Pesti Divatlap, 1847. január-június (1-26. szám)
1847-03-28 / 13. szám
tudtunkra jött: a csata zajában sem feledkezének meg róluk, hanem elegendő őrséget és szolgálatot hagytak közöttük; rabságban nem éltek, mert minden szittya asszony szabadság nemzejeként jára körül a táborban, s viharok közt élve harczjátékban nevelék gyermekeiket. A hősök vére vitéz unokákat nemzett, kik ezred év előtt tartós életre rajzoltak ki kelet földéről ide a Kárpátbérczek s Adria hullámi közt terülő síkra. A honfoglalás idején forró keblű anyák s tiszta szerelmü szüzek ápolták sebesült bajnokaikat. Miután pedig a „magyar haza“ megalapítatott, lovagias szellemű apáink nőikkel közösen élvezék a diadal gyümölcseit. Keleti fajunk tehát e tekintetben elütött a szomszéd pulya keletiektől, kik a hajdani bárdolatlanságban leigázott szép nemet, maiglan talán vasbilincsnél türhetlenebb fogságban tartják. Elődink mondom törvényekkel is biztositák a nőnem díszes hatáskörének szentségi sérthetlenségét. És a szép tettek jutalma, ha késik is, nem marad el. Voltak e honnak borult napjai, midőn a tiszteletben tartott jeles aszszonyi nem áldást hozó nemzöképen működött a közjó előmozdításában, harczban lelkesítve, békében a múltak bajait enyhítve álltak ők a férfi oldalánál : szabadságuk hű és nemes érzelmeket varázsolt beléjük, mi által éltetve és hatva, boldogan boldogítanak És ha , midőn nemzetünk nyűgöt védfalát képezé a keleti vad rohamok ellen , a komor századokban nem tarthatunk versenyt Europa művelődő népeivel; voltak a magyarnak is honi örömórái, midőn csendes házi körben övéitől szerettetve, s velök vigadva kipihente fáradalmait; úgy lehet, hogy e finomítatlan állapotban bajosabban díszlett a hölgyerény, mint a mivelődés ferde irányán, mellyet napjainkban bánatosan szemlélünk. Akkor: Egy hazáért, egy fiáért Lángolt a még tisztán érző Holtig hív Női szív. A történeti gyászemlékek nem ritkán mutatnak dicsőült lényeket, kik a gyöngédnemből erejüket múló tettekre vállalkoztak, mikre őket a honszerelem s családaik veszélye ösztönzé. A székelynek feddhetlen hűséggel védék régensen házi tűzhelyeiket, midőn férjeik a tárogató szavára messze harczba kényszerültek Mit mondjunk a mohácsi gyászütközetről, melly után a nemzetiség elhunyt szövélnekét nők élesztik fel újra , ha nem azt, hogy örömmel emlékezünk vissza azon múltra, midőn közelgő enyészetünktől rendkívüli segélyként a nők buzdító ereje által óvatunk meg. Kőszeg, Temesvár, Eger a magyar nők elszánt honvédelmének tündöklő példái, különösen ez utóbbi hely amazoni szellemeiről mai nap még a gyermek is regél. — Mikor tartósaid a béke szárnyai terültek fölélik, végre mi is szellemileg összébb olvadánk nyugoti szomszédunkkal, — már egyszer nemzeties elpuhultságunkban nagyon is olvadozánk — és a korszerű műveltség malaszti hozzánk is elhatottak Ámde a műveltségnek szinte meg vannak járványkórai; fájdalommal kell megemlítenünk az imént érintett időről, hogy szunnyadó nemzetiségünknek 25*