Reggeli Ujság, 1942. február (12. évfolyam, 33-48. szám)
1942-02-11 / 33. szám
REGGELI ÚJSÁG Százötven vagon lisztet utaltak ki február hónapra Árvízvédelmi intézkedéseket rendelt el az alispán. Közérdekű kérdésekről számolt be az alispán! jelentés a vármegyei közigazgatási bizottság ülésén Marosvásárhely, febr. 10. A vármegyei közigazgatási bizottság tegnapi ülésén vitéz Jávor úrnő vármegyei főjegyző ismertette ez alle páns jelentést. Bejelentette, hogy a kormányzat január végi rendűkérés folytán a közellátási kormánybiztos feladatkörébe tartozó teenfiket ezentúl a közigazgatás első tisztviselője látja el. Ezzel kapcsolatban kötött« az alispánt jelentéa azts, hogy — amint a Reggeli Újság annak idején már megírta — a négy Széksiy vármegyét egy közellátással körzetbe témedtették Mikó László főispán vezetése alatt. A közellátási kérdései A január havi közellátás az elő 3 hónapinál kielégítőbb volt, Az fényeit 140 vagon liszt helyett csak 114 kerülhetett kiosztásra. A hiányt az előző hónapokról nullás liszttel pótolták. Januárban 3500 kgr. Igán trdó áru (kgr. 2 P.) népgyünlölcsre merült kiosztásra a helyi és vidéki Hangya» szövetkezetek utján« A rendes havi talpbőr és lábbeli kontingensen kívül mintegy 1500 pár munkásbakancs került kiosztásra az e célra kiadott sárga saunkáslábbeli utalványra. A népruházati akció során itt ott felmerült panaszok szigorú kivizsgálása és orvoslása folyamatban an. Az akció folytatására van kilátás, amikor kötött, szövött árukn él később konfekcinált munkaruhák és munkáslábbelik is kiosztásra kerülnek. Kiutalásra került 4516 kgr, talpbőr és 3400 pár lábbeli utalvány. A cukor, petróleum, mosószappan árusítása különösebb zökkenő nélkül történik Az új jegyrendszer alapján 180,000 ellátatlan után februárra 157 vagon lisztet igényeltek, amit teljes egézéban ki is utaltak, így a kiosztott új kenyérjegyek alapján minden ellátatlan pontosan megkapja a neki úszó mennyiséget és elégedetlenségre nem lesz ok. A vármegyei malmok raktáraiban több mint 15 vagon korpa van, és a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete többszöri kérésre nem ad kiutalást. Némi zsírkészlet biztosítását teszi lehetővé a négy székely vármegyére is kiterjesztett azon rendelet, amely a köz- vagy magánfogyasztásra levágott sertések utáni zsírbedolgáltatási kötelezettségről szól. Ez szerint minden köz, vagy magánfogyasztásra levágott elaő ssrtén után 3 kgr. ■ az ezt követő levágott sertések után 6 kgr, tisztán kasait, olvasztott zsírt kőfalés ez 11" latő a kijalölt zsírgyüjtő kereskedősnak, vagy mészárosnak beszolgáltatni. A randalei végrehajtásával, valamint a vármegyei gyűjtők és a központi gyűjtő kijelölésével a m. kir. közellátási felügyelőséget bízták meg., A gazdiségi munkavállalók szervrződésből eredő tengeri járandóság gazvak biztosítása végett felhívja a jelentés ez érdekeltek figyelmét a munkavállalati szerződések írásba foglalásának szükségességére, valamint arra, hogy a gazdasági cselédek ás munkátok idejében cselédkönyvvel, illatva munkásigazolványnyal látandók el. A Nép és Családredelmi Alap által kiutalt tehenek és üszők ellenőrzése során el kellett venni és más igénylőnek átadni 14 állatot takarmányhiány, stóbbhiány, gondatlanság, megbízhatatlanság, illetőleg visszaélés miatt. A kiadott kocák takarmányozása lucernaliszttel történik, amit az alap lucernalilőgépén őröltek mag Kiosztásra