Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)

1842-10-23 / 85. szám

J ©®©®©®®®©®®®¡so® a ® Megjelenik minden héten két-® ©szer egy divat képpel. Elesi-® ©zethetni minden k.postahiva-® © tálnál. Külföldre csak a­ be-® © esik.főpostánál. Kolosvárott® © t. Méhes urnál. ® REGÉLŐ. ©®®©®©®©©®©®©©©Q © Ára félévre, hely­ben 5 ft. pos-® ©tán ti ft. pengő pénzben.Ki adó® © hivatal, Leopold - utcza az® © apáczák’ során levő 189 sz.® ©llottenbiller- h­áz , második® © emeletében. ® ®®&®&®&®®®®®®&®I PESTI DIVATLAP.­ ­ KIADJA ÉS SZERKESZTI MÁSODIK October* 23. 1842. I* 1 * * ELL­ . TAVÁSZI UTAZÁSOK’ EMLÉK VIRÁG­AI. I. Az utazónak ajánló és úti levele. Mi iránt ? mit vesztél ? ők nem kérdenek. — — El , én felém ! Szív szívhez szólhat itten, Jer, öntsd ki bánatod’ nekem meghitten ! Echo. El innen, el! ’S habár utamban a’ legóriásibb sas’ körmei által ragad­tatnám fel az egek’ mérhessen magasába, ’s onnét az alvilág’ mély fenekére kelle­ne lezuhannom, de én tovább az olympi­a istenek’ parancsára sem maradhatok itt! Élet vagy halál, de el innét, el! Hisz'az isten’ szent szerelmiért! Kivin a' szabadban, a’ természet’ nyílt ölén, már tavasz, új életet adó, zengő, vi­rágzó , mindennél szebb tavasz fejledez; a’ tarka madarak’, a’ habzó vízesések’ tü­ndéri bölcsődalánál mosolyogva kereget ki a’ növények’ milliárdja, a’ fülmile éne­kel , ’s fájó szivének vérhullámai rózsa- é­ fodrok’ képeiben állanak elő, a’ gerle örömében búsan búg, ’s bánatában felé kaczag; a’ fehér hótömeg a’ halál­ fekete üres álmaival együtt siránkozó köny­ 3 cseppekben olvada fel; a’ ragyogó virányok’ ingerlő illata , a’ zephyr’ szende­ titkos susogása, a’ béretek, er­dők’ zöld tengere, és az egész föléledt mindenség, uj remények, uj örömök, uj élvezetek’ csábjaival kecsegtetik a’ nap’ sugáraitól megihletett halandót. Ó ha a’ napnak ezen forróbb lángolását, ezen enyhítő légváltozást nem értenek, ha egy két ablak közt az árva kis virágok’ holtan született himbáit nem látnák, itt, e’ kietlen, örökké téli ruhában derme­­dező nagy városnak szűk börtönfalai közt észre sem lehetne vennünk, hogy már a’ szabadban a’ természet’ legdicsőbb éle­te ünnepel! Es hát innen, el!­e’ mostohától a’ természet’ édes anyai ölébe! — De vájjon a’ szellemi, az érzelmi világban nem lelhetném-e föl azt, mit az anyagi’ kö­rében olly hasztalanul keresék? — Be­jártam hát képzeletem’ szárnyaival szere­tett édes hazám’ legszebb, leggazdagabb birtokait, ’s akarám a’ honi üdv’ virágzó kincshalmazát,középponti városunk’ feje- és szivében összesítve látni; de a’ kevés zsenge bimbó közt, mennyi kebelvérezö tövisen, mennyi gazon, hány kártékony mérges kigyón, ’s milly szétszaggatott zord pusztaságokon akadtak fel künyerő szemeim! ,Hol van a’ hon?4 — kér­­dém a’ költő’ fájdalmas feljajdulásával, — 85

Next