Reggeli Ujság, 1940. február (10. évfolyam, 24-48. szám)

1940-02-01 / 24. szám

2 OLDAL REGGELI ÚJSÁG I Hol lesz a csalid! «fWWhelyJ «. g MUreSUl­E étteremben, ahol reggelig szól különleges ételek és italok mellett a közön-­j rakoztatja Târgu-Mures volt ff! 11 fl fr ff | EL 111­8séget. — Tánc, römy, sakk játékosok találkozó I ne legyen ez így a jövőben is ? Az angol és francia plutokrácia minden hátbatámadás­ kísérlete a jövőben meg fog hiúsulni Németország ma politikailag szabadkezet nyert kelet felé. A jövő feladatunk az, hogy ka­tonai szempontból is szabadok le­gyünk. Hadseregünk ereje megtörte ez angol reménységet, hogy a len­gyelországi hadjárat nem ér véget féléven vagy éppen egy egész éven belül. Ez volt a küzdelem első fe­jezete A második most kezdődik. Legyen nyugodt Church 11 úr, na­gyon jól tudjuk, mit tett Anglia az utóbbi 5 hónap alatt. Azt is tudjuk, amit Franciaország tett. Azonban úgy látszik, hogy Churchill úr nem tudja, hogy Németország az utóbbi öt hónap alatt milyen hatalmas munkát valósított meg Ez pedig felülmúlja mindazt, amit a német nép az első hét év alatt alkotott. A Führer ezután megállapította, hogy az angolok nemsokára tanúi lehetnek a német tengeralattjárók feltámadásának. Ma Németország a legnagyobb hatalom a világon A német erő és a német nevelés nem fantom, hanem valóság. Ezt beigazoltuk akkor, amikor 18 nap alatt eltöröltünk egy országot a térképről. A német közösség sem fog soha többé az 1918 as év hibájába esni. Daladier miniszterelnök úr meg fog ismerkedni a harctéren a mi osztrákjainkkal is, akikről állandóan azt mondják, hogy nem nézzetek, illetőleg, hogy nem tartanak velünk. Semmiféle megegyezés nem lehet­séges ezzel a 80 milliónyi néppel, mielőtt jogainkat világosan le nem szögeztük és nem érvényesítettük. Nem akarunk néhány év múlva újabb háborút kezdeni jogainkért. Ellenségeink Németország vesztét akarják. Németországnak erre csak egyetlen válasza lehet és pedig az, hogy mindig élni fog, következés­képpen győznie kell! kedvenc prímása ■ felt­lon seglye.­Csütörtökön ésszom­baton vargebálos.—­­ Minden éjjel bableves füstölt hússal. — Bálok, bankettek és teadélutánok rendezését vállaljuk. — Abonánsok benkosztozásra és kihordásra, E­soly országa, Vig özvegy, Iglói diá­kok, Kati* gyere ki. Prózai újdonságok: Földindulás, Gyümölcs a fán, Feleség, Doktor kisasszony, A kártyázó asszonyok, Mindenki lépik egyet stb. stb. A színház igazgatósága ugyanazo­n feltételek mellett, mint az első ciklus alkalmával 12 előadásos szelvény bérletet bocsájt ki, mely érvényes minden előadásra. Bérelni lehet a Transsylvania mozgó irodájában és a színház tit­káránál, aki személyesen keresi fel a bérlő közönséget, valamint Jenei János, Vojticzky El­vira, Bárdy Teréz, Kun Edit, Sza­­badkay Miklós, Hegyesy Ferenc, Homm Pál, Végh József és Peter­­zsák Tibor, akiknek mindannyiuknak ragyogó szerep jutott a „Klotild Néniben“ A darabot Jenei János rendezi kitűnően. Vasárnap d. u. 3 órakor olcsó helyárakkal a „Cigányt“ újítja fel a színház elsőrendű szereposztásban. Este 6 és 9 órakor pedig ismét a Klotild Néni van műsorra tűzve. Hétfőn és kedden 9 órakor szigo­rúan csak felnötteknek, Zilahi Lajos óriási sikerű vígjátékét a „Gyümölcs a fán"-t mutatja be az együttes. Míg szerdán és csütörtökön Zer­­kovits operettben a „Csókos asz­szony­ban gyönyörködhetik a kö­zönség-különben a szezon alatt úgy az operett, valamint a prózai újdonsá­gok egész sorát mutatja be a szín­ház. A szezon alatt színre kerülő ope­rettek : Pusztai szerenád, Dalol a Volga, Ki gyereke vagyok én, , Bomba üzlet, Csókos asszony, Mo ! ÖBS betartanak­ és egyet fér­e­­nek a balkáni államok