Reggeli Újság, 2011. szeptember (8. évfolyam, 2275-2300. szám)

2011-09-08 / 2281. szám

6 / Reggeli Újság KULTÚRA Meghívó rendhagyó színházi utazásra Személyvonat indul 17.20-kor a nagyváradi főpályaudvar 4. vá­gányáról Európa irányába. Kérik az érdekelt utasokat, me­netjegyüket idejében váltsák meg a nagyváradi Szigligeti Színház jegypénztáránál, keddtől péntekig 10 és 18 óra között. A színházi uta­zásra jegyek korlátolt számban kaphatók, ezért idejében jelezzék helyfoglalási igényüket a 0259/ 401-140-es telefonszámon. Ősz­idényben szeptember 14-én, 15- én, 17-én, 20-án és 22-én, október 18-án, 20-án és 22-én indul a járat. A Szigligeti Társulat Európa című produkciója David Greig műve alapján nem más, mint egy utazás. Szabadtéri előadás, mely a Nagyvárad és Félixfürdő között közlekedő vonaton, illetve a félixfürdői vasútállomáson zaj­lik. A premier szeptember 14-én, szerdán 17.20 órakor lesz. Szereplők: Dobos Imre, Fábi­án Enikő, Vindis Andrea m.v., Pitz Melinda, ifj. Kovács Le­vente, Pál Hunor, Csatlós Ló­ránt, Kardos M. Róbert, Szotyori József, Csepei Róbert, Tóth Tünde, Firtos Edit, Ko­vács Enikő, Garai Ágnes, Ababi Csilla. Rendező: Szabó K. István. Játéktér: Torkos Ist­ván. Jelmez: Bianca Imelda Jeremias m.v. Zene: Ovidiu Iloc. A rendező munkatársa: Fazakas Márta. A tartalomból: A vasfüggönyt felhúzták, a funkcióját vesztett határállomást üzemen kívül he­lyezték. A megszűnő munkahelyek fel­korbácsolják az indulatokat. Két idegen érkezik a pályaudvarra, akik szándéktalanul felerősítik a városlakók tehetetlen helykere­sését: mindenki megpróbál a ma­ga módján túlélési stratégiát ki­építeni ott, ahol sem a távozás­nak, sem a maradásnak nincs él­hető, megfogható perspektívája. A formabontó előadás egy uta­zásra invitál, mégpedig az egyre kiélezettebb kérdések „helyszí­nére”: mit kezdünk a be nem tel­jesült „európai álommal”, a biz­tonság, az irányok elveszítésével, a mögötte leselkedő (ide­­gen)gyűlölettel? Az előadást euró- és színház­szkeptikusoknak ajánlják. A hang, a zongora és a dzsessz Sárik Péter és Fábián Juli dzsesszduója lépett fel kedd es­te a nagyváradi Moszkva Kávé­zóban. Mintegy ötvenen foglal­tak helyet a széksorokban a kezdésre várva. Közvetlen han­gulatban telt a koncert, Fábián Juli magyarul és angolul kö­­szöntötte az egybegyűlteket. Ő másodjára jár Romániában, mondta el, a zongorista Péter sokadj­ára. Ez az első erdélyi turnéjuk, s mindkettőjük játszik más formációkban is. A dalok között az énekesnő igyekezett oldani a hangulatot, kapcsolatot teremteni a közönséggel, ami sikerült is, s végül együtt „ze­nélt” művész és hallgató: üte­mesen csettintettek vagy éppen dúdoltak a jelenlévők, mind­amellett, hogy a lábak folyama­tosan verték a taktust. Főleg feldolgozások hangzottak el: az Ain’t No Sunshine, a Dindi, a Fragile, a Sunny, a Summert­ime, az Olyan szépek voltunk, az It Don’t Mean A Thing vagy éppen a Change the World. Többek között abba is beavatta a hallgatóságot Fábián Juli, hogy ők dzsesszduóként igen­csak sokat improvizálnak, va­gyis nagyjából sosem ugyan­olyanok a fellépéseik, nem játsszák kétszer ugyanazt. Fi­gyelnek egymásra, s teret ad­nak a másiknak kibontakozni egy-egy szóló esetén, amire ez alkalommal is volt példa szép számmal: Sárik Péter zongora­­játékával, Fábián Juli pedig hangjával nyűgözte le a közön­séget, amely nagy tapssal jutal­mazta a produkciókat. A vas­tapsot követően még egy dalt, a Black Coffeet hallhatta a váradi közönség. Sárik Péter és Fábián Juli duóját visszatapsolta a közönség F. E. Magányos gyermekek drámája a művészmoziban „Szeptember 9-15. között vetítik a nagyváradi Szabadság mozi­ban az Engedj be! (Lät den rätte komma in) című svéd drámát, amelyet Tomas Alfredson rendezett 2008-ban. A film naponta 17 és 19 órától tekinthető meg a Fekete Sas-palotabeli művészmoziban. A tartalomból: Stockholm fagyos és meglehetősen nyomorúsá­gos külvárosában járunk valamikor a nyolcvanas évek elején. Hő­sünk, Oskar Eriksson teljesen átlagos, ám magányos 12 éves kis­fiú. Próbálja ép bőrrel megúszni, hogy osztálytársai állandó jel­leggel terrorizálják. Otthon - ahol édesanyjával kettesben élnek - titkon sorozatgyilkosokról szóló újságkivágásokat és más hason­ló dolgokat gyűjt. Egy nap egy fán, nem messze Oskarék házától egy rituálisan meggyilkolt fiú holttestére bukkannak. Oskar eköz­ben megismerkedik Elivel, aki a szomszéd lakásba költözött egy idősebb férfival - akiről a néző hamarosan azt feltételezheti, hogy az apja. A kis Eli ugyanolyan magányos, mint Oskar, így hamar barátságot kötnek. 2011. szeptember 8., csütörtök SZÍNHÁZI LEVÉL (2.) Az arculatról és a lógóról Fura egy színházi logópályázatot hirdetett meg az év elején a váradi magyar színház új vezetése. Én mindig úgy tudtam, hogy egy intézménynek, cégnek vagy vállalatnak a külvilág felé való vizuális megjelenítése csak jól átgondolt belső rend, szellemi hát­tér és megtervezett kommunikációs stratégia alapján valósítható meg sikeresen. Sürgősen utána is néztem a reklámpszichológiá­ban és az interneten a színházi arculat, az imázs, az embléma és a logó követelményeinek. Kutatásom nem volt eredménytelen, mert megtaláltam például a budapesti Katona József Színház logópályázatát, ahol nagyon világosan fogalmazták meg azokat a feltételeket és követelményeket, amelyek teljesítését a pályázók­tól elvárják. No, ilyesmit én itt Váradon nem olvastam. De nem is olvashattam, hiszen amikor a logópályázatot kiírták, egészen más volt a színház vezetősége, és csak mostanában szóltak a nagy mű­vészi tervekről, ti. hogy „a színház pár éven belül európai színház lesz”. Kár, hogy ezt a logópályázat idején még nem tudták, és nem kértek a részvevőktől olyan logót, ami egy ilyen európai teátrum­hoz méltó lenne. Mert, kérem, mi, az Ezerfejű Cézár ezt a nem tu­dom ki(k) által nyertesnek nyilvánított lógót nagyon vegyes érzel­mekkel és gondolatokkal fogadtuk. Volt, aki egy génmódosított ebihalnak nézte. Mások elfuserált ajtókilincset fedeztek fel benne. Az egyik kis rosszmájú Cézár a papagáj csőrét vélte felfedezni az ikonban, ami egyes helyeken (pl. a Facebookban) önmagában, minden szöveg nélkül egyszerű piktogramként jelenik meg. Mondtam is ennek a Brutusnak, hogy hiába is áskálódik a papa­gáj ellen, mert ha nem tudná a madár, már több mint száz éve emblematikus állat a színházi világban, és a Moszkvai Művész Színháznak például egy sirály van (volt) az emblémáján. Erre a másik Cézár-fejünk megszólalt, hogy nem lehet minden színió­nak egy Anton Pavlovics Csehovja, aki ilyen karcsú madaraktól kölcsönzi a színműve címét. Manapság inkább a papagáj meg a li­ba a divatos szárnyas. Abban azért megegyeztünk, hogy ennek a lógónak a színházhoz nem sok köze van, mert sem a váradi szín­házi­ stílusához és tradícióihoz nem illik, sem az épülettel nem klappol. Egy bugylibicskával annál inkább. Egyszóval sem tartal­mi, sem formai szempontból nem alkalmas az arculatépítésre. És nekem hiába mondja a másik Cézár-fej, hogy ez a logo nagyon is jól illik a színház eredeti ősi szerepéhez, a termékenység kultuszá­hoz, a dionüszoszi játékokhoz. Persze, én is olvastam, hogy az an­tik görög színházi játékokon és az ilyen színházi ünnepeken egy feldíszített szekéren a termékenység szimbólumaként egy óriási férfi hímtagot (phalloszt írnak a könyvek) vittek. Lehet, hogy a nagybecsű zsűri döntnökei is erre gondoltak, ezzel asszociáltak, amikor ezt a hímtagra is emlékeztető lógót találták a legalkalma­sabbnak a színház népszerűsítésére, az arculat felvázolására. De azért ez a lógó nagyon lóg, ha a termékenység pajzán ősi iste­n­­re gondolunk. Alburnus Szerk. megj.: A szóban forgó lógót hosszas keresgélés után az internetről kellett letöltenünk, hogy megmutathassuk olvasóink­nak, ugyanis „a váradi magyar színház új vezetése" ezt (is) elmu­lasztotta megküldeni lapunknak, sőt egyáltalán informálni olvasó­inkat arról, hogy van ilyen. N­a­g­y­v­á­r­a­d SZIGLIGETI SZÍNHÁZ H fl G­Y­ü fl R fi 0 Ez az új lógó, két változatban

Next