Reggeli Ujság, 1940. március (10. évfolyam, 49-74. szám)

1940-03-01 / 49. szám

2. OLDAL Daladier a finnor&x&Qt helyietről Daladier francia miniszterelnök szerdán délután a külügyi bizottság­ban beszédet mondott, melyben ki­tért a Finnországot érintő kérdé­sekre is. Hangoztatta, hogy Kará­­liában az erők aránytalansága és a finn utánpótlás hiányai következté­ben az oroszok elértek bizonyos eredményeket, de a helyzet­ még nem reménytelen. Anglia és Fran­ciaország tovább folytatja a segély­nyújtást és fegyverek és önkéntesek küldésével igyekszik a finnek har­cát megkönnyíteni. «asaaaaiiiiw» in —m—■mm wiiimac rn&mmmtammm Kifüggesztették a sorozás alá eső­­ ifjak névjegy­zékét A sorozási törvény 17 ik­m­a alapján a városháza, a rendőrség, a templomok és a helybeli gimnáziu­mok kapujára kifüggesztették azok­nak a fiatalembereknek névjegyzé­két, akik az idei sorozáson jelent­kezni tartoznak. A névsorban egyes fiatalemberek neve mellett „fára semnalmente“ megjegyzés szerepel, ami azt jelenti, hogy az illetők an­nak idején nem jelentkeztek a rendőrségen a katonai lajstrom ki­töltése végett. A rendőrség katonai osztálya kéri az érdekelteket, hogy saját érde­kükben sürgősen jelentkezzenek a rendőrség 37-ik számú szobájában. Hasonlóképen kérik mindazokat, akik az illetőkről bármilyen felvilá­gosítással tudnak szolgálni, jelentsék ezt a 37-es szobában. Győződjön meg az igazságról ! Keresse fel váro­sunk kiváló ked­venc grafológus­nőjét CS. ELISA­­BETÁT, akiről mindenki a legna­gyobb elismerés­sel nyilatkozik. Nála mindent megtudhat tu­dományos alapon, azonkívül hasznos útbaigazítással és ta­náccsal szolgál bármilyen ügyében! Fogad Piata Regele Ferdinand 37 alatti szalonjá­ban, Vámos kereskedő főtéri házának emeletén. Asociajia de inmormantare a fochi­­stilor ?i muncitorilor dela serviciul _ de tracfiuni C. F. R.______ Convocare Noi, Pre?edintele Asociajiuni de Inmormantare a Fochistilor ?i Mun­citorilor dela Serviciul de Tracfiune CFR, din tg.­Mure? cu onoare fa­semi cunoscut tuturor membrilor, ca in ziua de 3 Martie 1940 ora 14—16 se va fine adunarea gene­ralla extraordinara a societafii noas­tre in localul nostru din Str. Doro­­banfilor No. 8, pentru a discuta cererea de imprumut a Cooperativei de funebre „Unirea“ din Tg.-Mu­­re?, Tg.-Mure?, la 26 Februárié 1940. Pre$edinte Éjjeli szolgálatos gyógyszer­tár: ma, pénteken Nagy patika P. Constantin Romana. Ma, pénteken kezdik fizetni a feb­ruár havi nyugdíjakat Marosvásárhely, február 29. A pénzügyigazgatóság közlése szerint a februári nyugdíjak fizetése ma, pénteken kezdődik. A sorrend a következő: Ma, pénteken 8—9 óráig 2000—2100 számú könyvek tulajdonosait fizetik. A nyugdíjügyi osztály figyelmez­teti a nyugdíjasokat, hogy illetmé­nyeket csak a jogosultaknak, vagy közjegyzői felhatalmazással rendel­kező személyeknek fizetik ki. 9— 10 „ 2100—2200 10— 11 „ 2200—2300 11— 12 „ 2300-2430 12— 13 „ 2441—2500 3— 4 „ 2500—2600 4— 5 „ 2600—2750 5— 6 „ 1—100 szá­mú nyugdíjkönyvek tulajdonosait fizetik. Szombaton 8—9 óráig 100—200 9—10 „ 200—300 10— 11 „ 300—400 11— 12 „ 400—500 15—13 „ 500—600 3— 4 „ 600—700 4— 5 „ 700—800 5— 6 „ 800—900 könyveket egyenlítik ki. Hétfőn d. e. 8—9 óráig 900—1000 9—10 „ 1000—1100 10—11 „ 1100—1200 11— 12 „ 1200—1300 12— 13 „ 1300—1400 3— 4 „ 1400—1500 4— 5 „ 1500—1600 5— 6 „ 1600—1750 Járási M­ozgó Péntek, szombat, vasárnap és hétfő 5, 7 és 9 órakor Az év legszebb, leglátványosabb filmjének bemutatója Egy ifjú szenvedései Egy perzselő szerelem története. A film minden jelenete csupa szépség, csupa művészet.­­ Főszereplők : Annie­­ Vernay a legtündöklőbb francia sztár és Pierre Ric-­­­hard Wi­lm. ' ! Ili Vasnap 11 és 30 órakor, az emberben ||| Welles amerikai külügyi államtit­kár elutazott Németországba Genf, febr. 28. (Rador) Welles amerikai külügyi államtitkár csütör­tökön délután 4 órakor Zürichből elutazott Németországba. Welles ál­lamtitkár svájci körökkel nem foly­tatott megbeszéléseket, hanem csu­pán az Egyesült Államok követét fogadta rövid kihallgatáson. Eluta­zása előtt az újságírók megpróbál­ták meginterjúvolni, de semmiféle felvilágosítást sem adott a hozzáin­tézet­t politikai természetű kérdé­sekre. Welles útjával kapcsolatban Hull külügyi államtitkár nyilatkozott a Fehér házban. Kijelentette, hogy ezt semmiképen sem lehet békeközve­títési kísérletnek tekinteni. Elmon­dotta még, hogy az Egyesült Álla­mok diplomáciai után a világ vala­mennyi kormányával tárgyal, nehogy a háború végén a közgazdaságban az oly sok bajt okozó