Reggeli Ujság, 1943. február (13. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-02 / 26. szám
«*•3®«'? 4-*1»AO iigya. Új családi műsor, fővárosi humoristák felléptével. 0 Szombaton és vasárnap T A N C! 1 a kis propellereket és magasba engedték kicsi „gépeket“. Egy egy gép a plafonig szállt fel és néhány percig maradt a levegőben. Kacu versenyzőinken az izgatottság hullámai mutatkoztak, mindegyik szerette volna az elsőségt a maga számára megszerezni Ebéd után a vendég repülővezetőkkel az egik cukrászdában elbeszélgettünk, akik annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a megkezdett munka bővülni fog és az ifjzeágot is fokozottabb mértékben timogathdják. Az AERO szövetség pedig mindenben segíteni fogja a székelyföld ifjúságát, mert a célja az, hogy Marosvásárhely egyik fontos állomása legyen a repülőifjúságnak. Lássuk a medvét! A székely nép tudatában hagyomány, hogy ha Gyertyaszentelő napján a medve kijön barlangjából és oda nem tér vissza, hamarosan beköszönt a enyhülés, amely aztán meghozza a tavaszt. — Ha a medve — mondják — látja, hogy mecseppen az eszterhéj, megfordul, visszatér a barlangjába, mert bizonyára úgy gondolja, hogy még nem lehet vége a télnek erre a fránya el lágyulásra Ellenben, ha az idő kemény és fagyos a talaj, úgy okoskodik, nincs már messze a tavasz, egy kis friss levegő soha sem árt medve komának, akinek a bundája és a szőre elég kemény ahhoz, hogy pár napos hideghullámot kibírjon. De vannak más jelek is az állatok ösztönös előérzetében amelyek amellett szónak, hogy enyhülésnek kell elkövetkezni, mert a Dunántúl egyik lomkoszorúzta erdőségében az emberek vadgalambot láttak, amely szintén a tavasz előhírnöke szokott lenni. De a szerkesztőség házitücsökje is hallgat már napok óta, valószínüleg megunta a szobafogságot és abban a hiszemben, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony meghozza a melegebb napokat,bucsu nélkül itthagyta szállását. ♦ — Kinevezések A pénzügyminiszter Kun Béla volt városi irodatisztet és Nagy Dezsőt a maro-vásárhelyi foralmi adóhivatal fé számába ideiglenes minőségű forgalmi adóhivatali gyatornokká kénpvezte CÜLÖPI ÚJDONSÁGOK megérkeztek a Helikonba A nemzet osztatlan részvéte mellett helyezték nyugalomra Szmrecsányi József egri érseket , Eger. (MTI) Szmrecsányi Lajos egri érseket hétfőn délelőtt temették el főpapi gyászpompa és a nemzet őszinte részvéte mellett. A gyászszertartáson résztvett Kállay Miklós miniszterelnök, Szinyei Merse Jenő kultusz és Lukács Béla tárcanélküli miniszter, valamint a magyar egyházi és közélet vezető egyéniségei Pontosan tíz órakor érkezett meg az érseki székesegyházba vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, akinek fogadása után kezdetét vette a gyásszertartás, amelyet Serédy Jusztinián hercegprímás pontifikált. Ezé lesz a döntés előnye, mondotta Mussolini, aki egy negyedórával tovább fogja bírni, mint ellenfele Róma, febr 1. (MTI) A fasiszta milícia felállításának 20 éves évfordulója alkalmából Mussolini miniszterelnök részt vett az egyik alakulat fegyvergyakorlatán s a díszfelvonulás után beszédet mondott. Hangoztatta, hogy a fasiszta milícia alakulatai a háború során számtalanszor megmutatták áldozatkészségüket és szeretetüket Olaszország és a fasizmus iránt. Még sohasem volt annyira igaz, mint ebben az emberfelettinek mondható óriási küzdelemben, hogy ezé lesz a döntés előnye, aki egy negyedórával tovább fogja bírni, mint ellenfele s aki utoljára győz. Az olasz nép nyugalommal fogadta a hírt, hogy Líbiát elfoglalta az ellenség, mert az a meggyőződése, hogy oda vissza fog térni a győzelem napján. Olaszországnak joga van az élethez s 50 millió ember tekint Afrika felé, ahol jogot szerzett a több évtizedes építőmunka. M w Jan. 30, 31. Febr. 1, 2, 3-án. — Szomfl 9 m M ■ hattól—szerdáig. Minden idők leg-A K&lil hatalmasabb filmje! ® “ TELEFON: 60 A szovjet legerkölcstelenebb intézményének a titkos politikai rendőrségnek rejtelmei —— —^^ - -( 3- - 11 Sztájk, szabotázs, lázadás, emberrablás, kinvallatás, gyilkosság. ■________is nagy bűnszövetkezetről fest megrázó képet ez a film. Az óriási érdeklődés miatt a tolongások elkerülés« végett vár» kij*gyét elővételben Pénztár nyitva egész napot* át — Jön : Karády Katalin művészi filmje „SZIRIUSZ" Meggondolatlan