Szaracsoglu török külügyminiszter szerdán elutazott Ankarába, hogy onnan a Balkán-értekezletre menjen Távozása előtt fogadta a sajtó mun­katársait és nyilatkozott : " A Balkán-értekezlet, mondotta, kifejezésre fogja juttatni a Balkán­államok nézetének azonosságát és érezhetővé teszi majd ezt az össze­tartást, amely ezeket az államokat fűti. Az arcvonal axélenségében e®yre támadnak ax oroaxokt Helsinkiből érkező jelentések ar­ról számolnak be, hogy a megindí­tott orosz támadás most már az arcvonal szélességében ember és anyagáldozatra való tekintet nélkül teljes erővel folyik. Egyes jelenté­sek szerint Budjonnyi marsall a for­radalmi harcok legendás hőse is a finn harctérre utazott. 4 színházi iroda közleményei Igazgató: SZABADKAI JÓZSEF Február 3-án, szombaton kezdi meg 6 hétre tervezett előadás sorozatát a Magyar Színház a Transsylvániában Brasov, Sft. Gheorghe, Mercurea Ciuc, Gheorgheni mind­egy egy­álomása annak az ónási sikernek és érdeklődésnek ami a tárgy mu­­r­esi magyar színházat kisérte szé­kelyföldi körútján. Ennek a diadal­mas útnak befejeztével Szabadkay József ig. társulata febr. 3 án visza­­tér Tárgu Muresre, hogy ép oly lel­­kesedéssel mint az őszi szezonban, megkezdje e hétre tervezett előadás sorozatát. Klotild néni Az Igazgatóság Vaszary Gábor és Losonczy N- énekes bohózatát a „Klotild nénit" választotta, megnyitó előadásul. „A Klotild néni" a fran­cia bohózatokkal tart közeli rokon­ságot, amely parádés szereposztás­ban kerül előadásra. A darabban a kacagtató jelenetek egész során ke­resztül a közönség nagyszerűen szó­rakozik és könnyekig kacagja magát. A szereplők közül Kőszegi Dúsára­­ jutott ragyogó szerep, aki magas­­ klasszist képviselő alakítást nyújt­­ szerepében. A sikerekben méltán­­ fognak osztozkodni vele, Németi I Ist­vár, a megcsalt férj szerepében, 1 I Városi Mozgó csütörtök VAKACIÓ Szellemes, ötletes amerikai filmvígjáték. Főszereplők: Katherine Hepburn és Cary Grant Műsor előtt a legfrissebb világhíradó igen­ős gyász egy megyei körorvosi lakban Tg. Mures, január 31. Kettős gyász tartja hatása alatt a közeli Acélait és a környék lakosságát. Az elmúlt szombaton 83.éves ko­rában, lelkiismereti­, hivatásnak felfogott munkás élet után elhunyt Halász István nyugalmazott köror­vos. Hétfőn temették el széleskörű részvét mellett. Sírjánál Teleky Jó­zsef mondott szívből jövő búcsút ■«—„I »­­ . i.­­­Figyelem ! SOHA MÉG AN­YIRA nem érdekelhette, mint most az, hogy felkeresse CS. ELI­S­ABET­A hirneves grafológusnőt, Linél megtudhatja tudo­­mányos alapon mindazt, ami ér­dekli családjára, hozzátartozójára vonatkozólag. Fogad: Piája Regele Ferdinand 37 alatti szalonjában, Vámos ke ■eskedá­lőtéri házának az eme­letén, ajtó I­­ latot. Most arról érkezik hír, hogy az elhunyt felesége, szerdán reggel szintén meghalt. A 66 éves uriasz­szonyt bizonyára súlyosan megvi­selte férje elhunyta s a kiállott lelki fájdalmak megrendíthették testi egészségét is. A hir városszerte mély részvétet váltott ki, mert a családot sokan ismerték és tisztelték Nagy Ödön kollégiumi tanár sógorát, illetve só­gornőjét gyászolja az elhunytban. Műsor: Szombaton este 9 órakor meg­nyitó előadás: „Klotild Néni" Vasárnap 3 órakor: Cigány nép szintű olcsó helyek. Vasárnap 6 és 9 órakor „Klotild Néni" boltozat. Hétfőn és kedden este 9 órakor „Gyümölcs a fán" vígjáték. Szerdán és csütörtökön este 9 órakor „Csókos asszony" operett. L­egszebben to legolcsóbban feaS, Unfit mtzjstvAn $tefan cd Mari­mm I, Plata Reg. Feldkaaf II. Telefon axdum 99. A MAGYAR IPAROS EGYESÜLET FEBRUÁR I ÉI­­ 001 fflá'Eli 011 iá Ti | az Aggmenháza javára rULÜHlli DMLllA szombat I a Kultúrpalota termeiben f

Next