Reggeli Újság, 2007. május (4. évfolyam, 961-986. szám)
2007-05-25 / 981. szám
6 / Reggeli Újság Nekünk van és lesz véleményünk erről, arról, amarról. Bizonyára önnek is van és lesz, tisztelt Olvasó. Ha közzé akarja tenni, írja meg és hozza be vagy küldje el szerkesztőségünkbe. A POSTAFIÓK rovatot azért tartjuk fenn, hogy az olvasói leveleknek, közlendőknek teret biztosítsunk. Még akkor is, ha tartalmukkal, stílusukkal, hangnemükkel nem mindig értünk egyet. Levélcímünk: Redacfia Reggeli Újság, of. p. 9., c. p. 117., 410353 Oradea E-mailt is küldhet a reggel@rdsor.ro címre, vagy telefonon is jelentkezhet (469-264). Várjuk írásait, hívásait! Ha szókimondása miatt netán fél az esetleges retorzióktól, nevét és címét akkor is adja meg, de kérésére nem fedjük fel kilétét a lapban. Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel és megelégedéssel olvastam a Reggeli Újságban közölt állattartási támogatásról, amelyet nemes kormányunk támogat. Van egy kifogásom, miért csak három tehén után jár a támogatás? Magam a családomban egy személy vagyok és a 71. évet betöltöttem, van egy tehenem, az összes kifejt tejet az államnak adom át, évente 2500-3500 liter közötti mennyiségben. Már nemigen bírok több tehenet tartani, a többi házimunkát is nekem kell ellátnom. Még ma is a kormányunk a nagy halakat támogatja. Van még több ilyen ember a faluban, akinek csak egy vagy esetleg két tehene van, vagy netán a gyengébb nemhez tartozik, és nem bír több állatot gondozni. Okét, minket miért nem támogatnak? Balogh Imre Hegyközcsatár Szerk. megj.: A jogosnak tűnő kérdést természetesen nem nekünk, a sajtónak kell feltenni, mert mi aligha tudunk rá válaszolni, erre azok hivatottak, akik a törvényeket hozzák, illetve akik ezeket a törvényhozókat megválasztják és támogatják. Kedves olvasónk is bizonyára szavazott és választott magának képviselőt, szenátort, országos és helyi törvényhozókat és döntnököket, tehát biztatjuk: tegye fel a fenti kérdést nekik, amikor alkalomadtán Csatárban korteskednek, fórumoznak, falunapoznak stb. POSTAFIÓK 2007. május 25. Ellentétes érdekek vidéken a közbirtokossági javak visszaszolgáltatása után! A 2000-ben megjelent 1-es, majd 2005-ben megjelent 247-es törvények elméletileg tisztázták a jogviszonyokat nemcsak a szántóföldek, hanem a legelők és erdők tekintetében is. Ezeknek a törvényeknek a gyakorlati megvalósítása nagyban függ és függött a helyi elöljárók demokrata vagy posztkommunista felfogástól. Amellett, hogy Székelyhídon már 2000- ben megalakult a legelő közbirtokosság, a mai napig nem beszélhetünk a visszaszolgáltatás befejezéséről, mivel még két bírósági végzést várnak a tagok: - az egyik a volt közbirtokossági istálló visszaszolgáltatásáról, amit évek óta a helyi Covachc-féle bútorgyár bitorol, - a második, a 170 hektáros Gyalokay-féle legelő teljes visszaszolgáltatása, amiből több mint 60 hektárra tulajdoni bizonylatokat állítottak ki, és amiknek az eltörlése és újak előállítása időigényes. Emellett nem kis gondot jelent a vezetőségnek (akik mind negyed normás emberek, pénzszűke miatt), az árendálási vagy bérlői szerződések megkötése a legelőtulajdonosok és szarvasmarha-tulajdonosok között. A legelőtulajdonosok 39,6 lejes évi adót kell fizessenek 1 ha legelő után, míg a szarvasmarha-tulajdonosok, akik nem tagjai a közbirtokosságnak, 60 lejt kell fizessenek évente minden szarvasmarha után. Ezt egyesek nem tudják felfogni, hogy azok az általában kiöregedett emberek, akiknek már nincs erejük jószágtartásra, miért kapnak abból a pénzből, ami tulajdonképpen nekik jár, mert az övéké a föld vagyis a legelő, annak ellenére, hogy közbirtokossági vagyonban van. Csak hogy egy példát kiragadjak a sokból: Braun Márton, a volt kolhoz elnöke a mai napig nem fizette ki a legeltetési díjat, mert meg volt szokva mint a múlt rendszer haszonélvezője, hogy ne adjon semmiért semmit, csak mindig kapjon. A példákat sorolhatnám, de nem ez a szándékom, mert az a vidék két táborba