Reggeli Délvilág, 1994. május (5. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-02 / 101. szám

Vendégvárás, idegenvezetés Vallomás a fáról Az ülés fő napirendi pontja Nagy István mártélyi fafaragó mester, népi iparművész vallomása a fá­ról, a fa megmunkálásáról. A fa az élet szimbóluma, születésünktől halálunkig elkísér bennünket, oxi­gént, gyümölcsöt terem, árnyat ad a verőfényben, télen meleget su­gároz. Bútorainkban, eszközeink­ben szerepet játszik, bölcsőnktől a koporsónkig bezáróan. Tisztelet­tel szólt iskolamesteréről, az erdé­lyi faragókról, a kapuk, kopjafák, orsók, teknők, szövőszékek, fa­villa, teknő, zsindelykészítők, ezermesterek műveiről Megem­lítve az etelaki zsindelymetszőket, a faragóbéreseket, kapufaragókat, járomkészeket stb. Gál János az Elegei Baráti Kör kezdeményezésére emlékoszlop megfaragására kérte fel a mestert, aki ezt vállalva is szeretné, ha már ez év aug. 20-ra az oszlop hirdet­hetné: itt valamikor a nép iskolája állott. Kívánatos, hogy az utóbbi 20 évben megszűnt másik öt isko­la helyét is jelölje emlékoszlop, ehhez kérjük a volt külterületiek összefogását a közeli években. S a mindenkori önkormányzat támo­gató segítségét. Legyen a város­­vezetés az emlékőrzés támogató­ A nyíltabbá válás célzatával több aktuális kérdést beszél­tek meg a városvédők az áprilisi ülésen. Felmerült a temetők sorsának, gondozottságának ügye, a vidéki turiz­mus, információs tevékenysége és szükségessége Mindszen­ten is. Dr. Csikás Gábor egy megyei cikk alapján hívta fel figyel­münket a helyi izraelita temető sírfeliratainak lejegyzésére, a héber írás titkaira, hisz az ott nyugvók is egykor településünk lakói voltak és emléküket iII. őrizni. Budapesti egyetemisták csoportja hasonló célzattal táborozik Makón a nyár folyamán, ezt kihasználva, 1-2 napra meg lehetne őket hívni a titkok megfejtésére. E temető síremlékeit sem takarják már bozótok, azok szépek és értékesek, a múltat idézik számunkra is. Elhangzott: az izraelita temető nem szüntethető meg, kért a hitközség. Az 5-6 fős egyetemista csoport széllásolását és étkeztetését a központi iskola vezetése biztosítja helyi anyagi források esetén a nyár folyamán. Ia. Nagy István mester az egyesül összeállítására, melyben a szél­let tagjait egy közös mártélyi beso­­gáltatóegységeket, üzemeket, ipa­­rosra hívta vendégül, melyre má­­rosokat sorolnak fel, akik az ide­­juk végéig reméljük sor is kerül­ génforgalmat, vendéglátást is se­bete­gítik a jövőben is. A könyvtár dolgozói készsége- a kubikos- és halászélet emlé­­sen vállalják az információ végzé­­kére ugyancsak köztéri faszobrok sét a településen. Az érkező vidék állítását javasolja az egyesület: tel­­kiek bármilyen felvilágosítást kap- verésén gondolkodik a mester és hatnak a látnivalókra vonatkozó­ anyagiak biztosításán a helyi an. Szeretnék, ha kapujukra j­elte vezetés. Ez évben várhatóan meg­­hetnék a „nagy ” betűs táblát mm- oldódik a II. világháborús név­­denki hasznára. jegyzéses márványtáblák elhelye-Benák Katalin felajánlotta se- zése is. Szerettük volna megkér­­gítségét egy helyi névjegyzék hezni Deák József plébános urat a temetői emlékkert kialakítási