Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-08-18 / 7. szám

fejlődési útján van; más utat nem vehet; ezen úton siet­het , megállhat vagy néha hátrálhat is. Hogy értelmes legyek, távolabb kell kezdenem. A ter­mészetben kétféle erőt különböztetünk meg: szabadot és kötöttet. A kötött erők bizonyos szabályok szerint működnek a természetben, igen sokszor érzékeinkre ható­­lag s tudományunk tárgyaivá változva. Ezeknek köszönhet­jük a nap vagy inkább föld forgását, a világviszonyokat a csillagok között; ezek működnek, midőn a menny dörög, mikor a föld megindul, midőn születünk, midőn meghalunk. De e szabadtalan erők fölött van szabad erő, melly ama­zokat hatásra inditá, melly a világ-egyetem tervét kigon­­dolá, végrehajtotta s ma is a tökélynek viszi ellenébe. Ezen szabaderő érzékek által nem látható, de okoskodás által fölfogható , mindenütt a legtisztább szellemnek, szabad akaratunak mondatik; neve isten. Az emberben szinte két főerőt különböztetünk meg : egyike szabad, a másik kötött. Ezen kötött erő mun­kálkodik bennünk mikor tudtunk és figyelmünk nélkül lélek­­zünk, midőn a vér kering ereinkben, táplálkozunk s általá­ban , midőn testünk előállittatik, gyarapodik, delelési pon­tot ér s újlag visszahanyatlik. E kötött erő neve ösztön, mellynek létezése okos ember által nem tagadható, noha nálunk olly csuda-műveket nem alkot, mint a többi állatok­nál. Mit az ösztön alkot, érzékeink által fölfogható, p. o. test, minden mű- és rendszereivel, mit a szabad erő al­kot, t. i. a gondolatok, érzékekre nem hatók. A gondolkozó erő bennünk ész nevet visel. Az ész működése megteste­síthető , azaz a gondolatok testi ruhába öltöztethetők, mint a természet is meg­anyi gondolatoknak testi ruhája. Én az emberi lélekben e két sarkot vagy gönczöt lá­tom működni, az ösztönt t. i. és az észt. A magzatban és csecsemőben majdnem kizárólag az ösztön munkálkodik; apródonkint enged csak tért az észnek a gyermekben s az ifjúban; megosztja uraságát az ésszel a férfiúban, s hátra vonul az észszel együt az öregben. És senkinek sem jut eszé­be : kárhoztatni a csecsemőt azért, hogy nem eszének en­gedelmeskedik, hanem ösztönének.. Az emberi nem vagy faj hasonlít e tekintetben egyes emberekhez : csecsemő korában ösztöne vagy szive vitte az uraságot fölötte, s fér­fiú korára van hagyva, hogy feje vagy esze intézkedjék ügyeirül. Ha a társadalmat mint természetvisgálók bíráló sze­mekkel tekintjük meg, úgy találjuk hogy igen fiatal még, csecsemős korából alig lépdel ki , s csodálhatjuk­­, hogy az alsó göncz viszi nálunk a főszerepet, hogy vannak világ­részek, mellyek észöntudatra alig ébredtek, hogy lassan megy a haladás? Az emberi faj élete millió évekre van ki­számítva, micsoda ebbül öt hat­ezer év, mellyre történe­teink visszapillantanak? És uraim, itt van a most már természetesen magya­rázható , szörnyű nagy ellentét a valóság és eszmény, az elmélet és gyakorlat között a társadalomra nézve. Midőn az ember megkérdezi ott főn a tiszta észt s megkéri : csinál­jon neki tökélyképet a társadalomról, s az ész engedelmes­kedik és varázsszinekkel alkot társadalmat, melly földi mennyet fogna ábrázolni, mellyben intézkedések nem álla­nak senki útjában , hogy boldog ne legyen ; s midőn ellenben a valóságban körülpillant, és látja s taláin fájdalmasan érezi, hogy a gyarló korlátolt lét miatt az eszmény a valótól elüt. — De ennyi elég; — egy barátom szives ezt tudni: menj tovább. Nincs szebb az emberek között, mint a barátság. Ez almákat szed a tövisrül és rózsákat termeszt a bojtorjá­­nyon , — a bojtorjány az ember hajába ragad , és ha akar­nánk sem szabadulhatnánk rózsáinktól. A bojtorjány, lép, sár és gát nem legjobb eszközei ugyan a gyorsan hala­dásnak , de összetartanak bennünket, —■ és az összetar­tás jó, mint ellenkezőjét édes magunknál van szerencsénk tapasztalni. Tanulni mindenből lehet : a szőlőtő a sziklából is bort szí elő, a maszlag pedig a legjobb fekete földbül is kábító anyagokat szed föl. A juhok között is vannak kolomposok, szintúgy talál­tatnak emberek, kik megszűntek csecsemők lenni, kik ifjú tűzzel barangolnak a képzelet országán keresztül, kik fér­fiúi érettséggel gondolkoznak, s kik a vének bölcseségét bírják. Igen különös, hogy i­lyen különbözőképen fejlődik ki az ember. Találtatnak emberek, kiknél mind kihullanak a fogak, s a bölcseség-fog még sem mutatkozik náluk. Van­nak kik az orroknál tovább látnak, vannak kik az orrok hegyéig sem látnak. Vannak, kiknek füle annyira bedugult, hogy a pénzcsengésen kívül mit sem hallanak, s a­kik a mesékben igen gyönyörködnek. Vannak kik megszagolják a sültet é s a sült mellől tova nem csalhatok. Vannak, kik­nek minden ostobaság izük, de az okos szótól csikarást kap­nak. Vannak cserepes és pánczélos bőrrel bírók, kiket ösz­tönözni , nógatni sükeretlen munka. Valamint vannak férfiak, kikben az értelnesség esz­ményét többé kevesebbé föltaláljuk, szintúgy vannak nem­zetek , hol a társadalom eszménye lassan kint valósulni lát­szik. A nemzetek általában, mint az egyes emberek, igen különböző haladást tettek a társadalmi eszmény útján , né­­mellyek az állatiság küszöbén vannak, majdnem az úgyne­vezett természeti állapotban, mások patriarchaus viszonyba egyesültek, mások kényuri főnöktü­l függenek, mások tör­vények alatt élnek s a törvényt a legkülönbözőbb uton és módon állítják elő. Néhol egyeseket biz meg a bizodalom törvények készítésével, máshol a szokás lesz törvénynyé, máshol a nemzet szab törvényeket és pedig főnökei kisebb vagy nagyobb befolyásával , mindenütt pedig az igazságos és szigorún kezelt törvények szabadságot, haladást, meg­elégedést és boldogságot idéznek elő. Egyenlő menetek­ a társadalmi eszmény felé sohasem tartott és nem is tartand a világ tökélyre el sem jutható természeténél fogva. A legnagyobb tarkaság mutatkozik min­denfelé. A legszabadabb országban vannak buta és szolga emberek, é­s a kényurak és zsarnokok vaspálczája alatt is szabad tud lenni a gondolat, sokszor a cselekvés is, csak az értelem legyen kifejlődve. És talán épen ezen sok fény és árny, jó és rész, szép és rút között és miatt lesz kelle­­metes az élet : ez fajunk rendeltetése­, azon különbséggel, hogy lehet és kell törekednünk a fény, jó és szép felé, sőt épen e törekvés lényege az emberi természetnek.. Eső, zá­por és villámok között megyünk ellenébe a verőfénynek s épen

Next