Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-08-07 / 19. szám
ÖTÖDIK SZAKASZ. Mellyben utazó előadja az előzményeket, mellyek őt tudóssá tevék Póta-Pesz, Maródia (igy nevezik a tartományt) legnagyobb, és legszebb városa, de azért sokkal szebb is lehetne; utczái szültek, és sötétek, — ha nem öntöztetnek, fárasztó portengerben úszik, és ha öntöztetnek tocsogó sárban tipeg a sétáló,— sőt néha szerencsés, ha a mellette elvágtató kocsi, szemét, s száját tele nem locscsantja, ezért nem csuda ha zajtalanok. Főbb utczáin vagynak legfényesebb boltjai, de kereskedelme igen gyér, s gyáripara igen csekély lehet, mert a boltokat külföldi gyármüvek teszik fényesekké, sőt a hazai is „külföldi“ név alatt árultatik. Intézeteiről később, Méhrajzsikongáshoz hasonló lárma, és pipafüstfelleg tódult ki egy házból, melly előtt utam elvitt, s mellyben a kíváncsiság becsalt. Mig a bennlevőket bámulám, hátulról valaki vállamra ütött, szólítván: „hogy áll a világ Magyarországon kedves táblabiró úr?“ Szám látva maradt, szivarom számból a földre esett, s „kihez van szerencsém?“ kérdem hosszú lélekzet után. „Én a Szürke Zsák vagyok, nem méltóztatik ismerni?“ Jön a felelet. „Nincs szerencsém.“„Én írtam a magyar mendemondákat, nem tetszett olvasni ?“ „Nem olvastam uram, mert nálunk falun azt beszélték, hogy nem sokat érnek, elmésségei sületlenek, és leginkább a politicusok körül rágódnak, mi pedig engem is bánt“ — szólok megindulva —. „Uram! magam is politicus vagyok, azaz, ahol jobban fizetnek, hol a költészet, hol a politicával bajlódom.“ „Igaz az barátom uram, hogy ön le sem irta magyar mendemondáit, csak egyszerre a sajtó alá mondo 19. szám. Nyárutó 7-kén. MAGYAR PANORÁMA ÚTI KÉPEKBEN. (Folytatás).