il­y szépen hálóba kerité, hogy, ha a’ szemek villámok volnának, ezer halált adandót fák neki; e’ mellett azonban olly iszonyú fájda­lom, olly mondhatlan vigasztalhat­lanság festekezék tekintetén, hogy az őrmester akaratja ellen is szánakozni kezde rajta. , Tudja mit Jerome? — monda Grandjone — közösen fogunk őrködni, ‘s a’ börtönöket felváltva megvizsgálni; igy a’ parancs­noknak is kedve telik, ’s nekem is. A’ reggel úgy sincs már mesz­­sze; addig üritsünk­ ki egy palaczk bort, ’s öblitsük-re egymás irán­ti neheztelésünket. A’ reggel majd megmutatja, tisztemnek megfe­leltem-e vagy nem; az ezredes pedig elnézi ősz fejemnek e’ kis ma­kacsságot. Ha ajánlatom tetszik, jöjjön velem!.4 Jerome képén egy rögtöni gondolat sugára villant­ át, ’s az öreg hadfit gyors léptekkel követte. A’ megbékülttek mulatozása nem igen akart vidor arezot ölte­ni ; mert huzamos ideig ültek egymás ellenében a’nélkül, hogy több mint egyes szókat váltottak volna; ellenben azon durvaság, mely­­lyel egyik másiknak beszédbe eredni akarását visszautassá , a’gya­nús tekintet, melly mindenik arczán mutatkozik, és a’ sötét elmé­lyedés, mellyet egyik ajkai, másik körme rágásával tanúsított, nyil­

Next