Reggeli Ujság, 1937. december (7. évfolyam, 261-286. szám)
1937-12-01 / 261. szám
REGGELI ÚJSÁG __ A cigány mindenkit vigasztal, bennünket senki, ha nem segítünkegymáson. Azt akarjuk, hogy rólunk is vegyenek tudomást, ezért gyermekeinket tanítani, művelni fogjuk. Óvodákat, iskolákat, templomosat kérünk, minden gyermeknek hét osztályig könyvet adunk. Akiben tehetség van, eszerint mesterséget, vagy zenét tanul. — Apropos: a zenészek miért képviseltetik magukat ilyen csekély számmal ? — Rosszulesik — mondja — hogy nem vettek részt, de hát ők tudják miért Úgy látszik, lenéznek bennünket Holott mi büszkék vagyunk rájuk, ahogy már mondtam ... Közben két nagy kofferbe és egy aktatáskába rakosgatja el az iratokat az „inspektor úr“. Legfelül új doszár kerül: az uj helyi csoport jegyzőkönyvei Kimutatás Lapunk más helyén ismertettük a ,,romák" megmozdulását, mellyel megfelelő soroztatást követelnek a maguk számára a társadalomban. Az összehívó bucuresti „Vezér róma*" statisztikai adatokra építi fel ezt a kívánságát. A kimutatásban igen előkelő emberek szerepelnek, mint a cigánytörzs elszármazottak Van a kimutatásban egy volt belügyminiszter. Igen sok magasrangú katona s a helyi fórumról nyolc városi tisztviselő, sőt egy olyan előkelőség is akad, aki épen a mostani kormányváltozás rendén jutott kidomborodó szerephez. Mi nem vizsgáljuk a kimutatás alaposságát, vagy megbízhatóságát, feltesszük azonban, hogy az új roma társadalom nem kezdi a szervezkedést a régi hagyományokon, amikor bizony „kételkedői" lehetett állításaik valódiságában. — Időjárás jjelentés. A bucuresti meteorológiai intézet jelentése szerint, mérsékelt nyugati szél, a hegyeken kő, havaseső. Az éjjeli fagy állandósult, a nappali hőmérséklet nem változik. Óra, ékszer, szemüveg a legjutányosabban szerezhető be Sőrénnél. Óra, ékszer, szemüveg javítást olcsón és pontosan végez. Törtamngat napi áron vált be a Transsylvania mozi feljárat mellett. Str. Stefan cel Mare Nr. 2. — Felhívás a Maklabi sportolóihoz. Felhivjuk az összes szakosztályaink leigazolt tagjait, hogy az országos szövetség által Őfelsége II. Carol királynak átnyújtandó album aláírása céljából dr. Engelberg Dezső elnök úr irodájában Str. Sft. Gheorghe 2, haladéktalanul jelenjenek meg. Makkabi Sportegyesület. Orgonavirágzás nemcsak a szezon legnagyobb, hanem minden idők legszebb zenés filmje Szíriában a törökök ellen Sünjeinek __ ^ fömur Henssászban mm€ésem talál támogatást Damaskus, nov. 30. Tegnap lépett életbe a francia török egyezmény melyet a szandzsák körüli vitában a két kormány kötött egymással. A török lakosság bizonyosfokú önkormányzatot kapott. Ebből az alkalomból Szíria ifibb arab ▼árosában heves tüntetések ▼oltak. A hangulat különösen Damaskusban nyugtalan, úgyhogy erélyes intézkedéseket tettek a kilengések elfojtására. Ibn Saud, Hedzsász királya értesítette a Palesztinából elmenekült arab főmuftit, hogy országa területén nem engedélyezi a pánarb kongresszus megtartását Az arab vezér most azon dolgozik, hogy Irak kormányt nyerje meg a célnak. Ebben az esetben Bagdadban ülne össze az értekezlet. a ---p Reclaims Fuminoase Neon tg| cu inlsctrí de platá s g „N E 0 L U X“ Fabrica Je Reclame NEON jg .|gg Bulevardul Schitu Magureanu No. 41 Bucure?ti, cereri ~ oferte la Reprezentafie Generala, Nicolae Reiszfeld ma ggg gazin electrotechnic. Tg.-Mure$, Piata Regele Ferdinand 44. VpE jS neonfény reklám előnyös fizetési feltételek mellett „NFOLUX“ Fényreklámgyár Bucurestig Bulevardul Schitu Magureanu 41., árajánlattal szolgál §§ B VEZÉRKÉPVISELŐNK: 1N. REISZFELD M. 1 electrotechnikai szaküzlet Tg.