Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-08-18 / 7. szám

197 19S e zivatarok erősítenek bennünket, edzik meg az erőt lel­kűnkben. Vajda Péter.*) Petőfi Sándornak.**) Eperjes, nyárlió végén 1844, Hogy is ne szóljak vissza pár soron, Dalodra , te pogány Anakreon ! Ki még az égben is — kemény dolog — Csak bort s szerelmet énekelni fog. Őszinte vagy, lepletlen, egyenes, Ki álvirágot dísznek nem keres : De nyílt szavadra, pajkos verselő, Még engem is vehetnek ám elő! Mámorvitéznek tarthat annyi lány — S szakadni fog kosár, kosár után ! Csépelni fognék akkor lantodon, Mig üszvezúznám, rósz Anakreon— Tudod , boros pohárt szép hölgy utál ; Mert véle tán vetélkedésre száll, Bírván, mi szinte gyújt és mámorít, Bűvös szemeknek gyémántkelyheit. Oh a mióta ittam illy pohárt, Mellemben a szív tétovázva járt — És én, a többit bár meg nem vetem, Minden borok felett ezt szeretem! Nem árt talán e kis nyilatkozás : Jobb, szólok én, mint szóljon róla más. Térjünk te hozzád, elpártolt színész ! Ne bánd, hogy álmod feledésbe vész. Ha több lett volna álomnál, tudom , Te meg nem álltái volna félúton. De álom , álom , tarka buborék Fog még teremni másutt is elég! Színész mit épit, dől még kéz alatt — Egész országa , néhány pillanat : Mi boldogabb! kit istenünk szeret. Oltván belé teremtő szellemet, Hogy zengené, mi mást titkon hevít, A földi lót örök szentségeit. Szivén ragadta egykor ősömet, Szárnyára kaphat újra engemet, És a nagy éjben alvó unokát — Ezt gondolám , emlékezvén reád ! Nagy színpad ez! élhetsz e színpadon Kín és gyönyör közt... hírben... szabadon... Mert, hol megannyi szárny emelkedik , A dal bilincse is majd széttörik , S a dalnak , mellyet itt ott hó fedez — Meleg napokban koszorúja lesz! Reményeink tavaszt sugárlanak — Legyünk mi benne zengő madarak! Pacsirtanép föld és éggel rokon , Keltvén, riasztván éles hangokon : A honmezö hogy népesülne fel, S tegyünk örömmel, a mit tenni kell! írtad, szeretsz s égőn szerettetel, Miből föléd búnak felhője kel : Most minden órán Írnod kellene — Fájó kebelből legszebb a zene. Ha ujralátod a szép gyermeket, *) V. barátunk, ki két első társadalmi czikkét Darázsy név alatt irá , Irodalmunk ismerői által egyszerre felfödözteték. Illyen a valódi jeles, eredeti iró ! hiába rejtegeti magát, sajátságos Írásmódjáról mindjárt megismerik. Azért tartá Börne az álnevüséget haszontalannak. Ezen költemény kissé későn érkezett hozzánk a Petőd által Heré­nyihez irt levél után. Melly jó szivednek más világa lett : Csókold meg , mondván : ,,ezt egy jó barát Lehelte a nagy távolból reád! Ki híven érti lángtelt kebelünk , Ki nem perel s okoskodik velünk, Hogy, sorsnak, észnek ellenére bár, Köztünk a szerelem villáma jár!*" K e r é n V i. Kisvárosi protocollum .*) I. Szólásmód. A szolásinód maga az ember; mond Buffon... vagy is, hogy mindjárt első alkalommal ne legyünk kénytelenek idegen portékára szorulni; de különben is , minthogy a fran- cziáktól igen sokban különbözünk, kezdjük az itthon sült közmondással: ökröt a szarván, embert a szaván. Stylistika , vagy szólás- , beszéd-mód nélkül az ember száját sem nyithatja föl, és valamint, agryfmadártólkezd­ve a nádiverébig, minden madárfajnak megvan a maga hangja; úgy minden emberi felekezetnek megvan a maga szólásmódja a tudományos társaságokétól kezdve apalóczo- kéig. Nevezetesen pedig a kisvárosiak beszédmódján olly különös bélyeg van, hogy ha más jellemző tulajdonuk nem volna is , mihelyest megszólalnak , a szeg rögtön kiüti ma­gát a zsákból, vagy is, a mint mondám : ökröt a szarván, embert, különösen pedig kisvárosi embert, a szaván. A kinek egy kis esze van, természetesen fogja tudni, hogy én itt a kisvárosokban lakó nagy urakat nem értem; ezeket ha Bécsbe hajtják is a hitelezők vagy szerencse, mindig urak maradnak kölcsönpénzen vett négy lovas ba- tárdban úgy mint gyalogjában , magokhoz mindig hasonló urak, tehát beszédmódjuk is bonton , és csak szükségből magyar. A kisvárosi ember legfőbb szükségeinek egyike aszo- lásmód. Ki ezt szárazon nem akarja hinni, csak annyit veszt vele, mintha nem hisz ama száz meg ezer állításoknak, inellyeket napjainkban szárazon , minden bizonyítás nélkül felhozni már olly divattá vált, hogy az okadás időszaka helyébe az ok nélküliség, hogy ne mondjam, az ok­tal an s ág boldogtalan korszaka látszik bekövetkezni. S aztán semmi sincs ok nélkül? de, lelkemre, az már csak­ugyan ok nélkül van, hogy annyi mondatik és tétetik o k nélkül. Hogy megmutassuk , kisvárosi polgárember mennyit ad a szólásmódra, nem kell Piripócsba mennünk. Nézzétek őt, például, midőn a kénytelenség olly idegennel hozza érintkezésbe, kinek külsején főkép a mai szakállas divat­világban nem tud eligazodni : ha vájjon tekintetes úrhoz van-e szerencséje, vagy árendáshoz ? Szorul, izzad , félig meddig hajlong... mert hátha kisül, hogy zsidóval beszél, ki ad neki kárpótlást a méltatlanra fecsérlett bókokért? Tehát ura zz a, mint szokta a hozzá bek vártélyozott pandúrt *) Egyik jeles költőnk, ki magát megnevezni nem akarja, illy czim alatt közlend csupán a kisvárosi életre vonatkozó humoristikai czik- kelyeket, hazánk egyik legtisztább magyarságu városából. — Üdvö­zöljük őt e pályán is 1 A s z e r k. A s z e r k.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék