Reggeli Ujság, 1936. július (6. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám

REGGELI ÚJSÁG A Djlépszövetség közgyűlésén országa ér­dekében szót emelt az abesszin császár is Van Leeland lett a tanács új elnöke­ ként. június 30. (A Dunaposta telefonjelentése) Többszöri elhalasz­tás után kedden este hat órakor­­összeült a Népszövetség rendkívüli közgyűlése, melyet az argentin kor­mány előterjesztésére hívtak össze , melynek napirendjén elsősorban az olasz-abesszin ügy végleges ren­dezése szerepelt. Az ülésen először formai kérdé­seket tisztáztak. Ennek során meg­választották az új elnököt Van Lee­land belga miniszterelnök személyé­ben, ugyanekkor táviratilag köszönetet mondottak az ügyek eddigi vezetőjének, Benes cseh köztársasági elnöknek Ezután az úgynevezett mandátum­bizottság tette meg jelentését, mely­nek folyamán ismertette azokat a délamerikai államokat, melyek az utolsó hetekben kiléptek a Népszö­vetségből. Arra a kérdésre nézve, hogy Abesszínia képviseltetheti e továbbra is magát a Népszövetség előtt, a delegáció nem foglalt állást. A jelentés után az elnök ismer­tette azt az olasz jegyzéket, melyet Ciano gróf külügyminiszter intézett a főtitkársághoz. A római kormány ismerteti az abesszin hadjárat előz­ményeit, melyek fegyverfogásra kész­tették Olaszországot, végül a megszállás óta kifejtett civilizációs munkát, va­lamint a jövőre vonatko­zó ilyennemű­ terveket. Végül az olasz jegyzék hangoztatja, hogy az események azt mutatják, a legsürgősebben szükség van a Népszövetség alapokmányának mó­dosítására. Az ülés legérdekesebb része ez­után következett. Hailie Szelasszieh császár lépett a szónoki emelvényre, hogy Abesszínia képviseletében még egy utolsó kísérletet tegyen a fekete ország megmentésére. Amint beszé­débe kezdett, botrány tört ki, mert a jelenlevő olasz újságírók valóságos füttykoncertbe kezdtek. Az elnök rendelkezésére a tüntető­ket kivezették a teremből. Az abesszin kérdés szóbakerült az angol parlamentben is. Egy kor­mánypárti képviselő kérdést intézett Runciman kereskedelemügyi minisz­terhez, fenntartja-e Anglia a Jugo­szláviának nyújtott kedvezményeket a szankciók felfüggesztése után is.­­ A miniszter tagadólag válaszolt. -f­él BEK?­A doktor úr Minden időszaknak megvan a maga jellegzetessége. Ősszel vetünk, nyárban aratunk. Márpedig a köz­mondás is tanúsítja, hogy aki mint­­vet, úgy arat. Az aratás időszaka van most szellemi téren is. Diákjaink ebben a pillanatban épúgy izzadnak az érettségi tételek alatt, mint az ara­tók a búzaföldeken. Az egyeteme­ken folyik a kévék megszámlálása. A Reggeli Újság már beszámolt az aratás egy-egy megkapó eredmé­nyéről. Különös örömünkre szolgál a doktorrá avatási rovat bevezetése. Ennek rendén vesszük a hírt, hogy a vármegye fiatal és szimpá­tiára érdemes tagja, Rusu Victor, a cluji Tudományos Egyetemen megszerezte a jogi doktorátust. Két szempontból is kiérezzük ennek fontosságát. Rusu Victor ugyanis nemcsak főjegyzője vármegyénknek, de nekünk újságíróknak cenzorunk is, akivel szemben ez alkalommal megszerezzük magunknak az elég­tételt, hogy a pennánkat cenzúra­­mentesen márthatjuk bele közbe­csült személyébe. A szerénységéről közismert cen­zor szívesen kitörölné a hasábokról ezeket a sorokat, ha át nem hág­juk a parancsot s előzőleg bemutat­tuk volna írásunkat a — D­ok­t­or úrnak. — Időjárásjelentés. A budapesti meteorológiai intézet jelentése szériát,­­élénkebb szél, több helyen még­­zápor és zivatar. A hőmérséklet­­valószínűleg kissé magasabb lesz. — Orvosi hir. Dr Schwarcz Jenő szülész, nőorvos, Operateur Traian­­ucca 5 szám alól elköltözött s rende­léseit Pia^a Unirii.28 szám alatt (az uj Medgyesi házban) az Albina bankkal­­szemben folytatja. Telefon: 451. * A Mestitz- malomban búzát taxa nélkül lehet őrölni. — Kéthónapi fogház a félése villany használatáért. Cocos Fer­dinand és Péter, Micu Clein utcai lakosokat fekete villany használatá­val vádolta az ügyészség A vád szerint a múlt évben 480 lejjel ká­rosították meg ilyen módon a várost. Coronék tagadják a terhekre­­rótt cselekményt, de a bíróság bűnös­nek találta őket és 2­2 hónapi fogházra ítélte a vádlottakat, akik felebbezést jelentettek­­be. A népi arcvonallal szemben megalakult a nemzeti arcvonal Páris, jan. 30. (A Dunaposta te­lefonjelentése.) A francia belpoliti­kai nyugtalanság felidézésében nagy részük volt azoknak az összeütkö­zéseknek, melyek naponként adód­nak elő a jobboldali szervezetek és a népfront közt. Kedden délután egy jobboldali képviselő bejelentette a képviselő­­ház ülésén, hogy a népfronttal szem­ben megalakult a nemzeti front, mely az összes nemzeti erőket egye­síti s felveszi a harcot a baloldali túlkapásokkal szemben. A beszédet a baloldal állandó tüntetésekkel zavarta, míg a jobb­oldal tetszésének adott számtalan­szor kifejezést. Az osztrák kancellár nem utazik Genfbe Bécs, június 30. (A Dunaposta telefonjelentése). Lapunk más helyén megemlékeztünk azokról a híradá­sokról, melyek szerint Schussnigg osztrák kancellár hivatalos meghí­vást kapott Delbos francia minisz­terelnöktől, hogy közvetlen meg­beszélések céljából utazzon le a Népszövetség közgyűlése idejére Genfbe. Kedden a kora délutáni órákban a bécsi francia követ is felkereste Schussnigg kancellárt. A késő esti órákban érkezett bécsi jelentések arról tudnak, hogy a kancellár nem utazik el. Tulajdon­képpen hivatalos meghívás nem is történt, csupán puha tolószásról lehet beszélni De nem menne el Schüssnigg már csak azért sem, mert rövidesen összeül a szövetségi parlament s ez lehetetlenné teszi, hogy elhagyja az országot. Hatalmas viharok pusztítottak az egész országban Mercurea- Ciuc, jun. 30. Ciuc me­­­­gyében az utóbbi napokban hatalm­i­mas felhőszakadás volt, amely több­­ községben hatalmas károkat oko­­­­zott. Armenesi községben a lege­­­­lőkről teheneivel hazatérő egyik gazdát útközben érte el a vihar. Villám csapott le mellette és a lég­nyomás a földre sújtotta a gazdát és teheneit. Ugyancsak Armenesi községben a villám becsapott egy lakóházba, amelyet szétrombolt. Paulini községben is hatalmas vihar dühöngött. Villámcsapás érte László György gazdálkodó házát, amely­nek kéményét szétrombolta. A gaz­dálkodó leánya az ijedtségtől el­­ajutt. A patakok több helyen megárad­tak és a lakosság attól tart, hogy az ár elönti a gabonaföldeket. Aghi­­res községben villámcsapás felgyúj­totta Csoroka Tivadar házát. A kár 90.000 lej. Jibou községben is ha­­­­talmas vihar volt, amelyet égihábom követett. A villám a gróf Béldi-féle malom egyik­­gazdasági épületébe csapott bele. Öt sertés szénné égett. Bucuresti­­ jelentés szerint az utóbbi napokban országszerte hatal­mas viharok voltak és egyes helye­ken jég is pusztított, amely megsem­misítette az aratásra váró gabonát. A villámcsapásoknak 18 sebesültje van. 3. OLDAL TrmnmMrmmmmammmnmnmmriiiu n wimwTmmnMMWTitriwn OTamrwroiriTiiwTwmi “nTTT—^————————— Féltékenység! dráma Budapesten Meggyilkolta feleségét, majd önmagával végzett a féltékeny kereskedő Budapest, június 30. Borzalmas családi dráma történt Budapesten. Ihász Ferenc kereskedő tegnap agyonlőtte feleségét és azután a maga életének vetett véget. Ihász betegesen féltékeny ember volt. Felesége mindig panaszkodott családjának, hogy férje veszedelmes tettre ragadtathatja magát. Tegnap Ihászné nővérének két kisgyermeke­­volt a vendégük A gyermekek este lefeküdtek, 11 óra körül két fegy­verdurranást hallottak s azután újra álomba merültek. Reggel, mikor fel­ébredtek és senki sem jelentkezett, kiszaladtak ijedtükben az utcára és embereket hívtak segítségül. Mikor ezek a lakást átkutatták, a lakás lomtárának gyékényén egy­más mellett ,feküdve, holtan találták Ihászt és feleségét. A tragédia le­folyását a gyermekek vallomása és a helyszíni szemle alapján a követ­­­­kezőképpen ál­­totta össze a rend­­i őrség. A férfi este kérte a feleségét,­­ hogy menjen vele a lomtárnak használt helységbe. Itten aztán ölelkezés közben elővette a pokróc alá már előbb elrejtett revolvert és magyar, német, vagy francia , gyorsírásra öt hét alatt fele­lőséggel tanítok. Gépirási másolá­sokat vállalok, Str. Gen. Prapor­­gescu 26. Iskolával szemben. W 3 szoba, minden mellékhelyi­ségekkel, julius 1 re. Traian­­ucca 5. áliánál belelőtt a felesége fejébe, aki azonnal szörnyet halt. Ezután maga ellen fordította a revolvert és szintén halálosan talált. A pokróc alatt élesre fent szekercét is talál­tak, melyet Ihász nyilvánvalóan arra az esetre rejtett el, ha a revolverrel nem tudott volna feleségével végezni. tenne rossz fát a tűzre ? Mikor Balló Testvéreknél, Str. Stelelor 7 szám alatt I. a. oszt. sovatai tűzi­fát szerezhet be úgy kicsinyben, mint vagon tételekben. Megrende­lésre azonnal szállítanak. VEGYEN MINDENNAP ..HEGGEL! UJSAG”-mt

Next