-Mure$, P. Reg. Ferdinand 44. ~~ Irg&ssyhante Mozgó MŰSORA: Szerda, Csütörtök Németül beszélő kémdráma ! A titokszatos asszony Főszerepben: Marlene Dietrich Victor Me. Laglen. Rendező : Josep v. Sternberg. Kísérőműsor: Micky Maus. Egyike azon nagy sikert elért filmeknek, amelyeket a filmszínházak kérésére és hatalmas költségek ellenére ismételten forgalomba hozták. A legnagyobb kémfilm, A világháború borzalmai elevenedik meg szemeink előtt. A kémek veszedelemmel, örök bizonytalansággal és szenvedéssel teli életüket, a hazáért, a nemzetért s annak boldogulásáért hozott emberfeletti áldozatuk elevenedik meg szemeink előtt. Ebben a szerepben Marlene Dietrich a legtökéletesebbet adja, a szerelem, önfeláldozás igazi martina. Porjesz József fotóművészeti kiállítását nagy közönség látogatja A Reggeli Újság már régebben bemutatta Porjesz Józsefet a nagy nyilvánosságnak, aki a fotóművészet terén jelentős sikereket ért el az országhatárokon túl is. Porjesz József a Transsylvania volt éttermében önálló kiállítást rendezett amelyet állandóan nagy közönség látogat és kisér messzemenő elismeréssel. Porjesz József állandó munkatársa a bucuresti, párisi és new yorki illusztrált lapoknak és Joe Pasternak, a hollwoody Universal Pictures Corporation igazgatója is felfigyelt nem mindennapi tehetségére. A kiállítás alkalmával mi is elismeréssel győződtünk meg munkáinak szépségéről és értékéről. Portréi, tanulmányai nemcsak modellje külső arcát, de belső egyéniségét is visszatükrözi Nem a maga elgondolását erőszakolja az egyénre, hanem beleilleszkedik annak lelkivilágába, ezért a legtermészetesebbek képei Sportfelvételeit szoborszerű plasztika jellemzi és jelentős anatómiai ismeretet láttat. Külön meg kell említsük foto rézkarcait, melyek újszerű meglátásokat mutatnak Úgy tudjuk, hogy Perjesz József filmoperatőrnek készül és karácsonykor Bucurestiben rendez fotóművészeti tárlatot. Hiszszük, hogy ennek sikere révén még sok szépet hallunk Perjesz József érvényesüléséről. A kiállítás a jövő hét közepéig marad nyitva és megtekintése ingyenes. Orgonavirágzás nemcsak a szezon legnagyobb, hanem minden idők legszebb zenés filmje — Értesítés. Tisztelettel tudatjuk a nagyérdemű közönséget, hogy a Horváth céggel kötött kartelből kiléptünk és újból a régi megszokott olcsó árban temetünk. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri tisztelettel: Kiss Testvérek legelső temetkezési vállalata, Camaratilor ! Telefon 545. — Csűr, köszvény, reumának kínjait enyhíti a valódi „DIANA“ sósberszesz. Capitol Mozgó Péntek, szombat, vasárnap és hétfőn Lilian Harvey és Willi Fritschfilmje Házassággá Ítélem Ragyogó kiállítású énekes-zenés vígjáték. A humort, jókedvet a filmben PAUL KMP képviseli. Műsor előtt friss híradó. Orgonavirágzás nemcsak a szezon legnagyobb, hanem minden idők legszebb zenés filmje 3 OLDale Publicatie de Licitare Se aduce cunojtinta amatorilor, ca in ziua de 17. XII/1937 orele 10 se va tine licitarea publica, cu oferte inchise, la re$edinta Regimentului 39 Artilerie, Str. Ca räa$i!or Nr. 116, pentru procurarea urmatoarelor materiale: 60 legäturi tablä de fer galvanizatä, 22 foi 0,65x100 de 46—50 Kg. 49 Kg cuie esteria'ä. Licitara se va tine in conf. cu articolul 83 — 110 din legea contabilitätiei publice $i 0, C, L. Odatä cu ofertele ofertanti vor depune $i garan^ie de 5°/0 Caietul de sarcini se poate vedea zilnic iatre orele 8—12 $i 16—18.30 la Regimentul 39 Artilerie Serv. Cazarmarei. Adjudecatorul prezentei licitatii va suporta cheltuelile de publicatie. Comandantul Regimentului 39 Artilerie Lt. colonel: CICERONE DOBROTESCU. Adm. Cazarmar Lt: CONST. IONESCU. Orgona virág zás nemcsak a szezon legnagyobb, hanem minden idők legszebb zenéi . Két sorssujtos öregasszony könyörög segítségér. Ez a rovat úgyszólván állandó lesz, melyből sorssujtott emberek kiáltanak a társadalom segítségért. Visszhangja ritkán kerül a szürke soroknak, amelyek mögött legtöbbször szemérmeskedő nyomor és hangtalan szenvedés húzódik meg A Constantin Roman 13 számú házban élnek egymás mellett a legnagyobb nyomorban és kétségbeesésben Szilágyi Józsefné, néhai jónevű rézöntő özvegye és Kiss Jánosné, akinek ura csizmadia mester volt Mindketten közelebb vannak a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Ne hagyjuk őket ruha és betevőfalat nélkül elpusztulni. Hivassa a »Reggeliljság "•» Nagy meglepetés lapunk tizennek! 10 Lokál kap ingyen, ha a legutolsó negyed,évre szóló előfizetési nyugtát az alábbi címre beküldi: Moravett zeneműkereskedés Románia zeneműközpontja TIMISOARA Postai megrendeléseket gyorsan, pontban és legolcsóbban eszközöl. Jegyzékek ingyen 4 Taverna mulató Sft. Gheorghe 1 szám alatt (Főposta mellett) minden este Babos Rózsi női zenekara Kitűnő italok, ízletes ételek, Szolid árak, Pontos kiszolgálás