Reggeli Délvilág, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-26 / 147. szám

sportvilág Labdarúgó NB I. Osztályozós a tavalyi bajnok A­z utolsó forduló még tartogatott meglepetéseket, eldön­tetlen kérdéseket, ráadásul elég korán, már kedden elkezdődött. A Békéscsaba—Pécs találkozót a viharsarkiak Intertotó kötelezettsége miatt hozták előre, s a Pásztor­tűz ezúttal égetett A többi meccset egységesen szombaton 17 órai kezdettel rendezték meg, és a 90 percek végére a kérdőjelek pontokká alakultak, vagy felkiáltójelekké egyenesedtek. Osztályozás-rangadót játszott a Győr a bajnok Vác együttesével, s győzelmével elkerült a veszélyes zónából, míg a Csank-legénységet oda taszította. A tavalyi bajnok tehát osztályozóra kényszerül! A Vasas a dobogóra pályázó BVSC ottho­nában tudott nyerni, és ezzel az angyalföldiek hosszas pokoljárása után véglegesen a menny­országig jutottak. Hiába nyert a Parmalat a Debrecen ellen — a vereség ellenére a hajdúságiak megőrizték bronzos helyüket—túlórázni kényszerül az élvonalbeli tagságért A többi mérkőzésnek tulajdonképpen már nem volt tétje. Az UTE békés döntetlennel biztosította a Csepel ellenében az ezüstöt, mely egyben UEFA Kupás helyet is jelent, s a bajnok Fradi is ikszelt a Stadler otthonában. A ZTE és a Kispest magabiztosan verte a már kiesett Sopront és Nagykanizsát Nézzük akkor most a részletes eredménylistát! EREDMÉNYEK: Békéscsaba—PMSC-Fordan 4-2 (2-0). Békéscsaba, 5 ezer néző, vezette: Nagy L. Gólszerzők: Szarvas (2), Kasik, Kulcsár, ill. Lengyel, Niederbacher. Kiállítva: Jakl (Pécs). Zalaegerszeg—EMDSZ-Sopron 3-1 (1-1). Zalaegerszeg, 5 ezer néző, vezeti: Vágner. Gólszerzők: Németh, Sebők, Sztipánovics, ill. Korsós. Kispest-HFC—Nagykanizsa 3-1 (2-1). Kispest, 2 ezer néző, vezette: Puhl. Gólszerzők: Illés, Kovács, Bárányos, ill. Filipovics. BVSC-Dreher—Vasas Casino Vigadó 1-3 (1-0). Budapest, Szőnyi út, 3 ezer néző­, vezette: Tóth V. Gólszerző: Vincze, ill. Simon, Szenes, Mónus. Stadler FC—Ferencváros 1-1 (0-1). Akasztó, 22 ezer néző, vezette: Márton. Gólszerzők: Rumán, ill Kopunovics. UTF-Novabau—Csepel-Kordax 0-0. Budapest, Megyeri út, 3 ezer néző, vezette: Juhos. Győri FC—Vár FC-Samsung 1-0 (0-0). Győr, 6 ezer néző, vezette: Pillér. Gólszerző: Miriuta. Parmalat FC—Debreceni VSC 2-1 (1-0). Székesfehérvár, 8 ezer néző, vezette: Stander. Gólszerzők: Toldi, Kuntics, ill. Arany. A bajnokság végeredménye A Győrtől és a Soprontól 3—3 pont levonva. Az osztályozó párosítása. Június 27., kedd: Vác—BKV Előre, Salgótarján—Parmalat. Június 30., péntek: BKV Előre—Vác, Parmalat—Salgótarján. 1. Ferencváros 30 17 8 5 62-41 59 2. UTE-Novabau 30 15 7 8 57-34 52 3. Debreceni VSC 30 14 7 9 45-37 49 4. Kispest-HFC 30 14 6 10 60-42 48 3. Békéscsaba 30 11 15 4 47-32 48 6. BVSC-Dreher 30 14 4 12 51-46 46 7. PMSC-Fordan 30 12 6 12 38-43 42 8. Zalaegerszeg 30 12 6 12 49-56 42 9. Stadler FC 30 9 10 11 30-34 37 10. Vasas C. Vigadó 30 10 7 13 38-45 37 11. Győri FC* 30 11 5 14 42-40 35 12. Csepel-Kordax__________30 8 11 11 23-26 35 13. Vác FC-Samsung 30 8 11 11 37-44 35 14. Parmalat FC____________30 9 7 14 44-50 34 15. Nagykanizsa 30 7 6 17 24-57­­ 27 16. EMDSZ-Sopron­ 30 6 10 14 36-56 25 Ifjúsági labdarúgás Újból aranyos a tápéi gárda K­ormányos János a Tápéi ESK­­ ifjúsági csapatának trénere új­ból az aranyútra kormányozta fiait az idei pontvadászatban. Neki ez dup­lán, sőt triplán öröm, hisz 20 eszten­deje van a pályán —jubileum! — és ebből a Tisza Volán és a Szegedi Pos­tás után már 15 évet — kis jubileum! — húzott le a tápéiaknál. Bajnoki címmel ünnepelt tehát Kormányos János, de nézzük most az ő elmon­dásában a pontvadászat tényeit!­­— Nagyon jól szerepelt a csapat — kezdte — a 30 mérkőzésből 26-ot megnyertünk, kettő végződött pont­­osztozkodással, és szintén két alka­lommal hagytuk el vesztesen a pá­lyát A támadójátékunk és a védeke­zésünk is dicsérhető, hisz 136 rúgott gólunkra a riválisok csak 23-al tud­tak válaszolni. Nagyon jó közösség formálódott, alakult ki, kiváló szelle­mű társaság volt az idei is, és ez egy­séges játékot eredményezett Ez, már­mint a csapategység volt úgy érzem a fő erősségünk a 94/95-ös pontva­dászatban. Ezzel együtt ki kell emel­nem Döme Zoltán, Kiss József, Bp­ 1995. június 26., hétfő A megyei rangadót a Makó nyerte a Szeged FC ellené­be, s győzött még a Dorozsma és a Szegedi VSE is. A Szentes ik­szelt a Cegléddel. Makói EC—Szeged FC 3-1 (1-0) Makó, 1000 néző, vezette: Gu­lyás. Makói FC: Hímer — Sahin — Kiss, Anda — Mező, Bress (Kondacs), Bódi, Csák (Urbán), Karsai — Frank, Márki (Ferenczy). Edző: Kolozsvári János. Szeged FC: Bán —­ Szélpál —­­Magyar, Rácz, Kanál — Miklós, Váczi, Csányi, Dézsi — Szurgent, Vasziljevics (Tóth). Edző: Nagyla­ki Kálmán. A 6. percben Márki már Bán mellett is elvitte a labdát, de ki­sodródott és 5 méterről már az üres kapuba sem tudott betalál­ni A 14. percben Márki jobb ol­dali szögletét Csák 14 méterről ka­pásból, parádés mozdulattal bom­bázta a jobb alsó sarokba, 1-0. A 45. percben Vasziljevics ugrott ki a 16-oson belül, már Hímer mel­lett is elvitte a játékszert, de óriási helyzetből a kapufát találta el. A második félidő első percében Bress 20 méteres szabadrúgása borotválta le a kapufa külső élét Az 58. perc­ben nagy hazai fölény után hideg­zuhanyként jött a szegediek gólja. Gyors ellentámadás után Váczi 17 méterről lőtt, a labda a jobb kapu­fáról vágódott a hálóba, 1-1. A 68. percben a nagy formában focizó Frank jobb oldali beadását Karsai futtából, 15 méterről lőtte a háló­ba, 2-1. A 75. percben parádés gól­lal növelte előnyét a hazai csapat Frank indította Kiss-t a balolda­lon, aki mintaszerűen tette közép­re a labdát melyet a berobbanó Mező 5 méterről lőtt a kapu köze­pébe, 3-1. Jók: Kiss, Urbán, Ferenczy, Frank (a mezőny legjobbja), ill. Szélpál, Miklós, Váczi. BÁTAI GYULA Kiskundorozsma—Kiskőrös 2-1 (1-0) Kiskundorozsma, 600 néző, ve­zette: Majoros. Kiskundorozsma: Tóth 2. — Tóth-Kovács — Hűvös­i, Fábián, Farkas, Kemenes, Szécsényi (Gé­mes), Csonka, Móra — Hűvös G. (Illés), Tóth G. (Takács). Edző: Vá­gó Attila. A vendégek támadásai a meccs elején talán valamivel több veszélyt jelentettek a vezetést azonban a Dorozsma szerezte meg az első ne­gyedóra végére. Ekkor Szécsényi bal oldali szögletét Tóth-Kovács fejel­te mintegy 8 m-ről a kapuba, 1-0. A félidő hátralévő részében a Tóth G—Hűvös G. páros riogatta jónéhány alkalommal a kiskőrösi védelmet a különbség azonban Bé­kési kapusnak köszönhetően nem nőtt tovább. A második játékrészt hatalmas vehemenciával kezdték a vendégek, ám Agócs, Pecznyik és Szabó helyzeteinél Tóth Z. bravúr­ral hárított. Ami nem sikerült az egyik, sikerült a másik oldalon, lé­vén növelte előnyét a Dorozsma. A 62. percben Móra harcolt ki egy labdát a 16-oson belül, a játékszer Kemeneshez került , Tóth G. elé passzolt és a csatár közelről nem hibázott, 2-0. Bár öt perccel később a vendégek Szendrei révén bünte­tőből szépítettek, további lehetősé­geik sorra elhaltak Tóth Z. kezé­ben, így a hazai zöld-fehérek meg­érdemelten jutottak a 3 pont birto­kába, szépen búcsúzva ezzel lelkes közönségüktől Jók: Tóth Z„ Hűvös L„ Farkas, Móra, ilt. Laczina, Miskovicz, Pecznyik. — Méhes — Szentesi FC—Cegléd 0-0 Szentes, 400 néző, vezette: Berger. Szentesi FC: Janiga — Mészá­ros, Sarkadi (Csipkó), Bartyik (Verők), Sipos — Molnár, Jernei, Szabó, Gulyás (Nagy A.) — Csányi, Ottlik. Edző: Koncz Ist­ván. A 24. percben Ottlik tiszta hely­zetből leadott fejese ment a kapu fölé. Ez volt az egyetlen Kurca-parti lehetőség! A 26. percben Herczeg szúrta rá az ide-oda pattogó labdát, Janiga bravúrral hárított, öklözte ki a játékszert. A 33. percben Farkas T. a lesre játszó védők közül egye­dül ugrott ki, de óriási helyzetben a kivetődő Janigába lőtte a labdát. Az 55. percben Gál remekül lépett ki a védők közül, de kapura gurí­tott labdáját a szentesi hálóőr láb­bal mentette. A 82. percben Far­kas T. éles szögből leadott lövését védte parádésan Janiga. A mérkőzés háromnegyed részé­ben a vendégek támadtak, és hely­zeteik alapján több góllal is nyer­hettek volna. Ám ezen a napon, mint már oly sokszor a bajnokság során Janiga kapus bravúrok so­rozatát hajtotta vége, megmentve ezzel csapatának az egy pontot. Jók: Janiga (a mezőny legjobb­ja), Ottlik, ill. Jankovics, Kecske­méti, Gracza. KALAPOS OTTÓ Mezőkovácsháza—Szegedi VSE 0-4 (0-0) Mezőkovácsháza, 100 néző, ve­zette: Ignácz. SZVSE: Demeter—Simon, Ta­kács, Turbucz (Udvari), Várszegi R., Zámbori, Krajczár, Pikó (Sán­dor), Várszegi N., Tóth Á. Süli. Edző: Lóczi István. Az első félidőben még tartották magukat a házigazdák, ám a máso­dik játékrészre összeroppantak. A vasutasok pedig röpke tíz perc alatt eldöntötték a mérkőzés sorsát. A 46. percben Mikula hibázott óriá­sit és Süli élt is a lehetőséggel, 0- 1. Hat perccel később Várszegi N. használta ki a kovácsházi védelem bakiját majd újabb öt perc eltelté­vel Süli második találata után már 3-0 volt az eredmény. A kegyelem­döfés a 78. percben „érkezett”, ek­kor Tóth A. cselezte ki az egész hazai védelmet és a tehetetlen ka­pus mellett a hálóba lőtt, 04. Jók: Tóth Mészáros, Dumitriu, ill. az egész vendég csa­pat. További eredmények: KSC— Gyula 1-1, KTK—KTE 0-0, Kalo­csa—Orosháza 7-1, Békés-Mező­­berény 2-2. Labdarúgó NB III. Makói siker a megyei rangadón Totóeredmények A totó 25. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. BVSC—Vasas 1-3 2 2. Kispest—Nagykanizsa 3-1 1 3. Parmalat FC—Debrecen 2-1 1 4. Zalaegerszeg—Sopron 3-1 1 5. Győr—Vác 1-0 1 6. Stadler FC—Ferencváros 1-1 x 7. Újpest—Csepel 0-0 x 8. Békéscsaba—Leiria 2-2 x 9. Bohemians—Tirsense törölve, a megállapított ered­mény 0-0 x 10. Norrköping—HJK Helsinki 1-1 x 11. Becej—Constanta 1-2 2 12. Beitar Jerusalem—Charleroi 0-1 2 13. Wimbledon—Bursaspor 0-4 2 Pluszmérkőzés: 14. Mönchengladbach—Wolfsburg 3-0 1 A bajnokság végeredménye 1. KTE 30 20 6 4 82-21 66 2. Kiskőrös 30 16 8 6 61-26 56 3. Gyula 30 15 7 8 39-29 52 4. Kalocsa 30 15 6 9 58-36 51 5. SZVSE 30 15 6 9 50-29 51 6. Makó 30 15 4 11 54-32 49 7. Kk.-félegyháza 30 12 12 6 44-30 48 8. KSC 30 13 8 9 54-37 47 9. Szeged FC 30 14 4 12 50-42 46 10. Kk.-Dorozsma 30 13 5 12 52-53 44 11. Szentesi FC 30 10 6 14 19-30 36 12. Cegléd 30 8 8 14 36-48 32 13. Mezőberény 30 8 8 14 26-66 32 14. Orosháza 30 8 4 18 36-57 28 15. Békés 30 6 6 18 34-72 24 16. M.-kováesháza 30 2 2 26 13-100 8 ros Tamás, Csonka Zsolt, Miklós András és Kónya Ferenc teljesítmé­nyét Természetesen vannak olyan te­hetségeink, akik szerintem később a felnőttek között is megállhatják majd a helyüket, itt elsősorban Kiss József­re, Kaliczka Zoltánra és Miklós And­rásra gondolok. Még nem ért véget számunkra az esztendő, július 2-án mi rendezzük az ifjúsági bajnokcsa­patok Szuper Kupáját. Nem vagyunk esélytelenek... A jubiláló „aranyos” edző után kö­vetkezzen három játékos rövid véle­ménye. Döme Zoltán: — A kapuból is látszott, hogy ez a mienk egy sikerre nagyon vágyó, remek közösség jó edzővel. Boros Tamás: — Nagy öröm ilyen csapattársakkal együtt játszani! Miklós András (Siki): — Lesze­relés után príma közösségbe jöttem vissza, már ezért megérte, de még az arany is sikerült. Végül, de korántsem utolsó sor­ban említsük meg azokat, akik támo­gatták a csapatot, lehetővé téve ezzel az együttes versenyeztetését: Kozma György Feró Kft., Csanádi György vállalkozó, Tóth Ilona, Bajda Pálné, Tápéi cukrászda közössége és Szénási Róbert autószerelő. LP: Állósor (balról): Kaliczka Zoltán, Kuray Dániel, Kiss Zoltán, Kiss József, Grund László, Miklós András, Boros Tamás, Keller Krisztián, Adelhardt Péter, Szélpál Péter, Kormányos János edző. Guggolnak (balról): Klepity Attila, Karai Péter, Fábián Gábor, Márton Zsolt Döme Zoltán, Kónya Ferenc, Csonka Zsolt, László Miklós intéző. A képről hiányoznak, de játszottak a bajnokságban: Ladányi László, Kalmár Gábor, Döme István, Laczi Zsolt, Szalma Gábor, Terhes Ferenc, Juhász Gábor, Juhász Péter, Laczkó Róbert, Bodó Mihály Labdarúgó Magyar Kupa Mártély—HSC: elmaradt D­e nem azért, Cik­iért előzetesen sejteni lehetett, vagyis, hogy nem lesz­ elég hadrafogható játékosa a vendég vásárhelyi együttesnek. A mérkőzés előtt egy órával ugyanis megjelent a HLC teljes vezérkara, Rostás Gyulával az élen — számolt be a történtekről mártélyi tudósítónk Hajdú László—tizenhárom kék-sárga játékossal egyetemben. A következők érkez­­tek meg a Magyar Kupa meccs színhelyére: Kopschitz, Kiss Cs. Kiss P., Győri, Varga-Tóth, Gréczi, Turján, Sípos, Gyenge, Bordás, Rárósi, Varga R, Orgovány. Tehát nyolc felnőtt és öt ifista alkotta a keretet, lévai és Barna sérülés miatt hiányzott,/?«*« és Szaszovszky pedig már visszamentek Újpestre. Hiányzott azonban a jelenlevő vásárhelyi játékosok igazolása, ami a HLC vezetők elmondása szerint a „vívásoknál” van. De mint megtudtuk, nem Olasz László sajtóreferensnél. Ezek után a játékvezető­ a szabályok értelmében döntött, a meccs elmaradt és a Mártély együttese került fel az országos táblára. Várható azonban, hogy vásárhelyi ügyben még újabb „meets” kezdődik az MLSZ, a CSESZ, a H­SC-West Radial és a HVFC részvételével. A tengerikí­gyót jó lenne már „lefejezni”... A másik MK-mérkőzésen két bajnokcsapat találkozott az Astra (me­gyei II o.) és a Mindszent (megyei I. o.). A Hódmezővásárhelyen lejátszott mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott, és így az alacsonyabbb osztályú Astra FC került fel az országos táblára — a Mártély mellett — Csongrád megyéből. 11

Next