Reggeli Újság, 2007. május (4. évfolyam, 961-986. szám)

2007-05-25 / 981. szám

6 / Reggeli Újság Nekünk van és lesz véleményünk erről, arról, amarról. Bizonyára ön­nek is van és lesz, tisztelt Olvasó. Ha közzé akarja tenni, írja meg és hozza be vagy küldje el szerkesztőségünkbe. A POSTAFIÓK rovatot azért tartjuk fenn, hogy az olvasói leveleknek, közlendőknek teret biz­tosítsunk. Még akkor is, ha tartalmukkal, stílusukkal, hangnemükkel nem mindig értünk egyet. Levélcímünk: Redacfia Reggeli Újság, of. p. 9., c. p. 117., 410353 Oradea E-mailt is küldhet a reggel@rdsor.ro cím­re, vagy telefonon is jelentkezhet (469-264). Várjuk írásait, hívásait! Ha szókimondása miatt netán fél az esetleges retorzióktól, nevét és címét akkor is adja meg, de kérésére nem fedjük fel kilétét a lapban. Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel és megelégedéssel olvastam a Reggeli Újságban közölt ál­lattartási támogatásról, amelyet nemes kormányunk támogat. Van egy kifogásom, miért csak három tehén után jár a támogatás? Magam a csa­ládomban egy személy vagyok és a 71. évet betöltöttem, van egy tehe­nem, az összes kifejt tejet az államnak adom át, évente 2500-3500 liter közötti mennyiségben. Már nemigen bírok több tehenet tartani, a többi házimunkát is nekem kell ellátnom. Még ma is a kormányunk a nagy ha­lakat támogatja. Van még több ilyen ember a faluban, akinek csak egy vagy esetleg két tehene van, vagy netán a gyengébb nemhez tartozik, és nem bír több állatot gondozni. Okét, minket miért nem támogatnak? Balogh Imre Hegyközcsatár Szerk. megj.: A jogosnak tűnő kérdést természetesen nem nekünk, a sajtónak kell feltenni, mert mi aligha tudunk rá válaszolni, erre azok hi­vatottak, akik a törvényeket hozzák, illetve akik ezeket a törvényhozókat megválasztják és támogatják. Kedves olvasónk is bizonyára szavazott és választott magának képviselőt, szenátort, országos és helyi törvényhozó­kat és döntnököket, tehát biztatjuk: tegye fel a fenti kérdést nekik, amikor alkalomadtán Csatárban korteskednek, fórumoznak, falunapoznak stb. POSTAFIÓK 2007. május 25. Ellentétes érdekek vidéken a közbirtokossági javak visszaszolgáltatása után! A 2000-ben megjelent 1-es, majd 2005-ben megjelent 247-es törvények elméletileg tisztázták a jogviszonyokat nemcsak a szántóföldek, hanem a legelők és erdők tekintetében is. Ezeknek a törvényeknek a gyakorlati megvalósítása nagy­ban függ és függött a helyi elöl­járók demokrata vagy posztkom­munista felfogástól. Amellett, hogy Székelyhídon már 2000- ben megalakult a legelő közbir­tokosság, a mai napig nem be­szélhetünk a visszaszolgáltatás befejezéséről, mivel még két bí­rósági végzést várnak a tagok: - az egyik a volt közbirtokos­sági istálló visszaszolgáltatásá­ról, amit évek óta a helyi Covachc-féle bútorgyár bitorol, - a második, a 170 hektáros Gyalokay-féle legelő teljes vis­­­szaszolgáltatása, amiből több mint 60 hektárra tulajdoni bi­zonylatokat állítottak ki, és amiknek az eltörlése és újak elő­állítása időigényes. Emellett nem kis gondot jelent a vezetőségnek (akik mind ne­gyed normás emberek, pénzszű­ke miatt), az árendálási vagy bér­lői szerződések megkötése a le­gelőtulajdonosok és szarvasmar­ha-tulajdonosok között. A lege­lőtulajdonosok 39,6 lejes évi adót kell fizessenek 1 ha legelő után, míg a szarvasmarha-tulaj­donosok, akik nem tagjai a köz­birtokosságnak, 60 lejt kell fizes­senek évente minden szarvas­­marha után. Ezt egyesek nem tudják felfog­ni, hogy azok az általában kiörege­dett emberek, akiknek már nincs erejük jószágtartásra, miért kapnak abból a pénzből, ami tulajdonkép­pen nekik jár, mert az övéké a föld vagyis a legelő, annak ellenére, hogy közbirtokossági vagyonban van. Csak hogy egy példát kira­gadjak a sokból: Braun Márton, a volt kolhoz elnöke a mai napig nem fizette ki a legeltetési díjat, mert meg volt szokva mint a múlt rendszer haszonélvezője, hogy ne adjon semmiért semmit, csak min­dig kapjon. A példákat sorolhat­nám, de nem ez a szándékom, mert az a vidék két táborba való