került eddig 74 g lucernaliszt. Kiadott az akp az 1942 évben négy sokgyermekas családnak négy lófogatot és két másik sokgyemekas családnak kisipari kölcsönt varrógép vásárlásra. Megszervezés alatt áll a vármegye területén a téli gyermakézküsés is, melyre a belügyminiszter 51,000 pengőt bocsájtott rendelkezésre. A megszervezésre 1000 —1000 pengő ellátmányt kaptak : Szováta, Nyáricselye, Marosszantkirály, Tancs, Jobbágyaiké, Teke, Udvarfalva. Szováta ellátmányából indult mag az étkeztetés Szakedáton és ligésmesőn is. A szovátai gyermekétkeztetések támogatására Albrecht királyi herceg őfensége vadászterüületéről több szarvas kilövését engedélyezte. Beszámolt a jelentés a karitatív segélyezésről is. Szonáta község ivófiz ellátása rendkívül elhanyagolt állapotba van. A községben az elmúlt év folyamán több tífusz-megbetegedés volt. Az ivóvíz ellátást csak a fürdőtelep vízműve részéről lehet biztosítani. Budapest székesfőváros hajlandónak mutatkozik a vízműtulajdonos szövetkezet részére a vízvezeték megépítésére 50.000 pengő kamatmentes kölcsönt juttatni, ha a község a vízvezeték létesítéséhez 15 000 pengővel hozzájárul. A belügyminiszter viszont hajlandó a község részére 15.000 pengő államsegélyt juttatni, ha a községet ellátó vízvezeték létesül. A vízvezeték létesítésére szükséges intézkedéseket az alispán meg is tette. A törvényhatósági ál-lattesnyészségi alap előreláthatólag esik az 1942. év is végén lesz abban a helyzetben, hogy a tenyényállatdíjakból megfelelő testét gyűjthessen. Erre való tekintettel a Földművelésügyi miniszter kedvezményes hitelek és kamatkedvezmények nyújtásával kívánja lehetővé tenni azt, hogy a b. apaállat beszerzés már 1942. évben széles keretek között megindulhtason. Addig is azonban, amíg megfelelő nagyságú hitelkeretet engedélyezhet, kívánatosnak tartja, hogy az arra különös mértékben rászoruló törvényhatóságok az átmeneti időre szükséges hitelességeket a lehetőséghez képest pénzintézettől vegyék igénybe. Az igénybe veendő kölcsönök után a földművelésügyi miniszter előreláthatólag mintegy 4—5°/o ’ kamatmegtérítést fog engedélyezni. — A kérdést az alispán tanulmány tárgyává tette és szükség esetén a törvényhatóságnak megfelelő előtárs jelztést tesz. Bejelentette, hogy a minisztérium rendeletet adott ki a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a román földbirtokreform során szerzett erdőgazdasági ingatlanok használatának ideiglenes rendezése tárgyában. A részletes eljárási utasításokat az erdő- igazgatóság megkapta, melyek alapján a rendelet végrehajtása folyamatban van. Árvízvédelmi intézkedések Nem kis gondot okoz a tavaszi felmelegedés folytán a nagytömegű hó kutatén elolvadása következtében beállható árvízveszedelem megelőzése és elhárítása. Erre való tekintettel árvízvédelmi intézkedéseket a felszíni vizek levezetésére szolgáló csatorna- és árokhálózatnak a hótól és jégtől való kitakarítására és a hidak és áteresztők nyílásainak kitisztítására megtették. Személyi változások A földmivelésügyi miniszter Scholle Albin szőlészeti és borászati s. felügyelőt a marosvásárhelyi szől. és halászati kerületi felügyelőség ideiglenes vezetése alól felmentette a kerületi felügyelőség vezetésével dr Eőry István szót, és borászati felügyelőt bizta meg. Bejelentette még, hogy a Kormányzó Ur Őlőa méltósága dr Kiss Ernő pénzügyi főtanácsost pénzügyigazgatóvá nevezte ki és a