Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)
1842-08-07 / 63. szám
63 C ©«©©•£•© ©©0-00000005 CMegjelenik minden héten két- © Cszer egy divat képpel. Előfi-fezethetni minden k. postahiva-© Citálnál. Külföldre csak a’ bé-© Öcsi k. föpostánál. Kolosvárott© C t. Méhes urnál. © REGÉLŐ. f 00000000000000 0 CÁra félévre, helyben 5 ft. pos-? C tán 6 ft. pengő pénzben. Kiadód Chivatal, Leopold - utcza az© Capáczák’ során levő 189 sz.© CRottenbiller - ház , második© C emeletében. © C & QyQQfi&QQGtGiQf ^ PESTI DIVATLAP. KIADJA MÁSODIK Augustus’ 7. 1842. FÉLÉV. Egy őrült’ kézirata. Igenis ! — egy őrülté! szivemet mint rezzentette volna össze e’ szó néhány év előtt! Mint riasztotta volna föl a’ borzalmat, melly ollykor engem megszállt; kergetve a’pezsgő ’s hullámzó vért ereimben, mig bőrömön a’ félelem’ hideg harmata nagy csöppekben gyöngyökt és térdeim rettegéssel összekoczogtak! És most szeretem azt. Szép egy szó. Mutasd nekem a’ rablót, kinek boszos tekintete valaha rettegtetett igy, mint egy őrült’ hunyoritása, — kinek kötele ’s baltája valaha csak felényire is olly biztos volt, mint egy őrült’ markolása. Ha! ha! nagy dolog őrültnek lenni! szemléltetni vad oroszlán gyanánt vas rácsokon áll — fogat csikorgatni ’s bömbölni a’ hosszú csöndes éjszakán által egy izmos láncz vidám csörgésére ’s hengerközni ’s hánykolódni a’ szalmán elragadtatva illy szép zenétől. Éljen a' bolondház ! Ó, ritka egy hely az! Emlékezem napokra, hol borzadtam őrültnek lenni; hol álmaimból fölriadtam ’s térdemre hulltam ’s imádkoztam, hogy nemzetségem’ átkától ment maradjak, hol vigalom’ ’s boldogságjeleneteiröl elrohantam, rejtközendő magános helyen, és a’ súlyos órákat, kémlelve az agyvelömet emésztgetö láznak elömentét, kihúztam. Tudtam hogy már véremmel ’s csontaim’ velejével vegyítve őrültség; hogy egy nemzedék elhunyt a’ nélkül, hogy benne a’ vész’jelentkezett volna, ’s hogy én vagyok az első, kiben újra fölélend. Tudtam hogy kell úgy történnie, hogy igy volt mindig, ’s igy lesz örökké; ’s ha sötét zugolyában valami tömött szobának guggoltam, ’s látám az embereket suttogni, ’s tán mutogatni, ’s szemeiket felém fordítani , tudám: az átkozott őrültről beszélgetnek, és újra ellopództam, álmodozni egy magányban. Évekig tettem azt; hosszú, hosszú évek voltak azok. Az éjek hosszak, itt, néha nagyon hosszak; de miksem a’ nyugalmas én éjekhez ’s borzasztó álmokhoz, miket akkor, akkor virasztottam ’s álmodtam. Elhülök , ha rájok gondolok. Nagy, sötét alakok zsibogtak hamis ’s gúnyos arczokkal szobám’ szegletében, és hajoltak éjjel ágyam fölé, csábítgatva engem őrültséghez. Halkkal sugdosták nekem, hogy a’ régi háznak, mellyben atyám’atyja meghalt, talaja saját vérével szenyezve, mellyet önkezével dühöngő őrültségében ontott. Füleimbe dugtam ujjaimat, de fejembe kiáltották, mig a’ szoba megrendült, hogy ő előtte a’ veszettség egy nemzedékben szunyadott, de hogy nagyatyja évekig volt kezeivel földhöz lánczolva, nehogy magát darabokba tépje. Tud-