osztó­dásához vezet, amit látunk az összmagyar társadalomban is. Lévén tavasz és itt a meleg, a havonkénti közbirtokossági gyű­léseket ezentúl a közbirtokosság székhelyén, a Petőfi Sándor utca 60/A szám alatt tartjuk a hónap első vasárnapján 10 órakor, va­gyis legközelebb június 3-án, amelyre várjuk a teljes tagságot. Garda Ferenc elnök Székelyhíd Zavaró apróság A múlt héten a Real bevásárlóközpontban voltunk vásárolni a szü­leimmel, ott történt velem ez a felháborító dolog. Egy kicsi reklám hátitáska volt nálam, amiben benne volt az autómagnó eleje, egy fényképezőgép és a pénztárcám. Kb. ennyi fért bele, tehát nyilvánva­ló volt, hogy nem lopáshoz akarom használni. A biztonsági fiatalem­ber kiszúrt, és azt mondta, hogy nem vihetem be. Az édesapámnál is volt egy kézitáska, ami kb. háromszor akkora volt, mint az enyém, de azt a securitys szerint be szabad vinni, mert az „geantá” (kézitáska), az enyémet nem, mert az „ghiozdan” (iskolatáska). Szomorú.­ Te­gyem a megőrzőbe, arra van - volt a válasz az értetlenkedésünkre. De a szekrénykék kulcsai elég nagy arányban nyitják egymást, és én nem bíztam benne. Biztonságosabbnak találtam az autó csomagtartó­jába tenni a táskámat, már csak azért is, mert sehol sincs kiírva az, hogy felelősséget vállalnak a szekrényekben elhelyezett csomago­kért. Pedig úgy gondolom, ha elvárják, hogy az emberek a szekré­nyeikbe rakják csomagjaikat, akkor az emberek is elvárhatják tőlük, hogy vállaljanak felelősséget és ezt írják is ki, így talán egy kellemet­len eset után a vásárlónak is lenne esélye arra, hogy kárpótolják. Panits Levente Nagyvárad Hova tovább, erdélyi magyarok? Rég látjuk, látja már szinte min­denki, hogy valami nagyon nincs rendben az RMDSZ háza táján. A központi vezetők elszakadtak az emberektől, sok esetben már a rea­litástól is. Ez pedig begyűrűzött he­lyi szintekre is: ott, ahol nem volt egy erős helyi szervezet, egy erős akaratú helyi vezető, katonás fe­gyelemmel, „vakon” teljesítették a központ által kirótt pártfeladatokat. Sorolhatnánk a hibákat, számtalan oka van, végül is az eredményen nem változtat: az RMDSZ elfor­dult az erdélyi magyaroktól, nem képviseli már azt a fegyelmezett­nek mondott szavazótábort, amely bejuttatta a jelölteket a helyi és központi hatalmi bársonyszékekbe. Az a néhány kiválasztatott nyilván­valóan ragaszkodik a „velős csont­hoz”, nekik ez a rendszer sikeres, meghozta a jólét és kiteljesülés irigylésre méltó világát. A karrier­­építés közben hamar elfeledték: ők azért kerültek a „zsíros” pozíciók­ba, hogy képviseljék a közösségük érdekeit! Emlékeztetni kellene őket a vállalásukra: nem a saját vagy szűk csoportjuk érdekei szerint kell a döntéseiket meghozni. Mi vezetett ide? A belső és kül­ső ellenzék „sárba tiprása”(a Re­form Tömörülés ellehetetlenítése, az alternatív magyar szervezetek választási részvételének megaka­dályozása), az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kire­kesztő mentalitás (a közös lista el­utasítása), a kicsúcsosodás pedig az államelnök menesztésére kiírt refe­rendumon tanúsított érthetetlen el­kötelezettség egy vitatható ügy mellett. A csúcsvezetők az „IGEN”-ről nem kérdezték meg még saját belső embereiket sem, ezáltal a rossz döntés néhány sze­mély rovására írható (bár a követők táborának a felelőssége is téma le­hetne). Egy valódi demokráciában az a néhány vezető azonnal beadta volna a lemondását, ám ebben a bebetonozott „neokommunista” rendszerben ilyen elképzelhetetlen, ma ez egyenlő a lehetetlennel. Pe­dig az aradi kongresszus előtt még voltak olyan sajtóhangok, melyek a „nagy nyitásról” regéltek, új elnök­ről, a fiatalok minden szinten való előretöréséről, a megtisztulási fo­lyamat elindításáról zajlottak belső és külső viták. Aztán semmi... Sőt! Ezek után még mi jöhet? Az egész politikusi társadalom (legyen az magyar vagy román!), mind megújulásra, megtisztulásra kárhoztatott. Nem lehet, nem sza­bad tovább folytatni az emberek véleményének figyelmen kívül ha­gyását, a közembert szemmel lát­hatólag