Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-05-28 / 43. szám

.Ne csüggedj el, jó húgom, még ’ van egy félévünk, ’s az emberek ’s e’ város tán nem olly romlottak.­ Ez alatt kürtök harsanának meg ’s Felek felül sergek érkeztek, a’ vá­rost egy közelgő havasalföldi kóborló oláh sereg ellen ótalmazni. A’ leányok fölrezzenének, ’s bajokat valamennyire feledve, nézték a’ városban letelepedő harczfiakat. A’ sereg megszálló, ’s a’ hold a’ sötéttel egyesülve győzelmet vivának a’ nap fölött, melly szégyen­­pírral szállt a’ hegyek mögé, midőn a’ testvérleányok a’ kertbe visszatérőnek. A’ nagyobbik lantot vön és kezde éne­kelni. Búsak valónak az érzések, mik átjárák bájhatalmú énekét; a’ világ’ romlottságát siratá. Énekére a’ hold megállott, ’s megindult arczairól ké­nyek hullának a’ földre, mit harmatok­nak vélt a’ föld’ fia; a’ csillagok szen­vedélyes lánggal lobogónak, ’s a' Sza­mos’ hullámai csendesen hömpölygé­­nek, nem zavarva a’csendet. Alig vég­­zék el éneköket, midőn a’ kert’ ösvé­nyén férfias léptek hallatszanak ’s két deli levente állt a’ leányok előtt. „Szép hölgyek! — szólt az egyik — ne rettenjetek meg, mi, kik róla­tok távollétünkben olly sok jót és szé­pet hallánk, már rég látni kívántuk arczotokat, és hallani énekteket, ’s mi­dőn itt elmenénk, hangitok büverövel vonának ide, ’s ez szolgáljon mentsé­günkre a’ „háboritásért.44 — ,És kik vagytok ti?” — kérdé a’ nagyobbik. „Mi vezérei vagyunk a’ most érke­zett seregnek, Kolozsvárról, szülötte földünkről, már egy éve, hogy elme­nénk. — — — De kérlek, énekelje­tek, mi nem háborítunk. Tőlünk ne féljetek, mert jelszavunk ,hon, sze­relem, becsület.­ A’ leányok egy tekintetet vesének az ifjakra, de az nem vala olly, mint halandóké; behata keblök’ rejtekébe, ’s föltárva voltak előtte az ifjak’minden érzései. A’ leányok’ ajkain mosoly vo­nult el, ’s helyet mutatva nekik egy gyeppadon, énekelni kezdének. Az éj mindinkább haladt. A’ hold megint könyezett, a’ csil­lagok megint égtek , ’s a’ Szamos hullámai lassan hömpölyögtek, és az ifjak? ők késben elmerülve ki voltak kapva lényök’ szűk köréből, ’s midőn az ének elvégzödött, óhajtva kiáltának föl: „ó miért vagyunk halandók? miért nem emelhetjük föl szerelmeinket hoz­zátok ?” A’ leányok fölállának , arczaikon mondhatlan báj ömlött el, szemeik’ sugáriban túlvilági kép tükrözé ma­gát. — „Nem úgy, ifjak! Kolozsvárt ve­szély fenyegeti, vívjatok értté. Nem messze innen, egy barlang van, neve: B­öli vára; menjetek oda, ott kérjétek a­ csáb’ istennőjét,’ s az megnyit előt­tetek egy tündértermet. Kisértetek fognak titeket követni útaitokon, de vívjátok le azokat, és hozzátok el a’ két bűvös kardot, mellyeknek hatalmok nagy. Aztán menjetek harczra, és vagy győzzetek vagy haljatok meg, és ha akkor még élni fog irántunk, szerelme­tek, szerelmünk iránt lehet reményle­netek, akár e’földön, akár fen, túl a’ csillaghazán.44 így szólónak ők, a’ testvérek felel­ni akartak, de a’ leányok már nem va­lónak ott, ’s szemcsillagaik helyett az

Next