terveiről; kérjük, a dömperezés előtt erről a helyi sajtóban tájé­koztassa a lakosságot. Javaslat hangzott el, kálvária-sor építését is tervezzék be a kápolna építése során. Megmentve számos régi szép, értékes keresztet is. Biztos lesznek nosztalgiázók, hasonlóan a hegyeshalmi kápolna korai le­bontásához hasonlóan. De ez már sajnos megtörtént. Lényeges téma volt: önkéntes idegenvezetőket szeretnénk felké­szíteni a vendégek fogadására. Kö­zépiskolások, fiatal nevelők, oly­kor nyugdíjasok­ közreműköd­ésé­­re is számítva. A könyvtárban ter­vezünk egy-két órás felkészítést tartani, s irodalmat is adni: nálunk mit, mikor és hol nézhetnek meg, mit mondjanak el Mindszentről, földrajzáról, iparáról, gazdálkodá­sáról, a lakosság életéről. 10—15 fő önkéntesre gondolunk, ezek je­lentkezését várjuk május 10-ig. Segítséget kérünk tehát a lakos­ságtól e téren is, hogy önzetlenül lehessünk jó vendéglátók, vendég­­fogadók a későbbiekben is. Már a nyáron és az ünnepi rendezvények sorozatában is bármikor. Munká­jukat pillanatnyilag még csak er­kölcsileg tudjuk megköszönni, később több minden megoldó­dik. A mindszenti városvédők nevében SZÁRAZ NAGY GYÖRGY Választási mércék Tisztelt Szerkesztőség! A 6. sz. Hódmezővásárhely székhelyű Választási Bizottság nb. lapjuk mai számában közölt, a Nemzeti Újság 1994. április 16-i számának 2. oldalán megjelent, dr. Rapcsák András vásárhelyi polgármes­ter, KDNP-képviselőjelölt tevékenységével kapcsolatos írást kifogásoló „Fel­­kérés”-et illetően mindenekelőtt rámutatok, hogy a kérdéses írást megelőzően dr. Rapcsák kampányfőnöke, és az őt jelölő vásárhelyi KDNP-szervezet sajtó­felelőse személyemet súlyosan sértő, személyeskedő sajtónyilatkozatokat tettek, melyeket a „Vásárhely és Vidéke” — igen tisztességesen — nem is volt hajlandó közölni, de a „Délvilág” és a „Reggeli Délvilág” megyei lapok sajnálatos módon közzétettek. Jellemző a Választási Bizottság részrehajló magatartására, hogy a Rapcsák-tábor személyeskedő nyilatkozatait egyáltalán nem kifogásolta. A Nemzeti Újság sérelmezett cikkében — mely városunkban és Mind­szenten olyan népszerűnek bizonyult, hogy sokan még sokszorosították is — dr. Rapcsák közéleti és gazdasági tevékenységének súlyos árnyoldalaira hívtuk fel a figyelmet. Sajnos, dr. Rapcsák András polgármesteri és a jelenlegi választási kampány alatti viselkedése közel nem üti meg azt a mércét, melyet családi kapcsolataimnál fogva, gyermekkorom óta tapasztaltam városunk közéletében, s melyet a két 1990. évi választási kampány során dr. Csizmadia Sándorné tanácselnök és az akkori önkormányzati választási szervek is gondo­san betartottak. Ezért hasonló, közérdekű közlemények közzé­tételére a jövőben is fenntartom a jogot és a Választási Bizottság illetéktelen „Felkérését” teljes mértékben visszautasítom. Tisztelettel: DR. ENDREY ANTAL a Nemzeti Újság felelős szerkesztője és kiadója Fejünk fölött pálcát TV Endrey Antalnak a vásár­­­ -i helyi Nemzeti Újságban megjelent véleményére ezúton rea­gálnék, mert az én újságom a Reg­geli Délvilág. Az egyik régi közmondás sze­rint lakva ismeri meg egyik ember a másikat, így van ez akkor, ami­kor a legtökéletesebb személynek látják egymást az ifjú szerelme­sek, amikor hűséget esküsznek egymásnak. Azután jön az együtt­élés, lassacskán felfedezik egy­más hibáit, s ha képtelenek alkal­mazkodni, hamarosan jön a válás, ami legegyszerűbb. Sokkal bonyo­lultabb és nemesebb cselekedet együtt élni mások hibáival, hiszen senki sem tökéletes, így van ez országos viszonylat­ban is. A háború után és ötvenhat után legtöbben itthon maradtak. Vállalták az alkalmazkodás kény­szerét, sok esetben a halált vagy a rabságot. De itthon maradtak! Má­sok a kényelmesebb megoldást vá­lasztották, összepakolták elvihető vagyonaikat és elhagyták a hazá­jukat, néhányan még a családjukat is. Persze, hogy honvágyuk lehe­tett. Persze, hogy olvasták és hall­gatták a hazulról menő híreket. Csak más valamit hallani, és me­gint más átélni. Más idegen láger­ben szurkolni, és más koszos cel­lákban kuksolni vagy éhezni, vagy munkatáborokban fagyo­skodni, vagy akasztó­fa alá állni. Más elfo­gadni a megváltozhatatlannak tűnőt, és más elfutni előle. Azután, amikor a helyzet tisz­tulni látszott, egyesek hazajöttek, hogy itthagyott ingatlanaikat is ma­gukhoz vegyék, és hogy fejünk fölött pálcát törjenek. Hogy min­denek és mindenki fölött elma­rasztaló véleményt és ítéletet mondjanak. Pedig, amikor az egyik külföldre távozott hazánkfia gyá­rat alapított kimentett vagyoná­ból, vagy a másik éppen királyi tanácsosként szerepelhetett külföl­dön, akkor az itthon maradottak a boltok előtt egész éjszakai sorban­­állással tapasztalták a jegyrend­szer borzalmait, és nem volt gond­juk arra, hogy melyik ruhájukba öltözzenek, mert legtöbbjüknek csak egy volt. Való igaz, dr. Rapcsák Andrást tényleg nem a lakosság választot­ta polgármesternek annak idején. De ezután a lakosság nagy része elfogadta, és bizalmat szavazott neki, mert valóban bizonyított. Be­bizonyította, hogy legjobb tudása szerint minden lépésével a város érdekében munkálkodott. Vallá­sát nézve református, de ha más vallású lenne, akármilyen is, sem­mit sem vonna le értékéből, mert Isten előtt minden ember egyfor­ma. Végül az igazi keresztény em­bert arról lehet felismerni, hogy nem csupa rosszat mond m­indenről és mindenkiről, mert minden rossz mellett van valami jó is. Mi, akik itt éltünk, tudjuk, mi volt a rossz a múltból, és tudjuk, hogy mi volt a jó, mert átéltük. Más valamit hallani — és megint más azt átélni. TÓTH ANTAL Hódmezővásárhely postabontás Rovatszerkesztő: Réz Mária Rózsa, rózsa, szilvarózsa... Kínából származó, apró ter­metű, rózsaszín virágú kis bok­ros cserje évenként mutatja be gyö­nyörű virágait, a Nagy Imre utca keleti oldalán, sok vásárhelyi örömére. Saj­nos bámulatba ejtő csokrait sokszor barbár kezek csonkítják meg. A lehu­l­­lott virágok elmúlásukban is a termé­szet csodálatos varázsát adják visza! ALMÁSI ÁRPÁD Hó­dmezőv­ásá­rhely A M­ár Így állunk) — kiáltotta Maléter Pál pisztolyához kapva (kihúzni már nem volt ideje), amikor elárulták és félbecsalták azon az 1956-os baljós novemberi éjszakán. Hát Így állunk, kérdem én az ’ 56-osok nevében 1994 politikai és gazdasági harctól hangos, számunkra sokadik csaló­dást hozó tavaszán. Hisz