Reggeli Délvilág, 1990. november (1. évfolyam, 3-23. szám)

1990-11-01 / 3. szám

1/3. t­­éli 1990. nov. 1.­ csütörtök Ára: 4,30 Ft Öncélú változás nem, alternatív profil igen Horváth István a szentesi Kontavill új igazgatója — Tervez nagy változ­tatásokat? — A dolgok önmagáért való felforgatását egyenesen bűnnek tartom. A folya­matosság az egyik célom azon az alapon, hogy eddig és ezután is azokkal lehe­tett és lehet partneri mun­kakapcsolatokat megterem­teni, akik értelmileg, embe­rileg, és érzelmileg azono­sulnak a vállalattal. Per­sze, a közeljövőben nem ke­rülhetjük el például — a műanyag, fémmegmunkáló, szereldei kapacitást, figye­lembe véve — az alterna­tív termelési profil kialakí­tását, és az új tulajdonlási, érdekeltségi formák beve­zetését. — Híve a demokratikus módszereknek? — A legteljesebb mér­tékben, azzal együtt, hogy megkövetelem a hozott döntések végrehajtását. — Mire helyezi a hang­súlyt a gyár életében? — Elsősorban a haté­konyságra. Annál többre kell törekednünk, hogy — divatos szót használ­va — talpon maradjunk. A piaci szemlélethez az a gaz­dálkodási kérdés is hozzá­tartozik, hogy mennyiért, milyen ráfordítással állítjuk elő a termékeinket. Ennek persze, műszaki, technikai összetevője is van. Ehhez a feladathoz kapcsolódik, hogy január elsejétől a gyár főbb egységeiben a produk­tivitást közvetlenül elősegí­tő költségek felhasználása is párosul az önállósággal és a felelősséggel. Másik, de fontos elképzelést említve: rugalmas magatartással nem csak a nagykereskedel­mi igények kiszolgálására gondolunk, hanem a kis­vállalkozókat is támogatjuk. — A munkások szem­pontjából milyen a gyár pozíciója? — Nem akarunk senkit elbocsátani, nincs létszám­­csökkentés! Sőt, stabilizál­ni szeretném a fizikai állo­mányt. Mindenkinek van munkája, és úgy néz ki, hogy lesz a jövő esztendő­ben is. Természetesen csak becsületes munkához tu­dunk tisztességes keresetet nyújtani. A korábbi irányí­tás érdeme, hogy­ még az idén tízszázalékos jövede­lemkiegészítés válhat való­ra a dolgozók érdekében. Az nekem is elhatározott szándékom, hogy az elkö­vetkező időszakban — le­hetőség szerint — tovább­javítsuk az alapbéreket. SZ­R. A vállalati tanács — értékelve a legutóbb befutott pályázatokat — úgy döntött, hogy a 40 éves Horváth Istvánt bízza meg az igazgatói teendők ellátásával. Ez a legfrissebb újság most Szentesen, a Kontakta Villa­mosszerelési Vállalatnál, ahol a gyár új vezetője hiva­talosan éppen ma, november 1-jén foglalja el a helyét. Sem az üzemben, sem az ipari körökben nem kell be­mutatkoznia, hiszen 17 éve dolgozik a szentesi cégnél, és az is utal szakmai felkészültségére, hogy utóbb mér­nök-közgazdászként volt főosztályvezető. A héten vele beszélgettünk, és első kérdésünk így hangzott: Itt marad a benzin A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat szak­emberei a tv-ből értesültek arról, hogy a vállalat fel­mentést kapott a nagy ér­tékű, magas oktánszámú, úgynevezett alkilát benzin exportja alól — mondta Buda Dénes, a DKV tájé­koztatási főmunkatársa az MTI tudósítójának. Hozzá­tette: ezt a kötelezettséget még a hidrogén-fluoridos üzem építésekor vállalták. Konkrétan azt, hogy 1988 és 1992 között 7,9 milliárd forint többletet exportálnak e termékből. Tavaly a meg­növekedett turizmus és­­ a magasabb oktánszámú ben­zinek iránti kereslet miatt felmentést kaptak az emlí­tett export alól, és ez így volt 1990 első felében is. Júliusban azonban ismét szállításra kötelezte őket a tárcaközi bizottság. A vál­lalat többször kérte az in­tézkedés felülbírálását — legutóbb október 15-én — a sejthető benzinért»*»*-' problémák miatt. A 100 százalékos oktánszámú ada­lék, az alkilát benzin elő­nye ugyanis, hogy általa kevesebb kőolajból több benzin állítható elő. Az al­kilát benzin tehát marad Százhalombattán, ám a hir­telen hozott intézkedés mégis felemás, hiszen nem tisztázott, hogy a szerződés­szegés financiális hátterét ki­állja majd. A maradó alkilát benzin