Reggeli Ujság, 1941. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-12 / 35. szám

REGGELI UTSÁG — idő­járásjelentés. A buda­pesti meteorológiai intézet jelentés® szerint, mérsékelt szél, vál­tzó fel­hőzet, sok helyen köd, néhány he­lyen, főleg északon ködszi­álás, ki­­­­sebb eső, gyenge éjszakai fagy. Nap-­­­pali hőmérséklet alig változik. * Orvosi dir. Dr Schwarcz Jenő szülész-nőorvos ismét­­ megkezdte rendeléseit Ugron Gábor­ tér 5. sz. alatt, — Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak a kedves közeli és távoli ismerősöknek, a jó tanító és lelkészt karnak, akik szívből jövő beszédeik­­­kel és kedves megjelenésükkel enyhí­­j­­en óhajtották a jó férjem és gyer­mekeim atyja halála által minket ért súlyos csapást, hálás köszönetet mondok. Özv. Ősz Jánosné és gyermekei. * Meghívó. A helyi Rom. Kató­­­likus Legényegylet! hó 15 én,szom-­­­baton este 9 órai kezdettel tartja hagyományos álarcos bálját, Kazinczy utca 13 szám alatti helyiségeiben, melyre az érdeklődőket tisztelettel hívja meg a rendezőség. Akik meg­hívóra igényt tartanak, forduljanak Platz Ferenc könyvkötészetébe, Bo­lyai utca 11. . — Ahol­­több volt a diák, ] mint a lakos. A Tükör februári­­ száma Írja: A középkor folyamán I Páris volt a művelődés legfőbb középpontja, Európa minden részé-­­­ből idesereglett a tanulni vágyó fia­talság, hogy az egyetem tudós pro­fesszorait hallgathassa. A diákság szánta ebben az időben annyira felduzzadt Párisban, hogy egy lel­kes kortárs, a feljegyzések szerint, így kiáltott fel: „Boldog város, a­hol a diákok száma felülmúlja a lakosokét!“ Páris egyetemén akko­­­­riban számos magyar diák is tanult. — Gazdag tartalommal je­lenik meg minden hét keddjén Mid képes hetilap. Dr. Bánffy Dániel új földmivelésügyi miniszter bemutatója Zilahy Lajos­ heti krónikája, Nagy Képesriport az árvízről, Tamási Áron „Hazai tudósítás*.“ Nagy La­j­­os és Szenczei László novellái Németh László színházi cikke a „Dramaturgiai babonákról“. Papp Antal érdekes riportja az modern Julianusról, Ligeti Lajos Ázsiakuta­tóról, Haraszthy Emil megemléke­zése Verdiről, Nagy Fotoriport a balatoni téli­­ sportéletről, Világhír­adó, Féja Géza könyvkritikája „Justh Zsigm­ond naplójáról Féja Géza, Terstyánszky ” Jenő és F. I Rácz Kálmán filmkritikái, „Amit az élet ir“ 1000 pengős nagy pályázat. Ingesmester, Divat, Regény, Főszer­kesztő : Zilahy Lajos, felelős szer­kesztő : Kállay M­iklós Mutatvány számot készséggel küld a kiadóhi­vatal: Budapest VII. Erzsébet körút 7. sz. — A helyi M. kir. Állami rendőrség altiszti kara 1941 febr. 15 én (szombaton) este 9 órai kezdettel a helybeli színművészek közreműködésével, Woesber O. Imre tánctanár vezetésével" tánczáró vizsga est­ét rendez, melyre t. cí­met és b. családját és a táncoló ifjságot szeretettel meghívja. Belépti díj 1­50. Wéeber Ö Imre oki. tánc tanár és a rendőrség. ­­mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm mst €»- Erzsébet. • városunk M váM gra 'olá. ga*n&jf& nogan F&iér 37 uiotííi mxalonfák&skt hú mos. lemre#­­Me.dö főiért fa­xának. ax 1 Transsylvánia Film­szính­áz műsora s­s fel­k edd, szerda, csütörtök lg ‘ ‘ “ " "" TM j|g 'M Iréi film eov mü*o?bagal Ü ‘&§§$■© l^'«Sf5?5£©clfál Budapesti rajkók jgg ® magyar nótáról készült egyetlen filmje. ÜB Eíjy ü© Billatti Olasz filmremek. A leg- §j§ nagyobb olasz tragikával Emma Gramaticá­val. §j­­ft Kísérő műsor: Magyar és U!a híradók . ingyen gyógykezelésben részesíti az IPOK az arra rászorult iparosokat és családtagjaikat Marosvásárhely, február 10. –Az Ipartestületek Országos Központján balatonfüredi iparosgyógyházban évenként a gyógykezelésre szorult iparosokat és azoknak családtagjait hatósági orvosi bizonyítvány alapján gyógykezeltek. A nyár folyamán kezdődő gyógykezeltetési akcióra vonatkozó tudnivalók felől az IPOK értés tette a Marosvásárhely és Vi­déke Ipartestületet is. A gyógyke­zeltetés teljesen díjtalan, csupán az 50 százalékos vasúti jegyet kell a gyógykezelésre szorultnak megfi­zetnie. Mindazok, akik gyógykezelésre igényt tartanak a szükséges felvilá­gosításokat ez Ipartestület helyi ve­­­zetőségénél (Széchenyi tér 60) kap­­hatják meg. fi mezőgazdasági gépkezelői Manfier­am­­ot rendez az EifiE M­arosvásár­helyeire Marosvásárhely, febr. 10, Föld­művelésügyi minisztérium támogat­á­sára.