Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)
1842-08-04 / 62. szám
igen természetesnek találom, 's felette sokáig okoskodni csak azért sem tudnék, mert tapasztalom, hogy mióta civilisálódunk, ’s kezdjük fönhangon emlegetni a’ kor’ kivánatait; — a’ patvaristáknak is ébredtek kivánataik; ’s önmagok által a’ zsidóknál is előbb emancipálódtak azon járom alól, mellyröl a’ rege sok iszonyatost beszél 's a’ többek között említi, hogy voltak ollyan úri helyek, hol a’ patvarista rendes kötelességénél fogva asztalt terített, az istállóban lovat vakart, ’s midőn urával útra ment, annak időtöltéséül Sallustius Catilináját kelle olvasnia, ’s rögtön magyarra átfordítnia a’ postakocsi’ bakján, és mind ezekért még sem várhatta be ebédnél a’ sültet, hanem — minthogy neki kelle ezt is felszelnie ■— szagával jóllakván igen szépen megköszönni a’jóltartást. Mások azt hiszik, hogy a’ patvaristák’ sorsa az idő’ szelleme szelidülésével változék jobbra, ’s én mindenkinek meghagyom ezen hitét, csak azon kicsi észrevételemmel, hogy míg a’ kor nem vala illyen szelíd, addig a’patvaristák szelidebbek voltak. II Mindezekről, mellyeket itt elmondék, keveset vagy épen semmit sem tudott a’ szép Eszti, egy tizenhét éves galambszelid leány. Ő nem tudta, hogy egy patvarista, magát türnöknek vagy ha tetszik, törvénygyakornoknak is írhatja újmagyarul, hasonlókép azt sem, hogy egy leány jövendőbeli szerencséjét patvarista által is várhatja, sem azt, hogy azok régenten milly nyomattatásban voltak; de igen, hogy édes ura atyja’ egyik patvaristájának, kit Berti úrnak kelle szólítania, igen szép szemei vannak, mellyekkel az gyakran pirulatos orczájára pillant, ’s óranegyedekig hagyja ott nyugodni varázstekintetét. De ezen tudomását Esztike senkivel sem merte közleni; nénjével, atyai rokonával, Charitas kisasszonnyal azért nem, mert ezen nénike igen haragos kedélyhangulatban szokott hozzá szólani, ’s tudjuk azt mindnyájan, hogy az illy módoni leereszkedés bizodalmát ritkán szül; — édes ura atyjával nem, mert ez csak mindig; maga szeretett tárgyat adni a’ beszélgetésnek, ’s minden ollyat, mellyet ő nem hoza szőnyegre, rövideden ’s néha durván visszautasított; Bertikével magával, kivel talán leginkább szerette volna, nem, mert hiszen csak tizenhét éves volt, ’fi tizenhét éves korában még némelly leány igen szemérmes. Tunyoghy Lázár, Esztikének édes atyja ügyvéd volt, egy szélességére ’s magasságára egyenlő terjedékü úri ember. Télen úgy mint nyáron magyar nadrágot ’s fejelés bagaria csizmát viselt, ’s mindenkihez egyenlően goromba volt; sokat beszélt, de az ellenmondást soha sem tűrheté, ’s házánál minden a’ sic volo sic jubeo’ rendszerén ment. Felette a' széles földön senki sem állott, ’s reá befolyással nem birt, egy élő lényen kívül ’s ez Charitas kisasszony volt, az ur’ kitöréseinek gyakori temperatúra, ’s a’ háztartás’ bajainak egyedüli elintézője. Charitas kisasszony egy minden tekintetben istenfélő szűz, nem viselt ugyani bagaria csizmát, de annál több fürtöket,és ’s egy volt szobaleánya ki találta egyszer ejteni, idegen hajból. E’ világon senkit szem szeretett elebén kívül, ’s szellemi társalkodása egyedül a’ szentirás volt. — Az ügyvédre való hatását — ki szerencsére még is bátyja volt, csak ritka esetekben használd, ’s többnyire négyszemközt; de tekintetét annyival többször érezék a’ ház egyéb lakói, ’s különösen kik nála később találtak sors által születni; és midőn ezen tekintetet azok felett gyakorlatba véve, szerette a’ nyilvánosságot is, hogy láttassa hatalmát. A’ ház’ ezen egyéb tagjai pedig voltak Esztikén kívül : Margit asszony, az öreg szakácsnő, Jucm