Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-07-07 / 1. szám

FESTI DIVATLAP. FŐLEG A TÁRSASÉLET, SZÉPIRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBEN. Divatk­épek­k­el, írók és művészek arczképeivel, színpadi képekkel, s nemzeti és népi dalok hangjegyeivel. 1. szám. szerkeszti: vackot ikre. Nyárk­ó 1. hetében. 1844. TARTALOM : Társaséletünk. — Magyar hölgy. (Garay János). — Mulatság a hidon. (Nagy Ignácz). — Egy barátom emlékkönyvébe. Egy k­onczra. (Vachot Sándor). — Magyar hölgyek jellemrajzai. I. Bohusné. — Sujtás. (Pajor István). — Eugen és Hermine. (Turóczy). — Vesztatűz. (Fekete J.). — Némelly, magyar nőket illető közmondások és példabeszédek. — TARCZA : Fővárosi, vidéki, külföldi hírek. — Irodalmunk. — Nemzeti színház. — Tanulságos és mulattató Egyveleg. — Mindazon czikk, melly alatt nincs jegy vagy név, a szerkesztőé. Tár­sas életünk. Ha a romlásnak '­indult hajdan erős magyar nem képes többé­ még csak azon piperés álfényt is, mellyel egy idő óta a zsarnok divattól korbácsolva, hiú kapkodásiban felruházta magát, a hazának áldoza­tul hozni, vagy jobban mondva , azzal magát meg­ajándékozni . —N­ok akkor minden nemzetátala­kulási reményről mondjunk inkább rögtön le! Gr. Széchenyi István. I Rastyor divat. Van egy, ezer, sőt millió sziliben és alakban változó zsarnok , ki az úgynevezett nagy és müvelt világ embereit szolgai bilincsek közt tartja, s fölöttük a legnagyobb ön­kénnyel uralkodik. Ezen világhódító zsarnok — a divat, mellynek alapforrása, irányadó gyülhelye , főtanyája — Pá­­r­i­s , az annyira hin , felületes műveltségű , változékony ke­­délyű, a vallás és családi élet szent kötelékeit kigúnyoló, s örökké elégületlen francziák fővárosa. S hogy épen az illy gyarló jellemű nemzetet bilincselé le leginkább a fel­színes divat zsarnoksága, azt csodálni nem lehet; de hogy ezen mézes méreg, hogy ezen czifra ragály Párisból, a világ majd minden részének emberei közé áthatott, s világszerte ragadós nyavalyaként terjedt el, ezt már nem csak csodálni, de fájlalni is lehet; mert ez által a nem­­franczia nemzetek tetemesen csorbíták, gyöngíték saját ön­­állásu nemzetiségöket, s erkölcsi tisztaságukat. Igaz ugyan, hogy a franczia divat sok szépet, sok jót is napfényre ho­zott , de azért a rosznak és rútnak sokkal több magvát hinté el a polgárosodott világ földében, melly most már a közromlottság keserű, férges gyümölcseinek, napról napra nagyobb mértékben ad tápot, gyarapító életet. Nap­nál világosabb , hogy a családi és társasélet jelen rongált állapotának létrehozását leginkább a túlságos fényűzéssel párosuló franczia divat eszközlé: ennek majmolási vágya elkábitá a külsőségek után kapkodó hiú világot, s most már gazdag és szegény egyaránt törekszik az újvilági Paris édeni almájába harapni; sok nem győzi ennek diva­tos költségeit, de csakhogy el ne maradjon a többitől, to­vább nyújtózik mint meddig a pakrocz ér, hiúságból, ál­szeméremből erőködik; s ime itt látjuk a tömérdek rész utáni pénzkereset, az egymást érő anyagi bukás, szellemi s erkölcsi sülyedés, a családi viszálkodások s mindenféle nyomor és ínség alapforrását, melly sokszor még a leg­­vagyonosabbakat is tönkre teszi, s melly a minden percz­­ben változó, s iszonyú költséggel járó párisi divat szolgai utánzásából veszi eredetét. — És vájjon hesmét származik az , hogy a’ műveltebb osztály igen nagy része, leginkább a testünket kinzólag fedő ruhák divatos, vagy nemdivatos szabása és színe szerint ítéli meg embertársait, hogy ideje legnagyobb részét öltözködési piperével tölti el, s majd minden vagyonát erre áldozza, önmagából maskarát, torz­alakot csinál, pávaként hiúskodik, kaczérkodik, s ké­nyelmetlen divatruhái, kivált a test szorongatása, fűzése által, többnyire nyomorékká, beteggé teszi magát és nem­­zendő gyermekeit, sőt egy egész ivadékot n? vájjon hon­­nét hát ezen divattól függő ruhabálványzási düh, ezen bű­nös piperekórság, melly a valódiságot, a belső szellemi életet annyira háttérbe szorítja, s csalóka külfényével olly ördögileg elhomályosítja? — Nemde mindez leginkább az ezeralaku franczia divatóriás korcssarjadéka?!*) A párisi divat ezen túlságos bálványzásából ered azon honáruló, honszegényitő bűn, miszerint tömérdek nemfran­­czia leginkább szeret francziául beszélni, franczia könyve­ket olvasni, csak Parisban készült divatruhát viselni, majd minden műterméket csak Párisból hozatni, s a társaséletben egyedül a franczia etiquette rideg sza­bályainak hódolni. — Hitványkorcs elaljasodás­ és szé­gyen gyalázat, hogy sokan ennyire függenek a’ pá­risi salonok szivöldöklő gőzétől, és a franczia szabók, mesteremberek ama kapzsi önzésétől, miszerint minden pillanatban ut meg új divattárgyat, csecsebecsét gondolnak ki, hogy ezzel magukat gazdagítsák, s a világot, mint bábuzó gyermeket elámítva, bolondítsák. És ama borzasztó társalgási etiquette, ama finom udvariasság, melly a tár­saskörökben hódoló rabszolgáinak minden tettét, gondola­tát , érzeményét, és mozdulatát, egy átalános idomú, fe­szes , egyforma kaptára üti, melly a lelkes emberből lel­ketlen gépet csinál, melly a szabad­ és boldognak szüle­t) Esztelenség volna tőlünk a faluban minden divat és fényűzés ellen kikelni. — Divat legyen , de nemzeti­­ fényűzés legyen, de ne ollyan , melly a külföldet gazdagítva a hont szegényiti, és csak az legyen fényűző, ki a fényűzést könnyen megbirja, c

Next