Reggeli Ujság, 1932. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1932-08-02 / 176. szám
KEDD, 1932. AUGUSZTUS 2. REGGELI ÚJSÁG 3. OLDAL A szezon legszebb újdonságai selyemben, mosódelmékben, úgyszintén mindennemű kelengyel cikkek szolid olcsó árban . A VÁMOS SÁNDOR cégnél Főtér 37 szerezhetők be. +HÍREK+ A drukker Az evezős versenyen vagyunk. A parton a helyezési lehetőségeket tárgyalják. Eközben feltűnik az első csónak, majd közvetlen mögötte egy második. Mellettem is megszólal egy hang: — Nézd, hogy erőlködik a Pista. De már nincs baj, tíz méter előnye van. Csak ezt az előnyt megtartanák. A barátja — biztosan vaknak született — azt állítja, hogy a Pista nem — a Pista. — Hogy az első nem a Pista ? Hát ki lenne más ? Ki evez úgy, mint a Pisti ? — Omlik a kérdések özöne. Mikor az evezősök közelebb érkeznek a célhoz, a barátunk a kormányosban véli felismerni a Pistát és azzal vigasztalódik, hogy mégis ■csak első lesz. Később kisül, hogy nem is az első csónakban ül a Pista. De a Pistadrukker még mindig bízik. — Meglásd, hogy a végén behozzák az előnyt. Én ismerem Pistát. Nézd, hogy belefeküdt a finisbe. Végül is Pistáék befutnak 50 méterrel elmaradva — a drukkerünk szerint egy paraszthajszál hijján — harmadiknak, így is elsők lettek — hátulról az igaz — jegyzi meg a Jancsi- drukker. Hanem a káröröm még korai, mert a zsűri az első két helyezettet diskvalifikálja és Pista lesz az első. Erre a Pista-drukker — a boldogságban és a vízben úszva megszólal: „Hát nem megmondtam, hogyPista lesz az első". (így) — Időjárásjelentés. A budapesti meteorológiai intézet jelentése szerint, nyugaton felhősödés és zivatarhajlam, keleten még igen meleg idő várható. * Orvosi hír. Dr. Lőte Lajos orvos, szabadságáról hazaérkezett és rendeléseit megkezdte a Szentgyörgy ucca 3 szám alatt, a posta mellett, ahová rendelőjét áthelyezte. Ittas fővel nem szabad a Marosban fürdeni. Szőcs Sándor 29 éves lakatos, vasárnap délután ittas fővel eltávozott Nyár uccai lakásából és a Marosra ment fürdeni. A részeg ember nem tudta magát kormányozni és a Maros egyik érvényes része elragadta. Belehalt a hullámokba. Holttestét az iszapban találták meg. * Veszek készpénzért tört aranyat, ezüstöt és mindenféle ékszert. Óra és ékszer szakszerű javítását vállalom. SCHÄRER órás és ékszerész. Bolyai utca 2. Transsylvania épület. — Amíg a gazda a földet túrja, verejtékes filléreit elrabolják a tolvajok. Aszalós Lajos maroskereszturi gazdálkodó, feljelentést tett az ottani csendőrőrsön, ismeretlen tettes ellen, aki mikor a gazda és a felesége mezei munkával voltak elfoglalva, behatoltak a házába. A gazdálkodó hosszú, szorgalmas munkával 9000 lejt gyűjtögetett magának, amit az ismeretlen tolvaj elrabolt. A hatóságok megindították a vizsgálatot a tettes ellen, aki a viszonyokkal ismerős volt a jelekszerint. 607 képviselő kapott mandátumot a német választásokon Berlin, augusztus 1. (A Dunaposta távirati tudósítása) Az országos birodalmi választási bizottság hivatalos jelentése szerint a lefolyt választások eredménye a következő: 607 képviselője lesz az összbirodalmi gyűlésnek. A pártok között a következőleg oszlanak meg: a nemzeti szocialisták 230, a szocdemek 133, a kommunista párt 89, a centrum 73, a német nemzeti néppárt 37, a bajor néppárt 22, a német néppárt 7, a német állampárt 4, a kerszoc. Volksdienst 4, a parasztpárt 2, a Landbund 2, a gazdasági párt 1, a Landvolk egy mandátumot kaptak. Hittler ma felhívást intézett választóihoz, amelyben hangsúlyozta, hogy a német nép történetében páratlan diadalt aratott a nemzeti szocialista párt. Felhívja pártját, hogy újult erővel vegye fel és folytassa a harcot a teljes győzelemig. Ugyanekkor a rohamcsapatokhoz is intézett felhívást Hitler, amelyben a halottakra hivatkozva buzdítja ezeket, hogy folytassák a harcot Németország szabadságáért. A königsbergi merényletsorozatról Hitler további manorcára sirja párthíveit az a vélemény, hogy ezt tervszerűen készítették elő. A merényletek egyidőben történtek, azonkívül 33 esetben a tűzoltókat is kihívták, anélkül, hogy erre szükség lett volna. Schauff