Reggeli Ujság, 1941. március (11. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-01 / 50. szám
a. OLDAL Engedélyes: GYÖRGY ENDRE | Február 27, 28, Március 1, 2, 3, 5, 7 és 9 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND óriási sikert elért műve filmen Légy jó ! mindhalálig ■ Rendező: Székely István. — Főszerep- Elek: Cseken Gyula, Kiss Ferenc, Mályi Gerő, Rózsahegyi K, Tolnay Klári, B Gombaszögi E, Réthy Annie, Zala Kati róla és Dévényi Laci (az „Ur katonái" |A gyermek főszereplője ! Adakozzunk az árvízkárosultak javára A Kormányzó Ur Őfőméltóságának a dunai árvízkárosultak érdekében elhangzott nemes felhibása nem maradhat viszhangtalanul városunkban és vármegyénkben sem. Gyors és eredményes megmozdulásra van szükség. Mint a közmondás tartja, aki gyorsan ád, kétszeresen ád. Erdély népe minden időben megértette a segítséget kérő testvéri jajkiáltást. Józseffalvát, amelyet tűzvész pusztított el a bukovinai csángószigeten újraépítette a magyar nemzeti és faji összefogás. A bécsi döntés után hajlékaikból kiűzött magyar menekültek számára megnyitott minden hajlék és a lehetőségek határáig terjedt az önadóztatás. A székely főváros a segítésben semmiben sem maradt más városok polgársága mögött. Most is elsősorba kell beállnunk, hogy a hívó szóra megsegítsük a Dunamente árvízsujtotta lakosságát és hajlékhoz juttassuk azokat a testvéreinket, akik az elemek esztelen pusztítása miatt földönfutókká lettek. Ki-ki adjon tehetségéhez képest. A Reggeli Újság készséggel ajánlja fel hasábjait a nemes em berbaráti célra és minden ado mányról naponként nyilvánosan számolunk el. A gyűjtést 50 Pengővel, a Reggeli Újság adományával kezdjük meg Az Erdélyrészi Szomszédságok Szervezete minden tagjának! Fogadja magyar testvéri köszönetemet minden Kerületi vezető, Főtizedes, Tizedes, tisztséget viselő és minden tag, aki önzetlen, hazafias és emberséges munkát végzett. Egyúttal tudatom, hogy láthatva azon meggyőződéstől, hogy az erdélyi magyarság az egyetemes nemzeti érdeket és minden magyar egyéni érdekét is leginkább azzal szolgálja és viszi előbbre, ha ez összes magyar erők és egyének szoros összefogással és egyesítését munkálva egyetlen politikai pártba, illetőleg szervezetbe tömörül, — az Erdélyrészi Magyar Szomszédsági Szervezetet, melyet az én hívó szavamra alkottunk meg, a mai naptól megszűntnek nyilvánítom. Teszem ezt azért, mert az országszerte szervezés alatt álló ERDÉLYI PÁRT az, mely a fenntjelzetteket leghathatósabban tudja megvalósítani. Felhívom és felkérem a Szomszédság Szervezet minden tagját az Erdélyi Párthoz való csatlakozásra, melynek programmja az erők egyesítése, a magyar tömegeknek társadalmi és felekezeti különbség nélküli összefogása, a Haza megerősítésére és minden magyar ember életkörülményeinek megjavítására, egységes magyar keresztény társadalom megszervezésével, a szociális igazság minél teljesebb megvalósítására. Tudom, hogy nem kevés azoknak a száma a Szomszédsági Szervezetben, akiket ezek az eszmék hatottak át s akik hivatottak jövőben is munkásságot kifejteni ezért. Meleg üdvözletemet küldöm nekik, azt mondom, viszontlátásra, ott ahol az egységes magyar társadalomért, az ország megerősödéséért és az emberséges elhaladásért lehet munkálkodni. Ez ma az Erdélyi Párt. Tehát minél többet a viszontlátásra az Erdélyi Pártban, * Marosvásárhely, 1941 február 27 én. ISII Testvérek üzlethelyisége a volt Hejjisz házban, Főtér 41. alatt van Bejárat az udvar felél. Cs. Erzsébet a városnak lel váló gráf aló. guanöfc fogáé Fötér 37 alat •xalonfábowic Vámom borom* leedd fötérlQá xánadkaat mm® Imiét*, ford. Dr. Gróf Toldalagi Mihály s. k. Az Erdélyrészi Magyar Szomszédsági Szervezet Maros-Torda megyei és marosvásárhelyi elnöke. líflii mzgÉpszinsz ^7^ ^ Bemutatja Kertész Mihály remek rendezésével. Arany vár®» című nagy amerikai történelmű flmet. — Főszereplők : Errol Flinn, Miriam Hopkins, Alan Hale. Műsor előtt a legfrissebb híradó! Vasárnap 3 órakor ! éS II. WeSTt Hogyan készül Inglia a tengeralatjáró háborúra ? Zürich, február 28. Zürichi magánforrásból szerzett értesülések alapján jelentik a svájci lapok, hogy a tavaszra jelzett nagy német tengeralattjáró háború már meg is indult. Ennek keretébe könyvelhetők el azok az óriási pusztítások, melyek az angol kereskedelmi hajórajt az utolsó napokban érték. Az angolok a német búvárhajó harc leküzdésére hír szerint, különleges szerkezetű apró vadászhajókat építenek, amelyekkel a partvidékek közelében