Regélő Pesti Divatlap, 1843. július-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-10-22 / 33. szám
egy ölelkezés — aztán a’ halál-------— halál? nem — én nem halok meg, de őt bírnom kell, mert leírásában egy élet’ üdve alapszik,------------- igen, de ő verem — — — ő e’ tudat poklokig sújt alá. — így tűnődött, így őrjöngött magános lakában Amnon, Dávid király’ fia, és e’ harczban lelke győzetve, öntudatlan fogyott székére. II. Szép vala Dávid’ királyi laka, minővel azon kor’királyai nem dicsekedhetének. Tisztán faragott kövekből valának összeolvasztva falai, és a’ teremeken negyvenöt ezédrusfa oszlopok, mellyek három renddel valának felállítva, helyhezlettek végig, az oszlopokon ezédrus gerendák nyújtóztak át, mellyekre tükör fényesre gyalult ezédrus deszkák simultak, és mind ezeket Libánus’ hegye tenné. Három rend ablak világitá a’ lak’bensejét, egymásnak szépen megfelelve, és mindenik ablak szépen vala elkészítve. Négyszeg oszlopokon nyugvó erkély emelkedett a’ lak előtt, mellyre magas két szárnyú üvegajtó nyílt, ezüst sarkokon forduló, és ’ terem, mellybe az ajtó vezetett, ezédrus deszkákkal vala kibélelve, és a’ deszkákba szépen nyílt virágok valának mesterségesen vésve. Mindjárt az ajtó’ nyílásánál fehér márványasztalon ezüst medencze nyugodott, megtöltve kristálytiszta vízzel, és a’ vízben a’ királyi kert’ legpompásabb virágai díszelegtek, illattengert árasztva a’ lak’ minden szögletéig. A’ terem’ padlózatát négyszög czédrus deszkák képezték, és földig csüngő rojtokkal biborszín kerevetek nyúltak körül a’ terem’ oldalain. E’ teremből jobbra és balra ajtók nyíltak; jobbra az ítélő ház, hosszú márványasztalokkal, körülvéve márvány padoktól, balra pedig a’ királyfiak’ teremét egymás után. A’ királyi lak’ alsó osztályzatát őrök, ’s más szolgák foglalák el, és a’ felső rész, mellybe tekervényes lépcsőzet vezetett, a’ királyi hölgyeknek szolgált lakul. E’ lak’ homlokán lévő erkely elölt rézből öntött oszlopok is emelkedőnek, mellyek fölé művészük,Ibrám,izmos réz gombokat alkotott,megezifrázva liliomvirágokkal, és pomagránátokkal. Illyen vala Dávid’ lakának külseje, és bensején a’ szem vakulva tévedé el, mindenütt az arany’vakító fénye rezgeti, és pompás volt Dávid’gazdagságával. — A’ királyi teremek’ egyikében ült Támár a’ szép királyleány, tarka szoknyájában, minőt a’ királyleányok viseltek vala, kik szüzek, barna hajfonatéki négyesen habvállaira csúsztak le, és az emelkedő kebel-hullámokon könyedén ingadoztak, — homlokát égi fönség sugározta át, — szemei esthajnal’fényével ragyogtak, —orra méltóságosan, mintha elefánt csontból volt volna faragva, domborodott, melly alatt a’ piros ajak örök mosolyba mártva mint feslő virágkehely keresztül hasadt; kissé kiemelkedő kerek álján piczinke gödör sülyedt, mellyben a’ szerelem ütötte fel sátorát. Piczin gömbölyű ujjai felhangolt lant’ idegein andalogtak, mellyek minden illetésre olly édes olvadókig jajdultak fel, hogy a’ lant’ bájhangját Támár’ édes olvadó hangjával egygyé olvadva égi spherák’harmoniájának vélted volna, így ült ő, szebb mint Dávid’ kertének legszebb lilioma, termete mint Libánus’ pálmája szépen felsudárzó; midőn Absolona’szép királyfi