kommunista városi tanácsos, akit ágyában meglőttek, sérüléseibe ma délután belehalt. Rambsburgban a kommunista párt helyiségét megbombázták. Emberéletben kár nem esett, de az anyagi kár annál nagyobb. Ugyancsak kézigránátokat dobtak a kommunisták helyiségeire Marséiban és Barmstedtben. Az anyagi kár itt is nagy. Kommunista tüntetés Kukarestben, 73 letartóztatással A magyar követség ellen akarnak támadni a bukaresti tüntetők Bukarest, aug. 1. (Orient Rádió telefontudósítása) Az augusztus elsejei vörösnap alkalmából, Bukarestben kisebb arányú tüntetés történt a kommunisták részéről. Egy munkáscsoport a Calea Victoriei vonult végig és tüntetett a szovjet mellett. A rendőrség nagy apparátussal szonult ki és 73 tüntetőt őrizetbe vett. A kommunisták a magyar követség ellen akartak vonulni, azonban a rendőrség idején értesült szándékukról és meggátolta a csoportot a tüntetésben. A vidékről is érkeztek kisebb kommunista felvonulásokról hírek. Hazaárulási per a magyarországi román megszállás idejéből Aki felfedte a meszősmegyedi faslovak rejtekhelyeit szeged, aug. 1. (A Dunaposta távirati tudósítása) Az itteni honvédtörvényszék, rendkívül érdekes ügyben ül össze a jövő héten. Magyar-Misics Györgyöt, aki törzsőrmester volt a magyar nemzeti hadseregben, hazaárulással vádolja a katonai ügyészség. Magyar-Misics 1919-ben, amikor a román csapatok megszállották Mezőhegyest, jelentkezett a román hatóságok előtt, akiknek elárulta, hová rejtették az állami ménesbirtokon a nagyértékű állami fajlovakat. Magyar Misies azután a román hatóságok előtt állatorvosnak adta ki magát és ki is nevezték az egyik határmenti községbe állatorvossá. Ily minőségben nagyarányú állatkereskedést kezdett, amelynek rendén Magyarországra is voltak szállításai. Most is ilyen állatexport lebonyolítására jött át magyar területre, ahol felismerték és letartóztatták. A szegedi honvédfőtörvényszék hazaárulással vádolja az ex-törzsőrmestert. — Nem jó az ablakot nyitva hagyni este. Győri József marosvásárhelyi lakos, tegnap este a Marosra ment fürödni. Nem zárta be eléggé lakásának ablakát, amit egy szemfüles alkalmi tolvaj megneszett, felfeszítette az ablakot és behatolt a lakásba. A tolvaj felhányt mindent, de mivel készpénzt nem talált, megelégedett a mintegy 6000 lej értéket kitevő ruhaneművel. A rendőrség megindította a nyomozást a ruhatolvaj kézrekerítésére. * Johanna kardszappan a háziasszonyok kedvence, melyből félannyi kell, mint bármely más szappanféléből. — Verekedés a korcsmában. Suciu Gheorghe mezőfelei legény, a falu korcsmájában mulatott. Ugyanakkor a korcsmába jöttek Todea Vasile és Haba Alexandru is, akik már régebbi idő óta haragosai voltak Suciunak. Hamarosan nézeteltérés támadt a legények között és Suciut alaposan elverték a támadói. A súlyosan megsérült legényt beszállították a kórházba, míg támadóit letartóztatásba helyezték. * Megalcsult a rizs, kávé, frank és az összes fűszeráruk, bánáti lisztek a MOLNÁR fűszerüzletben Aranycsillaghoz FŐTÉR 58. — Társasvacsora. Az Országos Magyar Párt marosvásárhelyi tagozata f. hó 4-én, csütörtökön este, az Apolló kerthelyiségében társasvacsorát rendez, melyre minden magyar embert, családjával együtt, szeretettel elvár. Vacsora, mely nem kötelező, étlap szerint. hirdetési tarifájuk Keretes hirdetés 1 oldalon □ cm.-re 5 Lei 2—3 „ □ cm.-re 3 „ 4 „ □ cm.-re 2 „ 10-szernél többször feladva 15%, 20-szornál „ „ 25%, 50-szernél „ „ 40% engedményt adunk ELŐFIZETÉS Egy évre 300 Lei Félévre 150 Le Negyedévre 75 „ Havi 25 „ Egyes szám ára 1 Len. Előfizetési díj vidékre havonta 30 lei. ÉRTESÍTÉS I Szives tudomására hozom est a n. é. közönségnek, hogy is az összes épüő-, tüzelő-, faragott-3? fa és deszka anyagok 12 árait leszálitonam, és úgy va-lugon, mint kisebb tételekben ii házhoz szállítom. Teljes tisztelettel: Várady Árpád építész, — építési anyagkereskedő Sár. Cuza Voda 90. VÁLLALOZVA mindennemű építkezés tervezését és békebeli módon való építését. Sodronykeritések, acél sodronytígybevételt, betétes vaskapuk, ajtók és diszkeritések és minden e szakmába vágó munkákat a legolcsóbban készítek.