Reggeli Ujsag, 1938. június (8. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

REGGELI U3SA© ­ A TÁRGU-MURESI ASZTALOS IPARTÁRSULAT jún. 5-én HAGY MAJÁLISA A SOMOSTETŐN A mezőgazdasági szeszgyárakat a hizlal­dák után nem lehet külön megadóz­tatni, mondotta ki a tábla Targu Mures, máj. 31 (A Reggeli Újság munkatársától.) Érdekes elvi jelentőségű döntést hozott adóügy­ben a helyi tábla. Mendel Jakab blaji szeszgyáros hizlaldát tartott fenn. A múltévi adókivetésnél ezért a bi­zottság külön ipari adó­val is megrótta. A szeszgyáros felebbezett a kiró­­vás ellen a törvényszékhez, majd felülvizsgálati kérést adott be a táb­lához. Ebben kifejtette, hogy a bu­­curesti tábla elnökének vezetése mellett választott bíróság működik, amely mindenkor megálla­pítja a szesz átvételi árát, a végrehajtási utasítás pedig kimondja, hogy ebben az összegben bennfoglaltatik a hí­zott állatok haszna is Joga van minden szeszgyárnak, amely szézhektált területtel ren­delkezik, hektáronként két állatot is tartani, anél­kül, hogy ezért külön adóztathatnék meg. Az elmúlt esztendőben a tiszta szesz literje után 1,53 lei volt a gyár haszna a tiszta szesz után lite­­renként és ezt közölték a pénzügy­igazgatósággal is, így külön meg­­adóztatása szabálytalan volt Ugyancsak kihágás­ ügyből folyó­­lag felmentette a törvényszék az egyik vidéki kereskedőt, akit ötezer lejre büntetett a fiskus. Ezt az illető megfelebbezte és a bíróság fel is mentette. Az ügyész a határozat ellen szóbeli felebbezéssel élt, de a tábla kimondta, hogy az új büntető törvény sze­­­rint fellebbezni csak írás­ban lehet, ezért a kereskedőt felmentette. Sírfelirat Tavaszidőben a temetők ált­alában­­benépesednek. Nemcsak a sírok hozzátartozóival, de másokkal is, akik a dúslombozatú és virágos sír­­kertekbe üdülni járnak. Egy ilyen olvasónk küldte be az alábbi érde­kes sírfeliratot : Ember. Itt is van, mi figyelmedet hintse. Engedd, hogy e követ szemed meg­tekintse. Lajos Susanna, Farkas Mihály kincse .Életét fogja itt a halál bilincse. Hogy olyan férfiút nevezett urának, ki az eklézsia eskütt tanácsának tagja s céhmestere a csizmadiáknak. Azok is valami-gondolom volnának. De nagyobbak teszik szó ékességét, Mert ki nem ismerte az ő szelídségét.­­Férjének ajánlván páros szövetséget Negyvenö esztendő nevelte hivséget. Hatvanöt volt egész élete folyása Magzat nélkül azt is hiv társalkodásba Pótolta. Keserves vala elválása. Farkas Mihálynak is itt legyen­­nyugvása. ­8 august 1814. —­gy­ésti Jelentés. A bucurești meteorológiai intézet jelentése szerint, még élénk északnyugati szél, vál­tozó felhőzet, helyenként záporeső, jobbára derült idő, erősebb felme­­legedés várható. Transsylvania Mozgol MŰSORA: "Szerda, Csütörtök Hautite Chevalier és Janelle Mc­­Donald grandiózus operettje: a királynő férje Írta: Vajda Ernő Rendezte: Ernst Lubitsch Szereplők: Lilian Roth Lupino Lene "Kisérő műsor: FOX MQUIETON világhíradó. Csütörtökön d. u. 3 órakor lennti film olcsó helyárral ! A hatalmas amerikai filmgyárnak ,a Paramountnak ragyogó repriz filmje A királynő férje országunk mozgóiban minden rekordot felül­múlt és a nagy mitropolisokban mindenütt hónapokig futott. A film elkészítés­ében az egész világ összefogott A szcenáriumot magyar VAJDA ERNŐ írta, a filmet a német ERNST LUBITSCH rendezte, zenéjét az amerikai VIC­TOR SCHERZINGER szerezte. Főszereplői pedig: a francia ko­mikusok királya: CHEVALIER, az­­énekesek legnagyobbja az angol: JEANETTE Mc­­DONALD, az olasz LUPINO LANE és kis híres magyar művésznő: LILIAN ROTH. A legaprólékosabb művészi gon­dossággal készült filmoperett, mely­nek minden egyes jelenete különös finom humorral, szerelemmel, szel­lemességgel van átszőve. Muzsikája fülbemászó, meséje kedves, ötletes,­­kiállítása rendezése pazar. Az utolsó idők minden tekintet­ben a legkifogástalanabb filmje. Megnyílt a Sangeorgeal de Mure-i jód, sós gyógyfürdő. Állandó autóbuszjárat reggel 8 órától. ­ Semmi akadálya annak, hogy az új vízveze­ték megépüljön, anélkül, hogy a villany és víz díját emelni kellene Tárgu Mures, máj. 31. (A Reggeli Újság munkatársától.) A Reggeli Új­ság tegnapi számában beszámoltunk arról a lehangoltságról, amellyel a város polgársága a vízvezeték meg­építésének hivatalos elgondolását fogadta. A