Reggeli Ujság, 1933. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1933-02-01 / 25. szám

N­­ - SZERDA FÜGGETLEN POLITIKAI IS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP III. ÉVFOLYAM. ál -“ 1933 február hó 1 Târgu-Mures—Marosvásárhely 25. szám ■ Nagy események váratlanul és gyorsan halmo­zódnak egymásra és készítik elő az emberiség ügyének nagy fordulatait. Németországban nem a véletlen állította elő­térbe Hitler személyét, hanem egy készülő puccs kivédése miatt bízta meg Hindenburg a világháború egyszerű káp­lárját, az ország marsallbot­­jának viselésével. Az angol sajtó szerint Schlei­cher tábornok, volt kancellár joboldali puccsot tervezett, amely könnyen végzetes össze­ütközésre vezethetett volna nemcsak a pártokkal, de az elnök és a kancellár között is. Ebből pedig könnyen robbant volna ki nagyobb felfordulás. Hitler eljövetele tehát egy eset­leges polgárháborúnak kivé­dését is jelenti Csaknem egyidőben a fenti eseményekkel, a japán kérdés is hirtelen elcsendesedett. Az Egyesült Államok hajóraja, teljes felkészültséggel megjelent a Hawai-szigetek körül, ahol ágyúinak tömegével, hadihajói­nak légióival, mutatta meg erejét, egy esetleges összetűzés esetére. És a renitenskedő Japán, mely a Népszövetség előtt kimutatta fogafeherét, egyszerre behúzta háborús ár­bocát és visszatette kardját hüvelyébe. Ezen a ponton is sikerült okos és erőteljes fel­lépéssel, kiküszöbölni a hábo­rúnak a nagyhatalmak között való lehetőségét. Ilyen körülmények között, következett be a francia kor­mány bukása, amely a radi­kális pártot juttatta uralomra. Máris rendkívüli jelentőségű lépésről kapunk hírt francia oldalról, ahonnan a revízió kényes kérdését akarják elin­dítani és tető alá hozni, még­pedig a leggyorsabb ütemben. És itt kapcsolódik vissza az események folyása a német kormányválságba, ahol Hitle­rék egyik főprogramja a szer­ződések revíziója. Belátják a kérdés jelentőségét a franciák is és az új külügyi államtitkár első feladatának tekinti a re­víziónak az érdekeltek között való megvitatását. Mindenki békét akar tehát, áldozatok árán is. Ebből pedig könnyen kibukkanhat a­­ háború. Deladier vezetése alatt megalakult az új francia kormány aastíl jogi tárcátentartja Páris, jan. 31. (A Dunaposta táv­irati tudósítása) Az új francia kor­mány Deladier, a radikális párt ve­zérének elnökletével kedden dél­előtt véglegesen megalakult. Dela­dier a miniszterelnökség mellett, a hadügyi tárcát is magának tartja. Helyettes mini­szterelnök és igaz­ságügyminiszter Penancier lett. A külügyi tárcát Paul Bencourtnak ajánlotta fel Deladier, aki ezt el is fogadta. Az új kormány belügyminisztere Chautemps, aki az előző kormány­ban is részt vett. Pénzügyminiszter­ménet lett, ki szintén tagja volt a régebbi kormányoknak. Ugyancsak ismert személyek L’Aiguié haditengerészeti minisz­ter, valamint De Monzie, aki a közoktatásügyi tárcát tölti be. Francois Albert, a munkaügyi tár­cát már régebben is viselte. Régi ember Sarault tábornok is, aki a gyarmatügyeket képviseli. Véres összetűzések Németországban, Hitler kancellárságának küszöbén Számos fparettja, több sebesztése van a kommunistán és a nemzeti szocialistálló összetűzésének Berlin, jan. 31. (A Dunaposta távirati tudósítása) Hitlernek kancel­lárrá való kinevezése, mint azt előre látták, súlyos összetűzések kiinduló­jává lett. A kommunisták mindent elkövetnek, hogy a Hitler uralmat nyugtalanítsák és lehetetlenné tegyék Hitler számára a nyugodt kormány­zást. Hétfőn este — mint azt a Reg­geli Újság előbbi számában már megírta — mintegy százezer ember tünte­tett Hitler mellett "Ber­linben s a demon­stráció a késő éjjeli órákba nyúlott. Mikor az ünneplők eloszoltak, a külvárosokban több helyen össze­tűzésre került a sor a kommunisták és nemzeti