kiszólások, amelyek miatt a vádlottak padjára kerülnek egyesek Marosvásárhely, febr. 1. Talán a legtöbb bajt az okozza az emberek életében, hogy túlontúl sokat fecsegnek s valahogy eléb jár a nyelvünk, mint az eszünk. Amikor aztán bajbajutnak, elvesztik egyensúlyukat s mint a partra vetett hal, kapkodnak a levegő után, így van ez a nemzetgyalázási perekkel, amikor a vádlottak azt sem tudják, hogy szabaduljanak a maguk teremtette hínárból. A bíróság természetesen a törvények határozott szempontjait érvényesíti az elkövetett bűncselekményekkel szemben. Ezért kell mindenkinek kétszer is meggondolnia, mit beszél és hogy vélt, vagy tényleges sérelmekkel kapcsolatosan is mennyire megy bírálatában. Talpig becsületes magyar ember, □évszerint Gaáll János, Zsögönvidéki ősz nyugdíjas állt az ötös tanács előtt. A 76 esztendős nyakas székely ember a legeltető katonákkal szemben használt hadseregsértő kifejezéseket. Mint védekezésében mondotta, nem lehetett megállapitani, hogy kik is a napkurázó fi..... talok. Másfelől az öregur a román uralom alatt állandó hajszának volt kitéve s bizony az idegeivel súlyos bajok mutatkoznak. A bíróság mérlegelte a dolgokat s bárha elitélte a vádlottat három hónapra, de a mentőkörülmények figyelembevétele nyomán az ítélet végrehajtását három esztendőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős, mert mindenki belenyugodott. Gyergyószentmiklóson az ottani cukrászdában, a „Mikleában" kölcsönös „viccelődés” folyománya képpen Márton Irén, feltűnő szépségü urilány, túlontúl kemény viccet engedett meg s hogy a veleévődőknek kelőképen visszavágjon, bizonyos általánosításokra ragadtatta magát. A tanuk egyértelmű vallomása szerint szavai kimerítették a nemzet becsülete elleni vétséget ami mindannyiukat felháborította Valami visszaadott jegygyűrű körül történt a vita. A bíróság ítéletében mérlegelte is a tényeket a mindössze hatszáz pengőre ítélte el a magáról megfeledkezett úri lányt, aki az ítéletben mégis nyugodott .Gyorsíró- és gépirótanfolyam. Jelentkezés és mindennemű felvlágosítás minden délután 5—8 óráig az iskola úr helyiségében. a 3 - ra. Kg ÜZEN A FRONT Megérkeztek a harctérre a zárda növendékeinek szeretetadományai Marosvásárhely, jan 30. A Reggeli Újság hírt adott arról az áldozatos és lélekemelő munkára, amelyet a helybeli zárda növendékei végeztek Számos csomagot állítottak össze és juttattak el a fronton küzdő honvédeink részére. Ezek az ajándékcsomagok már meg is érkeztek rendeltetési helyeikre Kuna János, Széchenyi téri lakos családja számára a hét elmúlt napjaiban két zöld tábori lapot kézbesített a posta Messzi oroszföldről érkezett, ahol repülőgépek zúgása és ágyuk bömbölése hirdeti, hogy itt folyik az a borzalmas csata, amelyől ma az egész világ csodálattal beszél. Csuk József szakaszvezető a lapokrja Egyiket a családfőnek, a másikat gyermekeinek küldötte „Szeretettel üdvözlöm az egész családot a messzi orosz földről és őszinte hálával mondok köszönetet a kedves csomagokért, amelyet szakaszom kapott meg és én mint a családban a fő mondok érte köszönetet A marosvásárhelyi postabélyegző felidézte bennem ott töltött nyári emlékeimet A szakaszom és magam nevében a jó Isten áldását kérem az egész családra és egyben kellemes újévet kívánunk a győzelmes hazatérésig. A másik levélben a gyermekeknek is, akiknek szintén köszönetet mond kedvességeikért és jó magaviselet és tanulást kíván Legszebben és legjobban fest, tisztit és ványol _ Ritz István kelmefestő, vegytisztító és ványoló üzeme. Bólyai-utca v5£g ^SZAM Népművelési előadások az I. számú állami népiskolában Ma kedden február hó - án újra megkezdi az elmúlt évben már bevezetett népművelési előadás sorozatát az I. számú állami népiskola tantestülete. Minden héten, kedden és pénteken dr. 6 órai kezdettel, a mai kornak megfelelő, a magyarság sorsdöntő kérdéseivel foglalkozó gazdag tárgysorozat várja az érdeklődőket. A mai tárgy a következő: A gyermek erkölcsi nevelése. Előadó: Paál Zoltánna tanítónő. Vallásosság A felekezeti béke fontossága. Előadó: Soós Sándor tanító. Nevelésről általában. Előadó : Péterffy Lajos igazgató Énekel az iskola dalkara. Szavalnak az iskola növendékei. felsőkereskedemi iskola épületében , magasföldszint 68—69 dámu tantermekben Széliyföldi Gyorsíró- és Gpiróiskola.