Reggeli Újság, 2004. november (1. évfolyam, 203-228. szám)

2004-11-09 / 210. szám

2004. november 9. HÉTKÖZNAP Turulmadaras emlékművek (folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi istentiszteleten Cso­­may Árpád, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generá­lis direktora igehirdetésében hang­súlyozta a hit fontosságát. Csűry István, a KREK főjegyzője egye­bek között szólt arról, hogy az egyházkerület első ízben 1992-ben rendezte meg a magyar mártírokra, háborús hősökre való megemléke­zést. Szűcs Ferenc paptamási pol­gármester köszöntőbeszéde után Szabó Ödön megyei tanácsos ki­fejtette: „A mai nap üzenete az, hogy együtt képesek vagyunk nagy cselekedetekre, s tudunk együtt ünnepelni.” Dukrét Géza ta­nár, helytörténész ismertette a tu­rulmadár legendáját, mely az Ár­pád-nemzetség eredetéhez vezet­hető vissza. A turul isteni küldetést teljesítő, életet hozó, rejtélyes ma­dár. A turulmítosz tekintélyt bizto­sított az Árpád-háznak. Hangsú­lyozta: ma a turulmadaras emlék­művek reneszánszát éljük. A mo­numentális emlékművek nagy ré­sze 1941-1944 között épült, más­felől pedig 1989 után szerte ké­szültek világháborús, millenniumi emlékművek. Bihar megyében a paptamási az ötödik turulmadaras emlékmű. Kiss Török Ildikó és Varga Vil­­mos Megfogyva bár, de törve nem... című előadása után a rész­vevők kivonultak az isten házából a templomkertben fölállított emlék­műhöz. Sándor Lajos egyházkerü­leti előadó-tanácsos köszöntőjében kiemelte: az egyházkerület ’92- ben rendezte meg a várad-újvárosi református templomban a magyar mártírok és hősök emléknapját. Akkor több mint 400 nevet olvas­tak föl a templomban. Áldoza­tokét, akikre emlékezni kell, s ne­vüket fölvésni emléktáblákra, hogy az utókor is emlékezhessen. Áldozatok, akik legtöbbjének jel­telen sír adatott. „A mártírok me­m­en­tója emlékeztet a múltra, s fi­gyelmeztet az összefogásra. Csak akkor járhatunk egy úton, ha nem taszítjuk le egymást erről az útról. (...) Emlékezéseinkből fakadjon boldog, boldogabb jövendő”. A turulmadaras emléktábla - melyen 59 név olvasható - leleplezése után helybéli fiatalok műsora kö­vetkezett, majd felolvasták a falu mártírjainak nevét. Bereczki And­rás szólt nemzeti értékeink megbe­csülésének fontosságáról, hozzá­fűzve: „Van egy falu, ahol múltat becsülnek, jövőt remélnek.” Vége­zetül egyházi, politikai és közéleti személyiségek helyezték el a ta­lapzatnál a kegyelet koszorúit. • • • Mérsékelt érdeklődés, jó produkciók Szombaton délelőtt rendezték meg Margittán az RMDSZ szervezte Ki mit tud? vetélkedő helyi szaka­szát. A kultúrház nagytermében úgy másfél száz ér­deklődő jelent meg. A rendezvényt Horváth Sándor tanácsos, választmányi tag nyitotta meg. Annak elle­nére, hogy az érdeklődés kisebb volt a vártnál, a biz­tatás és az ováció nem maradt el. Megjegyzendő, hogy a város vonzáskörében lévő színmagyar falvak közül csak Érbogyoszló fiataljai képviseltették magu­kat. A megjelentek lelkesedése és nagy részük tudása zonban figyelemre méltónak bizonyult. A 14 év alatti kategóriában a házigazdákon kívül jelen voltak Bályok, Berettyószéplak, illetve Bogyoszló verseny­zői is. Első helyezést ért el az ének kategóriájában a margittai