Reggeli Újság, 2004. június (1. évfolyam, 72-97. szám)
2004-06-04 / 75. szám
2004. június 4. HÉTKÖZNAP Helyreállítják a Rhédey-mauzóleumot A nagyváradi állatkertben évtizedeken keresztül, ismeretlenül húzódott meg gróf Rhédey Lajos feleségének, Kohányi Kátsándy Teréziának a mauzóleuma. 1804-ben épült a romantikus stílusú emlékmű, ahova harminc évvel később a gróf is saját végső nyugvóhelyét jelölte ki. A két évszázados épületet nemcsak az idők viharai, de az emberi rosszindulat is megtépázta. Vak ablakszemekkel, kapu nélküli, rácstalan bejárattal, omló vakolattal várta sorsa beteljesülését. Ritka az a jó hír, hogy magyar műemlék helyreállítására jut a közpénzekből, a Rhédey-mauzóleum esetében ez történt. Egyelőre csak a külsőt (tetőt, vakolatot, bejárati ajtót) állítják helyre, de a remények szerint a galambok lakta, lepusztult belső díszítések és a néhai Terézia síremlékének, szarkofágjának helyreállítására is kerülnek anyagiak. Nagyvárad sokat köszönhet a Rhédey-grófoknak. A mostani állatkert területét és a mellette levő, úgynevezett Rhédey-kertet is a gróf adományozta a városnak. A második világháború végéig sértetlenül állt a mauzóleum. Akkor az oroszok törték fel, talán a „davaj csasz” reményében. Szemtanúk állítják, a néhai Terézia tetemén még a párta is látható volt. Neki s a harminc évvel később ugyanoda eltemetett férjének nyoma sem maradt. falakba a ’70-es években gerendákat rögzítettek, hogy szárazon tartsák a szénát az állatkerti fűevő állatoknak. A brit uralkodó családdal is rokon família emlékezetének talán ez volt a mélypontja. Biró Rozália alpolgármester, az RMDSZ polgármesterjelöltje szerint „közös ünnep, mikor visszaadunk valamit a köznek, ilyenkor együtt kell ünnepeljük a meg- és ittmaradásunkat”. A néhai Terézia emlékére írta Csokonai Vitéz Mihály a Lenni vagy nem lenni című költeményét, melyet ezúttal Meleg Vilmos színművész szavalt el. Ez (talán) most, s itt a kérdés. A 19. században a nagyváradi Rhédey-kertben előadták a görög Electrát, ide kétszáz évig kikapcsolódni, ünnepein jártak a váradiak. Talán így lesz ezután is, ha a városvezetés újra felfedezi ezt a némileg marginalizálódott területet. Tempfli József megyés püspök szerint, aki felszentelte a külsőleg helyreállított épületet, a Rhédeymauzóleumból akár kultikus célú helyet, kápolnát is lehetne avatni, ha ide (valamikor) oltár (is) kerül. Völgyi Marcell Kissé kampányízűre sikeredett a keddi állatkerti momentum, hiszen a rohammunkával külsőleg felújított építményt éppen a helyhatósági választások hetében „adták át" Várad katolikus püspöke szenteltvízzel hinti meg a falakat Skót vendég dudaszóval tiszteleg Postafiók Nekünk van és lesz véleményünk erről, arról, amarról. Bizonyára önnek is van és lesz. Ha közzé akarja tenni, írja meg és hozza be vagy küldje el szerkesztőségünkbe. A Postafiók rovatot azért indítottuk útjára, hogy az olvasói leveleknek, közlendőknek teret biztosítsunk. Levélcímünk: Redacia Reggeli Újság, of. p. 2., c. p. 117., 410353 Oradea. E-mailt is küldhet a reggel@rdsor.ro címre. Várjuk írásait! Ha szókimondása miatt netán fél az esetleges retorzióktól, nevét és címét akkor is írja meg, de kérésére nem fedjük fel a kilétét, ha erre a törvény esetleg nem kötelez minket. Tatai Réka figyelmesebb olvasónknak bizonyult, mint a Koktél rovat tegnapi szerkesztője, aki azt a világhálóról származó hírt tette közzé, hogy az ismert hollywoodi sztár, Gwyneth Paltrow hamarosan