Reggeli Délvilág, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
I I I Tölgyeim és Uraim! I I Most már összecsaphatjuk bokán- I kát, alapállásba helyez- I hetjük karjainkat, megha- I jolhatunk térdig — vége I az Úr 1991. esztendejének. J Monumentális, szépséges és gyötrelmes emberi színjátékunkból lám, me-* gint megesett velünk egy újabb felvonás. Melyben szerzők és rendezők, színészek és statiszták, díszlet- ■ tervezők és maszkmesterek, súgók és nézők voltunk valamennyien. A ■ végtelenített, ki tudja I hány felvonásos darabban I lélegzetvételnyiek a szüne- I tek, amikor egyáltalán E megkísérelhetjük bemér- I mi magunkat időben, tériben — esetleg azon túl —, no, meg reánk osztott, vállalt vagy nem vállalt szereposztásunkban. Nos, I ilyesféle mérlegidő az esztendő utolsó napja, éjsza- I kája is. Mint mindig, 1991 végén I is különös napfordulót jelentett szilveszter, ami ilyenkor történik, valahol s az idősíkon túli. Az óév már a múlt, az új esztendő pedig már a jövő. S közte hiába keressük a klasszikus hétköznapi jelent, az időtlenségig zsugorodott. Talán egy nap, talán egy éjszaka, talán egy óra, néhány másodperc, vagy talán annyi sem feszül a múlt és jövő között. Mégis, mi minden belefér, persze, nem mindennapi eszközökkel. No, de lépjünk csak közelebb szilveszter mágiájához. Aki e furcsa éjszakán az utcára lépett, vitte, nyelte a fellinis kavalkád. Nyeste, tépte a fülét a fals trombiták gigászi nyögése, siralma, jajveszékelése, artikulátlan örömujjongása. Vajon, ki mit fújt ezekbe a trombitákba? Félelmet? Bizonytalanságot? Társtalanságot? Reménytelen szerelmet? Ólomnehéz bánatot? A minden mindegy bódulatát? A túlélés örömét? A felhőtlen boldogságot? A jövőbe vetett reményt és bizalmat? Ki tudja. Ahány trombita, annyi sorsszimfónia. S robogtak a petárdák. Egész nap, egész éjszaka , a legrohadtabb asszociációkra kínálva alkalmat, így füttyögetünk rá az erdőben minden bokorra, hogy ne féljünk? Különös éjszaka ez a szilveszteri. Nincs idő, mégis van: a mágia, a misztika, a parajelenségek, a villanásnyi transzcendentális meditáció ráveri művét valamennyiünkre. Egy csöppnyi félreülés, egy röpke révedezés, de leginkább az éjféli Himnusz felemelő percei óhatatlanul elragadnak valamennyiünket. Iszonyatos sebességgel peregnek a magánfilmek az óesztendőről, s mint egy varázsgömbben, megjelenik a jövendő. Mennyi sóhaj, ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Szilveszteri mágia --------------------------------------mennyi remény! — áldott pillanatok. A hívő ember tetézi, rendezi ez időtlen éjszakát, hálát ad. Hogy miért? Amiért mondjuk Sík Sándor: „Hogy mindig jutott két garasom adni / és magamnak nem kellett kéregetnem ... Hogy boldoggá tett minden ami szép / és ami rút, nem tett boldogtalanná ... Hogy ember lehetettem akkor is, / amikor az emberek nem akartak emberek lenni...” Hölgyeim és Uraim! Vége az időtlenül rövid révedezésnek, ám felgördültek az 1992-es felvonás függönyei. Hogy is mondta a jó öreg Shakespeare William? Színház a világ, s színész benne mingyen férfi és nő ...” Kívánom valamennyiünknek, hogy egy év múlva, az esztendős előadás végén kicsit többet tapsolhassunk magunkon, s egymáson is! 1992/1. január 2., csütörtök Ára: 6,50 Ft Lila a magyar, kék a francia Délvilág II Lila a Világ - jelentjük leplezetlen örömmel hűséges olvasóinknak. Januárra 21 ezer fölé emelkedett a Reggeli Délvilág előfizetőinek száma (szűk másfél hónap során, a nulláról - ami országos csúcs!). Már a decemberi adatok biztatóak voltak, ám a bizalomnak eme újabb jele egyértelműsíti: lapunk belopta magát az Önök szívébe. Vivát Hódmezővásárhely! Vele Makó és térsége változatlanul listavezető, megmozdult Szeged is, s majd valamennyi kisebb-nagyobb helységben szemlátomást gyarapodtunk. Köszönet Önöknek: túljutottunk a nehezén. Immáron rajtunk a sor. B.U.