Reggeli Ujság, 1933. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)

1933-08-01 / 174. szám

i * - KEDD í!i(i«iEUE» SííiSilHAi §S fcÖ£frt£l»ASA«>l MAMI. AP UI. ÉVFOLYAM. | | - 1933. Augusztus 1 Tárgu-Muref—Marosvásárhely 174, szám J Boldog ország ez a mienk. A legutóbbi két évben közel 43 milliót utaz­gattak el külföldön, közköltsé­gen, a különböző neves, ke­vésbé neves és egyáltalán még nevükről sem ismert politiku­sok. Egy Tutuc nevű tanár, kö­rülbelül 800.000 lejt vett fel külföldi tanulmányútja címén. Popovics Mihály, aki a világ­piac helyzetét tanulmányozta Párisban, 1.200.000 lejt számí­tott fel négyszeri útja kapcsán. Mironescu volt miniszterelnök rövid szereplése idején, 4 millió 700 ezer lejt fizetett ki fennti cé­lokra. Ebben az arányban köl­tekeztek, a külföldi tanul­mányút kimutatásában szereplő többi tudósok és államférfiak is. A számla végösszege 43 millió lejt tesz ki. Ebben a ki­mutatásban azonban nincsen benne a hat hetes londoni konferencia számlája, amely bizonyára szintén nehéz mil­liókra rúg. Mindezt az adófizetők száml­­ájára írják a költségvetésben, amelynek előteremtésére a végrehajtók ezreit mozgósítják. Marosvásárhelyen az elmúlt napokban egy évtizedes cég adótartozása fejében lefoglaltak egy cipőfelsőrész készítésére szolgáló gépet és szem­száma nincsen azoknak a végrehajtá­soknak, amelyek rendén ipa­rosok kéziszerszámait, polgárok lakberendezéseit foglalják le és viszik el. A diplomaták azonban szünet nélkül utaz­gatnak tovább és százezres tanulmányuk számlákat csinál­nak a kormány barátai. Alig van nap, hogy a lakos­ság tízezrei ne vennék a ván­dorbotot a kezükbe, hogy az ország legtávolabbi részén ke­ressenek munkát és megélhe­tést. Legtöbbször azonban csak koldusfilléreket kapnak, amely­­lyel tovább folytatják vándor­lásukat, az elképzelt boldogu­lás szigete felé. Egy szolgai állásra egész sokasága jelent­kezik a munkanélkülieknek, a protekciósok azonban külföldi fürdőket és üdülőhelyeket láto­gatnak, amelyre milliókat szá­molnak el tanulmányi és dip­lomáciai küldetés címén. És mondja még valaki, hogy ez az ország nem a boldogság kikötője. I­emarsra készül Anglia és Francia­­ország, az Ausztria elleni­­ éles propaganda miatt Bécs, júl. 31. (A Dunaposta távirati tudósítása) Az osztrák lapok arról írnak, hogy Franciaország és Anglia demarsra készül Berlinben. A diplomáciai lépést, a német nácik­nak Ausztria területén folytatott propagandája váltja ki. A Temps című francia lap vezér­cikkben foglalkozik az osztrákelle­nes német propagandával és azt írja, hogy hia a német kormány nem fékezi kardcsör­­tető buzgalmát, szá­molnia kell egy elkö­vetkező diplomáciai bonyodalommal. — Elviselhetetlen az az uszító hadjárat, amit a náci­ kormány foly­tat, amikor egy szomszédos állam belső ügyében avatkozik be! — írja a vezető francia orgánum. Merényletterv a magyar | | X % || Három egyéni miniszterelnök ellen 52“ az ügyészseori Budapest, júl. 31. (Rádió) A pá­risi Havas ügynökség híradása sze­rint, állítólag Gömbös magyar mi­niszterelnök ellen merénylet készült. A Havas ügynökség úgy tudja, hogy a budapesti rendőrség névtelen fel­jelentés útján értesült a tervről, mely­nek nyomán hat egyént le is tartóztattak. A ma délben Budapestről érkező jelentések megerősítik a Havas ügy­nökség értesülését. A letartóztatott egyének közül három az ügyészség fogházában van, komoly gyamúokok alapján. A magyar államrendőrség politi­kai osztályának vezetősége úgy véli, hogy a merényletterv nyomán, nagyszabású összeeskü­vésről rántják le a leplet. Pert indít a román akadémia ellen, a Bukarestben elhunyt milliomos bankár a Lapova. Nem asz örökfagyó­sszellemében beszélik a SinPlafullik­ hatalmas fagyaléitól ttuk­arestben, mondja a perelő rokán Bécs, júl. 31. (A Dunaposta táv­irati tudósítása) Még 1925 ben el­halt Bukarestben, Laci Éliás sokszo­ros miliomos bankár, aki végrende­letében 50 millió svájci frankot ki­tevő vagyonát a román akadémiára hagyományozta. A végrendelet kiköti, hogy ha az örökhagyó rokonai kö­zül valaki támogatásra szorulna, az akadémia köteles az illetőt méltóan segíteni. Ezenkívül iskolák és kórházak fel­állítását és támogatását írja elő a végrendelet. Bécsben nyolc bérházat kapott a hagyatékkal az akadémia, amelynek kezelésére külön iroda működött. Laci Éliás bécsi unokaöccse, aki az utóbbi időben elszegényedett, a végrendelet szerint támogatást kért a román akadémiától, kilenc hónapig választ sem kapott levelére, majd ismételt sürgetésére, havi 100 schillinget utalt ki számára az akadémia. Saci unokaöccse most pert indított az örökségért, azzal az indokolással, hogy a román akadémia nem az örökhagyó szellemében kezeli a ha­gyatékot. Súlyos korrupciót pattantott ki a véletlen, a nácipárt veszér­­tagjai ellen, akik óriási vagyonokat menekítenek külföldre Berlin, júl. 31. (A Dunaposta távirati tudósítása). Egy véletlen nyomán botrányos korrupció pat­tant ki Berlinben, amelynek szerep­lői a horogkeresztes rezsim vezér­tagjai. A rendőrség rájött arra, hogy Németországból több milliós összeget h­elyeznek letétbe külföldi bankokban. Kiderült, hogy a náci párt vezér­tagjai csempészik ki a valutát, hogy a horogkeresztes uralom bukásakor külföldön gondtalanul élhessenek. A korrupt politikusok Svájcban, Hollandiában és Franciaországban hatalmas összegeket helyeztek el álnéven. Állítólag Hitler és Göring is a valutaaikolók között vannak. Hitler, aki tulajdono­sa a „Völkisefter Beo­bachter"-nek, egyike ma Németország leg­gazdagabb emberei­nek. A lap tiszta jövedelmét, amely pél­dátlan magas összeget reprezentál, havonta átutalta egyik svájci nagy­banknak. A botrány egész Német­országban nagy feltűnést és megbot­ránkozást váltott ki. p'jurufiu|ti^|nni»|tl|!,n Miiiiniir»n;tii MUUUm ammnunniiinrmmtuc nnniziirniT!^n?0['í*!rih­il TinYa'mu? oil mximTrutn TfiTsiíinTm)nTTn im fiiTTi — Gandhi újabb ellenállásra buzdít. Londoni jelentés szerint, Gandhi bejelentette Wislington al­­királynak, hogy 32 tanítványával, akik között 15 nő is van, újabb szent küldetésre indul. Faluról­ falura vándorol és mindenütt ellenállást hirdet a kormány ellen. El van ké­szülve arra, hogy mindjárt útja ele­jén letartóztatják.

Next