megszüli első gyermekét. Mivel másfél napig nem volt internetkapcsolatunk egy, a szolgáltatónál bekövetkezett műszaki hiba miatt, a szerkesztő nem tudott ellenőrizni egy korábbi híranyagot, így került be a lapba ez a szakállas információ. A színésznő ugyanis már május 14-én megszülte Apple Blythe Alison nevű kislányát. Köszönjük Tatai Rékának a hibaigazítást. Porcsalmi Sándor doktor három írást hozott be, az első egy gunyoros morfondírozás Ne lopj! címmel a Fugyivásárhelyen nemrég lezajlott Piacgazdaság és keresztény erkölcs konferencia kapcsán, amelyről a sajtóban olvasott. Olvasónknak a Studium Academicum Alapítvány rendezte nemzetközi eszmecsere helyszínéről, morális alapvetéséről, szervezőinek és részvevőinek névsoráról egy mondás jutott az eszébe: vizet prédikál és bort iszik. Az okos varjú című szösszenete így szól: „Az okos varjú városi lakos. Egy villanyrendőr szomszédságában, az útkereszteződésnél van a munkahelye. Élelmét faluról szerzi be, egy terebélyes diófáról. A dióval a csőrében felszáll a villogó fának a drótjára, és feszülten figyel, míg a lámpa vörösen izzik, hogy mikor vált zöldre vagy sárgára. Ekkor pottyantja le csemegéjét az úttestre, hogy egy kocsi kereke szétrepessze. Majd ha ismét pirosra vált a lámpa, leszáll a fáról, és helyet foglal a terített asztal mellett, hogy bekebelezze a dióbelet.” Végül Gátlásaink című „orvosi tanácsát” idézzük: „Sok merevedési zavarral küszködő ember legnagyobb része nem beteg, csak elfelejti, hogy hiába van meg minden kelléke a lakomához, ha asztalhoz ül, mielőtt a vacsorát elkészítené. A húst fel kell szeletelni, ki kell potyolni, meg kell fűszerezni, meg kell sütni, fel kell tálalni, meg kell teríteni, szalvétát elővenni és csak azután lehet enni”. A szerkesztő Reggeli Újság / 3 Lopott autókról tanácskoztak A nagyváradi határrendészek Félixfürdőn kétnapos szemináriumot szerveztek a nemzetközi lopottautó-kereskedelem megállítása érdekében. A tegnap záruló eseményen Arad, Bihar és Szatmár megye határrendőrei mellett jelen volt Johann Zsitkovits ausztriai lopottautó-szakértő, valamint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, a Bihar megyei ügyészség, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nagyváradi Területi Vámigazgatóság és a Román Gépjármű-nyilvántartó képviselői. Nem véletlenül választották helyszínként éppen megyénket, hiszen csak idén nyolc lopott luxusautót fedeztek fel Váradon, kétszeresét a tavalyi „fogásnak”. Ezek mindenike új gépkocsi, van köztük 560-as BMW, A6- os Audi, Mercedes, Volvo, Nissan. Mint Nicolae Mihu főkapitány elmondta, minden határátkelőnél van egy-két lopott gépjárműre szakosodott emberük, akik tudják, mire figyeljenek, ha egy autó iratait ellenőrzik. Az úgynevezett „Schengen-csoport” a legmodernebb eszközökkel van felszerelve, hogy ki tudják szűrni a gyanús járműveket. Elhangzott: személyes kapcsolatokat kell kialakítani az uniós országok rendőreivel, határrendészeivel, mert így könnyebb felgöngyölíteni a bűnszervezeteket. Ami a lopott autókkal való kereskedést illeti, Románia mára már nem csak tranzitország, sokan itt akarják eladni a Franciaországban, Olaszországban, Németországban eltulajdonított gépkocsit. Vannak olyan helységek, ahol gyakrabban feltűnnek lopott járművek. Példaként egy Szatmár megyei falut említettek, ahonnan sokan mentek Franciaországba dolgozni, és olyan autókat hoztak, amelyeket ott illegálisan törzskönyveztek. Nagykárolyban pedig a németországi forgalmi engedélyeket hamisítják, kihasználva azt, hogy a rendőrök közül kevesen tudnak németül. Aradon az olaszoktól lopott autók vannak többségben, ami persze nem azt jelenti, hogy Váradon nincs Olaszországban eltűnt gépkocsi. Szóba került a borsi határátkelőnél nemrégiben feltartóztatott Porsche sportkocsi, amelyről az osztrák hatóságok azt jelentették, lopott. Mint utóbb kiderült, csak egy lízingcsalásról volt szó, az osztrák, aki lízingelte az autót, eladta egy román állampolgárnak, aki behozta az országba. Mivel az osztrák nem fizette a részleteket, a lízingelő cég jelentette a Porsche eltűnését, ezért kapcsolták le Borsnál. Két nap múlva a cég visszavonta a feljelentést. Both Abigél Iskolaavató Biharon Ahogy az iskola átadási határideje késett (tavaly december), úgy az avató ünnepség is körülbelül félórás csúszással kezdődött, mert, ahogy az egyik jelenlévő RMDSZ-es tanácsos mondta, valaki nem jött még meg a „zsudectől”. Nagy Gizella polgármester először román nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, majd magyarul is elmondta az iskola építésének történetét, megköszönve a megyei RMDSZ-vezetés, Sóki Béla főtanfelügyelő-helyettes támogatását. A helybeli lelkészek, Csernák Béla református lelkipásztor, Somogyi Imre római katolikus plébános, Andrei Bronj ortodox lelkész megáldották és megszentelték a vadonatúj iskolát. A polgármesternő felkérte Dán Mátéi megyei képviselőt, mondja el beszédét. Az iskolát a kormány ajándékának tekintette, és dicshimnuszokat zengedezett annak csodálatos oktatási és iskolapolitikájáról. Majd ugyanő, valamint Stefan Tigani iskolaigazgató, a polgármesternő közreműködésével átvágta az avatószalagot. A helybeli iskolások énekei és szavalatai zárták az ünnepséget. Végül a kisiskolások megtekinthették belülről is az épületet, amelybe a következő tanévtől járni fognak, és amelynek sajnos nagyon kicsi az udvara. Pataki István Ima az erdélyi magyarságért Erdély fenséges múltjáról és szomorú jelenéről, az erdei ember magányáról, szenvedéseiről és önnön erejéből való örökös megújulásáról, a kitaszítottságról s a szülőföld iránti szeretetről szólt Kiss Török Ildikó tegnap kora délután bemutatott Kinyílt a tavasz, mint egy imádság című pódiumjátéka. A művésznő Wass Albert, Tamási Áron, Sütő András, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és Tollas Tibor népszerű műveiből kölcsönzött részletek, idézetek előadásával csalt könnyeket a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermébe elzarándokolt nagyszámú magyarországi közönség szemébe. Sajnos az éljenző, elérzékenyült publikum soraiban csak imitt-amott volt felfedezhető egy-egy váradi, noha az összeállítás főként az itthonmaradottakat inti óvatosságra. Kiss Tórák szövegolvasatában Wass Albert Transzszilvániát dicsőítő könnyed tájleírásai, mélyen szántó gondolatai közé Kós Károly, Tamási Áron és Nyírő József beszélgetése ékelődött, aztán népdalok csendültek fel, gyertyák égtek csonkig az 1956-os forradalomban elesettek tiszteletére, az amerikai kontinensre emigrált harmadik generációs magyarok megmaradásáért,s ahogy telt-múlt az idő, úgy a kosztümként szolgáló kalotaszegi kötények is rendre felkerültek a szegre. Mert ma már nem az a magyar, akinek ősei a honfoglalókkal egy időben érkeztek Pannóniába vagy akit szép, veretes névvel áldott meg az isten. Magyar az, aki magyarul érez - fogalmazódott meg a Varga Vilmos rendezte produkcióban. G. K. E.