Martin Tímea, ő kapta az önkormányzat egyik különdíját is, másodikok lettek a szintén helyi Mini Spice Girls táncosai, harmadik, illetve negyedik helyezést ért el két margittai szavaló, Marhási Zsuzsa és Budai Glória. Ötödik lett szintén versmondásban a bályoki Tímár Anett, míg hagyományőrzésben a szintén bályoki Tollfosztók, Seres tanárnő tanítvá­nyai. A 14 éven felüliek közül megemlítendő a helyi Ba­logh Aliz, illetve a micskei Bodnár Csilla a verskate­góriából, ez utóbbi versenyző második lett énekből is. Az immár híres micskei hagyományőrző együttes, a Görböc ismét „hozta a formáját”, Hodgyai Edit tanít­ványaitól ez el is várható, csakúgy, mint a margittai Spice Girls moderntánc-együttestől, Székely Gabriel­la növendékeitől, akik első helyezést értek el e műfaj­ban, illetve a szintén margittai Simon Noémi által ko­­reografált Cleavers együttestől, amelyik második lett. Szép sikert aratott harmadikként a bogyoszlói Mistic csoport is. A részvevők a helyi RMDSZ által adományozott ok­levelet kaptak, a helyezettek pedig könyvjutalomban részesültek, melyeket Kürti László elnök nyújtott át. A. A. Új építőanyag-lerakat nyílt Székelyhídon Móka Attila sikeres üzletember­nek vallhatja magát. Az 1993-ban indított vállalkozása fokozatosan fejlődött, mostanra már két, építő­anyagokat forgalmazó lerakata működik Margittán, valamint egy benzinkutat is üzemeltet a Be­­rettyó-parti városban. Mindegyik létesítményt az igényesség jellem­zi, a bő árukínálat mellett gondo­zott zöldövezet várja a vásárlókat. A múlt héten csütörtökön Székely­hídon is nyitott egy, a margittaihoz hasonló üzletet. A Mokkatti cég­jelzés remélhetőleg vonzó lesz a székelyhídiak körében is - mondta a főút melletti lerakat vezetésével megbízott friss diplomás Bene Zsolt. Jelenleg három alkalmazott­juk van, de a tavaszi szezonkez­déskor várhatóan nagyobb sze­mélyzetre lesz szükségük. A nyi­tást követő napokban, ameddig a fiatal Bene belelendül a munkába, Pápai József, a margittai raktár ve­zetője is segít a székelyhídi kollé­gáknak. Az építkezési anyagok kö­zül szinte mindent forgalmaznak, faanyagokat, cementet, meszet, festékeket itt megtalálhatnak a vá­sárlók, de mindezek mellett vasle­mezek, dróthálók, szerszámok, gé­pek sem hiányoznak a kínálatból. Mivel a város és környéke mező­­gazdasági vidék, műtrágyát is for­galmaznak. Bene elmondta, hogy bíznak a sikerben, s nem tartanak a konkurenciától, mert alacsonyabb árakkal dolgoznak, és modern, kel­lemes környezetben fogadják ügy­feleiket. D. Mészáros Elek Reggeli Újság / 3 FELE SEM TRÉFA Nyugdíjmaszlag és egyéb etetések A Nastase-csapat választások előtti egyik utolsó nagy humbugja a nyugdíjátszámolások új rendszerére vonatkozik. Gondoskodó honatyáink kormánypártos élcsapata egy régi panaszt orvosolna az intézkedéssel, a 2001 előtti dossziékat vizsgálnák át, egy szintre hozván az azonos végzettségű és azonos munkaévekkel rendelkező „régi" nyugdíjasok jogosultságát a 2001 után nyugállományba helyezettekével. Ez szépen is hangzik, jó is lenne. De - és itt következik a nagy DE! Az igazságosabbnak kikiáltott pontrendszer az első ezer fővárosi „rendezést" követően furcsa és nevetséges eredményeket hozott. A