Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-08-18 / 7. szám

PESTI DIVATLAP. FŐLEG A TÁRSASÉLET, SZÉPIRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBEN. Divaikcpekkel, írók és művészek arczképeivel, színpadi képekkel, s nemzeti és népi dalok hangjegyeivel. T. szám. szerkeszti: vachot iáiké. Uyárutó 3 hetében. 1841. TARTALOM : Társadalom. 111. (Vajda Péter). — Petőfi Sándorhoz. (Kerényi). — Kisvárosi protocollum. I. Szólásmód. (Szemes Ábel). — Néprománcz. (Petőfi). — Jenny. (Vége). — Zene- és tánezdüh. (Samarjay). — Menyus bácsi. (Turóczy). — A magyar képíróhoz (Székács). — Hűtlenség. A versgyártóhoz. (Bánkúti). — TÁRCZA : Fővárosi nyílt és titkos, vidéki és külföldi hírek. — Eredeti levelezés a külföldről. A német irodalom legújabb állásáról. (Erdélyi János). — Irodalmunk. (Garay János versei). — Művészetünk. Párizsi jegyzeteimből. (Egressy Gábor). — Tanulságos és mulattató egyveleg. Bors és paprika. (Pirkler Adolf). — Ellenlábdák. (K.). — Régi újságok. — Ráadásul. — Tudósítások.— Társadul o síi, III. Valóság és eszmény (ideal) igen ritkán egyeznek meg egymással, mint feleség és férj, uzsoráskodás és becsüle­tesség. Ollyan viszony van közöttük, mint az elmélet és gyakorlat között. Megtörténik, hogy a hadvezér a papíron győzelmet arat s ottkiin a valóság és gyakorlatban megve­retik ; az ifjú a legtökéletesebb kisasszonyt veszi el, s a legtökéletlenebb nőt birja. Különböző eszményeket alkotnak magoknak az embe­rek, s különböző szerencsével valósítják azokat. A nemzeti színháznak varázshatalmat kelle gyakorolnia a főváros ma­gyarosítására — s a magyarosodás lassan halad Budapes­ten; a kisded-óvók jótékonysága hirdetteték, elösmerte- ték, s minden megyére alig esik egy kisdedóvó intézet; X. halija , hogy Bulwer és Hugo Victor s más a kül­földön milliókat szerez tollával, s Íróvá lesz; Y.. látja, hogy dalos torok , tánezos láb és nyirettyűs kéz igen jól jövedelmeznek s énekelni, tánczolni vagy hegedülni kezd : de a milliók, mellyek eszményileg lebegnek előtte, igen lezsugorodnak ezerekké, százakká, semmivé. Eszményt alkotni , az ember kizárólagos sajátsága, így tervezünk magunknak képet egy szép jövendőrül; igy rajzolunk magunk elé szép családi képeket, telve boldog­sággal ; igy szabunk ki magunknak cselekvés-pályát, melly szép, kellemes és jövedelmező. Eszményt alkota Plató, midőn a köztársaságról irt, Rousseau, midőn Emiljében a nevelést ábrázolá, Xenophon, midőn Cyrust neveltefi. Esz­mény-alkotásunk kiterjed a múltra, honn van a jelenben s birja az egész jövendőt. A világ teremtésérül mennyi esz­ményt nem alkottak az emberek p. o. a hindu, héber, gö­rög, római s egyéb költők; hasonlót tettek a jövendő élet­tel is, fölékesítvén a mennyországot minden kellemes tárgy- gyal s megtöltve a poklot mindennel, mi fájdalmat és kí­nokat okozhat. Nagy befolyást gyakorla mind e munkáknál a nemzetiség , vérmérséklet, iniveltségi fok stb... innét azon kevés harmonia, mellyben a különböző korok és nemzetek eszményköltői összeegyeznek. Elég legyen csak egyet mon­dani : Mahometh paradicsoma a tüzes és forró vérü arab­nak van alkotva, a braminoké pedig a mértékletes, józan hinduknak; a keresztény — minden okos embernek. A szellemi eszmének anyagi köntösbe öltöztetésemü- vészet nevű. A művészetben végetlen fokozat van : leg­több felé bölcsőjében van a művészet, itt ott delelőnek mondható, tökélyét a természetben érte el. A világot egy nagy műnek nevezhetni, mellynek remeklő művésze isten. Minden tárgy a természetben egy-egy megtestesült eszme; s minden eszme eszmény is egyszersmind, azaz, a legtö­kéletesebben van kigondolva, s végrehajtva , vagy is anyag­ba öltöztetve. Egyetlen egy példányunk van tehát, hol az eszmény és valóság teljesen összeütköznek : a világ, amin- denség , a nagy természet. Az emberi eszmények s meg- felelőleg a műdarabok csak aránylag tökéletes,ek, a meny­nyiben az eszmék bennek nagyszerűek, az anyag kelle- metes s a végrehajtás sükerült. Műveket alkothatni vé- süvel, ecsettel, hangokkal; a hangok szólhatnak közvet­lenül a szívhez , ez a z e n e ; vagy az észhez , ez a k ö 1» t é sz e t. Mint mondám s mint a mindennapi életben látjuk, a legkülönbözőbb eszményeket alkotják magoknak az embe­rek a jórul, széprül, boldogságrul, erényrül, vallásosság- ru], jelen és jövendő életrül stb., de alig különböznek va­lamiben inkább, mint a társadalomruli eszményben. Itt majd mindenkinek egyéni vélekedése, saját képe van. Valódi eszményre ugyan kevesen jutnak, mert e néven csak va­lami nagyobbat, tökélyhez közelitőbbet nevezhetünk, de e kevesek is nagyon eltávoznak egymástul; egyik p. o. Pé- tervárott véli látni eszményét, másik Párisban , harmadik Christianiában, negyedik Washingtonban s talám Istam- bolban. Egészen kinyomva ritkán találja föl ugyan eszmé­nyét az ember a gyakorlati életben , mert mindenütt lel kellemetlen módosítást; de többé, kevesebbé megfelelő va­lóságot eszményének csakugyan talál a földtekén. A társadalom az egész földtekén ugyanazon mintára alakult, jeléül, hogy igy kelle alakulnia s lehetlen volt másképen fejlenie. Ezen optimistás állításon nagyot kaczag- na Voltaire és oskolája, ha t. i. élne a jó ember és os­kolája értene magyarul: de mi daczára s daczokra sem tá­gítunk a dolgon és ismételjük: a társadalom természetes

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék