Reggeli Ujság, 1934. november (4. évfolyam, 250-275. szám)

1934-11-01 / 250. szám

iegflett ffgság Őszi divatújdonságok BRAUN női divatüzletébe megérkeztek. Kabát és kosztümszövetek nagy választékban. Piafa Regele Ferdinand (Mesztitz ház,) *^| szándékában a bedörzsölés. Külö­nös félreértés esete forog itt fenn, amelyet nem lehet Ács Berta halála után tisztázni. Az azonban kétség­telen, hogy a receptre, mint az or­vosságra, már csak elővigyázati szem­pontból is fel kellett volna írni a használati utasítást. Fájdalom, ennek a tragédiának már­csak a tanulságait tudjuk levonni. “Ezt pedig a betegsegélyzőnek kell megszívlelnie, amely tömegekkel dolgozik és a tömeg­értelmiséget kell kielégíteni a gyógykezeltetés­­során. Ha a betegsegélyze kissé pe­­dánsabb és előrelátóbb, nem for­dulhatnak elő hasonló esetek. Ezt ajánljuk az illetékesek figyelmébe. Összeüll a vizsgáló­­bizottság Hivatalos helyről vett információ­ink szerint, a betegsegélyző igazga­tósága házi vizsgálatot folytat le Ács Berta tragédiája ügyében. En­nek eredménye talán tisztázni tud olyan dolgokat is, amelyekre ebben a pillanatban nincsenek támpontja­ink, így hivatkoznak arra, hogy Kali Pál jelen volt, amikor a gyógyszert a patika kiszól­gáltatta Ács Berta egyik férfi hozzátartozójának. Ennek elmagyarázták a gyógyszer kezelési módját is. Ez a tény azonban nem kiseb­bíti a bekövetkezett tragédia súlyát, amely szerintünk abból eredt, mert Ács Berta bedörzsölésre alkalmas orvosságot várt és a gyógyszerát­vevő esetleg nem is közölte a csa­láddal a betegsegélyzőben kapott utasítást. Viszont, ha a használati rendelvény rajta lett volna a karbolsavas üvegen, ez megelőzhette volna a bekö­vetkezett tragédiát. Legalábbis a betegsegélyző jóhisze­műsége minden vitán felül megálla­pítható lett volna. Mindenesetre vár­juk a mai vizsgálat eredményét, amely tisztázhatja a mostani bizony­talanságot. A medgyesi sorsjegyügynök csalási kísérlete folytán óva­tosságra intik sárjukat (Tudósítónk jelenti­). Ismeretes és futótűzként terjedt el ezelőtt pár héttel, hogy egy kolozsvári hitel­­intézet által eladott sorsjegy egy­milliós nyereményét a medgyesi ügynök fondorlatos módon akarta felvenni és a tényleges nyerőt a jogos nyereményétől megfosztani. Az ügy az ügyészségen nyert be­fejezést és természetesen az ügynök elnyerte méltó büntetését, míg a játékos azonnal megkapta jogos nyereményét. Most illetékes helyre újra pana­szok érkeztek, hogy az ügynökök különböző illegális ígéreteket tesz­nek és ígérgetik, hogy ha a játékos nem fog nyerni felét a befizetett összegnek visszafizetik, viszont nye­rés esetén a nyeremény 50% a az ügynököket illeti. Érdeklődtünk ma Révész Ernő főelárusítónál — mint aki ezügyben a legilletékesebb — és a következő felvilágosítást kaptuk: Tudomásom van róla, hogy egyik nem helyi fő­elárusító ügynökei fennti hangzatos ígéretekkel próbálnak sorsjegyeket a sorsjegyre­ eladni. A közönség figyelmét fel­hívom arra, hogy ezen ígéretek semmi jogalappal nem bírnak és átlátszó üzleti fogások, vagyis sza­batosan kifejezve ügynöki csalások. Bárkinek is az ügynökök ilyen aján­latot tesznek, kérem ezt nálam az ügynök nevének közlésével bejelen­teni, mert az ilyen ellen azonnal a bűnvádi eljárást bevezetjük. A sors­­jegy játékterve kizárólag az Igaz­gatóság, főelárusító és játékos kö­zötti jogviszonyt ismeri és az ilyen ügynöki fogásokból eredő ígéretek­ért semmi felelősséget nem vállal! Én mint vásárhelyi megbízott fő­elárusító minden ilyen ügyben — mégha sorsjegye nem is lenne tőlem vásárolva — mindenkinek díjmen­tesen állok rendelkezésére és min­den vitás ügyben az igazgatósághoz teszek előterjesztést. Fenti információk alapján mi is kérjük a sorsjegyvásárlókat, akik ezügyben eddig szerkesztőségünk­höz fordultak, hogy minden ügyben közvetlen az egyedül illetékes Ré­vész Ernőhöz forduljanak. 4 tábla visszahelyezte állásukba, a betegsegélyző átszervezésnél »lese­­jeltett“ kisebbségi tisztviselőket Târgu Mures, okt. 31. [A Reggeli Újság munkatársától] Különös köz­­igazgatási panasz ügyében ítélkezett a helyi tábla mellett levő közigaz­gatási (revíziós) bíróság. A betegsegélyző­ törvény életbe­léptetése kapcsán, átszervezték a helyi betegsegélyző tisztviselőkarát is. Az átszervezés alkalmával a kisebbségi tisztviselők­­ rovására, furcsa „feledé­keny­ség" történt. A tisztviselői karból több szabály­szerűen kinevezett kisebbségi tiszt­viselőt kihagytak. Az érdekelt tisztviselők természe­tesen nem nyugodtak bele a dolgok ilyen egyoldalú elintézésébe és köz­­igazgatási panasszal éltek a vásár­helyi táblához, mint elsőfokú köz­­igazgatási bírósághoz. A táblai tanács ez alkalom­­mal Török Frigyes és Kis Árpád tisztviselők ügyében ítélkezett, akiket Ferenczy Zsigmond dr. és Ghila Iuliu dr. képviseltek. A bíróság törvénytelennek minő­ sítette a betegsegélyző eljárását és az elbocsájtott tisztviselőket vissza­­helyezte állásukba. — Időjárásjelentés. A budapesti pacteorológiai intézet jelentése szerint, élénk szél, sok helyen eső lehetséges. 3. OLDAL A főtéri ékszerészpárbaj a maros­­vásárhelyi járásbíróság előtt Tárgu-Mure?, okt. 31. (A Reggeli Újság munkatársától) Ma szerda délelőttre volt kitűzve a helyi járás­bíróságon az Ábrahám—Edelstein affér tárgyalása. Mint megírtuk, üz­leti differencia kapcsán Edelstein ékszerész bottal támadt szaktársára, akit több helyen véresre sebezett. De sérüléseket szenvedett a szo­katlan párbajban Edelstein is. Ábrahám Sándor ügyvédje újabb látleletet terjesztett be a bírósághoz, melyben igazolta, hogy ügyfele 20 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezen az alapon kérte a bíróságot, mondja ki a törvényszék illetékes­ségét az ügyben. A járásbíróság helyt adott a kérés­nek és elrendelte a doszárnak a vizsgálóbíróhoz való áttételét. Bukaresti szélhámosok ered­ményes vendégszereplése Marosvásárhelyen Tárgu Muze?, okt. 31. (A Reggeli Újság munkatársától.) A marosvá­sárhelyi rendőrség kitűnő fogást csi­nált. Letartóztatott két bucuresti szélhámost, akik befurakodtak a nyugdíjasok tömegébe és Kis Ernő nyugalmazott árvaszéki elnök arany­óráját és láncát ügyesen elemelték. Hazafelé menet meg akarta nézni mennyire áll az idő. Aranyórájának és láncának azonban hűlt helye volt. Nyomban jelentette az esetet a rend­őrségnek, amely hamarosan kézre­­kerítette a tolvajokat, Weinberg Náthán és Constantinescu Mihail bucresti szélhámosok személyében. A rendőrségnek az a feltevése, hogy a kézrekerült zsebmetszők lelkét egyéb bűn is terheli, ezért felhívja a nyugdíjasokat, ha esetleg meg­lopták volna őket, jelentsék ezt az rendőrkreszturán. Ugyancsak