nyugdíjaztatásuktól számított legrégebbi generációk öregségi nyugdíja alig emelkedett ötven és százötven ezer lejes összegekkel! Ez a százalékarányban elhanyagolható bőkezűség a nesze semmi fogd meg jól szólását példázza. Nagy tam­tamozással körítve, nyilván választási propaganda eszközeként, a félrevezetés rég ismert politikusi gyakorlatával próbálják megszerezni közel négymillió nyugdíjas szavazatát, s újabb négy esztendőre biztosítani a további nagy mellékjövedelmekkel kecsegtető mandátumokat. Az az ötven-száz-százötven ezer lej pedig még porhintésnek is kevés! Öt-hat kenyér, avagy kilónyi csontos-mócsingos hús ára, koldusgaras az euró-milliókkal bűvészkedő pártos zsonglőröktől. Hasonló kétségeket szülnek a Nemzeti Bank valutapolitikájával és a hatalom piaci gazdálkodásával kapcsolatos manipulációk. A „fékentartott" lej erős nemzeti fizetőeszközzé lett - hirdetik a vélt illetékesek hiszen most olcsóbb az euró és a dollár, s így többet ér porszemnyi jövedelmünk! Ám ezt a vélt többletet a piac nem jutalmazza. A nem híguló lej dacára az inflácó tendenciája - ami a mindennapi megélhetés kellékeit illeti - emelkedő. A termelő továbbra is kiszolgáltatott, a piacot a viszonteladók maffiája uralja. Minap például a házi tojás darabjáért csekély hatezer lejt kértek az élelmes árusok! A húsféleségek ára is túl magas. És mint mindig, az állam drágít először, s hogy ne maradjon el mögötte, hasonlóképpen srófolja árait a szabadpiac is. Tehát az állami és kartellbe szövetkezett nagytermelők jelentik a húzóerőt, s a haszon többségét is ők rakják zsebre. Hisztérikusan reagál a kőolajipar világgazdasági krízisére a hazai üzemanyag-ellátók hada is. A benzin és gázolaj áremelkedései mindent megdrágítanak, és tovább „javul” a romániai - Európában legalacsonyabb - életszínvonal. Bár máshol is változnak az üzemanyagárak, például a szomszédos Magyarországon, de ott megszokott ritka esemény az árcsökkentés is. Hallott-e valaki valami hasonlóról kis hazánkban? Valami mintha mégis készülne: mérséklik majd a kávé „luxusadóját”, s így­­ elméletileg - olcsóbb lehetne a fekete leves. Szakértők szerint ez majd csak azzal jár, hogy nem emelkedik (!) mindennapi feketénk ára... A javulást hirdető tessék-lássék intézkedések, a lakosságot célzó félrevezetések példáit még bővíthetnénk, de minek: Nastase és cinkosai négyéves kormányzata jobbára felelőtlen és teljesítetlen ígéretekkel vezette félre a polgárt, és most is így próbálnak további teret nyerni. Kérdéses azonban, hogy a sült galamb ígérgetésével jóllakatható-e a választók zöme? Indig Ottó Papp Olimpia gyógyszerész 13 éve működtet patikát szülővárosában, Ér­­mihályfalván. Szep­temberben Értarcsán is beindította vállal­kozását. A települé­sen eddig nem volt patika, nem csoda, hogy a helybeliek nagy örömmel fo­gadták a hírt, misze­rint már nem kell Mihályfalvára utaz­ni az orvosságokért. A korszerűen kiala­kított helyiséget a tanácstól bérli. Egy­előre hetente két al­kalommal, kedden és pénteken tart nyitva, de ha a hideg idő beálltával a megfázásos megbe­tegedések számának növekedése indo­kolttá teszi, akkor változtatni fog a nyitvatartási renden - mondta a tulaj­donos. D. M. E. / Gyógyszertár Ertarcsán

Next