Reggeli Ujság, 1931. december (1. évfolyam, 1-4. szám)

1931-12-25 / 1. szám

1 Len PÉNTEK Karácsonyi szám S oldal- Ára 2 lei 1931 december hó 25. FÜGGETLEN POLITIKA! ÉS KÖZGAZDASÁG! NAPILAP I. ÉVFOLYAM, 1. szám 1 Len Két ezretér Még februárban törvény lesz a gazdák moratóriuma Argetoianu Rómába, Parisba és Londonba utazik Bukarest, dec. 24. (Az Orient- Radar jelentése.) Argetoianu pénz­ügyminiszter a „Curentul“ tudósí­tója előtt kijelentette, hogy a kará­csonyi szünet alatt külföldre utazik. Rómában Musolinivel fog találkozni. Innen Londonba, majd Párisba megy. Útiprogramjáról azonban nem nyi­latkozott. A gazdák időleges moratóriumá­val kapcsolatban — mely tudvale­vőleg február 15-ig tart—azt mon­dotta, hogy az ellenzéki pártokkal valószínűleg sikerülni fog a meg­egyezés és így a parlamentet már február 1-én megnyitják, amely al­kalommal véglegesen megszövege­zik a gazdatársadalom felsegélyezé­sét célzó törvényjavaslatot. telt el immár azóta, hogy az em­beriség számára a földre érkezett a Megváltás ígérete. A bethlehemi jászol szimbolizálja a szeretet, a békesség és az igazság hármas bokrétáját, amelyért született és meghalt a Meg­váltó. Maga az ember azonban még a vértanúság kálváriáját járja és nem tud úrrá lenni az Igék fölött. Két ezredév óta tart a nagy harc az egyenlőség, szabadság és a test­vériség parancsainak értelmezése kö­rül. Napóleon, Garibaldi, Kossuth, Washington, átfutó csillagok a nagy küzdelemben, amely nemzetek és népek történelmi pályafutását, hiva­tását jelzi. Tudósok, művészek, írók felszikrázó munkája, egy-egy állo­más az emberiség útszakaszán. Eszmék, ideák csillogó köntöse, hirtelen átsuhanó üstökös a célok nagy távlatában. Tolsztoj, Wels aka­rása útjelző a tökéletesedés felé. A technikai haladás az embert meg­tanította repülni, de a sztratoszféra párezer méteres magassága arra ta­nít, hogy meg kell állani a csúcsok előtt. Új Megváltókat vár az embe­riség, akik átsegítsék az akadályo­kon. Edison és Marconi, a villamos­ság hatalmas dimenzióinak csak egy kis szigetei. A Szahara és a sarkok, még mindig beláthatatlan pusztasá­gok, amelyeken nem tudott úrrá lenni a civilizáció. Két ezredév óta az em­ber nem tudott túl­jutni a drótaka­dályokon, amelyek a földet a bol­dogság szigetétől elválasztják. Wilson és Ratenau, Einstein és Briand, csak átmenő teóriák gyönge kísérletezői. Marx és Lenin a gaz­dasági távlatok földmérői. Hitler és Mussolini ideges korunk csodaor­vosai, akik azonban nem lettek úrrá a beteg szervezeten. Az emberiség két ezredéve várja már lelkének igaz orvosait, sorsának megváltását. De az új Krisztus egyre késik. A szeretet, a megértés, a béke igazi lényegét önző célok antikrisztusai meghamisították. A haladás minden eszközét fegyverré kovácsolják és ezzel egymás ellen vív véres hábo­rút az erős és a gyenge. Az embe­riség a szabad országutak helyett lépten-nyomon védőfalakba ütközik,­­amelyen keresztül nem tudja elérni az ígéret földjét az ember. Papiros békét gyárt a világboldo­­gító diplomácia, amely nem a jólét és boldogulás Örökországát építi fel, csak múló sikerekre és pillanatnyi anyagiságra törekszik. Két ezredév óta várja az emberi­ség, hogy új Messiás érkezzék, aki nemcsak egyetlen fajnak, egy nyelv­­területnek szűk mesgyéjét akarja boldogítani, de valamennyi ember, aki erre a földre született és itt kell életének célját és idejét munkában eltöltenie, megtalálja itt jövőjét, békességét, boldogságát. A megvál­ .A magyar miniszterelnök ötév után javulást vár, de a szü­kségrendele­­tet enyhíteni nem tu­dja. Budapest, dec. 24. (A Dunaposta távirati iroda jelentése). Károlyi mi­niszterelnök a sajtónak ünnepi nyi­latkozatot adott. — A mélyponton vagyunk — mondotta a miniszterelnök — de hiszem, hogy az új esztendő meg­hozza a javulást. — Én lennék a legboldogabb — mondotta továbbá a magyar minisz­terelnök — ha valamennyi súlyos intézkedésünket visszavonhatnám. Majd cáfolta, hogy új adókat ter­vez s le akarja építeni a tisztviselői létszámot. Bethlen István a szomszédos álla­mokkal való megegyezésről nyilatkozik Ausztria,Magyarország és Csehszlovákia hármas összefogásáról beszélt a volt miniszterelnök Budapest, dec. 24. (A Dunaposta távirati iroda jelentése). Bethlen István gróf, volt magyar miniszter­­elnök, akinek külpolitikai orientá­ciója a legmesszefekvőbb, az Estnek nyilatkozott az aktuális helyzetről és a mai, legaktuálisabb problémá­ról, a szomszédokkal való megegye­zés lehetőségének kérdéséről. — Amit ma hangoztatnak ezzel a kérdéssel vonatkozásban — mon­dotta Bethlen — tulajdonképen a gazdasági politika következménye. Hogy ebbe azután távolabbi külpo­litikai tendenciák is vegyülnek és külpolitikai elgondolások is rejtőt­tás országa még nem érkezett le a földre a betlehemi jászollal, mert az evangéliumi törvényeket álapostolok és önző írástudók magyarázzák félre és forgatják ki a krisztusi szeretet igaz és örökéletű köntöséből. Ezért beteg a mai élet és nem akar tel­jesülni a megváltás ígérete. A ku­­fárok és farizeusok foglalták el a tisztaság templomát és a korrupció és erőszak igéit hirdetik, a békét és szó­­szeretetet szomjazó tömegeknek, ködnek, ezt is mindannyian tudjuk. Eddig azonban ezekről a kérdések­ről nyíltan nem beszéltünk. Majd Ausztria, Magyarország és Csehszlo­vákia közös összefogásának lehe­tőségéről nyilatkozott: — Gazdaságilag közöttünk és Ausztria között, valamint Csehszlo­vákia és Magyarország között kívá­natos a megértés. Ámde nem hiszem, hogy egy ilyen hármas összefogást Ausztriában lehetőnek és a gazdasági érdekkel összeegyezhetőnek tar­tanak. Új történelemre van szükség, új vezérekre, eszmékre, célokra. A bet­lehemi jászol ismételten várja az Embernek Fiát. Akinek azonban jö­vetelét még nem jelzik a csillagok, mint kétezredév előtt, a három kirá­lyok elindultak a látomások útján. Az emberek milliói azonban tudják, hogy beteljesül az evangéliumi írás s a szeretet úrrá lesz az égen és a földön. k mi utunk A „Reggeli Újság“ mai napon el­indul pályájára. Maga az a tény, hogy ilyen üzletességtől mentes ün­nepi köntösben, a kunyhók és nyo­mortanyák lakói számára is hozzá­férhető árat szabva munkánknak, kopogtatunk az olvasó ajtaján, már programot ad a „Reggeli Újság“ ön­zetlen hivatásáról és céljáról. Hűséges szószólói leszünk a ki­sebbségi sors napi problémáinak, mert az a meggyőződésünk, hogy senki sem lehet mostoha fia annak az államnak, amelyben vér, adó és munkaáldozatot hoz. Nem fog meg­félemlíteni bennünket célunk szol­gálatában az a túlfűtött sovinizmus sem, amelyel ma még felelőtlen tö­megek a hivatalos közvéleményt is terrorizálni igyekeznek. Bátran és becsületesen széltünk síkra minden olyan követelésért, amelyet honpol­­g­ári és emberi kötelezettségeink be­csületes és pontos teljesítése révén kiérdemeltünk. Különös gondot fordítunk arra, hogy ennek a városnak és várme­gyének minden kívánalma megvaló­suljon és teljesedjék. Ezért úgy a városi, mint a megyei közélet min­den mozzanatát figyelemmel kiséri, arról pontos, részletes és megbíz­ható tudósítást ad a „Reggeli Újság“ Ez az újság ugyanis nem azé, aki írja, hanem a mindenki tulajdona, amelyben az olvasó hit tükrét kapja gondolatainak és érzésének. A kisipar, kereskedelem, gazdasági érdekek a „Reggeli Újság“ hasáb­jain meleg támogatásra számíthat­nak. A munkásságnak pedig őszin­tébb védelmezője és barátja nem lesz, mint a „Reggeli Újság“. Bátor és elszánt harcosa lesz a „Reggeli Újság“ mindenfajta hala­dásnak, építésnek, akár a gazdasági életben, akár kulturális téren törté­nik is kezdeményezés. Tárgyilagos, megbízható és emelkedett hang lesz a „Reggeli Újság“ fegyvere és soha a toll tőrré nem változik a kezünk­ben. Ezért ne is várjon tőlünk az olvasó felfújt szenzációkat. De amit írtunk, fogadja el igazságnak. A „Reggeli Újság“ kimerítő for­rása lesz az elmúlt nap eseményei­nek. Felkészült, megbízható új­­ságírógárda szedi ősze híreinket a helyi fórumon, az országos esemé­nyekről pedig az Orient­ Rádió be­kapcsolt távíró szolgálata útján értesül gyorsan és kimerítően az olvasó Külföldi hírszolgálatunkat a Duna­posta látja el, melynek a világ leg­messzebb tájáról is kiépített távirati hálózata van. Mindezek az eszkö­zök lehetővé teszik a „Reggeli Új­ság“ számára, hogy olvasóit a leg­­frisebb eseményekről, a leggyorsab­ban és legkimerítőbben értesítse. Ezt a programot nemcsak ígérjük, d­e be is tartjuk minden vonalon, magunkkal és mindenkivel szemben.

Next