Reggeli Délvilág, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-22 / 44. szám

Jutka megerősítette Bilek István állítását, miszerint a Polgár Judit—Szpasszkij pá­ros mérkőzés világszenzá­ció. Budapesten ilyen talál­kozó még nem volt. Nos, Judit legyőzte a hajdani vi­lágbajnokot, Boriszt. S ez világszenzáció a javából. A Polgár lány 110 ezer dol­lárt kapott a győzelemért, ellenfele 90 ezret. Elnéztem a hetedik játsz­májukon Jutkát, zöld puló­verében, fekete szoknyájá­ban. Csinos volt, de nem feltűnő. Egyszerű és sze­rény, szinte visszahúzódó. A sakktáblán pedig éppen az ellenkezője, agresszív. Tá­mad, s adandó alkalommal hengerel. Amikor a hetedik játszma befejeződött, Jutka és Szpasszkij mosolyogva váltott néhány szót. Később Jutkától megkérdeztem, mi­ről beszéltek. — Szpasszkij annyit mon­dott, hogy örökös sakk el­len semmit sem lehet ten­ni. Kezet kell fogni. Mint kiderült, Szpasszkij is visszahúzódó természetű. kevés beszédű. Megkértem Benkő Pál nemzetközi nagymestert, aki a páros mérkőzés partijainak egyik elemzője, tévékommentáto­ra volt, segítsen abban, hogy néhány szót válthassak Borisszal. Benkő készségesen azt válaszolta, megpróbál segíteni, de szerinte nem valószínű, hogy akárcsak rövid időre is, tudunk be­szélni. Ennek pedig egyik oka: Szpasszkij a 3 órakor kezdődött mérkőzés előtt pár másodperccel érkezett rendszeresen, másrészt, nem szívesen beszélget. És nem is jött össze a találkozó. Kár. S számomra az is kár, hogy közelről nem láthat­tam a páros mérkőzés cso­da­sakkóráját, Fischer ta­lálmányát. Viszont, faggat­tam róla Benkő urat. — Mit tud a csodaóra? — Ezzel játszott Belgrád­­ban Fischer és Szpasszkij. Az órában digitális jelzések­kel jelenik meg a hátralé­vő játékidő, s meghatározott számú lépés elérését plusz idővel jutalmazza az óra. — A hetedik játszma megnyitását nagyon rövid idő alatt kirakták. Vagyis, időjutalomra is számítottak? — Valószínű. — Az órának ezen kívül mi a jelentősége? — A legfontosabb, hogy a függő játszmákat kiküszöbö­li. S az is, hogy az időza­varba került játékost segíti. Miközben szponzor után kutatnak, Short sértegeti Kaszparovot. A múlt héten a világbajnok kihívója Lon­donban szimultánt adott több mint 100 fiatal sakko­zónak Egyikőjüknek sem si­került megverni Nigelt. A szimultán után Short újság­írókkal beszélgetett. Azt mondta Kaszparovról, hogy kellemetlen, erőszakos em­ber. Mikor Kaszparov fülé­be jutott kihívójának sérte­getése, kijelentette: a világ­bajnokot tisztelni kell. Le­endő ellenfelének játékere­jét nem becsmérelte, ellen­kezőleg. Shortot nagyszeű sakkozónak tartja, hiszen többek között Karpovot is legyőzte. Maradjunk még a Polgár lányoknál. Ezúttal Zsuzsá­nál, aki egy héttel ezelőtt ült asztalhoz a grúz Nena László. Találkoztam vele, lányai felől érdeklődtem . Jó formában vannak, s minden remény megvan ar­ra, hogy Jutka, ha egy asz­talhoz ülhetne Fischerrel, nem kellene szégyenkezni. Zsuzsa szerintem összekerül majd a kínai Csünnel. Jó formájuk mellett lelki kon­díciójuk is megfelelő, bár ezt rajtam kívül senki sem segíti elő. — Mire gondol, Polgár úr? — A Magyar Sakkszövet­ség galád eljárásaira. De erről most bővebben nem is akarok szólni, hiszen annyi­szor és annyi helyen el­mondtam már véleménye­met a szövetségbeliekről, nem is tudnám összeszá­molni. — foganatja? — Semmi. Ahol csak tud­nak, akadályozzák lányai­mat. Mindenütt betartanak nekik. * Jöjjünk földrajzilag köze­lebb a Délvidékre, ahol — mint köztudomású — annak idején igen nagy és színvo­nalas sakkélet volt. Beleért­ve Szegedet, Hódmezővásár­helyt, Makót, Szentest. En­nek a nagymúltú sakkélet­nek egyik jeles képviselője Benkő Pál nemzetközi mes­ter volt, aki 1945-ben Buda­pesten megnyert egy mes­terversenyt, akkor még tel­jesem ismeretlenül. A szege­di Mák Ernő végignézte a versenyt, és megkérte Ben­kő Pált, jöjjön le Szegedre sakkozni, a meghívásnak Benkő eleget tett, és 1945— 48 között a szegedi Munkás Sakk-­kör első tábláján ját­szott. A délkeleti csapatbaj­nokságon az első táblán minden partit megnyert. Az országos vidéki csapatbaj­nokságon is hasonló jó ered­ményt ért el a többi játé­kossal együtt. Hiszen a Munkás Sakk-kör megnyer­te a vidéki csapatbajnoksá­got Győr, Diósgyőr, Debre­cen, Pécs előtt. — Hogyan emlékszik vissza, kik alkották az ak­kori szegedi csapat gerin­cét? — Én az első táblán ját­szottam. Másodikon Mák Ernő, aki Szegedre hívott, s itt nagyon sokat segített nekem. Szegeden jártam kö­zépiskolába, Mák és felesé­ge viselte gondomat. No, de folytassam a csapat gerin­cét: a harmadik táblán Tar­nai, a negyediken Szőllősi, az ötödiken Tata, vagyis Konrád Alajos játszott. Ta­tával nagyon szerettem sak­kozni, sokszor hajnalig ját­szottunk. Nehéz volt meg­verni Tatát. De az egész csapat jó volt, jeles eredmé­nyeket ért el. Most, sajnos, nem ilyen színvonalas a délkeleti sakkélet sem. — Mikor ment vissza Pestre? — 1948-ban­ érettségiztem, aztán visszakerültem Pest­re. — És mikor ment ki Amerikába? — 1957-ben, akkor kezd­tem nemzetközi versenye­ken játszani. — Mikor jött haza? — Van­ annak másfél év­tizede is, de ezt egészen pontosan nem tudom meg­mondani, mert sokáig hol itthon, hol Amerikában­ él­tem. Ám, hogy rajtam is múlik az idő, mostanában inkább Budapesten vagyok. TÁRNAI LÁSZLÓ Sakk az egész világ Újabb világszenzáció: Polgári Short sakk világ mert a megtett lépés után Joszelianival, nyolc játszmás rögtön ad egy plusz percet, páros mérkőzésre Monte Carlóban. Zsuzsa jól kez-Bilek úr szerint, a Pol­­dgtt, de Joszeliani nem gard Szpasszkij páros mér­ könnyű falat. A győztes kezesnél csak az lenne a játszhatja majd a kínai nagyobb szenzáció, ha Jutka fiszie Csünnel a világbajnok Fischerrel játszana A nem­ jet döntőt­zetközi nagymester moso­lyogva hozzá is fűzte: akár A Polgár Judit—Szpasszkij a börtönbe is elmenne a páros mérkőzésen rendre játszmákat elemezni. Ám ott volt Jutka Polgar nem valószínű, hogy Judit a jelenleg Belgrádban rejtőz­ködő Bobbyval a közeljö­vőben asztalhoz ül. Ám Ku­bát János előrukkolt újabb világszenzációval: május 15- én kezdődik Polgár Judit és Nigel Short páros mérkőzé­se. Budapesten és Athénben játszanak majd. Shortnak ez minden bizonnyal jó be­melegítés lesz az augusztusi világbajnoki döntőre, mely­nek színhelyét, ma, hétfőn jelenti be Florencio Campo­­manes, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke. Továbbra is folyik a küz­delem azért, hogy elegendő pénzdíjat ígérő brit szponzo­rokat találjanak, különben nem lehet Angliában lebo­nyolítani a döntőt. Ismere­tes, hogy a Los Angeles-i szponzor visszalépett, és az­óta nincs támogató. Az 5 millió dollárt eddig egyedül a Jugoszkandics Bank kí­nálta föl, de ezt a FIDE nem fogadta el az embargó miatt. Kubát János Benkő Pál Jobbról Polgár László G. Dénes György zeneszerző is rendszeres látogatója volt a páros mérkőzésnek (Karnok Csaba felvételei) Majd következik Bobby? Bilek István 1993. febr. 22., hétfő rvy ' * DÉLVILÁG

Next