Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)
1840-12-03 / 97. szám
datlan előjele a’ szerencsétlenségnek. Valamelly gyermek szépségéről ’s jóban gyarapodásáról szóllni a’ nélkül, hogy az „Isten áldása legyen rajta!“ hozzá toldassék, annyi, mint a’ gyermeknek boldogtalanságát elhatározni: ezt hiszik a’korszak , és a’sziget népességének tizenegy tizenketted részénél még virágában van e’ babona. Az ég igazságos, ’s némelly elvetemültt bűnösnek még is gyakran vannak boldog perczei. Lorenzót foglalatosságai gyakran elszálliták Livornóból Korszikába; honában csak kevés ember tudott házasságáról ; igy bizton remélhető , hogy annak hire Brandoig soha nem jutand. — De hátha a’5 szegény nő esetlegesen még is megtudná ? — kérdé magában gyakran Lorenzo — eh mit! haragjának első förgetegét nyugton hagyom elvonulni, ’s azután majd találok eszközt kárpótlásául. Arany , tömérdek arany bizonynyal elhallgatlatja ’s biztosítja jövőjét is. Megnyugtatva illy silány okoskodás által lélekismeretét, a’hírtelen gálád férj egyik neje karaiból másikéba sietett. Faustina büszke volt, és szépsége erejében bizonyos; Theodora ártatlanabb, hogy sem illy hallatlan elvetemülttséget sejthetett volna is. Ehhez járult még az is, hogy Lorenzo új házassága által előbbi vidorságát ismét visszanyerte, és így Faustinát mi sem vezethette azon gyanúra, hogy Lorenzo többé nem szereti. Nem egészen igaz, hogy napfényre lő minden. Ha minden kinyilvánulna, olly borzasztó drámák lennének láthatók minden körben, mellyekről ember útjának fejtménye sem volt. Hány pokol nyitnék meg az elrémültt szemeknek! Valóban, több bűnt takar el a’ hallgatagság és sötétség fátyola, mint mennyit az igazság karja megfenyít. Három bűnös közül kettő mindig sírba viszi magával bűneit. Lorenzo is e’ büntetlenségre számolt, és számítását csalhatlannak hitte. Lorenzo szolgálatában egy korszejű volt, a’ szigetnek leghegyesebb részéről való. Készakarva választott bárgyú ’s faragatlan ficzkót; mert nézete szerint ebben leginkább bizhaték. Szolgái közül egyedül ezt vitte magával Brandóba, Faustinához, kit rokonának mondott. De a’sem írni sem olvasni tudó’s majdnem érthetlen badar nyelvet beszélő liczkó buta külseje s majdnem félvadnak tetteihez közelitő magaviselete mellett is mind azon csalfaság, boszúvágy ’s konoksággal birt, melly a hegyi lakosoknak sajátja.Mindjárt először állatta ő, midőn ura magával Brandóba vitte, hogy az ott valamit rejteget; roszra hajlandó ’s kiváncsi lévén , kémlelődni kezdett, ’s csak hamar kitanuld , miben áll urának Faustinávali rokonsága. Ura titkának birtokába jutván, még is elég erős volt a’ficzkó hallgatni; mert jól érzé, miképp’ titka egykor gazdagon kamatozhatik neki.