Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-07-07 / 1. szám
FESTI DIVATLAP. FŐLEG A TÁRSASÉLET, SZÉPIRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBEN. Divatképekkel, írók és művészek arczképeivel, színpadi képekkel, s nemzeti és népi dalok hangjegyeivel. 1. szám. szerkeszti: vackot ikre. Nyárkó 1. hetében. 1844. TARTALOM : Társaséletünk. — Magyar hölgy. (Garay János). — Mulatság a hidon. (Nagy Ignácz). — Egy barátom emlékkönyvébe. Egy konczra. (Vachot Sándor). — Magyar hölgyek jellemrajzai. I. Bohusné. — Sujtás. (Pajor István). — Eugen és Hermine. (Turóczy). — Vesztatűz. (Fekete J.). — Némelly, magyar nőket illető közmondások és példabeszédek. — TARCZA : Fővárosi, vidéki, külföldi hírek. — Irodalmunk. — Nemzeti színház. — Tanulságos és mulattató Egyveleg. — Mindazon czikk, melly alatt nincs jegy vagy név, a szerkesztőé. Társas életünk. Ha a romlásnak 'indult hajdan erős magyar nem képes többé még csak azon piperés álfényt is, mellyel egy idő óta a zsarnok divattól korbácsolva, hiú kapkodásiban felruházta magát, a hazának áldozatul hozni, vagy jobban mondva , azzal magát megajándékozni . —Nok akkor minden nemzetátalakulási reményről mondjunk inkább rögtön le! Gr. Széchenyi István. I Rastyor divat. Van egy, ezer, sőt millió sziliben és alakban változó zsarnok , ki az úgynevezett nagy és müvelt világ embereit szolgai bilincsek közt tartja, s fölöttük a legnagyobb önkénnyel uralkodik. Ezen világhódító zsarnok — a divat, mellynek alapforrása, irányadó gyülhelye , főtanyája — Páris , az annyira hin , felületes műveltségű , változékony kedélyű, a vallás és családi élet szent kötelékeit kigúnyoló, s örökké elégületlen francziák fővárosa. S hogy épen az illy gyarló jellemű nemzetet bilincselé le leginkább a felszínes divat zsarnoksága, azt csodálni nem lehet; de hogy ezen mézes méreg, hogy ezen czifra ragály Párisból, a világ majd minden részének emberei közé áthatott, s világszerte ragadós nyavalyaként terjedt el, ezt már nem csak csodálni, de fájlalni is lehet; mert ez által a nemfranczia nemzetek tetemesen csorbíták, gyöngíték saját önállásu nemzetiségöket, s erkölcsi tisztaságukat. Igaz ugyan, hogy a franczia divat sok szépet, sok jót is napfényre hozott , de azért a rosznak és rútnak sokkal több magvát hinté el a polgárosodott világ földében, melly most már a közromlottság keserű, férges gyümölcseinek, napról napra nagyobb mértékben ad tápot, gyarapító életet. Napnál világosabb , hogy a családi és társasélet jelen rongált állapotának létrehozását leginkább a túlságos fényűzéssel párosuló franczia divat eszközlé: ennek majmolási vágya elkábitá a külsőségek után kapkodó hiú világot, s most már gazdag és szegény egyaránt törekszik az újvilági Paris édeni almájába harapni; sok nem győzi ennek divatos költségeit, de csakhogy el ne maradjon a többitől, tovább nyújtózik mint meddig a pakrocz ér, hiúságból, álszeméremből erőködik; s ime itt látjuk a tömérdek rész utáni pénzkereset, az egymást érő anyagi bukás, szellemi s erkölcsi sülyedés, a családi viszálkodások s mindenféle nyomor és ínség alapforrását, melly sokszor még a legvagyonosabbakat is tönkre teszi, s melly a minden perczben változó, s iszonyú költséggel járó párisi divat szolgai utánzásából veszi eredetét. — És vájjon hesmét származik az , hogy a’ műveltebb osztály igen nagy része, leginkább a testünket kinzólag fedő ruhák divatos, vagy nemdivatos szabása és színe szerint ítéli meg embertársait, hogy ideje legnagyobb részét öltözködési piperével tölti el, s majd minden vagyonát erre áldozza, önmagából maskarát, torzalakot csinál, pávaként hiúskodik, kaczérkodik, s kényelmetlen divatruhái, kivált a test szorongatása, fűzése által, többnyire nyomorékká, beteggé teszi magát és nemzendő gyermekeit, sőt egy egész ivadékot n? vájjon honnét hát ezen divattól függő ruhabálványzási düh, ezen bűnös piperekórság, melly a valódiságot, a belső szellemi életet annyira háttérbe szorítja, s csalóka külfényével olly ördögileg elhomályosítja? — Nemde mindez leginkább az ezeralaku franczia divatóriás korcssarjadéka?!*) A párisi divat ezen túlságos bálványzásából ered azon honáruló, honszegényitő bűn, miszerint tömérdek nemfranczia leginkább szeret francziául beszélni, franczia könyveket olvasni, csak Parisban készült divatruhát viselni, majd minden műterméket csak Párisból hozatni, s a társaséletben egyedül a franczia etiquette rideg szabályainak hódolni. — Hitványkorcs elaljasodás és szégyen gyalázat, hogy sokan ennyire függenek a’ párisi salonok szivöldöklő gőzétől, és a franczia szabók, mesteremberek ama kapzsi önzésétől, miszerint minden pillanatban ut meg új divattárgyat, csecsebecsét gondolnak ki, hogy ezzel magukat gazdagítsák, s a világot, mint bábuzó gyermeket elámítva, bolondítsák. És ama borzasztó társalgási etiquette, ama finom udvariasság, melly a társaskörökben hódoló rabszolgáinak minden tettét, gondolatát , érzeményét, és mozdulatát, egy átalános idomú, feszes , egyforma kaptára üti, melly a lelkes emberből lelketlen gépet csinál, melly a szabad és boldognak szület) Esztelenség volna tőlünk a faluban minden divat és fényűzés ellen kikelni. — Divat legyen , de nemzeti fényűzés legyen, de ne ollyan , melly a külföldet gazdagítva a hont szegényiti, és csak az legyen fényűző, ki a fényűzést könnyen megbirja, c