Reggeli Ujság, 1932. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1932-07-01 / 149. szám
PÉNTEK, 1932. JÚLIUS 1. REGGELI ÚJSÁG 3. OLDAL szezon legszebb újdonságai selyemben, mosókelmékben, ugy'-H? szintén mindennemű kelengyecikkek szolid olcsó árbanVÁMOS SÁNDOR cégnél Főtér 37 szerezhetők be. +HÍREK+ Szocdemek Valahol ott állanak Hitler és Lenin között. Illetve nem is egészen közöttük, mert például Németországban egészen közelharc történt a két szocialista párt között, így aztán érthető, ha a helyi kommunisták és szocdemek között is bizonyos űr tátong. Hogy ez az űr mekkora, azt megállapíthatjuk abból, hogy a kommunisták már hetek óta mindent elkövetnek, hogy letegyék jelölőlistájukat. Ezért napról-napra tartóztatják le vezetőiket. A szocdemeket valószínűleg azért fogják letartóztatni, hogy még eddig nem jelentkeztek mandátumra. Olyan a különbség a két munkáspárt között, mint az ortodox és neológ zsidóság között. Mind a kettő sakternél vágat és mégis az egyik hajszálat kap a másiknak a főztjében. Nem hisszük azonban, hogy hamarosan ebben az országban a szocdemek uralomra kerülhessenek, mert a kormányok ugyan szívesen kötnek paktumot szocdemekkel is, a cseresznyét azonban maguk eszik meg magastól. Egyébként a szocdemek a fokozatos fejlődésnek a barátai, éppen ezért türelemmel várnak akár Matuzsálem koráig is. — Időjárásjelentés. A budapesti meteorológiai intézet jelentése szerint, meleg, derült idő következik. — Széchenyi Emil gróf koronaőr meghalt. Budapestről jelenti a Dunaposta. A képviselőház mai ülésén az elnök bejelentette, hogy gróf Széchenyi Emil koronaőr ma reggel váratlanul meghalt. * Johanna kardszappan a háziasszonyok kedvence, melyből félannyi kell, mint bármely más szappanféléből. Az angol bank ismét leszállította a kamatlábat. Londoni távirat szerint, az angol bank mai ülésén, a kamatlábat harmadfél százalékról kettőre szállította le. * Megalcsult a rizs, kávé, frank és az összes fűszeráruk, bánáti lisztek a MOLNÁR fűszerüzletben Aranycsillaghoz FŐTÉR 58. — Betörés Székelyvajában. Székelyvajából jelentik, hogy Tóth Kriska özvegyasszony házába az éj folyamán ismeretlen tettesek betörtek és külömböző háztartási cikkeket emeltek el. A tetteseket a csendőrposzt nyomozza. * Újból gyarapodik a város egy modern üzlettel. Marosvásárhely főtéri képe újból szépül. A Bányaiházba, a volt Lux fodrászszalon helyén pompás, új üzlet nyílik, amely a legmesszebbmenő ízléssel és higiéniai tökéletességgel rendezkedik be messzemenő komforttal a volt Lux helyén, ahol Günther Oszkár társtulajdonos szakszerű vezetésével úrifodrászat és parfüméria nyílik a szombati napon. Nagy Sándor elismert üzleti hírneve és Günther Oszkár fővárosokban is kipróbált szakértelme biztosíték arra, hogy az új úrifodrászat a legmeszszebbmenő igényeket is ki fogja elégíteni. Ajánljuk az új vállalkozást a marosvásárhelyi közönség legszélesebb rétegeinek figyelmébe. Teljes a kháosz a fürdő és üdülőhelyek vasúti kedvezménye körül ■ A kalauzok és ellenőrök elriasztják az utasokat a vonattól Marosvásárhely, június 30. (A Reggeli Újság munkatársától) A fürdőkedvezményre jogosult városok és üdülőhelyek körül a legteljesebb a bizonytalanság. Hiába közli a rendeleteket a CFR, a kalauzok egy része erről nem vesz tudomást és újabb ráfizetésekkel zaklatja az utazóközönséget. A napokban Marosvásárhelyről Kolozsvárra utazott egy helyi úr. Kolozsvár legújabban üdülőhellyé van nyilvánítva és így az odaváltott jegyek visszafelé is érvényesek. A mi utasunk szabályszerűen lefizetett Kolozsvárig gyors kombinált jegyért 365 leit és 1 leit repülőbélyegre. Óvatos ember lévén, fürdőt is vett Szamosfalván. Ez újra 25 fejébe került, míg útiköltség címén 40 leit fizetett Szamosfalváig és vissza Kolozsvárra. Ezen a címen tehát 65 lej fölösleges költséget is viselt. Jegyét a szamosfalvi fürdőigazgatósággal és az állomáson láttamoztatta s mert a gyorsvonat itt nem áll meg, visszautazott Kolozsvárra. Most már, mint aki a dolgát a legprecízebben elvégezte, felszállott a Székelykocsárd felé induló gyorsra. Úgy Apahida körül belépett egy kalauz az ellenőrrel, forgatta a jegyet jobbra is, balra is, amíg kisütötte, hogy a jegy nem érvényes, mert nincsen ráírva, hogy az illetőnek melyik vonattal kell utaznia. Szerintünk, nem is az utasnak a kötelessége, hogy az ilyesmit, ha azt a szabályzat megköveteli, megállapíttassa. Ezért az állítólagos mulasztásért azonban 275 lej, plusz 40 lejt fizetett Székelykocsárdíj jegyére a marosvásárhelyi utas, akihez a kalauz „kedves“ akart lenni és azt tanácsolta ennek, hogy csak idáig tegyen ráfizetést, mert így olcsóbb lesz az utazás. Kocsárdon az utas bement az állomásfőnökségre, ahol jegyét teljesen szabályszerűnek találták és azt a megállapítást tették, hogy a ráfizetés jogtalan volt, mert hiszen Kolozsvár üdülőváros. Ezek után azonban az illető megfogadta, hogy nem megy többet sem Szamosfalvára, sem Kolozsvárra üdülni, ha eféle zaklatásoknak van kitéve a közönség a vasúti közegek részéről. Tisztelettel kérdezzük az illetékes vasúti igazgatóságtól, lehet-e ilyen körülmények között csodálni, ha az emberek a vasút helyett, még az üdülőtelepekre is az autóbuszokat veszik igénybe. Öngyilkos lett egy dúsgazdag pesti töszsdetbszományos Budapest, június 30. (A Dunaposta távirati tudósítása) Megrendítő tragédia történt csütörtökön Budapest előkelő negyedében, a Kossuth-utcában. Egy hajdani dúsgazdag tőzsdebizományos, a gazdasági válság megpróbáltatásai miatt főbelőtte magát. Még egy évtizeddel ezelőtt is jóhangzása volt a középeurópai kereskedelmi piacon Bettelheim Mór nevének. Dúsgazdag terménykereskedő és tőzsdebizományos volt Bettelheim Mór, aki milliós üzleteket kötött és milliárdos forgalmat bonyolított le évenként. Krausz Simonnak, a tőzsde egykori hatalmasságának volt társa sokáig, de az utóbbi évek viharai lemorzsolták vagyonát és tarthatatlanná tették további üzleteit. Bettelheimnak a Kossuth-utcában volt fényesen berendezett lakása, ahol vele lakott húga Bettelheim Mirza is. Ma reggel Bettelheimék kiszolgáló személyzete megdöbbenve észlelte, hogy a család tagjai nem mutatkoztak. Behatoltak a lakásba, ahol átlőtt fejjel, holtan találták meg az 59 éves, egykor dúsgazdag tőzsdebizományost. Holtteste mellett feküdt húga Bettelheim Mirza, aki méreggel vetett véget életének. Búcsúlevelet hagytak hátra, amelyben végzetes elhatározásuk okául azt írják, hogy egykori hatalmas gabonacégük teljesen tönkrement, a legnagyobb anyagi bajokba sodródtak, úgy hogy az életet már nem bírják elviselni. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy Bettelheim a tükör előtt lőtte agyon magát, míg nővére Veronáit ivott. Búcsúlevelüket Strasszer Géza üzletvezetőjükhöz intézték és ebben ezer pengő is volt, amelyből százat az orvosnak, százat a szolgának, a többit a temetés céljaira adták. Betörő járt a Schramekben Marosvásárhely, június 30. (A Reggeli Újság munkatársától) Kellemetlen meglepetés érte a Schramekvendéglő jelenlegi, tulajdonosát, Bogdán Sándort. Éjjel 2 és 3 óra között neszre ébredt. Világosságot gyújtott és megdöbbenve konstatálta, hogy ismeretlen tettes behatolt házába és megrabolta. Tüzetesebb vizsgálat után kitűnt, hogy a tettes egy pénztárcát 4000 lei pénzzel, azonkívül ruhaneműeket lopott el Ma délelőtt egy, az utcán játszó gyermek megtalálta a vendéglős pénztárcáját, amelyet a betörő eldobott. A rendőrség megindította a nyomozást a vakmerő betörő kézrekerítésére. Elhalasztották a Beudeanu ügy tárgyalását. A marosvásárhelyi törvényszék I. szekciója ma délelőttre tűzte ki tárgyalásra Beudeanu volt munkásbiztosító tisztviselő, a maroshévizi kirendeltség vezetőjének sikkasztási bűnpörét. Beudeanu mellett Al Gheorge volt igazgató és Covrig János, a marosvásárhelyi betegsegélyző ellenőr ültek vádlottakként a törvényszék előtt. A tárgyalás kezdetén úgy Al Gheorge, mint Covrig ártatlanságukat hangoztatták. A törvényszék a védők kérelmére a tárgyalást október 26-ra tűzte ki. — Villámcsapás Erdőcsanádon. Szász Dánes erdőcsinádi gazda házába beütött a villám. A házat sikerült a leégéstől megmenteni, azonban a tűz átkapott a szomszédos istállóra, amely teljesen leégett. A kár 14.000 lej, mely biztosítás útján megtérül. llllllllllllllllllllHlllllltillllllllllllllllHllllllllllllilllllillllllllllllllllllllllllllllllllllíl! TRANSSYLVANIA FILMSZÍNHÁZ Stelyárak: 5, 10 és 15 Ma pénteken utoljára mutatja be a Transsylvánia Fimszínház, Johann Straus hallhatatlan zenéjű operettjét, melyet filmre Carl Lemac szerzett. A Denevér Főszerepben : Anny Ondra, Betty Werner, Georg Alexander, Petrovics Szvetiszláv, Hans Junkermann, Gail Ettlinger, Oscar Sima és Hans Félix. Az „ERO“ filmvállalat világslágere. Kísérőműsor: Paramount Journal. A filmet Carl Lemac rendezte, nagyszerűen feldolgozva az eredeti operettet, szenzációs szereposztásban. MÉSZÁROS PÁL SODRONYÜZEM Sodronykeritések, acél sodronyágybetétek, betétes vaskapuk, ajtók és diszkerítések, levél és hulladék kosarak, lábtörlők, lámpaernyők, madár kalitkák, sziták, osztályozó hengerek, a legtökéletesebb tömegpatkányfogók és minden e szakmába vágó munkákat a legolcsóbban vállalom. TÅRGU-MURES • Strada (áláratilor — (Kovail) Lajos-ucca) 12. sz. A szisz-fürdőben minden szerdán és szombaton farcsavacsoraa 1 adag halleves és 1 adag prézlis hal kenyérrel 25 Lei Mindennap villás reggeli. Aboncment a legkedvezőbb árak mellen Kitűnő polgári konyha Küküllőmenti jó borok 24 L Szives pártfogást kér misz-fürtö