állandó tengeri őrszolgálatot végeznének. Londonban az a vélemény, hogy a német hadjárat első hetei jelentős sikereket hoznak, de később a védekezés kifejlődésével a veszteségek csökkeni fognak. Új menetrenddel indul vasárnap a helyi repülőjárat A MALERT erdélyi vonalán f. évi március 1 től tavaszi menetrend lép életbe. Eszerint az érkező gép menetrendje nem változik, de délután a következőképen módosul: Marosvásárhelyről indul 15.20 Kolozsvárra érkezik 15.55 Kolozsvárról indul 16 10 Nagyváradra érkezik 16 50 Nagyváradról indul 17 05 Budapestre érkezik 18 15 A marosvásárhelyi repülőtér a hirtelen bekövetkezett erősen feltörő talajvíz miatt még a holnapi nap folyamán zárva marad, de a szállítások szerint vasárnapra már megnyílik a forgalom számára, és remélhetőleg a tavasszal az idő állandósulása mellett a rendszeres és állandó forgalom meg fog tudni indulni. Bár a MAIÉRT igazgatósága mindent elkövet, hogy a repülőjáratok állandóságát és rendszerességét biztosítsa, a jelenlegi rossz állapotban lévő repülőtér, amely sajnos, még mindig érezteti az előző korszak hibáit és mulasztásait, olyan nehézségeket gördít a repülés útjába, amelyeknek erőszakos áthidalása szükségképpen a forgalmi biztonság rovására menne. — A március havi háztartási petroleum. A kereskedelmi miniszter rendelete értelmében Marosvásárhely város területére március hóta a 3. és 4. számú szelvényekre petrolemot összesen két litert szolgáltatnak ki a kiskereskedők. SZESSEN ELŐ A RESTVITELI ÚJSÁGRA REGGEL J USSA0 Marosvásárhely thj. sz. kir. város polgármestere. Szám: 26744/1940. Tárgy: Marosvásárhely thj. sz. kir. város hivatásos tűzoltósága személyi és szakfelszerelésének szállítására nyilvános versenytárgyalás hirdetése. Italtárolási Mién? 1) Az 50.000/1934 K. M.sz. rendelet 12 § a alapján nyilvános versenytárgyalást hirdetek : 16 drb. derékszíj, 16 „ tűzoltóbalta, 16 „ tűzoltó baltatáska, 16 „ csővezetői vízmentes kabát 16 „ mászóör, 16 „ tűzoltó gázálarc, 1 mentőszekrény, 1 készlet 4 létratagos angol dugó létra, 1 drb. háromrészes, 15 méteres kihúzós létra talajszabályozó kivitelben, 30 pár Storz kapocs, 1 drb. Drager féle önmentőkészülék, 1 drb. 400 liter (perc teljesítményű benzinmotoros centrifugál kismotor fecskendő) a 180.000/1936 B. M. sz. rendelet előírásának megfelelően szállítására. 2) A közszállítás költségeit szabályszerűen biztosítottam. 3) A közszállítási Szabályzat 51 § a értelmében e közszállításból a derékszíjszállítás kötelesnek, a tűzoltó baltatáska készítése pedig szíjgyártónak, illetve az említett iparosok szövetkezetének, alkalmi egyesülésének, avagy szállítócsoportjának van fenntartva, e szállításokat másnak csak akkor lehet odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. 4) Ennek a közszállításnak a feltételeit, a jelen hirdetményben felsorolt kikötéseken kívül, a közszállítási szabályzat és a m. kir. Iparügyi Miniszter úr által kiadott és érvényben levő általános, részletes és különleges ajánlati feltételek sorolják fel 5) Fenntartom azt a jogot, hogy ezt a közszállítást esetleg megosztva adjam ki. 6) Az ajánlatot úgy kell megszerezni, hogy az ajánlat és mellékletei a kötendő szerződés minden adatát s feltételét pontosan tartalmazzák. 7) A kisiparosok részére fenntartott szállításra vonatkozó ajánlatnál a kisiparosoknak mintát csatolni nem kell. 8) Az ajánlattevő a szállítandó eszközökről nem köteles műszaki leírást adni, ha azok szabványméretűek. Ellenben a kismotor fecskendőről műszaki leírást kell benyújtani. 9) A közszállítással kapcsolatban esetleg felmerülő kérdésekre Marosvásárhely bj. sz kir. város tűzoltó főparancsnoka ad felvilágosítást. 10) A szabályszerűen elkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel ellátva. Marosvásárhely thj. sz. kir. város pénzügyi és gazdasági ügyosztályán (Városháza I. emelet 66 sz szoba) 1941. március 17 én délelőtt 9—10 óra közt kell személyesen, avagy megbizott útján benyújtani. A nem Marosvásárhelyen lakó ajánlattevők árajánlatukat a m. kir. posta útján is beküldhetik. A benyújtott ajánlatokat az említett napon, délelőtt 11 órakor a város pénzügyi és gazdasági ügyosztályának hivatalos helyiségében bontják fel. 11) Azt az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt helyen és időben nyújt be, vagy pedig nem a megállapított feltételek és előírások értelmében készít el, a Közszállítási Szabályzat rendelkezései szerint figyelembe nem vehetem. Marosvásárhely, 1941. febr. 26. Dr. Májai Ferenc polgármester