szocialisták között, így Charlottenburgban véres összetűzés volt, amelyben Majkovszki rofoum osz­tag parancsnok halá­losan megsebesült és hajnalban meg is halt. A sebesültek számát 20—25-re teszik. Több helyen házkutatást tar­tottak, amikor az egyik lakásban két sebesültet találtak, akik való­színűleg a merénylőkhöz tartoztak. Ezeket őrizetbe vették. Spaundauban lövöldözés támadt, amelyben egy kommunista halálosan, egy pedig könnyebben megsebesült. Britzben három, Steg­­litzben egy, Schwein­­furtban szintén egy halottja és két súlyos sebesültje van az ösz­­szetűzésnek. Berlinben hajnalban is folytatód­tak az összetűzések. A Müller­strasse sarkán támadt lövöldözés­ben többen megsebesültek mindkét oldalról. Ugyanitt a kommunisták felszedték a villamos síneket, úgy hogy a forgalom délig szünetelt. Hamburgban a hajnali órákban a villamos forgalmat próbálták megzavarni a kommunisták, akik számos kocsi ablakát bezúzták. A kommunisták kedden délutánra nagy felvonulást hirdettek a lübeki kapuhoz. Féke­veszett agitációt foly­tatnak egy általános sztrájk kirob­bantására. Ál­monarchia visszaállítására Vésssül Hitler London, jan. 31. (A Dunaposta távirati tudósítása) A Daily Expres jelentése szerint Schleicher volt kancellár az interregnumot akarta felhasználni, hogy államcsínyt hajt­son végre és ennek nyomán ki­kiáltsa a katonai diktatúrát. A postdami helyőrsé­get már megnyerte, hogy Berlinbe masí­rozzon, ahol megszól­ták volna a középüle­teket. Hitler azonban vasárnap éjjel tudo­mást szerzett a pucskísérletről, érint­kezésbe lépett Papennel és rövide­sen megvalósította a kompromisszu­mot, amelynek alapján Hindenburg elnök kancellárrá nevezte ki Hitlert. Hitler nagyszabású közmun­kákat tervez Hitler kancellár kedden tárgyalt Lutherrel, a birodalmi bank elnö­kével, akivel azt tisztázta, hogy mennyi pénz áll a birodalmi bank rendelkezésére, amelyet nélkü­lözhet a gazdasági életben. Hitler □agy közmunkákat akar kezdem­é­nyezni, amellyel leépítse a munka­­nélküliséget Ehhez az akcióhoz a birodalmi banknak is hozzá kell járulnia. A belügyminiszter hatáskö­rének kiterjesztését fogja kérni a birodalmi gyűléstől Berlini jelentések szerint Frick belügyminiszter, a „Völkischer Beo­­bachter‘‘-ben nyilatkozatot adott közre, amely szerint a birodalmi gyűléstől hatáskörének kiterjesztését fogja kérni. A belügyminiszter nagy­vonalú programmot adott a kormány terveiről, amely szerint a kormány legfőbb törekvése, hogy minden tár­sadalmi réteg bevonásával kormá­nyozzon. Elsősorban is a földmive­­lők fokozottabb védelmét teszi lehe­tővé. — Higgye el mindenki — mon­dotta a belügyminiszter — hogy a kormány a legkomolyabb munkát igyekszik kifejteni a birodalom érde­kében, de ehhez természetesen időre és jóakaratú támogatásra van szük­sége. centrumpárt nem vesz részt Hitler kormányában Hitler a centrumpárt részére az igazságügyi tárcát tartotta fenn. A centrum azonban nem hajlandó résztvenni Hitler kormányában, de megígérte, hogy várakozó álláspontra helyezkedik mindaddig, amíg Hitler az alkotmányosság terén marad meg. Hitler kinevezését valóságos ho­rogkeresztes zászlóerdő ünnepli. Megállapítható azonban, hogy az általános hangulat nagyon nyomott és különösen a gazdasági életben teljes bizonytalanság észlelhető. Küszöbön a császár restauráció ? A londoni bulvársajtó szerint, Vilmos excsászár előkészületeket tesz a hazautazásra. Komoly lapok, köztük a Times is azt írja, hogy Hitler kancellársága magával hozza a monarchia helyreállítását. Hitler ugyan eddig monarchiaellenes volt, de a császárhű német nemzeti pár­tiak befolyása egyre közelebb hozza a császárság visszaállításának a le­hetőségét. IHlllinillHllillllllllllllHIIIIIIIIIIBHlllWIIIIHWIHNIIIHHtlIWtlIIWIWH^ El ne mulassza hirdetni a «Reggeli Újságában

Next