É.K. '92 Átjutottunk az új évbe. (Írásunk a 12. oldalon.) Egy esztendeje ül a városházán. Mit tanult, milyen tapasztalatokat gyűjtött ebben a mozgalmas szegedi közéletben? • Alapvető, hogy lényegesen változott a politikáról való gondolkodásom. Engem politikai indíttatás vezetett a választáskor, de azóta rájöttem : minden politikai funkció előfeltétele a napi gyakorlati munka! Nekünk, ott a városházán, legfőbb kötelességünk ennek a mindennapi munkának a végzése, s a politika így csak másodlagos szerepet kaphatna! A város érdekében kell — kellene dolgozni a képviselőknek először, másodszor és még sokadszor is. Majd ezután, ha jutna rá idő, akkor kellene politizálni. — Ez nem tűnik túlságosan elfogadott nézetnek kép- s viselőtársai körében. Ráadá- s sul még a városi hivatalno■kokkal is küzdenek. f — Éppen ez a másik fontos tanulság számomra. Másokkal együtt azt hittem, helyesebben elhittem, amit nekem mondtak, hogy tudniillik ez a szegedi volt tanácsi apparátus kommunista gyülekezet, amit át kell szervezni, el kell küldeni, föl kell számolni. És ez alatt az elmúlt időszak alatt rájöttem — ez nem igaz. Az itt dolgozó embereknek a fejében olyan szakmai tudás halmozódott fel, olyan tapasztalatokat szereztek az államigazgatásban, ami közgyűlésünk működőképességének megőrzéséhez és átszervezéséhez pótolhatatlan tőkét jelent. Természetesen új vágányokra kell állítani, de ezt az apparátust. . . — Fölismerései vélhetően sikerek és kudarcok nyomán születtek. — Meghatározó kudarcélményem volt, amikor nem tudtam elfogadtatni a liberális frakcióval azt a mindmáig vallott meggyőződésemet, mely szerint Tűhegyi József képviselőtársam, aki a polgármester úr teljes bizalmát élvezi — nem alkalmas alpolgármesternek. S a döntés, amely őt ebben a (Folytatás a 2. oldalon.) Képviselő a városházán, aki átült a függetlenekhez Miért Szegedet tünteti ki a botrány? A segítségért hozzá fordulók gyakran egyszerre keresik nála az orvost és a képviselőt. De hiszen egyet akarnak: elmondani panaszaikat egy jóakaratos embernek. Bár magáról nem szívesen beszél, anynyit azért elárul, számára meghatározó élmény a reggeli tükörbe nézés. Különben nem tudná vállalni megbízatását dr. Tichy-Bács Csaba független szegedi szenátor. Tévéország Elmúlt hát 1991 is, lezajlott az év utolsó nagy tévéshowja. Láttuk, amit láttunk. Ha félszemmel is, de azért odapillantottunk a képernyőre, vajon mit mondanak az illetékesek, vajon miről adnak számot, miről akarnak meggyőzni minket már megint. Városon, falun bensőséges hangulatban zajlott a szilveszteri muri — közben a tiltás ellenére robbantak a petárdák (!), bár inkább a poének pukkantak volna! Közepesre sikerült volna a műsor? Azt azért nem mondanám: volt Nagy Bandó András, volt Hofi Géza, volt hajógyári közönség, miközben a csátiak újabb kísérletet tettek a privatizációra. Volt élő közvetítés az Operaházból, díszletmentes helyszínt a hajógyári szigetről. És a nepperek is élték a maguk sajátos világát az aluljáróban, ahol a kis vietnami árus fenemód kínálta portékáját. Hallgattuk Koltayt, hallgattuk Markost (mert közben azért szólt a rádió is), s e kettősből megértettük, nagy zűrzavar van, de mindenki szeretetre, megértésre, tisztességre és őszinteségre vágyik. Humorban most sem volt hiány: legjobb humoristáink ma (illetve szilveszterkor) sem ismertek pardont. Változatlanul igaznak tartják a latinok bölcsességét: ridentem dicere verum. Nevetve mondani igazat. Isten őrizze meg jó szokásaikat ebben az új évben is! (r-n) A REGGELI DÉLVILÁGOT A KÖVETKEZŐ POSTACÍMEN KERESSÉK: SZEGED, 6701 PF.:625. Torgyán Makón Dr. Torgyán József pártelnök mond beszédet a Független Kisgazdapárt nagygyűlésén Makón, a volt városháza dísztermében 1992. január 4-én, szombaton 17 órai kezdettel. Minden érdeklődőt vár a Független Kisgazdapárt!