Reggeli Újság, 2007. november (4. évfolyam, 1118-1142. szám)

2007-11-08 / 1124. szám

Mi lesz az emléktábla sorsa? Ady Endre születésének 130. évfordulójára, azaz november 22-re szeretnék visszahelyezni Váradon az egykori EMKE, ma Astoria kávéház falára azt az em­léktáblát, melyet az épület javítá­sa miatt kellett onnan leszedni. Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója hóna­pokkal ezelőtt kezdett el utánajár­ni annak, hogy a táblát visszahe­lyezzék az eredeti helyére, Ady egykori kedvenc kávéházának fa­lára. Kérdésünkre a múzeumigaz­gató elmondta, tudtával jól halad az ügy, ugyanis megkapták az en­gedélyt a Műemlékvédő Bizott­ságtól, a váradi tanácstól és a prefektúrától is. Pillanatnyilag az épület mostani tulajdonosainak, a nagyvállalkozó Micula fivérek­nek a jóváhagyására várnak, akikhez az Ady-múzeum vezető­sége írásbeli megkereséssel for­dult. Ha ezt az engedélyt meg­kapják, semmi akadálya nem lesz, hogy a költőgéniusz szüle­tésnapján Nagyváradon egy em­lékünnepség keretén belül vissza­kerüljön az emléktábla a helyére. Kérdésünkre Viorel Micula elmondta, mindeddig ő nem tu­dott arról, hogy ilyen megkeresés született, de véleménye szerint semmi akadálya nem lesz annak, hogy teljesítsék a váradi Ady-ra­­jongóknak eme kérését. Biró Rozália alpolgármester kérdé­sünkre annyit fűzött a dologhoz, hogy bár nincs teljesen napiren­den a fejleményekkel, utánanéz, mit tud segíteni abban, hogy egy méltóságteljes és szép esemény­ként kerüljön vissza az emléktáb­la a kávéház falára. Szőke Mária A felújítási munkálatok alatt nem lehetett visszahelyezni az Ady-emléktáblát, talán most sikerül Lapkihordókat keresünk! Az Euro Media kiadóház ter­jesztési osztályán, a Menumorul (Széles) utca 20-22. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetőségként lapkihor­dást vállalnak, pár órás munkát heti hat alkalommal! Korda Ár­pádot vagy Drahos Sándor Csa­bát keressék a megadott címen. A legsürgősebben Nagyvárad egyes negyedeiben, illetve Szalárd, Gálospetri, Köröskisjenő, Rév, Vajda, Bors, Szentjános, Szent­­imre számára keresünk kézbesí­tőt, de a megye más magyarlakta településein is, ahol jelenleg nincs a Reggeli Újságnak saját lapterjesztője. NÁLUNK INGYEN HIRDETHET! TÖLTSE KI ÉS KÜLDJE BE A SZELVÉNYT Útmutatás a 11. oldalon Holnapi lapszámunkhoz 20 oldalas műsormelléklet is tartozik, benne 19 tévécsatorna egyheti programjával, filmajánlókkal, érdekességekkel, keresztrejtvénnyel. Nem kell érte külön fizetni, az újsághoz jár! Nem repülnek a kozákok A ma estére, a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házába meghirdetett Repülő kozákok című előadás objektív okok miatt elmarad - értesítette lapunkat a művelődési ház vezetősége. CSALÁD 7. oldal PRAKTIKUS 8. oldal Késik a telegdi iskola felújítása Feje tetején állt a telegdi isko­la tanárija, amikor meglátogat­tuk az intézményt, ugyanis most tesztelték, hogyan működik a ki­lencedikbe való felvételihez szükséges dolgozatok megírása, melynek tételeit minden iskola egységesen Bukarestből kap meg. A fővárosból küldik a le­töltéshez szükséges kódot is, amely körül akadt a probléma, hisz Telegden nem kapták meg a jelszót. Szoboszlai­ Gáspár Edit al­igazgató elmondta, hogy mivel nem „élesben” folyik a vizsga, nincs nagy probléma, de novem­ber végén, amikor lesznek a dol­gozatírások, már komoly gondot okozhat, ha megakad a rendszer, hisz itt nemcsak Telegdről van szó, mivel a település központi szereppel rendelkezik, így Telkesd és Kabaláspatak iskolái is Telegdről kapják a tételeket. Az első vizsga november 30-án lesz magyar nyelv és irodalom­ból, az utolsó december 14-én román nyelv és irodalomból. Akiknek nem áll módjukban - betegség, vagy más okból kifo­lyólag - vizsgázni, azoknak feb­ruárban még lesz egy lehetősé­gük, tudtuk meg az aligazgatótól. Szoboszlai­ Gáspár Edit az is­kola egyéb problémáiról is be­szélt. Elmondta, hogy az 5-8. osztályos iskola két épületből áll, az egyik régi, nagyon rossz álla­potban van, míg a másik újabb, modernebb. A régi épület felújí­tására egy pályázat során kaptak pénzt, de mivel Bukarestben kell benyújtaniuk pályázatukat a kivi­telezést vállaló cégeknek, eddig még egy vállalat sem jelentke­zett. A megvalósítandó projekt tartalmazza a régi épület teljes külső és belső felújítását, vala­mint az illemhely elkészítését, ugyanis az iskolában jelenleg csak kinti vécé van. Telegden három magyar 5-8. osztály van. Az ötödik és hatodik összevont osztályként működik, a hetedik és nyolcadik külön. Mind a három magyar osztály a régi le­robbant épületben van elhelyezve. Létai Tibor (folytatása a 3. oldalon) Szoboszlai-Gáspár Edit

Next