bekeverésé­vel egyébként, az év végéig 25 százalékkal több, körül­belül 33,750 tonna 98-as benzint tudnak majd gyár­tani. Az elmúlt napok esemé­nyeihez kapcsolódva, a so­kat vitatott benzinkészlete­zéssel összefüggésben Buda Dénes rávilágított arra, hogy a jelenlegi helyzetben a DKV nem érdekelt a benzin tárolásában, hiszen a fogyasztási adót a költ­ségvetés előbb bekasszíroz­za, mint ahogyan az üzem­anyagot az autósok megve­szik. Így áll elő az a sajá­tos helyzet, hogy a terme­lői szféra fizeti meg a fo­gyasztási adót, ami a DKV esetében évente 40 milliárd forint. Ezt az összeget 15 napi turnusokban kell be­fizetni, a fogyasztás idő­pontjától függetlenül. A benzinbehozatal libera­lizációját, illetve annak előbbrehozatalát a százha­lombattai finomító teljes -'■’értékbe-­ támogatja, hi­szen már többször is je­lezték, hogy a feldolgozás és az értékesítés szétválasz­tása nem szerencsés. A liberalizáció gyorsítá­sától a kőolajellátás és -forgalmazás jelenlegi rend­szerének mielőbbi megúju­lását is várják. A százha­­lombattaiak véleménye sze­rint, a tröszt vagyonkezelői szerepe mellett a feldolgo­zást, kitermelést és a szál­lítást az ebben érdekelt há­rom részvénytársaságra kell bízni. Kereskedők, vásározók figyelmébe. Holland import bálás ruházati nagy kereskedelmi raktár nyílt Simán a Fonópék­ itt fiz­éti. Svát 1­/5 áréig, teitfrm: filU4T?:2 JAPÁN (JVC) SZALAGGAL SZERELT, ANGOL GYÁRTMÁNYÚ WALTHAM­ E-195 VIDEOKAZETTA 1 db = 299 Ft/db, 3 db = 289 Ft/db, 10 db = 279 Ft/db. VIDEOCENTRUU Hódmezővásárhely, Lenin u. 3. (­ kapu alatt) Amíg a készlet tart Olcsóbb takarmányrépa A kistermelők, amíg a készlet tart, mázsánként 710 forintért vásárolhatják a takarmányrépát a gabona­­ipari vállalatok takarmány­­boltjaiban. A már koráb­ban kialakult, 800 forintot is meghaladó árakhoz képest jelentős kedvezmény úgy vált lehetővé, hogy Gabona­kereskedelmi Kft., valamint a megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalatok le­mondtak nyereségükről, il­letve az árkalkulációban csupán a költségeiket ér­vényesítik az általuk im­portált 25 ezer tonna ta­karmányárpa értékesítése so­rán. Az árcsökkentés az egyik első eredménye a Pa­rasztszövetség és a Gabona­ipar között nemrégiben lét­rejött együttműködésnek. Ennek célja az állattartó kistermelők takarmánygond­jainak enyhítése. Hódmezővásárhelyen im­már hosszabb ideje sorra­­rendre szaporodnak azok a magánvállalkozások, melyek a textil-, közelebbről pedig a kötőiparral függnek ösz­­sze. Ebben a tényben úgy­szólván nincs semmi meg­lepő, hiszen az utóbbi évek­ben, a közismert nehézségek miatt, csak ebben a város­ban, seregnyi jól kvalifikált szakember, illetve kétkezi munkás távozott a Hódiköt­­ből. Néhány vezető beosztású munkatárs egy esztendeje unta meg a Hódiköt gazdál­kodását, s életre hívták a Politex Vegyesipari és Ke­reskedelmi Kft.-t.­­ Kezdetben kötőipari berendezések behozatalával és eladásával foglalkoztunk, azután rájöttünk: ez az út nem igazán lesz járható — tájékoztat Török­ Imre ügy­vezető igazgató. — Ebben az­ évben döntöttünk úgy, hogy tevékenységünk középpont­jába a kelmekötést, és a konfekcionálást helyezzük. Ma már közel negyvenen dolgozunk együtt. — Ebben az „ágazatban” nincs konkurencia Hódme­zővásárhelyen? — De van. Első helyen természetesen a Hadiköz Vo­­rosilov utcai gyáregységét kell megemlítenem, ahol a magyar—angol vegyes válla­lat létrejötte ellenére meg­marad a hagyományos kör­kötött termékek gyártása. Mi erre a kihívásra úgy akarunk reagálni, hogy ol­csóbban adjuk el portékáin­kat, s nagyon odafigyelünk a minőségre. Kisebb szerve­zet lévén, megvan az az, előnyünk, hogy gyorsabban nyomon követhetjük a divat változásait, sőt könnyebben szerzünk piacokat. Nem szeretném, ha dicsekvésnek hatna, de nincs okunk kü­lönösebb panaszra. Olyany­­nyira, hogy a közelmúltban bővítettük konfekciókapa­citásunkat, s igyekszünk egy jó értékesítési hálózatot is kialakítani. Ez utóbbi érde­kében életre hívtunk egy betéti társaságot, ami nyil­vánvalóan megfelelő érde­keltséget teremt, mivel tag­jai végül is a .