Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-05-23 / 41. szám

635646 mindent rögtön és hirtelen megtenni. Bezzeg egy pár év múlva, mit beszélek ? egy pár hét múlva átkozza a’ napot, mellyben az arszlánt meglátta , és az ég alatt adna hálát istennek, ha még egyszer leány lehetne. Az illy elégületlen pár ki nem állhatja egymást, minden tetteik ellenkeznek, holott a’ házasságot az ösz­­szehangzás teszi boldoggá, egyik a’ másiknak terhére van, mégis egy kenyeret sót kell enniük. A’leányt gaz­dagabbnak hiresztelték mint a’ miilyen, ezen csalódás a’ házas életet hideggé teszi, és nem lehet mást tenni, mint forrón veszekedni ; a’ szerelmi lángot az — el­fújta... Egy másik asszony csodálkozik, hogy az ő finom, szives, művelt embere olly goromba lett, ritkán jő haza éjfél előtt, akkor sem beszélhetni vele , reggel ismét el­megy, ebéd után megint csak a’ kávéházba siet, —ha itthon van , veszekedik , lármáz , az asszony ártatlan, méltó haragjában egy hajszálnyit sem enged, a’ férj tűzbe lő , az asszony régen forrt mérgét kiereszti, nyel­vét szabadon bocsátja, ’s a’ czirógatás következik. Ez mind semmi, hanem mikor már nem szólnak többet egymáshoz, csak akkor állott be a’ végromlás, a’ semmivel sem gondolás, a’ rettentő apathia, egyik balra, másik jobbra pusztit egymás’ daczára, ’s ekkor már a’ mennyei paradicsom’rozsás boltozatai összeros­­kadtak , mellynek omladékai alatt egykor, a’ most már rakonczátlan gyermekek szenvednek, siratják vagy át­kozzák a’ szülők’ könnyelműségét és bűnét. Két unoka gyermek apjok’ politikájából, hogy az ősi jószág együtt maradjon, elveszik egymást — ez a’ gyönyörű élet! Egész nyáron nem látták egymást, egyik Graefenbergben , másik Ischelben mulatott; télen a’ a’ fővárosban egy házban laknak ugyan , de egészen el­­különözve, úgy hogy csak az asztalnál látják egymást. Ha beteg az asszony, a’ férj komornyikját küldi által ezen kérdéssel: hogy van a’ nagyságos asszony? ’s viszont ha az asszony utazni megy, búcsú csók he­lyett egy levélkét hagy hátra : Kedves férjem! B. grófnéval Olmüczbe megyek , talán négy hét múlva visszatérek, ha onnét a’ szászországi Sweiczot utunkba nem vesszük. Adieu! (Az eredeti levél fran­­cziául van.) Erre a’ férj szinte másodmagával, bizonyos divat­­leánynyal útnak indul ’s azt sem mondja : befellegzett. Az itthon maradt gyermekek a’ nevelőt és dajkát ölelik, csókolják, szüleiket pedig alig ismerik, mert itthon létükben is csak néha volt szabad a’ mama’ szo­bájába visitet tenni. Mindkettő igy kerüli tulajdon házát, azon kívül keres némelly örömöket, mellyeket otthon fel nem ta­lálhat ; az illy örömöket aztán kétszeresen kell megfi­zetni, két házat tartani. — Egy nemes asszony soha sem fog a’ jó ösvényről eltérni, bár egy sereg hódoló ostromolja is, mert be­csülete főkincse. A’ férj ad az asszonynak nevet, czi­­met, álláspontot, ’s ha becsületét feláldozza, kiesik az asszonyi nem’ gyöngykoronájából, ’s férje előtt, — bár a’ külső világ bűnét lemosta volna is, vagy a’ hazát a’ végveszélytől mentette is meg, hogy az egész nemzet térdenállva imádja jó cselekedetiért — férje előtt még sincs becse, mert az életfába vad szemet oltott.—Meg­lehet, hogy nagyon csalatkozom. A’ melly asszonynak gyermekei’ nevelése szivén fekszik, egészen más gondokkal van elfoglalva, hogy sem haszontalan szerelmek után kapkodjon; egy nemes asszony mindig képes magát meggyőzni, mert ő minde­nek felett erős, hatalmas, dicső és nagy­lelkű. Erős az asszony — nem értem én az izmos cson­tokat és nyers erőt, hanem a’ türelmet, a’ lelki erőt, szenved zugolodás nélkül, igaz hogy könnyezve, imát­­kozik , tűr és remél, m­ig a’ férfi kétségbeesve pisztolyt ragad. A’ férfi feltesz magában valamit,’s másnap abba hagyja, az asszony olly állhatatos marad feltett szán­déka mellett, hogy ha törik szakad, mig azt el nem éri, addig nem pihen, nem nyugszik. Czélja’ kivitelé­ben semmi veszély sem gátolja őt, a’ legnehezebb aka­dályt is játszva győzi meg. Ezen állhatatosság a’ dolog’ kivitelében, ’s a’ veszély’ m­egvetése minden esetre lelki er­ő és bátorság.*) Hódolni tartozunk a’ szépnemnek, mert hatalmas. Sámson , Atilla , Hannibal, Caesar, ’s a’ többi illy nagy urak, kiket nemzetek’ ereje nem tudott leverni — egy asszonykának kaczér pillantása, egy bájmosoly, egy csók, —’s a’ világhódítók egyről egyre rablánczokon kínlódnak! ’s ez nem hatalom? Dicső az asszonyt nem, kinek köszönheti a’ haza, ha nagy férfiakat tisztelhet ? az anyának, ki a’nevelés’ első csiráját szivébe ü­lteté , ’s mig a’ fiúnak emlékkö­vet emelnek, a’ jó anyát egészen elfeledik. Pedig ő buzdította a’ fiút minden nagyra és nemesre, ő vezette a’rögös pályán, ő édesité keserű napjait, ő vidámitá fel szomorú lelkét, ’s a’ fiú az anya’ kedvéért tett min­dent, mert neki tetszeni, kedvét bírni vala főiparkodása. Az asszonyi nem nagylelkű és könyörülő. Ha egy szerencsétlen sorsán , egy szánakodó fohász, egy sóhaj, egy,,ah szegény“ hallatszik, az bizonyosan asszonyi ke­belből származott ; ott egy koldus alamizsnát kap, azt bizonyosan asszony adta; ha jótétemény van a’világon, abban asszony bizonyosan részes. *) Lásd Plutarch Ilik kötet görög és római asszonyokat.

Next