Reggeli Délvilág, 1994. július (5. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-23 / 171. szám

O­lyat kérdezz, amit eddig nem kérdeztek Sztereotí­piákról ne beszéljünk, mert an­nak semmi értelme ” — látott el jótanácsokkal Markos György az interjú előtt. „Igyekszem" — ígértem neki. „Próbálj meglepni jó kérdésekkel" — kérte még. Markos György a Nyári Szünet Színház kabaréestjének ún. sztárvendége volt a közelmúltban. — Láttam, hogy a falon szege­di színészek portréit nézegetted. Vannak köztük ismerősök? — Vannak. A Mikroszkópról, a Madáchról, volt akivel együtt dolgoztam. Nem most, vagy húsz éve. — S jóban vagy a színészek­kel? — Persze, mindenkivel jóban vagyok, aki nem csinált különö­sebben látványos disznóságot. Nem kötözködöm, örülök, ha egy kollégám jó vagy jobb, mint én. Ez doppingol a munkára, soha nem ismertem azt a szót, hogy irigy­ség. Mindenkit szeretek, s ha jól dolgozik, az nekem öröm. — Az számít, hogy telt ház, fél vagy negyed ház néz téged? — Igen, ez azt jelenti, hogy a szervezés hogy dolgozott Nálunk, profiknál az a felállás, hogy ha a szervező nem dolgozik, akkor ve­szi a munkakönyvét és eljár. Soha nem a közönséget kell hibáztatni. Ha valamit tudnak az emberek, ak­kor eljönnek. A megmagyarázást nem engedem, az nem érdekel. A focit például gólra játsszák. „Dodóka, nem rúgtad be, akkor le­cserélünk" Kész. Az más, hogy valaki csinál valami förmedvényt, s a közönségnek ez nem kell. — A fociról jut eszembe: mit szólsz, hogy újra volt a vében ma­gyar a döntőben? — Föl van ez is fújva. Miért ne lehetne magyar a bíró? Örülök, hogy jól dolgozott, de ettől még a magyar foci mélyen a béka feneke alatt van. De számomra tök érdek­telen a foci, soha nem is érdekelt Legutóbb az ’54-es berni világbaj­nokság érdekelt, ott megkaptuk a magunk csomagját . Hogy állsz a polgárőrség­gel? — Egy ország lélegzése, az ide­genforgalom és még sok minden attól függ, mennyire van közrend, mennyire tisztelik az emberek a törvényeket — Akkor ebben nem ismersz tréfát. —Én egyáltalán nem vagyok tré­fás. Valaki kitalálta, hogy humorista vagyok kaszkadőrnek indultam, az­tán színpadi ember lettem, gitáros, zenész. Hol ezt csinálom, hol azt A Nádas-szisztéma azért állt le négy éve, mert elhatározták, hogy én du­ett vagyok Nem vagyok duett. Ne­ki is van egy neve, meg nekem is. A „Nádas” nem a keresztnevem. S majd én eldöntöm, hogy mit csiná­lok Soha nem gyűjtöttem vasútállo­másra, nálam nem a pénz dominál. Kell az is, de nem mindenáron — Te nem haknizol? — Nem. Időnként fellépek, de nem haknizok, nem gyűjtök. Annyit keresek, amennyiből léte­zem. Ha bárhova elmegyek fellép­ni, s ott jól érzem magam, az már nem hakni. A hakninak rossz a sza­ga, s a kollégáim többsége nem is él ezzel. A tehetséges, normális emberek nem hakniznak, hanem előadást tartanak. Egy Feleki Ka­­millnál, egy Latabár Kálmánnál, vagy apámnál sem volt hakni. — Egy estre kész műsorral ér­kezel? —Nem, soha — Nem tudod, mit fogsz csinál­ni? — Nem, ez mindig attól függ, hogy belépek, aztán ott mi újság van. Nem akarok mindenáron szó­rakoztatni, az sem biztos, hogy ez a dolgom. Lehet, hogy olyan fo­gadtatásban részesülök, ahol csí­pőből vissza kell tüzelni. Pécsett is provokáltak... — Hogyan? — Tudták, hogy nem kifeje­zetten a jobb oldalon állok. Ezt nem hangoztattam, de megkós­toltak. Csendesen végighall­gattam, aztán olyan kapott, hogy nyulat fogott. Engem azért kiké­peztek az elmúlt pár évtizedben, s tudom, hogy nem vitéz Kőbá­nyai Horthy Miklós a mi legjobb vezetőnk. — Miket csinálsz mostanában? — Nem tudom. Sok mindent Filmet gyártunk a tévében, kanyarodok vissza a zenéhez A Vidám Színpadon van egy fősze­repem, és dolgozom a Mikroszkó­pon is. Lehet, hogy ősszel csiná­lok egy önálló műsort, ahogy futja az energiámból. Nem akarok min­denáron mindenhol szerepelni. Az a célom, hogy visszahozzam a né­zőket a pornótól, a horrortól. Ez a nép nagyon tehetséges, s a kollé­gáim legalább olyan jók, vagy tíz­szer jobbak, mint a külföldiek , rossz dolog, hogy az anyagiak mi­att nem tudnak a világhír felé tör­ni. — Te is ide tartozol? —Nézd, én már elmúltam negy­ven, nincsenek nagyravágyó elkép­zeléseim. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de engem soha nem vonzott az arany, csak a Petőfi. Nincs gyű­rűm, láncom, Mezőim, villám, még videóm sem. Szegény megboldo­gult édesapám mondotta: „Fiam, neked barátaid legyenek". ARATÓ LÁSZLÓ „Lehet, hogy én hülye vagyok” — véli Markos György Pótfelvételik, átjelentkezések Még egy­ hétig, azaz július 29- éig jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik nem kerül­tek be a felvételi lapjukon meg­jelölt felsőoktatási intézménybe. Pótfelvételit hirdet a Miskolci Egyetem jogász szakának levele­ző tagozata, a békéscsabai Körö­si Csom­a Sándor Főiskola a ro­mán és a szlovák nemzetiségi ta­nítói szakra, a szegedi Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem É­lelmiszeripari Főiskolai Kará­nak több levelező tagozata, vala­mint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem a Magyar Televízió munkatársai részére meghirdetett kommunikációs-technika szakra. Pótátjelentkezésre 17 felsőok­tatási intézmény ad lehetőséget. Az érdeklődők augusztus 1-jéig jelentkezhetnek. A kérvényt az egyetemek és főiskolák tanulmá­nyi osztályára kell benyújtani. Csatolni kell a felvételi elutasí­tásáról szóló határozat eredeti példányát, a felvétellel kapcso­latot egyéb dokumentumokat, az adott intézményben adható több­letpontokat, valamint a felvételi mentességet igazoló iratokat. m­mAm A Mindent vagy semmit mű­veltségi vetélkedő közel egy éve alatt már szinte minden meg­történt Könnyebb győzelmek és nagy csaták, megdöbbentő ered­mények, sorozatgyőzelmek, várat­lan kudarcok, nagy vesztesek és nyertesek szereplése, a legnagyob­bak összecsapása és bajnokok ava­tása. A sorozatgyőztesekért, a leg­jobban szereplőkért egy ország iz­gul, bátorít drukkol értük. Egy ér­dekes esemény, sikeres szereplés, beszédtéma a családban, munka­helyen, társaságban, így az ered­ményt sokkal többen ismerik, mint ahányan látják a műsort Felmé­rések szerint tartalmilag a legma­gasabb pontszámúra értékelt isme­retterjesztő műsor. A Mindent vagy semmit július 20-ai adásában, dr. Telegdi Lász­ló nagyon szellemes és szimpati­kus játéksorozat után megnyerte a játék történetének legértékesebb autó főnyereményét a KORAN­DO terepjárót 1 millió 719 ezer forint értékben. Itt meg­áll nem kockáztat tovább. Vérbe­li játékos, aki jó helyzetfelismerés­sel ha pontjai engedik kockáztat la­zít partner a játékban játékostársai és a játékvezető számára is. — Hogy érezte magát a műsor alatt? — Nagyon tetszett, hogy Vágó István is, de Márta is, meg a képer­nyő előtt meg nem jelenő stáb tag­jai, mindent elkövettek azért, hogy az amúgy is izguló, lámpalázas ver­senyzők minél felszabadultabban tudjanak a műsorban részt venni. Mindent elkövettek azért, hogy a résztvevők szabadabban, oldottab­­ban játszhassanak. — Vágó Istvánról, a műsorveze­tőről, milyen benyomást szerzett a kilenc forduló alatt? ■— Könnyed, szívélyes hangot üt meg, de azt azért lehetett látni, hogy milyen alaposan és komolyan ké­szül az egyes műsorokra, mennyire komolyan veszi. Ez a könnyedség komoly professzionális hozzáállás­sal párosul. Aminek az eredményét azt hiszem a nézők is láthatják, hogy egy nagyon jó műsor jön le belőle. — Mennyire érezte, hogy druk­kol Önnek a Vágó úr? — Ezt igazából nem tudom. Úgy érzem, hogy drukkol nekem, de a többi játékosért, az ellenfeleimért is, amit így tartok helyesnek. — És Ön nem izgult túlságosan? — Kicsit — meséli dr. Telegdi László. — Mindig is jó vizsgázó voltam, s a drukktól gyakran elfe­lejtett információk, adatok jöttek elő az agyam rejtett zugából. Talán ezért is szeretem a vetélkedőket Évek óta játszom, a Rádióban részt vettem a „Dupla vagy semmi” adásában, a „Ki nyer mában” és a „Fültörőben”. De a televízióban is próbálkoztam, az „Elmebajnokságban”, a „Szó, ze­ne, képben”, és tavaly megnyertem az Erkel és kora című játékot, amellyel egy kétszemélyes, értékes utazást kaptam, s a feleségemmel szeptemberben utazom. — Úgy tudom, min is matematiká­val foglalkozik mint Kodaj Bence. — Igen Matematikus vagyok, a Központi Statisztikai Hivatalban. Itt tu­lajdonképpen nem a matematikai tudás dominált egyikünknél sem, ám a rend­szerezettség, a memória, az összefogott tudás jellemző a matematikusokra. — Miért nem ment tovább a ti­zedik fordulóra? — Úgy éreztem, nem szabad to­vább kockáztatnom az autót. Tu­dom, hogy ez csak játék, de ha az ember megnyer egy több mint más­fél milliós autót akkor 3-400 ezer forintért nem veszítheti el. — Mi lesz a kocsi sorsa? — Beleszerettünk az autóba, de mindenképpen el szeretném adni, mivel egy terepjáróra nincs igazán szükségem sem nekem, sem a lányaimnak. Ám a régi, öreg Ladámat szeretném lecse­rélni. A nézők láthatták, hogy megnyertem az autót arra azon­ban kevesen gondolnak, ezután komoly adót kell fizetnem. Ami nem csak rám vonatkozik termé­szetesen, hanem az új módon nyert tárgyak után mindenkire. — Változik-e az élete a vetél­kedő hatására? — Nem, és nem is szeretném, hogy változzon. Nagyon boldo­gan élek a feleségemmel már 24 éve, és van két csodálatos lá­nyom, 23 és 21 évesek. Dr. Telegdi Lászlónak csak gratulálni lehet azonban a játék tulajdonosai, szerkesztői már az újabb játékosok sikerére, a kö­vetkező jelentős eseményre, a 150. adás megünneplésére készül­nek. TÓTH ANDREA Mindent vagy semmit Telegdi esze autót ért mmmmm tammümm PRÓBÁLJÁK AZ OTEL­LÓT. A Szegedi Szabadtéri Játékok következő bemuta­tója Verdi Otellója lesz. A Dóm téren már javában foly­nak a próbák Vámos László rendező irányításával Csikós Attila díszlete készen van, eb­ben fog debütálni az új for­gószínpad. Jelmezeket még nem öltenek, egyelőre rövid­nadrágban, pólóban, farmer­ben gyakorol a ciprusi udvar. A mellékszereplők már mind itt vannak. A három főhős közül eddig egyedül Jago, azaz Szilágyi Károly ér­kezett meg. Tokody Ilonát (Desdemona) vasárnapra, a címszereplő Gianfranco Cecchelét tegnap estére vár­ták. (Kantok Csaba felvéte­lén balról jobbra: Szalay Miklós karigazgató, Gyüdi Sándor és Vámos László ren­dező.) se, 1994.,X­. 23., szombat S­ymposiumból nevű folyó­iratból volt már néhány, most itt a legújabb. Az „Ex”, Veszprémből. Három számuk je­lent meg eddig: az első monog­ráfia volt, a másodikban Danilo Kis varrógéphez való viszonyát vizsgálták, a harmadikból pedig felolvastak csütörtök este az úgy­nevezett szerzői esten, a TheAlter színházi fesztivál más­napján. Ezzel együtt megnyitot­tak egy kiállítást is a JATE Au­lájában Maurits Ferenc képeiből, Fekete hálózsákok címmel. A találkozón megjelent szer­zői gárda meglehetősen foghí­jas volt. Ettől függetlenül jól szórakozott a közönség Bicske István jóvoltából, aki színész­ként papírra vetett gondolatait olvasta fel. Bicske a Jel Szín­ház tagja, s amikor Nyugat-Eu­­rópában jártak néhány éve, naplót írt próbákról, előadások­ról, meg arról, ami történik ilyenkor. Röviden arról van szó, hogy egy közel-keleti szín­ház és annak összes tagja be­lekeveredik mondjuk Amszter­dam forgatagába, s eközben re­mek dolgok esnek meg. Azok­ról az emberekről szólt az írás, akik ott érzik otthon magukat, ahol éppen vannak. Ők a vi­lágpolgárok. Meg a színészek. Alternatív fesztivál Szerzők és hálózsákok Ők azok, akiket egy korsó sör éppúgy meg tud igézni, mint egy gyönyörű szempár, s ké­pesek mindent felejtve átadni magukat ezen szépségeknek. A már említett Maurits Fe­rencről is hangzott el írás, róla azonban minden szónál többet árulnak el a képei. A fesztivál tematikája a Balkánt célozza, amelyet egy általam igen ked­velt moralista, E. M. Cioran úgy jelölt, ez az a vidék, ahol egy szót hajtogatnak szüntelen: sors, sors, sors... Balkáni látleletek ezek a képek is, az ember elembertelenedése az emberte­len pusztításban. (Ez nem nyelv­törő játék volt.) Fekete hálózsá­kokba zárt életek és remények. Koponyák, húsuktól megfosz­tott fejek, tudatuktól elrabolt tes­tek. Valaha férfiak, nők. Vala­hol Európában. (Most Szege­den, de csak néhány napig.) (arató) DÉLVILÁG

Next