kirekesztették a politika ér­dekszférájából. Újra tudatosítani kell az emberekben, hogy a pecsét, amit 4 évente (netán sűrűbben) rá­tesz a cetlire, súlyos döntés ered­ménye kell legyen, mérlegelni kell, ne dőljenek be az üres ígéreteknek, vegyék már észre, ki mit mond és mit tesz utána. Hogy ez mennyire fog sikerülni egy új román válasz­tási rendszer bevezetésével, az nyi­tott kérdés marad. Mindenképp a passzív megnyilvánulás okait kell feloldani ahhoz, hogy a szabad vé­leménynyilvánítás, az aktív közéle­ti részvétel eredményét érezhesse a választópolgár, érezze azt, hogy az neki is jó, ha a saját jelöltje ott van, ahol a hatalmat gyakorolják. A jelölt személye kell legyen a garancia arra, hogy ha ő kerül be a hatalom gépezetébe, azokat fogja képviselni, akik bizalmat szavaznak neki, és nem azokat a pártvezetőket, akik egy listán esetleg megbízzák őt. Át kell ér­tékelni elsősorban a politikusi gondolkodásmódot. Vannak, akik úgy hiszik: ami jó nekem, az a közösségnek is hasznára vá­lik (ha én gyarapodok, segítem barátaimat is, ezáltal gazdagabbá válik a közösségem is). A közös­ségközpontú gondolkodásmód más megközelítést ad: ami a kö­zösségemnek hasznos, az jó ne­kem is, e közösség egyik haszon­­élvező tagjának. Előtérbe kerül a közösségi érdek, mégsem zárja ki az egyéni megvalósulást. Csakhogy itt már a mérce a kö­zösség kezébe kerül, és megvan a visszajelzés a közképviselői munka eredményességére. Aki tesz a közösségéért, bírja annak bizalmát továbbra is, aki csak sa­ját vagyonát gyarapítja, vállal­kozzon, de maradjon távol a köz­képviselettől. A közösségnek is feladata megvédeni küldötteit az esetleges provokációktól (első hallásra úgy néz ki, hamarosan szükség is lesz erre néhány köz­­tisztviselőnk ügyében, akiket „saját etnikai közösségük megse­gítésével” vádolnak). Az RMDSZ számára viszont vannak más, fe­lettébb kínos korrupciós jelensé­gek, melyekről feltételezhető, hogy nem közösségünk ügyei, hanem személyi ambíciók, gaz­dasági érdekek diktálta döntések és cselekvések az ügyészségi ki­vizsgálás tárgyai. Ne csúsztassuk egymásra ezeket, kevés számít ebből a „magyar kártya” adu­ászának! Megújulás, de hogyan? Nem­csak az RMDSZ, de az egész erdé­lyi magyar társadalom át kell men­jen egy megújulási folyamaton. Egyértelműen meg kell határozni az irányokat, melyek rövid és hos­­­szú távon célnak felvállalhatók mindenki számára, a hogyanról pe­dig lehet vitatkozni, alternatív megoldások mindig születnek. A célokat kell leszögezni, el kell fo­gadtatni ezeket egy általános érvé­nyű erdélyi magyar rendszerben, és a feladatmegosztás által mindenki teljesítse a rá eső terheket. Egyik legfontosabb eleme a magyar szoli­daritás kell legyen. A magyar kö­zösség felvállalása jelentheti az összefogás alapját, az együttérzés, az együttműködés nélkül ez hiú áb­ránd marad csupán. Lehetnek egy­másnak ellentmondó­ irényz­atek­,­alternatív csoportosulások, a sok­színűség nem bűn, ellenben a pár­beszédre való képtelenség, a kire­kesztés az megbocsáthatatlan. Előbb vagy utóbb be fog következ­ni vagy egy „bársonyos erdélyi ma­gyar rendszerváltás”, vagy egy „forradalommal” felérő RMDSZ- es összeomlás. Antall József intő példája, miszerint „tetszettek volna forradalmat csinálni”, sokaknak érvként szolgál a külső rendszer­bontásra, érv, melyet alátámaszt a mai „betonvezetése” az RMDSZ- nek, a párbeszéd folyamatos eluta­sítása. Ha az RMDSZ képtelen ön­maga átalakítására, félő, hogy a kö­zösség fogja látni a kárát a belhar­­coknak. Felépült az elmúlt 17 év alatt egy mégiscsak működő ma­gyar rendszer, melyet néhány fele­lőtlen személy vakvágányra térí­tett, akár egy villamost. Ha még van az RMDSZ-ben közösségéért felelősséget érző bátor vezető, kiáll az irányváltásért, kezdve akár helyi szinteken, megrengetve a hatalmi piramis alját. Rajtuk múlik, lecse­­rélik-e a villamos vezetőit, vagy engedik a felbőszült utasoknak szétverni a villamost. Egyetértek sokukkal, kár lenne érte, az erdélyi magyarság többre érdemes ... Csuzi István -■ ,»N«Egyvárad

Next