való osztódásához vezet, amit látunk az összmagyar társadalomban is. Lévén tavasz és itt a meleg, a havonkénti közbirtokossági gyűléseket ezentúl a közbirtokosság székhelyén, a Petőfi Sándor utca 60/A szám alatt tartjuk a hónap első vasárnapján 10 órakor, vagyis legközelebb június 3-án, amelyre várjuk a teljes tagságot. Garda Ferenc elnök Székelyhíd Zavaró apróság A múlt héten a Real bevásárlóközpontban voltunk vásárolni a szüleimmel, ott történt velem ez a felháborító dolog. Egy kicsi reklám hátitáska volt nálam, amiben benne volt az autómagnó eleje, egy fényképezőgép és a pénztárcám. Kb. ennyi fért bele, tehát nyilvánvaló volt, hogy nem lopáshoz akarom használni. A biztonsági fiatalember kiszúrt, és azt mondta, hogy nem vihetem be. Az édesapámnál is volt egy kézitáska, ami kb. háromszor akkora volt, mint az enyém, de azt a securitys szerint be szabad vinni, mert az „geantá” (kézitáska), az enyémet nem, mert az „ghiozdan” (iskolatáska). Szomorú. Tegyem a megőrzőbe, arra van - volt a válasz az értetlenkedésünkre. De a szekrénykék kulcsai elég nagy arányban nyitják egymást, és én nem bíztam benne. Biztonságosabbnak találtam az autó csomagtartójába tenni a táskámat, már csak azért is, mert sehol sincs kiírva az, hogy felelősséget vállalnak a szekrényekben elhelyezett csomagokért. Pedig úgy gondolom, ha elvárják, hogy az emberek a szekrényeikbe rakják csomagjaikat, akkor az emberek is elvárhatják tőlük, hogy vállaljanak felelősséget és ezt írják is ki, így talán egy kellemetlen eset után a vásárlónak is lenne esélye arra, hogy kárpótolják. Panits Levente Nagyvárad Hova tovább, erdélyi magyarok? Rég látjuk, látja már szinte mindenki, hogy valami nagyon nincs rendben az RMDSZ háza táján. A központi vezetők elszakadtak az emberektől, sok esetben már a realitástól is. Ez pedig begyűrűzött helyi szintekre is: ott, ahol nem volt egy erős helyi szervezet, egy erős akaratú helyi vezető, katonás fegyelemmel, „vakon” teljesítették a központ által kirótt pártfeladatokat. Sorolhatnánk a hibákat, számtalan oka van, végül is az eredményen nem változtat: az RMDSZ elfordult az erdélyi magyaroktól, nem képviseli már azt a fegyelmezettnek mondott szavazótábort, amely bejuttatta a jelölteket a helyi és központi hatalmi bársonyszékekbe. Az a néhány kiválasztatott nyilvánvalóan ragaszkodik a „velős csonthoz”, nekik ez a rendszer sikeres, meghozta a jólét és kiteljesülés irigylésre méltó világát. A karrierépítés közben hamar elfeledték: ők azért kerültek a „zsíros” pozíciókba, hogy képviseljék a közösségük érdekeit! Emlékeztetni kellene őket a vállalásukra: nem a saját vagy szűk csoportjuk érdekei szerint kell a döntéseiket meghozni. Mi vezetett ide? A belső és külső ellenzék „sárba tiprása”(a Reform Tömörülés ellehetetlenítése, az alternatív magyar szervezetek választási részvételének megakadályozása), az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kirekesztő mentalitás (a közös lista elutasítása), a kicsúcsosodás pedig az államelnök menesztésére kiírt referendumon tanúsított érthetetlen elkötelezettség egy vitatható ügy mellett. A csúcsvezetők az „IGEN”-ről nem kérdezték meg még saját belső embereiket sem, ezáltal a rossz döntés néhány személy rovására írható (bár a követők táborának a felelőssége is téma lehetne). Egy valódi demokráciában az a néhány vezető azonnal beadta volna a lemondását, ám ebben a bebetonozott „neokommunista” rendszerben ilyen elképzelhetetlen, ma ez egyenlő a lehetetlennel. Pedig az aradi kongresszus előtt még voltak olyan sajtóhangok, melyek a „nagy nyitásról” regéltek, új elnökről, a fiatalok minden szinten való előretöréséről, a megtisztulási folyamat elindításáról zajlottak belső és külső viták. Aztán semmi... Sőt! Ezek után még mi jöhet? Az egész politikusi társadalom (legyen az magyar vagy román!), mind megújulásra, megtisztulásra kárhoztatott. Nem lehet, nem szabad tovább folytatni az emberek véleményének figyelmen kívül hagyását, a közembert szemmel