­..díját, „bevitt” pénzüket teszik kockára.. — Mennyit keresnek a kft. dolgozói? — Nos, elég, ha talán a varrónőkről beszélek, mert az ő bérezésük az egész ha­zai kötőipar egyik legna­gyobb „rákfenéje”. Nálunk a konfekciósok általában 9- 10 ezer forintot visznek ha­za — nettóban. Valameny­­nyien egy műszakban dol­goznak, igaz, sokat követe­lünk tőlük, főleg, ami a mi­nőséget illeti. — .4 társalag nevében ott szerepel a „vegyesipar". F.z mit takar? — Még a nyáron vásárol­tunk egy 40 személyes autó­buszt, amivel kiránduláso­kat szervezünk. Egy csoport Szeptemberben 10 t­a­ipot töltött Spanyolországban, a másik a minap tért haza Isztambulból. Még az idén lekötött utaink vann­ak Pá­rizsba, Velencébe és Bécs­­be. A bel- és külföldi túrák­ba szeretnénk bekapcsolni a hátrányos helyzetű embe­reket, akiknek 20 százalékos tarifakedvezményt tudunk adni — m­ondot­ta befejezé­sül Török Imre ügyvezető igazgató. NAGY ATTIKA ,,V/a,,­Zj \ |&tá/,/,.v&a Konkurencia Vásárhelyen Hagyományfolytató Kft. /fof&i) TARGONCA Carrier alkatrész-forgalmazás Perkins motorok — fődarab-felújítás dízel- és elektromos targoncákhoz HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Deák F. u. 19. Tel.: 62-41-436 Katona Judit Temetőkertben Gyertyáink égnek. Mélyebb az éjek árka, a csigák útja hosszú, színezüst. Szétroncsolt agyú­­bíbor dáliákra dérgöröngy hullik s hamuszin esők. Hány éve már! Fejem lehajtva várok, talán mögém lépsz anyám, nesztelen. Mi fönn már fázunk. Mi véd ott lent! Virágod s vállkendődet a lábadhoz teszem. Takarékos tömörkényiek Határidőre felépült a ház, mégpedig a Szegvár és Vi­déke Takarékszövetkezet üz­letháza Tömörkényen, az If­júság utcában. Csatordai Mi­hály elnöktől tudjuk: még tavaly határozta el igaz­gatóságuk, hogy az idei vi­lágtakarékossági nap alkal­mából modern üzletházzal ajándékozzák meg a tömör­kényieket. Nos, az elhatáro­zást tett követte, és teg­nap délután sor kerülhetett az ünnepélyes átadásra is. Nagy szó ez a mai világ­ban, amikor a beruházás szinte fehér hollónak szá­mít szerte az országban. A Szegvári Takarékszövetke­zet mindenesetre alaposan zsebbe nyúlt, hiszen több mint 4 millió forintért épít­tetett minden igényt kielé­gítő, modern üzletházat a tömörkényieknek. A tetsze­tős, 110 négyzetméter alap­­területű takarékszövetkezet kivitelezője a helyi Alkot­mány Tsz brigádja volt,­­jó munkát végeztek, ezt mondta Csatordai Mihály), míg a belső építészeti mun­kákat a szegedi Proto Asz­talos- és Kereskedelmi Kft. szakemberei vállalták. A helybeli tanács is támogatta — lehetőségei szerint — a beruházás megvalósítását. A tegnapi hivatalos át­adás után ma reggel, fél 8 órától a lakosság is felkeres­heti a korszerű létesítményt. Bizonyára nem bánják meg, mert a takarékszövetkezet dolgozói számos meglepe­tés­sel várják az ügyfeleket. B. I. Első fokú vízminőségi kár­­elhárítási készültséget ren­delt el a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság. A Duna alacsony vízszintje miatt ugyanis a Csepel-sziget észa­ki csücskénél, a Kvassai zsi­lipnél megszűnt, a Duna-ág természetes vízutánpótlása, s ezért Dunaharasztinál kri­tikus vízminőségi helyzet alakult ki. A friss víz el­­ pusztul a hal maradása miatt ezen a he­lyen olyan mértékű oxi­génhiány keletkezett, amely már szórványos halpusztu­lást okozott. A vízügyi igaz­gatóság vízminta vizsgálatai szerint a Duna-ág több­ sza­kaszán nincs oxigénhiány, a halállományt nem fenyegeti veszély. Hűtőgépek, fagyasztók, automata mosógépek, centrifugák, mosógépek, Mi'^olajkályhák'|^A Javítása közületeknek is, garanciával. Hibebefejentés: a 62/18-140-»* telefonon, vagy 9-17 óráig. Szeged. Petőfi S. agt. 18. ^__.................................— Kismamaruhák viszonteladók részére is. GRÁCIA KISMAMAPON­T Hódmezővásári K­. u. a nagyállomás sorompó mellett. Nyitva: 13— 17 óráig Tel 62/42-435, 18 órától hívható

Next