­ az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület február 17 tői, március 10 íg Kolozsváron , március 3 tói, 24 íg Marosvásárhelyen cséplőgép , vető, magtisztító és traktorkezelői tanfolyamot rendez. Beiratkozhat minden 18 évet be­töltött egyén, aki a traktor kezelé­sével vagy vezetésével, valamint a cséplőgép üzembentartásával és vető­magtisztító gépek kezelésével kíván foglalkozni A tanfolyam befejeztével a hall­­gatók vizsgát tesznek és annak ered­ményéről bizonyítványt kapnak. A tanfolyamra csak 40 hallgató vehető fel. A felvétel a jelentkezés sor­rendjében történik. A tanfolyamra ló­ze ngő beiratási díj és tandíj egy­idejű befizetése mellett személyesen, vagy írásban Marosvásárhelyen az EM­­GE megyei kirendeltségénél Gecse Dániel utca 29 sz. alatt lehet jelentkezni. A hallgatók közös el­szállásolásáról és kedvezményes élel­mezéséről a­ tanfolyam vezetősége gondoskodik. Szalmazsákot, párnát, takarót a jelentkező hoz magával. (Háromszori étkezés napi 1­70 Per­gő.) Átveszi a MÁV a székelytermelőktől a CFR szabványméretei szerint készült talpfákat Marosvásárhely, febr. 10. A te­rület-visszatolás következtében igen nehéz helyzetbe kerültek a székely­földi talpfatermelők, mert megszűnt az állandó szállítási lehetőség és mert a román államvasutak által megadott szab­vány méretekben már jelentős mennyiségű talpfa kész ál­lapotban határozódott fel. Helyze­tükkel a marosvásárhelyi gazdasági értekezlet foglalkozott el­ő ízben, majd lépéseket tett az ügyben az Erdélyrészi Gazdasági Tanács is. A MÁV teljes megértéssel kezelte a kérdést és 10.000 darab tölgy és 32.000 darab blikktalpfát rendelt meg, amely a székelyföldi kitermelt famennyiség jelentős részét képezi. •A teljes mennyiség átvételére csak azért nem kerülhetett sor, mivel a Székelyfölddel kapcsolatos szállítási nehézségek miatt a MÁV ki van téve annak, hogy a talpfákat nem tudja az anyaországi telítőtelepekre kellő időben beszállítani, ami a be­fülledés folytán a talpfák használ­hatatlanná vállását, eredményezné. KULTÚRA L»Ärz,‘Iy\|e‘ «mse sz, főelárusításában eladott sorsjegy 2©„®®Ö Pen­goi nyert Sorsjegyeket állandóan árusítjuk A jövőhóban kezdődő új játékra már most jegyeztesse elő sorsjegyeit. inilla visizaliMa huitare*© követét London, február 10. Hivatalosan is megerősítik, hogy Anglia elhatá­rozta bukaresti követének visszahi­vását. Sír Hoare követ már ki is kérte útlevelét s a legközelebbi na­pokban az egész követség elhagyja Romániát. Valószínűleg hajón teszik meg az utat Konstancától Londonig. 3. OLDAL A Maros Torda megyei volt Tovább­szolgáló és Tartalékos Altisztek Temetkezési Segélyegyesülete. Meghívó Az alapszabályunk 16 § -a értelmé­ben tudomásul hozzuk, hogy egye­sületünk 1941 febr. hó 23-án d. u. 3 órai kezdettel tartja meg évi rendes közgyűlését a városháza nagytermében, melyre a T. tagok meghivatnak az alábbi Tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés az egyesület működéséről. 3. Pénztárnok jelentése. 4 Ellenőri jelentés. 5. Az 1940. évre szóló vagyon mérleg és zárszámadás jóváhagyása. 6. Tiszteletdijak megszavazása. 7. Tisztviselők választása és azok fizetésének megállapítása - ben. 8. Interpellációk. 9 Választmánynak és ellenőrző bizottságnak a lejárt ügyvezetési évre szóló felmentvény megadása. 10. Új választmány és ellenőrző­bizottság választása. 11. 1941. évre szóló költségve­tés megszavazása. 12. Alapszabály módosításának jóváhagyása. 13. Tagdíj, halottdíj és temetke­zési segély megállapítása, 14 Indítványok, előterjesztések és esetleges felebbezések. Továbbá tudomásul hozatik, ha a tagok a fent jelzett időre, kellő számban nem jelennének meg és ebből kifolyólag a közgyűlés nem volna határozatképes, úgy a köz­gyűlés elhalasztatik. 1941 március hó 2-án d. U. 3 órára, ugyan­ezzel a tárgysorozattal és fenteml­ tett helyiségben, mikor a megjelent tagok számára való tekintet nélkül a közgyűlés megtartatik. Bármilyen indítvány írásbelileg 1941. február hó 15-ig a titkári hi­vatalba adandó be Egyúttal felkérjük­­azon T. tago­kat, akik járulékukkal hátralékban vannak, hogy ezeket a közgyűlés napjáig rendezni szíveskedjenek. Marosvásárhely, 1941 jan­uó 25 én Kertész Pál Hévizy Tivadar elnök, titkár. Dankó Pista Marosvásárhelyen Ünnepélyes keretek között mutat­ták be Budapesten a kétszázadik magyar filmet a Dankó Pistát. Rövid pár nap alatt 50 ezer ember nézte végig a nagy nótakirály éle­téről készült filmremeket, amely joint értesülünk, a közeljövőben Maros­vásárhelyen is bemutatásra kerek

Next