önellátási politika váljék úrrá. Be kell jelenteni a 20 kilónál nagyobb ócska fémkészleteket is Bucuresti, febr. 28. A Monitorul Oficial február 27 iki számában ren­delettörvény jelent meg, amely az ócskavashoz azonos módon a had­felszerelési minisztérium rendelke­zésére foglalja le az országban ta­lálható nem vastartalmú fémeket. A rendelkezés a következő ócska fé­mekre vonatkozik: vörösréz, ólom, horgany, ón, aluminium és ezek ötvözetei, ha olyan tárgyak készül­tek belőlük, amelyek többé nem használhatók eredeti rendeltetésükre. Ugyancsak lefoglalta a törvényren­delet a feldolgozó üzemekben kelet­kező fémhulladékokat is. Mindazok, akiknek 20 kilónál nagyobb meny­­nyiségű készletük van ilyen ócska fémekből és fémtárgyakból, kötele­sek készleteiket 15 napon túl Bucu­­restiben egyenesen a hadfelszerelési minisztérium hadianyag igazgatósá­gához, vidéken pedig a polgármes­teri hivatalhoz, illetve a községhá­zához bélyegmentesen bejelenteni. Hogyan bonyolítják le a bevonul­tak családi segélyének kifizetését? Bucure?ti, febr. 29. Néhány hét­tel ezelőtt a munkaügyi miniszté­rium új rendszer-tervezetet dolgo­zott ki a hadbavonultak családtag­jainak segélyezésére. Ez a m­iisz­­tertanácsi határozat már a Hivatalos Lapban is megjelent, tehát meg van rá minden remény, hogy a kiutalá­sok rövidesen meg is kezdődnek. A segély igényléséhez a következő fontos okmányok szükségesek : 1) A szakmai minősítés igazolása, ame­lyet munkakönyvvel, ipari munkakönyvvel, vagy be­tegsegélyzet tagsági könyvvel lehet igazolni. A kisiparosnak ezenkívül igazol­nia kell, hogy a munkaadó katonai szolgálata idején a műhely zárva volt. 2) Születési és házassági bizo­nyítvány. Törvénytelen gyermekek­nél csak a keresztlevél szükséges. Annak igazolása, hogy a szülőket, feleség szüleit, a családot az össz­pontosított tartja el. Ezeket a bizony­latokat a rendőrség, falvakban pedig a községháza állítja ki. 3) Bizonyít­vány a katonai egységtől, amely által a teljesített katonai szolgálat REGGELI ÚJSÁG nyer bizonyítást, amelyben pontosan feltüntetendő a behívás és esetleg a lesze­relés pontos ideje is. 4) Bizonyítvány arról, hogy a ka­tonai szolgálat idején a segélyt kérő semmiféle fizetést nem élvezett. Ezt­ az igazolványt a munkaadó, vagy üzem állítja ki. A segély kiutalások kezdetéig mindenkinek elegendő ideje van az iratok beszerzésére.­­ Időjárásjelentés. A buca­restii meteorológiai intézet jelentése szerint élénk szél, több helyen eső, havaseső, sok helyen reggeli köd várható. Az éjszakai fagy gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. Március elsejével lezárják a német— belga határt? ! Brüsszel, február 29. (Rador) Pár nap óta a belga fővárosban olyan hírek terjedtek el, hogy március 1-ével lezárják a belga—német, illetve a holland—német határt. A határmenti belga munkássággal, amely naponta átjár a németországi üzemekbe, közölték, hogy március elsejétől elkezdődőleg visszavonják határátlépési engedélyüket. A hírrel kapcsolatban amszter­dami körökben kijelentették, hogy ott semmit sem tudnak a holland— német határ lezárásának lehetősé­géről. ________ nasi mmmmmmmmmmmmMmmmmmmmmmmmm A Zsidó Nemzeti Szövetség női szekciója a „WIZO“ március 18-án, hétfőn délután 5 órakor az Avoda Klub helyiségében tartja évi közgyűlését, melyre minden ta­got és érdeklődőt ezúton is meg­hív. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanott, március 25-én, délután 5 órakor, a megjelentek számára való tekintet nélkül, meg lesz tartva. Javaslatokat kérjük három nap­pal a közgyűlés dátuma előtt a Zs. N. Sz. irodájába benyújtani. A Zs. N. Sz. női szekciója a „WIZO“ Minisztertaná­csot tartottak a kormány tagjai Bucuresti, febr. 29. (Rador) A kor­mány tagjai tegnap este Tatarescu királyi tanácsos, miniszterelnök el­nökletével minisztertanácsot tartot­tak, amelynek során Ionescu Sisesti földmivelésügyi miniszter beszámolt a mezőgazdasági munkálatokra vo­natkozó közigazgatási intézkedések­ről. Ezután miniszterközi bizottságot küldtek ki az álláshalmozás meg­akadályozására szolgáló törvényter­vezet kidolgozására, melynek alap­elveit megvitatták. A sorozások sorrendje Ma, pénteken, március 1 én kez­dődik a vármegyében a sorozás. A sorozás rendje a következő: Tekén jelentkeznek: Március 1-én Mezőerked jegyző­ség alá tartozó községek. 2 án Nagynyulas, Bátos és Szász­péntek jegyzőségek alá tartozó köz­ségek. 3 án Teke és Tekeújfalu jegyző­ség alá tartozó községek. • 4-én Kolozsnagyida, Kozma és ■ Tancs jegyzőségek alá tartozó köz­ségek.

Next