Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-06-01 / 44. szám
gyöngébbek előre rettegtek a’ végtől, melly a’győzelmes’ akarata’ nem teljesithetéséböl fog városukra háramlani. A’ kezdetbeni mély csendet sóhaj, panaszhangok, sirások, zokogások szakaszták félbe. A’ kormányzó fájdalmas részvéttel nézte körül bús polgárit. Szíve szorulva jön, ’s maga is vigasz’ hiával, másokat nem vigasztalhatott. Sőt a’ követ is mélyen vala illetödve, a’ sújtott nép’ szomorú sorsa ’s vészes helyzete szívére szállt, ellágyult, ’s szemei kényben úsztak. De ő sem vigasztalhatott; —ő csak válaszra váró követ vala. A’ visszatérési perez már közelge, ’s még semmi válasz. Elvégre a’ habzó kedélyű tömeg közöl fellép Eustach de Saint Pierre a’ nagy lelkű polgár, szólva határozottan érczes hangon: „Uraimban lenne éhség vagy más által veszni hagyni a’ népet, lévén eszköz ennek mentésére. Isten jutalmazand , ha ezt a’ fenyegető résztől megóvandjuk. Azért halljátok, polgártársim, én vagyok az első, ki értetek halni megyek.“ Szólt, és szavai mély benyomást tettek a’ tömegbe; bámulák erényét, dicséret, ’s hálaérzetben tört ki a’nép’meglepetése; nem találtak szavakat magasztalására, álhatvák erénye’ varázsfényétöl, mellynek azon fokán látátt mindenki, honnét amaz isteni tanító mondá, „életünket is oda adjuk polgártársakért.“ És Eustach de Saint Pierre-t nem csak bámulat, ’s dicsőítés, de sorsrészvényesek is követék. Csak hamar csatlakozók hozzá más öt polgár, résztvéve annak dicsőségében. Minden alak hálával áradozott most, ’s vetélkedve adák tudtokra,hogy szeretetteljes határozatuk’ nagy becse ismerve van. Bűnbánói durva öltönyt ölt a’ hat polgár, mindegyik’ nyakában kötél, egyik’ kezében a’ város’ kulcsa, ’s fedetlen fővel indulnak Eduárd’táborába. A’ nép’ imái, részvétkönyüi közt értek a’ kapuhoz, kísérve az agg kormányzótól is, ki mély fájdalmában alig ülheté lovát. A’ lélekrázó bucsuvél után átadá őket Mauninak, kérve őt közbejáróul a’ királynál; kegyelmet eszközlöül a’ bünteleneknek. Mély alázattal, de szent tökéltséggel közelitének a’ királyhoz, ’s átadá, ki hozá, a’ város’ kulcsát. Tudata Mauni, miként a’ király’ kivánatára önként ajánlkozának váltságúl a’ többi polgárokért, ajánlván őket hathatósan ura’ kegyébe. A’ király körüli megindult angolok részvétöket nyilvánítók fölöttök, ’s csodálák lelkök’ magos röptét. De Eduárd, kitől az illyes érzemények tova valának, érzéketlen volt irántuk ; szikrázva méré őket végig, vonásiból halálvész fenyegetödzött, szava akarata’ szilárdságát dörgé. Idősb fia a’ 17 éves wallisi koronaörökös kegyelemért omlott atyja’ lábaihoz, de esdéje nem hatott a’ dühös királyra: zordon lénye elriasztó az esdeklőt. Mit sem lehete már reményleniök a’ szánandóknak, —a’ király’ újabb parancsára a’ halál’ fiainak. A’ király int, az áldozatok indulnak , ’s amott egy óriás edzi, — támadó oroszlánként — magát — a’ bakó. De isten mindenütt jelen van a’ csillagok közt, és a’ porban, a’ trónon és a’ vesztőhelyen , ki védangyalt küld most is a’ vétkes kezeket fentartóztatót. Egyszerű házi koronával tábori varázs öltözetben megjelenik, fiát követve az angyalkecses királynő, kinél