Pesti Divatlap, 1845. január-március (1-25. szám)

1845-03-20 / 23. szám

t. A nemzeti színpadon idegen műveket csak ritka kivé­telképen kellene adni. Ezt már maga a színház nemzeti neve is olly ha­talmasan ajánlja, hogy ahhoz szinte fölösleges csak némi magyarázatot is füg­geszteni. Annyi jó és meglehetős eredeti színdarabunk van már, s ezek száma napról napra olly tetemesen szaporodik, hogy bizony e tekintetben majdnem egé­szen nélkülözhetők a külföldi i­pa­rczikkek (igen, iparczikkek, mert kivált az újabb franczia színi gyártmányok úgyszólván semmi művészeti becscsel sem bírnak). Az­tán mennyi mellőzött eredeti színdarab van, mellyet gyakrabban lehetne adni, s ha nyerészkedési szempontból indulnánk is ki — mi nemz. színházhoz épen nem illő szempont — azokra is csak annyi néző szokott összegyűlni, mint a külföldi művek előadására, mellyek ha mindjárt jobbak volnának is, idegen szellemük­ és irányuknál fogva nem találhatnak olly viszhangra a magyar kebelben, mint a fő­kép nemzeti irányú eredeti művek. Csak úgy fejlődhetik ki drámai irodalmunk, ha az a nemz. színpadon túlnyomólag pártoltatik, s ha színészeink az eredeti mű­vek betanulása s előadására több gondot, nagyobb szorgalmat fordítanak, mint a külföldiekre. VI. A drámaírókat kissé többre kell becsülni. — A drámabí­­ráló választmány tagjai s az előbbkelő színészek szabad páholyokkal bírnak a nemz.­színházban, és az egész színházi személyzetnek hozzá­tartozóival együtt ingyen bejárása van a nemz.­színházba, az újságszerkesztőket, a színi bírálókat is megtisztelik szabad jegyekkel, a Pesten átutazó vidéki színészek is élvezik ezen méltányos jótéteményt; egyedül a drámaíró fizet nálunk még akkor is, midőn saját művét adják elő; és ugyan miért ezen különös adóztatás? no mert hiszen a drámairó sokkal több hasznot csinál a színháznak, mint azok nagyobb része, kik többre becsültetve náluknál szabadon élvezhetik az előadásokat. Van ugyan több magyar drámairó, ki akár mindennap is könnyen megfizetheti a belépti díjt, de én abban, hogy ezt elfogadják tőlük, igen nagy tiszteletlenséget s kevesre­­becsülést (Geringschätzung) látok ezen, a színház szellemi és anyagi jólétét olly hatalmasan előmozdító írói osztály iránt. Ha a drámabírálók páholyra méltók, akkor a drámaírók még a páholynál is kényelmesebb helyet érdemelnének igaz­ság szerint.—Aztán az is milly gyöngédtelenség, hogy a legújabb jutalomhirdetés Tavaszelő 20. JAVÍTNI­VALÓK A NEMZETI SZÍNHÁZBAN. (vége.)

Next