jó eredménnyel ope­rált a város területén egy buka­resti álinspektor is, aki magát a hadügyminisztérium vezérigazgató­jának adta ki. Felkereste a helyi ke­reskedőket és gyárakat, hogy ré­szükre rendeléseket adjon fel, így a Székely és Réti cégnél bútorokat választott, de fellépése gyanúsnak tetszett a cég egyik tagja előtt, aki azt mondotta, keresse fel a cég bu­karesti raktárát, ott megkapja mind­azt, amit kíván. Szerencsésebben járt Fodor Testvérek cégnél, ahol 400 lejt vett fel az ajánlat megszövege­zése díjában. Meglátogatta a Mező uccai bőr­gyárat is, ahol ezer lejjel honorálták látogatását. Végül a Nagy-féle bőr­­­­gyárban vizitelt le, ahol 400 lej tiszteletdíjat kapott. A pénzzel meg­ugrott, mielőtt a rendőrség az inspek­tor urat kellő fogadtatásban része­sítette volna. Egymásba rohant k­ét repü­lőgép Amerikában Washington, okt. 31. (A Dunaposta telefonjelentése) Amerikában a ten­gerészek hadgyakorlata közben bor­zalmas szerencsétlenség történt. Két vízirepü­lőgép a Panama csatorna fö­lött összeütközött és szédületes sebesség­gel lezuhant. Egyik repülőgép lángcsóvaként zuhant a tengerbe. Ezen két pilóta­tiszt foglalt helyet, akik ha a leve­gőben már nem égtek szénné, a vízbe fulladtak bele. A­ másik repülőgép súlyosan sérült álla­potban siklórepülés­sel egy anyahajó fe­délzetére szállott le. A pilóta így megmenekült a ha­láltól. Az ügyben folyik a vizsgálat. Kettős rablógyilkosság Ma­gyarországon Szolnok, okt. 31. (A Dunaposta telefonjelentése) Megdöbbentő kettős rablógyilkosság történt az elmúlt éjszaka Kiskunhegyes szolnokmegyei­­községben. Ismeretlen tettesek be­törték Szász Károly gazdálkodó ajtaját, az elősiető gazdát, valami kemény tárggyal le­ütötték, hasonlóan bántak el a gazdál­kodó feleségével is. Borzalmas tettük után az egész házat felforgatták, a fiókokat, szek­rényeket feltörték és az értékesebb tárgyakat magukkal vitték. Hogy mennyi pénzt és ingóságot raboltak el, még nem sikerült megállapítani. A gyilkosságot szerdán reggel vet­ték észre, a gazdálkodó akkor már halott volt. Feleségét életveszélyes állapotban kórházba szállították. * A legfinomabb svájci zseb­órák u. m. versenytársnélküli Tel­lus, Doxa és más finom márkájú órák kaphatók. Jegygyűrűkben nagy választék. Törtaranyért a legtöbbet fizet Sórer órás és ékszerész Str. Stefan cel Mare 2. Transsylvánia épület, a mozi feljárat mellett. Rövidítse meg hosszú téli estéit ! Iratkozzon be kölcsönkönyv­­táramba havi 25 lejért! A könyvtár teljesen újrakiegészítve várja Önt. Ingyen kapja, mint előfizető a „Székelyföldet“. Révész Ernő könyv­kereskedő.­­ x Szövetmaradékok, kabát,­­ruha és szoknyaméretekben, sely­mek és egyéb női anyagok meg­lepően olcsón árusíta­nak az „OCCASSIC“ maradéküzletben, Str. Cälära?ilor (Kossuth­ u.) 14 szám alatt. * A „Nemibetegségek és a Házasság“ népszerű orvosi közle­mény. Megrendelhető a szerzőnél: Dr. Gergely József bőrgyógyász— urológusnál, Tárgu Mure?, Cälära?i­­lor 14. Ára 15 Lei. * Óva intem ne vegyen rádiót, hanem várja meg az új Horniphon, Lumophon, Philips gépeimet! Ked­vező részletre és olcsó áron fogom szállítani! Révész Ernő rádióosztálya. :im­­i;hj vju ;ut-utáni­u. umut ini -ii; y magmin­abb ih-i» liíiíiIrrTnl :i'»izi­nííTu!i Iru i.inWl . Iliuít'tu.TTVi issi ranBrifH kérje a REGGELI UJSÁG­ot

Next