Reggeli Újság, 2010. július (7. évfolyam, 1916-1942. szám)
2010-07-19 / 1931. szám
6 / Reggeli Újság ÖRÖKSÉG 2010. július 19., hétfő EGY LETŰNT KOR IDILLI ÖRÖKSÉGE „Nádfedeles kis falumban...” Hajdanában, amikor még az Úr szeme gyakrabban megpihent az Érmellék lakóin, nemcsak a táplálékot, hanem a menedéket is kiparancsolta nekik a földből. És termett számukra otthon sárból, fából, szalmából, illetve nádból, így élte az itteni ember az életét évszázadokon keresztül. Sokan úgy gondolják, a régi idők szegény emberének nádtetős háza ma a gazdagok kiváltsága. Ugyanis a nádtető, adottságai révén, felveszi a versenyt a jelenlegi technológiákkal. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már nem csak az Érc melléken, valamint a Tisza vonzáskörzetében, de a Kárpátmedence más vidékein is egyre többen választják a régmúltat idéző, régi, gyakorta műemléki jellegű lakóházak felújítását, de az új épületekre is egyre több helyen kerül nádfedél. A tájban illő, ízlésesen kialakított tető a nemcsak az ott lakók, hanem az arra járók számára is kellemes, szívmelengető látványt nyújt. Hagyományápolás, az ősi múltunkra, gyökereinkre való emlékeztető is egyben. A SZEGÉNYSÉG SZIMBÓLUMA A hatvanas-hetvenes évektől kezdődően az Érmelléken igencsak megfogyatkoztak a régi nádfedeles házak, mert a falusiak számára a nádtető a szegénység, a maradiság jelképe lett. Bár a nád víztaszító és kiváló hőszigetelő tulajdonságát emberemlékezet óta ismerik, a nádazást mégis a falusi házak jellegzetességének tudják be. A 19. és a 20. század fordulóján még jellemzően náddal fedték a tetőzetet, később azonban a cseréptető kiszorította eme nagyszerű természetes anyag használatát, így manapság már alig találni zsúpfedeles épületeket. Míg néhány évszázada mindennapos volt, manapság már kuriózumnak számít az igazi, eredeti érmelléki nádfedeles tetőszerkezet. A NÁD RENESZÁNSZA Az ezredforduló után az új nádtetős nyaralók, villák, csárdák reneszánszát éljük. Az igényes jómódú polgár, a nosztalgiázó turista számára a nádtető az exkluzivitás szimbóluma. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt még azt hittük a nádazásról, hogy ez a „maradi” kézműves mesterség már a kutyának sem fog kelleni. Hál’ Istennek manapság egyre keresettebbek lesznek e letűnt kor mesterei. A nádtető készítésének folyamata, akárcsak az elkészülő tető formája sokat változott az évszázadok folyamán, és a nádfedelek élettartama is megnőtt. Ezekről beszélgettünk olyan érmelléki idős mesterekkel, akik még ma is a jó nádtetőre esküsznek, mert „télen meleg, nyáron hűvös és jobb ízű benne a bor meg a házi kenyér”. ÉRMELLÉKI NÁDAZÓK Az Érmelléken a nád rengeteg igazi kincsesbánya volt az itt lakóknak. E mesterség művelői megbecsült kézművesek voltak. A múlt század elején még minden utcában ott sorjáztak tetőremekeik; egész házsorokat óvott e vidék istenadta növénye a természet viszontagságaitól. Manapság Éradonyban, Szalacson, valamint Gálospetriben találni még nádazó mestereket. Tőlük tudjuk, a helyesen elkészített nádtető 30- 40 évet is kibír „ráborítás” nélkül, amikor is 20 centiméter vastagságú új réteg kerül az eredeti burkolatra. A nádazó mesternek a nád minőségére, a „varrásokra”, valamint a tető helyes lejtésfokára kell figyelnie. „Olyan helyeken, mint az Érmellék is, ahol több hektár nádas terül el, ma is illene használni a nádat. A nádtető azért is jó, mert természetes a levegőzése. A nádfedél karbantartása 3-4 évente javallott, különben könnyen kiszárad és széthullik. Utána nehezebb helyrehozni” - értenek egyet az érmelléki nádazók. „NAGY TISZTESSÉG VOLT!” „Az én uram, amikor még fiatalabb volt, sok nádtetőt készített” - mondja Cservid Róza néni Gálospetriből, miközben nagy tál porcukrozott fánkot tesz elénk a ház tornácán. „Még ma is irányítja a nála fiatalabb mestereket. Jönnek érte és elviszik: »apu, ne is csináljon semmit, csak üljön itt, és szóljon, ha nem jó<” - mondják neki Józsiék. Ő meg megy velük, mert szereti a nádat.” Cservid Bálint még most, túl a nyolcvanon is aktív nádazó. Józsi fiának, valamint más családtagjainak is átadta a mesterséget. A környéken sok nádfedeles ház viseli a kezük nyomát. Bálint bácsiról úgy tartják, a mesterség minden csínját-bínját ismeri. „A nádazók a lécezett tető fedését a csorgó felől kezdték el. A tető hosszán, az egy sorban lerakott nádcsomókat régebben gúzzsal, később dróttal kötöttük szorosan egymás mellé. A nádazást legkevesebb ketten végezték. A tetőn álló nádazó fektette le a nádkévéket, majd a drótot hosszú, nagyméretű vastűbe fűzve átdugta a nád között. A padlástérben álló segítője átvette, megszorította és visszatűzte kívülre. A végleges lekötés előtt nádverővel verték fel, hogy tömött és sima legyen. Nagy tisztesség volt ám nádazónak lenni!” - nosztalgiáznak az idős mesterek. „A HÁTULÜTŐ” „A nádtól leginkább a gyúlékonysága miatt tartottak. Manapság a nádtetős épületekre biztonsági okokból csak akkor adnak lakhatási engedélyt, ha a nádat éghetetlenséget biztosító anyaggal kezelik. Sajnos nem volt ez érvényben mindig, no meg lehetőség sem igen adódott az ilyen luxusra. Ebből származtak aztán a nagy tűzesetek, amikor egész utcák égtek le templomostól. Ugyanis voltak falvak - Érselénd például -, ahol hajdanában a templom is nádfedeles volt. A múlt század elején Érmihályfalván is leégett nemegyszer egy egész utcasornyi ház (Nagy Derék, Kopasz utca) a nádtetők miatt. Úgyhogy meg volt az effajta tetőnek is a hátulütője...” - révednek vissza az öreg nádazók. „NÁDFEDELES KISFALUMBAN...” Az Érmelléken ma is találni olyan nádtetőket, melyeket a múlt század közepén vagy még korábban készítettek. Érdekesség, hogy ezekben a házakban általában idős emberek élnek, ők ragaszkodnak a természetes környezethez. Ha a riporter arról kérdezi őket, milyen ízű a kenyér, a szőlő vagy a füstölt szalonna a fehérre meszelt, tapasztott falú nádfedeles lakban, a válasz mindig ugyanaz: otthonillatú. A templomtornyoknak, a nádfedeles lakóknak mindig hazahívó erejük volt. Jó lenne soksok templomot és nádfedeles házat építeni Erdély-szerte... Sütő Éva Érsemjénben is vannak még nádtetők A gálospetri Cservid Bálint (középen) és nádazó csapata. Jobb oldalán a fia, Cservid József Kiskereki dísze Egy kuriózum 1910-ből: az érmihályfalvi „Nagy Derék" utca, mely nem sokkal később leégett Ma is álló nádfedeles ház Értarcsán Cservid Róza (jobbról) és leánya