marosvásárhelyi na, kir. pénzügyigazgatóság vezetésével végleg megbízta. — A Kormányzó Ur előméltósága Wucsik Ferenc kir. főmérnöknek, a marosvásárhelyi m. kir. állaatépítészeti hivatal főnökének a műszaki tanácsosi címet és jelleget adományozta. Ifj Bankó Jenő tb. szolgabírót vármegyénkhez szolgabírónak, vitéz Márk Ferenc vérm. számvevőségi főnököt csámvevőségi II. oszt. főtanácsossá nevezték ki, Kása Gyula várm. számvizsgáló részére pedig a várm. számtanácsos! címet és jelleget adományozta a belügyminiszter. Végül bejelentette az allspáni előterjesztés, hogy az Országos Polgári Iskolai Tímnártestület — elnöksége utján — vármegyénknek egy művészi kivitelű ezredzászlót ajánlott fel a m. kir. 27. székely honvéd gyalogezred részére történő adományozás céljára, a vonatkozó kísérő írót szavai szerint: „a magyar fajtánk iránti mélységes szeretettel és a székely honvéd iránti nagyrabad üléssel“. Az ezredzászló ünnepélyes átadása a tavasz folyamán fog megtörténni. 6 Nag* CORSO Telefon 60 Tekintettel a film iránt megnyilvánuló óriási érdeklődésre 2 napra prolongálv» a Szüts Mara házassága Írta : ZSIGRAY JULIANNA. Rendezte : KALMÁR LÁSZLÓ. — Az évad legnagyobb, legszebb és legjobb magyar filmje: Simor Erzsi, Szörényi Éva, Vizvéry Mariska, Péger Antal, Perényi László, Pethes Ferenc és Sándor, Tompa Puli A megnyilvánuló óriási érdeklődésre való tekintettel számozott jegyelővétel bármelyik napra és előadásra telefonon is egész napon át. Kedvezményes jegyek az utolsó napon érvényesek. 3. OLDAL Az alispán jelentést a gyűlés elfogadta, majd különféle jelentések megtételére került sor. Hatnia Péter molt törvényszéki vezetőügyész a királyi ügyészség jelentését terjesztette elő. Az igazságügyi hatóságok a közrend érdekében a legszigorúbban eljárnak az árdrágítókkal szemben. A királyi ügyészség gondoskodik arról, hogy a tettesek a legrövidebb időn belüli bíróság elé kerüljenek , az elhangzó ítéleteket hírlapok útján közzé teszik. Sajnálatosnak tartja, hogy nem csak zsidók, de keresztények is igen gyakran vannak az üzérkedők közt s ez különösen elítélendő jelenség Az ugyancsak tegnap megtartott kisgyűlés szintén e kérdéseket tárgyalta. Ülést tartott az iskolai gondnoksága Marosvásárhely, február 10. A városi ellemni iskolák és óvodák gondnoksága Vida Gyula ny. vezérőrnagy elnöklete alatt ülést tartott, majd nagyszabású beszédben ismertette a gondnokság működését és célját. Sajnálattal állapította meg, hogy a belügyminiszter az elmúlt évben az iskolák támogatására és javítására felvett összegeket leszállította abban a reményben, hogy a közoktatásügyi miniszter pótolni fogja a hiányokat. A gondnokság így kénytelen megalkudni a nehézségekkel. — Pedig — mondotta Vidayörgy. — a rendelkezésre álló helységek nem elegendőek a tankötelesek befogadására. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a Bese alatt megkezdett iskolákat befejezzék. Ezzel megszűnne Remeteszeg lakosságának iskola hiánya. De szűk a Sándor János utcai iskola is és új iskolára volna szükség az Andrássyút környéki családok gyermekei számára is. Megvitatták azt a kérdést is, hogy az iskolaépületek kijavításáról a gondnokság intézkedjék-e vagy a város szakközegei által ellenőriztesse a munkákat. A m. kir. 27. székely honvéd tábori tüzérosztály 1942. évi február hó 12 én délelőtt 9 órakor a lóvásártéren 11 darab kincstári lovat ad el nyilvános árverésen.