Reggeli Újság, 2011. szeptember (8. évfolyam, 2275-2300. szám)

2011-09-03 / 2277. szám

6 / Reggeli Újság KULTÚRA Építészeti kiállítás nyílt a Fő utcán I Az 1991-ben alapított, ha­gyományosan kétévente meg­rendezett bukaresti építészeti versenyre érkezett legjobb munkákat 2005 óta tekintheti meg rendszeresen a nagyváradi nézőközönség. A kiállítás azért kiemelt fontosságú, mert a ro­mániai műépítészek krémjének munkáit tárja a nagyközönség elé - mondta el bevezetőjében Raluca Covacescu, a Romániai Építészkamara (OAR) Bihar megyei fiókjának elnöke. Au­rora Mancia, a Nagyváradi Egyetem műépítészeti és épí­tészmérnöki karának dékánja hozzátette, hogy a kiállításon felsorakoztatott művek ihletet és követendő példát is nyújta­nak a nagyváradi fiatal építész­­hallgatóknak, akik szép szám­ban megjelentek a megnyitón, annak ellenére, hogy az egyete­mi év még nem kezdődött el. A kiállítás anyagát Ramona Novicov, az építészeti szak ka­tedrafőnöke is méltatta. A mű­vészeti kritikus szerint azért fon­tosak a hasonló rendezvények, mert bemutatják a modern építé­szet távlatait és praktikumát, hi- két hétig lesznek láthatók a romániai építészet remekei a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában. szén a mai zsúfolt világban az építészeknek nemcsak a monu­mentalitásra, hanem a szűk vagy szabálytalan formájú területek leghatékonyabb kihasználására is hangsúlyt kell fektetniük. No­vicov külön kitért a műemlék­felújítási kategória pályamunká­ira, amelyek rendkívül jól pél­dázták az ésszel és szívvel vég­zett munkát. Fontos, hogy egy régi épület vagy rom felújítása során odafigyeljenek minden apró részletre és azok együttes hangulatára is - mondta el a mű­kritikus, aki szívügyének tekinti Nagyvárad műemlék épületei­nek és elhagyott ipari területei­nek rehabilitációját. Ramona Novicov azt is hozzáfűzte, nem csak a műkedvelők és az egyete­mi hallgatók kellene eljöjjenek a galériába, hanem a város és a megye döntéshozó emberei is, hiszen egy ilyen kiállítás csak az első lépést kell jelentse a város szépítése és a tudatos cselekvés felé. A 2010-es Bukaresti Építé­szeti Biennálé legjobb darabjait a Fő utcai Vizuális Művészetek Galériájában tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 15-ig hétköznaponként 10 és 18 óra között. Szombati-Gille Tamás Főleg tervrajzok láthatók Angela Lup§ea, a Bihar megyei fiók jogtanácsosa, Novicov, Covácescu és Mancia a megnyitón Könyvek a Magyar Naplótól Immár a Magyar Napló Ki­adó kötetei is beszerezhetők a váradi Teleki utcai Illyés Gyula Református Könyvesboltban. Jó néhány értékes, érdekes al­kotás sorakozik a polcokon. Kaphatók például versesköny­vek, válogatások a magyar iro­dalom gyöngyszemei közül (József Attila-, Berzsenyi Dáni­el-, Kányádi Sándor-kötet stb.; mindegyik 18 lej). Beszerezhe­tők Az év esszéi - 2011, Az év novellái - 2011, Az év versei - 2011 (29 lej). Történelemked­velők figyelmébe ajánlható Popély Gyula Felvidék - 1914-1920 című műve (65 lej). Érdekes olvasmánynak ígérke­zik szintúgy Cs. Gergely Gizel­la Asszonyi helytállás Székely­földön című munkája (22 lej). Föllelhető továbbá Ferdinandy György (aki nemrégiben volt a Törzsasztal irodalmi rendez­vénysorozat vendége) Kérdések Istenkéhez című novelláskötete (37 lej), valamint lánca Laura Karmaiból kihullajt (22 lej) cí­mű verseskötete. Megvásárol­ható Halász Péter Nem lehet nyugtunk című kiadványa (55 lej), mely a moldvai csángókról szól, továbbá Ferenczes István tollából a Székely tántorgó (15 lej) és még sokféle más könyv­csemege. A Magyar Napló cí­mű kulturális folyóirat júniusi lapszámát (5 lej) is meg lehet venni. T. H. 2011. szeptember 3., szombat // Őszi fotótanfolyamok A nagyváradi Távirózsa Fotóklub és az Euro Foto Art Egyesület szervezésében újabb fotótanfolyamok kezdődnek ebben a hónapban. A digitális fotózással foglalkozó kurzus Claudiu Szabó fotóművész irá­nyításával szeptember 19-én kezdődik, és öt hétig tart. Az elméleti ok­tatás minden hétfőn, kedden és szerdán 18-21 óra között zajlik a fotó­klub Fekete Sas-palotabeli székhelyén. A fotóművészeti és fényképezési technikákkal foglalkozó in­tenzív tanfolyam szeptember 27-én kezdődik és két hónapig tart Tóth István fotóművész vezetésével. Az órák keddenként 16 és 17.45 óra között zajlanak a klub székházában. A kurzusok résztvevőinek lehetőségük lesz arra is, hogy a tan­folyam elvégzése után tagjaivá váljanak a Tavirózsa Fotóklubnak, illetve a Romániai Fotóművészek Szövetségének, s hogy folytat­hassanak fotográfusi tevékenységet. Az első fotótanfolyammal kapcsolatban a 0727/336-946-os tele­fonszámon és a clauszabo@yahoo.com e-mail címen lehet érdeklőd­ni. A második képzés iránt érdeklődők a 0741/212-111-es, a 0726/292-111-es és a 0765/249-881-es telefonszámokon, valamint az office@fotocluboradea.ro e-mail címen jelentkezhetnek. Hangverseny­bérletek, évadnyitó koncert A Nagyváradi Állami Filhar­mónia folytatja a bérletkötéseket a 2011/2012-es koncertévadra. Bérletet váltani az intézmény székhelyén (Szilágyi Dezső, ma Moscovei u. 5. sz.) található jegypénztárnál lehet. Egy hang­versenybérlet az évadnak mind a 40 koncertjére érvényes, a helyek kategóriájától függően ára 200 és 380 lej között változik, egy kon­certjegy ára, szintén a hely minő­ségétől függően, 10 és 25 lej kö­zött változik. Továbbra is kapha­tó a 10 koncertre érvényes bérlet, ára 140 lej, ezen kívül a párhuza­mos leckekoncert-évadunkra is váltható már bérlet 24 lejért. To­vábbi információk a 0259/430- 853-as, 0770/111-309-es, 0728/ 078-721-es telefonszámokon. Az évadnyitó hangversenyre szeptember 15-én kerül sor, egy kettős megemlékezés jegyében, Enescu, illetve Bartók születésé­nek 130. évfordulója alkalmából, meghívott szólista Gabriel C­iora bukaresti hegedűművész. Műsoron: Enescu: /., A-dúr ro­mán rapszódia, op. 11/1; Wie­­niawski: 2., d-moll hegedűver­seny, op. 22; Bartók: Concerto zenekarra. Vezényel: Romeo Rimbu. Dzsesszkoncert a Moszkvában A Sárik Péter és Fábián Ju­li alkotta dzsesszduó koncerte­zik szeptember 6-án, kedden 21 órától Nagyváradon a Moszkva Kávézóban egy tíz helyszínt érintő erdélyi bemutatkozó tur­né első állomásaként. Sárik Péter és Fábián Juli há­rom éve zenél együtt. Már az el­ső közös koncertjük közönsége is hatalmas ovációval fogadta azt az örömöt és felszabadultsá­­got, amely a két művész zenéjé­ből árad. A közöttük lévő kü­lönleges összhang páratlan le­­hetőséget nyújt az improvíz­­i­­óra. Repertoárjuk ugyanakkor felöleli a legismertebb slágere­ket, mint a Take Five, az Ain’t no sunshine vagy a Change the world. Dzsesszmelódiák és más műfajokból „kölcsönvett” dalok különleges feldolgozásait hall­hatja a közönség. Sárik Péter a magyar dzsessz fiatal generáci­ójának egyik legismertebb ze­neszerzője és legkiválóbb zongoristája. Sok nemzet­közi versenyt megnyert mű­veit és zenész­társai kompo­zícióit több formációban is megszólal­tatja. A Jazz­­pression zene­karral 2004- ben elnyerték az eMeRTon díjat, mint az év dzsesszegyüttese. Fábián Juli a magyarországi izgalmas dzsessz-színtér egyik fontos szereplője. A számára iránymu­tató énekesek közt - mások mellett - Ella Fitzgerald, Sting, Sade és Bobby McFerrin nevét említi. A kedd esti koncertre, a ze­nészpáros erdélyi bemutatkozá­sára 10 lejbe kerül egy belépő.

Next