láthatólag kirekesztették a politika érdekszférájából. Újra tudatosítani kell az emberekben, hogy a pecsét, amit 4 évente (netán sűrűbben) rátesz a cetlire, súlyos döntés eredménye kell legyen, mérlegelni kell, ne dőljenek be az üres ígéreteknek, vegyék már észre, ki mit mond és mit tesz utána. Hogy ez mennyire fog sikerülni egy új román választási rendszer bevezetésével, az nyitott kérdés marad. Mindenképp a passzív megnyilvánulás okait kell feloldani ahhoz, hogy a szabad véleménynyilvánítás, az aktív közéleti részvétel eredményét érezhesse a választópolgár, érezze azt, hogy az neki is jó, ha a saját jelöltje ott van, ahol a hatalmat gyakorolják. A jelölt személye kell legyen a garancia arra, hogy ha ő kerül be a hatalom gépezetébe, azokat fogja képviselni, akik bizalmat szavaznak neki, és nem azokat a pártvezetőket, akik egy listán esetleg megbízzák őt. Át kell értékelni elsősorban a politikusi gondolkodásmódot. Vannak, akik úgy hiszik: ami jó nekem, az a közösségnek is hasznára válik (ha én gyarapodok, segítem barátaimat is, ezáltal gazdagabbá válik a közösségem is). A közösségközpontú gondolkodásmód más megközelítést ad: ami a közösségemnek hasznos, az jó nekem is, e közösség egyik haszonélvező tagjának. Előtérbe kerül a közösségi érdek, mégsem zárja ki az egyéni megvalósulást. Csakhogy itt már a mérce a közösség kezébe kerül, és megvan a visszajelzés a közképviselői munka eredményességére. Aki tesz a közösségéért, bírja annak bizalmát továbbra is, aki csak saját vagyonát gyarapítja, vállalkozzon, de maradjon távol a közképviselettől. A közösségnek is feladata megvédeni küldötteit az esetleges provokációktól (első hallásra úgy néz ki, hamarosan szükség is lesz erre néhány köztisztviselőnk ügyében, akiket „saját etnikai közösségük megsegítésével” vádolnak). Az RMDSZ számára viszont vannak más, felettébb kínos korrupciós jelenségek, melyekről feltételezhető, hogy nem közösségünk ügyei, hanem személyi ambíciók, gazdasági érdekek diktálta döntések és cselekvések az ügyészségi kivizsgálás tárgyai. Ne csúsztassuk egymásra ezeket, kevés számít ebből a „magyar kártya” aduászának! Megújulás, de hogyan? Nemcsak az RMDSZ, de az egész erdélyi magyar társadalom át kell menjen egy megújulási folyamaton. Egyértelműen meg kell határozni az irányokat, melyek rövid és hosszú távon célnak felvállalhatók mindenki számára, a hogyanról pedig lehet vitatkozni, alternatív megoldások mindig születnek. A célokat kell leszögezni, el kell fogadtatni ezeket egy általános érvényű erdélyi magyar rendszerben, és a feladatmegosztás által mindenki teljesítse a rá eső terheket. Egyik legfontosabb eleme a magyar szolidaritás kell legyen. A magyar közösség felvállalása jelentheti az összefogás alapját, az együttérzés, az együttműködés nélkül ez hiú ábránd marad csupán. Lehetnek egymásnak ellentmondó irényzatek,alternatív csoportosulások, a sokszínűség nem bűn, ellenben a párbeszédre való képtelenség, a kirekesztés az megbocsáthatatlan. Előbb vagy utóbb be fog következni vagy egy „bársonyos erdélyi magyar rendszerváltás”, vagy egy „forradalommal” felérő RMDSZ- es összeomlás. Antall József intő példája, miszerint „tetszettek volna forradalmat csinálni”, sokaknak érvként szolgál a külső rendszerbontásra, érv, melyet alátámaszt a mai „betonvezetése” az RMDSZ- nek, a párbeszéd folyamatos elutasítása. Ha az RMDSZ képtelen önmaga átalakítására, félő, hogy a közösség fogja látni a kárát a belharcoknak. Felépült az elmúlt 17 év alatt egy mégiscsak működő magyar rendszer, melyet néhány felelőtlen személy vakvágányra térített, akár egy villamost. Ha még van az RMDSZ-ben közösségéért felelősséget érző bátor vezető, kiáll az irányváltásért, kezdve akár helyi szinteken, megrengetve a hatalmi piramis alját. Rajtuk múlik, lecserélik-e a villamos vezetőit, vagy engedik a felbőszült utasoknak szétverni a villamost. Egyetértek sokukkal, kár lenne érte, az erdélyi magyarság többre érdemes ... Csuzi István -■ ,»N«Egyvárad