fakítják a múltunk, háziba ködbe vész, elfeledjék, mit tettél és mit szenvedtél. Küzdj, rohanj, hisz úgy, mint akkor, most is rongy a mentéd. Ha voltál, hát szegény lettél. Hát igen, így állunk az első szabad választá­sok négy éve után. Ezen a négy éven a kevéske jó mellett úgy átsüt a hamisság, mint rossz esőkabáton a víz. Ugyanis 1956 Hangok a mélyből az került helyzetbe, mármint a hamisság, amely jól megfér a hazugsággal, a gátlástalansággal. Azt már régtől látjuk, hogy nem az ‘56-os eszmék lettek helyzetbe hozva. Ami megvalósult belőlük (a Szovjetunió, és a kommunizmus bukása) az nem az elmúlt négy év Parlamentjének érdeme. Az, hogy a vigyori hóhér (alias Marosán) szeme sem rebbent amikor Domokos László a törvény betűi szerint 1992-ben rábizonyította a tömeggyil­­kosság, a hazaárulás és népirtás vádját a „Hóhér vigyorog” címő könyvében. Marosán egyéniségét ismerve ez nem meglepő. A felháborító számomra, hogy az általunk válasz­tott parlamenti törvényhozás, valamint az Alkotmánybíró­­ság szeme sem rebbenti Ez szerintünk a parlamenti jéghegy csúcsa. És ami alatta van, azok a következők: azoknak a szeme sem rebben, akik hatalomra jutva egymást olyan helyzetbe hozták, ahol tömegével követhetik el a felháborí­tó harácsolásaikat. Lásd REGGELI DÉLVILÁG 1994/85-ös számában megjelent Bátyi Zoltán által írt megrázó erejű „24 millió” című cikke. Kárdok, nem más ez mint a marosán! cinikus vigyor új ötvözete milliókkal futtatva? Hisz a lakos­ság túlnyomó részének aggasztó helyzetét figyelembe véve egy pénz felvételéhez „törvényes” lehetőséget teremteni hasonló adag cinizmus kell, mint amivel Marosán rendelke­zett. Hangsúlyozom azonban, hogy a jelen vétkei a múlt hatalmas bűneit (amire szerintem nincs bocsánat) nem­­ oldhatják fel. Bemutatkoztak és mutatkoznak a pártok, vala­mint az ország vezetők. A régiek akik vezettek, és újra akarnak, és azok is, akik mostantól akarnak. Az ígéreteikre nem térek ki, hisz mind új Krisztusként akar bennünket üdvözíteni, csupán az önéletrajzukkal és az emlékeikkel van problémám. Amikor ezeket el­mondják, leírják, többük­­nél kimaradnak olyan dolgok amelyeknél úgy látszik foszla­doznak az emlékek. Kimaradt a sli­lll­asság, a levetett pufaj­­ka, ávós ősök stb. Mi, ’56-osok, akik hűek maradtunk 56 eszméihez mi is emlékezünk, de a mi emlékeink soha nem fosztanak szét, mint a régi szövet, mert emlékeinket, a nemzetünk szabadságáért kiontott vérrel, akasztófektetél­­lel, és sok száz év börtönnel írták. Még élünk sokáig a­­lakban, nemzetünkben tovább, és ha kell teszek (leszünk) méreg a hazug vérben, és ha kell, leszek (leszünk) a szenvedésekből gyúrt kanóc, amíg az a keservek lőporáig ér. DÁVID ISTVÁN a Szentesi Forradalmi Bizottság volt tagja A­z idén április 16-án rendez­tük meg Földeák környé­kén a környezetünk védelmét szol­gáló hulladékgyűjtési akciót. A program szervezője a földeá­­ki DÓZSA VADÁSZTÁRSA­SÁG. Legfőbb támogatónk most is — mint tavaly — a helyi önkor­mányzat volt. Wéber Mátyás pol­gármester rendelkezésünkre bo­csátotta a konténerszállító autót. A kezelő és a vezető, Varga Lász­ló és Paku Imre a szabadidejét feláldozva vettek