tervek között szerepel az a mód, hogy városközi kölcsönt vegye­nek a polgárságtól, amely ha nem sikerül, a vízve­zeték és villany díját emeljék fel legalább két­szeresére. A mai súlyos gazdasági viszonyok között, amikor a polgárság teher­bíróképességét az általános közter­­heken kívül különféle taxák és ille­tékek is terhelik, előttünk teljesen hihetetlen, hogy akár a kölcsön, akár a taxák emelése megrázkód­tatás nélkül keresztülvihető lenne. Kipróbált városvezetők máris úgy nyilatkoznak, hogy a vízvezetéket meg lehet építeni minden ilyen esz­köz igénybevétele nélkül. — Amikor a múlt rezsim a húsz­milliós kölcsönt felvette — mondotta előttünk a városi interimárbizottság volt vezetője — Ígéretet kaptunk, hogy a kölcsönt, amikor a városnak pénzre lesz szüksége, bármikor új­ból folyósítják az eredeti összegre. Eddig mintegy tízmillió lejt törlesz­tett a város és most júniusban ese­dékes újabb kétmillió lej, amellyel a törlesztés tizenkétmillióra rúg.­­ Ezt a tizenkétmilliót, úgy hisz szűk, minden nehézség nélkül újból meg lehet szerezni. Ha ezen a téren nehézség mutatkoznék, a nyilatkozó szívesen áll a mai városvezetőség rendelkezésére. Ami azonban feles. Jeges, mert hagyamott ahonnan a köl­­csön eredt, a postataka­réknál állják a megálla­podást. A jelenlegi költségvetési évben még legalább négymillió lej fordu­lható az építésbre, anélkül, hogy pót­költségvetésre kelljen gondolni. Ami­­ már tizenhatmillió lejt adna ki.­­ — A municiós depó területének ■ átengedése ellenében a város 30 hold földet kapott a mészáros-rét szomszédságában. Ezt is értékesíteni lehet parcellázás útján. A befolyó összegből meg lehet csinálni a város által megépítendő beruházásokat és még mindig visszamaradt legalább hárommillió lej. Ezzel az összeggel tizenk­ilencmillió lej áll rendelkezésre a Vidrigbla terv megvalasí­tásának folyóévi készkiadásaira. A jövő évi költségvetésben aztán be lehet fejezni az építkezést, anél­kül, hogy a városi közterheket olyan módon kellene felemelni, amely a polgárságra nézve legalább is meg­rázkódtatást jelent. 3. o*&m Kandi­sszudeta­ német képvi­selő 14 pontban foglalta össze pártja bivánságait Páris, május 31. A francia lapok külön tudósítóinak híradásai révén, csak most derül ki, hogy a cseh­szlovák kormány és a szudéta né­met képviselők közt már vasárnap óta a legnagyobb titokban tárgya­lások folynak, amelyek már nagyon előhaladott állapotba jutottak. Jel­lemző az ennek nyomán kialakult kedvező légkörre, hogy már hírek terjedtek arról is, hogy a 10 nap előtt behívott katonák egy r­észét hazaengedték. Megírják a francia lapok azt is, hogy Kundt szudéta német képvi­selő 14 pontban foglalta öss£e pártja kívánságait. A nyugati sajtó szerint, a követelések gyakorlati megvalósulásnak semmi akadálya nincs, amennyiben Prágában a több­ször hangoztatott ígéreteket a tár­gyalások folyamán és fenntartják. A De Soir jelenti, hogy Anglia nyomatékosan interveniált Prágában a kisebbségi kérdés minél gyorsabb rendezése érdekében. Csehszlovák részről azt válaszolták, hogy Hen­­­lein még mindig nem foglalta írásba észrevételeit a kormány tervezetével kapcsolatosan. — A Hősök Napja városunkban. Holnap az egész ország népe ün­nepli a Hősök Napját. A város la­kossága szintén kegyelettel üli meg ezt a napot, melynek programmján egyházi és hivatalos ünnepségek szerepelnek Az összes felekezetek templomaiban, iskoláiban kegyelet­tel megemlékeznek a nap jelentősé­géről, mely után a temetőben lesz ünnepség. A hivatalok zárva tarta­nak, piac sem lesz ezen a napon. — Éjjeli szolgálatos gyógyszer­­tár: ma, szerdán Ismael patika, Sír Ca ára Siló­.­­ Az embernek a legdrágább kincse a szeme, éppen ezért, ha gyengén lát, ne sajnálja a fáradsá­got s mielőbb keresse fel JOXSef órás, ékszerész és látsze­­rész szaküzletét, mert útja bőségesen megtérül. Hab, zseb­, kar és éb­resztő órák, látszerek, 14 carátos valódi jegygyűrűk jutányos árban szerezhetők be. Tört aranyát bevit­­­tem. Str. Stefan cel Mere 2. Trans­sylvania mozibejárata mellett — Köszönetnyilvánítás. Ez után is hálás köszönetet mondunk min­denkinek, aki a ref. kollégium torna ünnepélyét úgy erkölcsi, mint anyagi támogatásává­ elősegítette A Ref. Kollégium Sportig­azgatósága. A REGGELI UJSÁGRIT FIZESSEN ELŐ

Next