részt az akció­ban. Pataki István, Vass Csaba, Máté Lajos és Mészáros Ferenc és önkormányzat közmunkásait, Kúrai Pál és Kárai Zsolt a helyi madarászegyesületet, 11 tag pe­dig a vadásztársaságot képviselte. Reggel 7 órakor a gyülekező után kijelöltük a négy teherautó útját és a brigádok elindultak a „gyűjtőútra”. A Kornél erdő, Gencshát, makói országút, igási út, rákosi út és a Csörgő környé­kén lévő erdősávok, csatornák azok a területek, ahol szeméthe­gyek magasodtak és bűzlöttek, rontva a jó ízlést és a gondosan megművelt földek látványát. Óriási gond, hogy az emberek nem látják be, ha ez így folytatódik, rövid időn belül ellep bennünket a szemét, nem tudunk majd úgy ki­mozdulni a városainkból, fala­inkból, hogy ne lépjünk konzer­­vesdobozba, üvegtörmelékbe, műanyagba, drótkerítésdarabokba. Ezen a szombat délelőttön nem is nagy területről, hét teherautónyi szemetet szedtünk össze és nem jutottunk el minden lerakóhelyre. Rákos környékén is sok munkánk volna. Végezetül köszönetet mondunk mindazoknak, akik ezen a napon munkájukkal tettek a jövőért, il­letve felhívjuk embertársaink fi­gyelmét, becsüljük környezettün­ket, tegyünk érte, de ne csak a Föld napján! SZABÓ ISTVÁN Dózsa Vadásztársaság Földeák Ne csak a Föld napján A Vásárhelyért­ isztelt Szerkesztőség! Nagy József operatőr, férjem elhuny­ta alkalmából szeretném megköszönni a Reggeli Délvilág szerkesztőségének együttérzésüket, koszorúikat, a sajtóban közölt méltatást. Köszönöm, hogy értékelték évtizedes munkásságát, me­lyet a magyar kultúráért, hazájáért és Hódmezővásárhely polgárai­ért, paraszt- és művészvilágáért tett. Kérem, ne feledjék, és én ebben mindig rendelkezésükre állok. Köszönettel és tisztelettel: NAGYNÉ PÁRTAY LILLA Budapest K­öszönet A makói Démász vezetőségének. Tisztelt Vezérigaz­gató Úr! Ezúttal megköszönöm Földeákról a Zrínyi Miklós utca lakói nevében a gyors közbenjárást, vala­mint a dolgozók hatékony munkáját. Tisztelettel: PAPP GÁBOR. Földeák, 1994. IV. 20. Szép szó J­ózsef Attila egyik utolsó, kétségbeesett segélykiáltása volt a világhoz a Szép Szó. Többük folyóirat-próbálkozásának a címe. Hetven-nyolcvan évet megélt ember ki tudja hány millió szót hallhatott már életében. A Szociális Otthon lakói is. A sok millió szó közt durvát és sértőt, sokat — de szépet, finomat is, keveset. Kárpótlást követel számukra a költészet napi verscsokor, amit a minap ötvenen-hatvanan ebédlőjük csendjében végighallgattak egymás ajkáról. A versmondás kicsi korban kezdődik, folytatják iskolás korban, fiatalon, aztán valahogy a felnőtt ajkak nagy részéről eltűnik a szép, költői szó. Most viszont kicsit reszketve a szerepléstől, valahogy az emlékezettel is küszködve újra éled­nek a régi szavak: a Petőfi-versek szavai, Simon István, Szabó Lőrinc és a többiek sorai. A zsűrinek könnyű dolga volt: nem bírálni akart, csak elismerni és megköszönni. Elismerni a nem könnyű vállalkozást, megköszönni a szép délelőttöt, a szép szó újra hallásának az élményét. Köszönöm kedves otthonlakók, közreműködők a szép szó „költészet” napi óráit. GILA ANDRÁSNÉ Szoc. Otthon-Igazgató Vásárhely DÉLVILÁG mmmmm*­ «■# wy* wmmmmmmmmm­mm&wsm

Next